A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888 / 4. szám - II
ü JOG. szükségesnek látta azt megállapítani a 6. szakasz alá eső végrendeletekre nézve, semmi legkisebb indoka nem foroghat fenn annak, hogy más szándéka lett volna az 5. §. alá eső végrendeletekre nézve. A kijelentés itt is, ott is egyaránt szükséges s annak anyagi kellékül való megállapítását a törvényhozónak már csak azért is akarnia kellett, mert a végrendelkezést ilyenné minősítő nyilatkozat tétele és positiv igazolása sokkal fontosabb annál, a mit a törvény szintén kellékül állit lel, hogy a végrendelet helye és ideje az okiraton kitétessék. Ha a kevésbé lényeges kellék megállapittatott, nincs ok feltenni azt, hogy a sokkal lényegesebb, az alapvető kellék mellőzése szándékoltatott! S most visszatérve a főkérdésre, azzal az őszinte óhajjal zárjuk szerény cikkünket, hogy csak tegyenek az igazságügyminiszterium vezetői mennél több az itt tárgyalthoz hasonlóan célszerű, a haszontalan s költséges pereknek elejét vevő s ezzel a nép érdekeit jótékonyan előmozdító intézkedést s akkor számithatnak a jogászvilágnak, bizton számithatnak különösen az ügyvédi karnak is elismerésére ! Mert minket nem egyszer vádolnak ugyan alaptalanul karérdekek önző hajhászásával, de mi saját érdekeinknek a közérdek sérelméveli előmozdítását nem j követeltük soha, nem követeljük ma sem, s midőn egy miniszteriális intézkedést bírálunk, nem kérdezzük : kedvez-e az egyéni érde- | keinknek, hanem csak azt vizsgáljuk: hasznos-e az a köznek. Dr. Ragályi Lajos, :.' ditnafóldv&ri ügyvéd. • ; • Az igazságügyi m. kir. ministerium annak megelőzése végett, hogy »az írásbeli vagy szóbeli magánvégrendelet a törvény ismeretének irányából vagy gondatlanságból olyképen alkottassék, hogy az alaki kellékek hiánya miatt érvénytelen legyen«, jónak látta egy kis füzet kiadását, mely útbaigazítást nyújt az iránt, hogy miként kell magánvégrendeletet alkotni az 1876 : XVI. t.-c. alapján. Hogy a jogászközönségnek ily »utbaigazitás«-ra nincs szüksége, ezt felesleges említeni és hogy maga a ministerium is csupán a laikusoknak (vagy a mint dr. Török ur mondja : »a nem szaktudós tömeg«-nek) szánta a kérdéses füzetet, azt az »utbaigazitás<? előszavának fentidézett mondata mutatja. Minthogy e szerint az »utbaigazitás • egyáltalában nem tekinthető a törvénymagyarázat forrásának, nincs indokolva dr. Török ur ama kissé cholerikus megjegyzése, melylyel a ötéves törvénymagyarázatok forrásának szaporitását« kárhoztatja. A ministerium által kibocsájtott törvénymagyarázatok kötelező voltától vagy értékétől eltekintek és csak azt szeretném jelen soraimmal kimutatni, hogy az 1876 : XVI. t.-c. 5. §-át a ministerium az »utbaigazitás«-ban helyesen magyarázta és hogy a ministerium az »utbaigazitás«-sal (még ha törvénymagyarázat forrása volna is) nem szaporította volna a »t é v e s törvény- , magyarázatok forrását.« Az »utbaigazitás« szerint a tanuk által magára a végrendelétre oly záradék vezetendő, melylyel a tanuk igazolják- 1. hogy a végrendelkező a végrendeletet a két tanú előtt sajátkezíileg irta alá, vagy a két tanú együttes jelenlétében elismerte az okiratnak sajátkezűleg általa történt aláirását és 2. hogy a végrendelkező a két tanú együttes jelenlétében kijelentette, mikép az okirat az ő ; végrendeletét tartalmazza. Dr. Török ur az 1876: XVI. t.-c. 5- tj-ából azonban azt olvassa ki, hogy a tanuk csupán az aláírás valódiságát tartoznak a végrendeleten bizonyítani és hogy a végrendelkező fenti kijelentésének a két tanú által való bizonyítása elmaradhat a nélkül, hogy ez által a végrendelet érvényessége alteráltatnék. Az 1876 : XVI. t.-c. 5. §-a pedig így szól: »Az 1. §. a) pontja esetében, továbbá akkor is, ha az olvasni és irni tudó végrendelkező a végrendeletet nem önkezűleg irta, hanem csak aláirta, a tanuknak a végrendelet tartalmát ismerniök nem szükséges, hanem elégséges, ha a végrendelkező együttes jelenlétükben és általuk értett nyelven kijelenti, miként az okirat az ö végrendeletét tartalmazza : azt előttük aláírja, vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismeri, és az, hogy ez megtörtént, magán az okiraton, nem pedig annak boritékán, a tanuk által igazoltatik.« Első elolvasásra dr. Török ur nézete helyesnek tűnhetik fel; de csakis első elolvasásra. Távol van tőlem dr. Török urnák alaposságát kétségbe vonni, sőt épen ellenkezőleg készségesen elismerem, hogy dr. Török ur — saját szempontjából — teljesen kimentette a rendelkezésére álló anyagot: egyben tévedett azonban és e tévedése , okozta felfogásának — nézetem szerint — helytelen voltát. Tévedése pedig abból áll, hogy az 1876: XVI. t. cikket kivételes törvénynek tartja és ennek folytán csupán megszoritólag véli magyarázhatni. Átalános felfogás szerint a kivételes jog (jus singularcj ellentétben a rendes joggal (jus generálé) az, mely nem rendcsen, nem általános szabályként, hanem csak kivételes esetekben, bizonyos személyekre (pl. papok, katonák stb.), bizonyos dolgokra (pl. katonai felszerelvények, érdemrendek stb.), bizonyos jogviszonyokra (pl. kiváltságos végrendeletek, általános moratórium stb.), alkalmaztatik, még pedig contra tenorem rationis propter aliquam utilitatem.* Azon körülmény, mely szerint a végrendeletek külalakjára nézve az 1876. évi XVI. t.-c. az egyéb okiratokra nézve előirt szabályoktól eltérő szabályokat állit fel, ép oly kevéssé teszi kivételessé a kérdéses törvényt, mint a váltótörvény nem tekintetik kivételesnek annak dacára, hogy a váltó külalakjára nézve az általánosoktól elütő szabályokat tartalmaz. A singularitas ismérve nem az eltérésben (mert ebben a speciális joggal megegyezik), hanem a kivételes alkalmazásban fekszik, már pedig az 1876: XVI. t.-c. mint magánjogi törvény rendesen és általánosan alkalmaztatik. Ily formán az 1876 : XVI. t.-c. tekintetében a megszorító magyarázat kizárólagossága fenn nem forogván, az a törvénymagyarázat általános szabályainak van alávetve. Igaz ugyan, hogy az 1876 : XVI. t.-cikknél épugy, mint bármely más törvénynél ugy a megszorító, mint a kiterjesztő magyarázat is helyt foghat, — ámde itt az interpretationalis mód helyes választása képezi a feladat tárgyát és a kérdés már csak az, helyesen választotta-e dr. Török ur az ő. §-ra nézve a megszorító magyarázatot. Szerény nézetem szerint nem. Az 1876 : XVI. t.-c. a végrendeletek »alaki kellékeiről* szólván, a törvényből kitetszöleg a törvényhozó egész törekvése oda irányult, hogy magából a végrendeletből tűnjék ki az előirt fonnák megtartása és hogy ;iz okiraton kívüli bizonyítás minél szűkebb határok közé szorittassék. A törvényhozónak ezen kétségbe nem vonható intentiójával szemben áll az 5. §. következő kitétele: »és az, hogy ez megtörtént, magán az okiraton ... a tanuk által igazoltatik.« Dr. Török ur igen helyesen jegyzi meg, hogy az »ez« szó csupán a közelebbi körülménynek — az aláirás valódiságának — megjelölésére szolgál, de a törvénymagyarázatnak nemcsak a szavak jelentésének megállapítása, hanem főkép a törvényhozó valódi akaratának kinyomozása képezi feladatát. Ez utóbbi pedig gyakran nem felel meg a használt szavak és kifejezések tulajdonképeni értelmének. Az 1876 : XVI. t.-c. — mint már fentebb kiemeltein — azon alapelven nyugszik, hogy maga a végrendelet tüntesse fel azelöszabott formák megtartását. Ezen elvből kifolyólag az, a ki a törvényes alaki kellékekkel (más szóval külkellékekkel) ellátott végrendeletből jogokat akar érvényesíteni, teheti ezt a végrendelet egyszerű felmutatása által, ugy hogy nem ő, hanem ellenfele kénytelen a végrendelet érvénytelenségét bizonyítani. E perjogi tétel elvitázhatatlan. Ha tehát azon kellék, mely szerint a végrendelkező tartozik tanuk előtt kijelenten', hogy a kérdéses okirat az ö végrendeletét tartalmazza, fenforgásának eldöntésénél dr. Török ur nézete volna irányadó, azaz ha e törvényes kelléknek nem kellene a végrendeletből magából kitűnnie, akkor alperes tagadásával a végrendeletre hivatkozó felperest terhelné minden esetben a bizonyítás arra nézve, hogy a végrendelkező az előirt kijelentést megtette. Hogyan bizonyítsa ezt? A tanuk időközben elhaltak, eskünek helye nincs ... a dr. Török ur nézetéi valló biró tehát kénytelen a végrendeletet érvényteleníteni. Akarhatta-e ezt a törvényhozó ? Ugyanily eredményre jutunk, ha a törvény 6. §-át olvassuk, mely arról az esetről szól, ha a végrendelkező irni és olvasni nem tudó. E §. igy szól: »Ha a végrendelkező olvasni és irni nem tud, vagy más körülmény miatt végrendeletét önkezűleg alá nem Írhatja, a tanuknak a végrendelet tartalmát ismerniök kell és e végből szükséges, hogy a tanuk a végrendelkező által használt nyelvet értsék ; hogy a végrendelet tartalma a végrendelkező és tanuk együttes jelenlétében az irni és olvasni tudó tanuk egyike által érthetően felolvastassék, hogy ennek megtörténte után a végrendelkező kijelentette, miként az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, hogy az okiratra a végrendelkező nevét az olvasni és irni tudó tanuk egyike, mint névaláiró aláírja, a végrendelkező pedig kézjegyével ellássa és hogy ezeknek megtörténte magán az okiraton . . a tanuk által igazoltassék « * Lásd 16. D. de legib. 1., 3.
