A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 4. szám - A magánvégrendeletek alkotása tárgyában kiadott igazságügyministeri útbaigazítása. 1. r

& Jöö. Az ügyvéddé avatás körül is jelentékeny javítások fordulnak elő. Örvendetes, hogy a vizsgálat tárgyai közül a pénzügyi-, úrbéri- és bányajog mint fölösleges fenékteher ki van vetve. (30. §.) Nem kevésbbé, hogy a censorokat a legalább 10 éves ügyvédek közül a kamarai közgyűlés fogja választani. S hogy egyáltalán megszűnt az u. n. »örökös bukás.« A magánjog túlnyomó szerepe ez idő szerint anachronizmus ugyan, de az idő és a kódex ezen is fog majd segíteni. Mindössze csak az az aggodalom marad még fönn, hogy vájjon az ügyvédi qualificatio eme magas niveauja nem-e fog majd érezhető ellentétbe jutni a b i r ó i qualificatio alantasabb méreteivel. E részben azonban nézetünk szerint nem az ügyvédi, hanem birói vizsgálatról és előképzésről szóló törvényeken lesz szükség szigorító módosításokat tenni. Az ügyvédség gyakorlásáról, az ügyvédi jogokról és kötelességekről s az ügyvédi tisztségekről szóló fejezetekben van elhelyezve a kar anyagi kérdéseinek zöme. A mi kívánság e tekintetben fölmerült, azt jó részben ki is elégíti a javaslat. Behozza a fokozottabb tisztesség követelményeit s e tekintetben annyira szigorú, hogy a büntető kódexen is túltesz. A kamara megtagadhatja a fölvételt valamely becstelen tett miatt elitélt folyamodótól még akkor is, habár ez ítélet következményei már lejártak. (42., 43. §§.) Egyebekben az ügyvéd önkielégítés i és visszatartási jogot gyakorolhat felei ellenében, azoknak kezei közé jutott értékeire s e tekintetben a döntő bíráskodás nem a bíróság, hanem a kamara kezébe tétetik le. (91., 96. §§.) Nemkülönben szabályoztatik, hogy az ügyvéd kiadásain és idővesztésén kívül t i s z t e 1 e t d i j a t is követelhessen s e tekintetben védelmet nyer a háta mögött egyezkedő kliensekkel szemben, a kiknek száma ma már legio. A közönséges ügyvédi munka fakultatív tarifája (100. §.) jelentéktelen intézkedés. Mindezen intézkedések egyebekkel együtt behatóan és a részletekig vannak rendezve. Hogy azonban ez a kenyérkérdést is megoldja, abból aligha lesz valami. Igaz, hogy a torvény nem adhat senkinek kenyeret s hogy minálunk a kenyérből a héját szeretné mindenki az ügyvédségnek adni, de nézetünk szerint a javaslatban mégis messzebbre kellene menni. így például túlságos megszorítás az, mely a javaslat 44. §-ában foglaltatik, a hol az incomptatibilitási esetek közé föl van véve az oly mellékfoglalkozás is, mely az »ügyvédség kizáró gyakorlását akadályozná.« E réven minden mellékfoglalkozást, még a rendes irodalmi foglalkozást is, ellentétbe lehetne helyezni az ügyvédi hivatással s általában elvétetnék azon lehetőség, hogy egy szűk keresettel bíró ügyvéd tisztességét mellékkeresettel ótalmazza meg. — S azután a tömeggondnokság kérdése a javaslatban még csak meg sincsen érintve. Erisnek ezen almája ezentúl is a bíróság kezében marad s vele együtt megmarad minden félszegség, baj, panasz és hátrány, különösen a fiatalabb ügyvédekre nézve. Ugy hisszük, e részben nagyobb baj nélkül lehetne a javaslaton itt-ott javítani, mintegy recompensatio gyanánt azon fegyelmi intézkedésekkel szemben, a melyek újonnan fölvétettek s a melyek az örökös diplomavesztés fokáig (105. §.) érnek föl. Ezen intézkedése e javaslatnak ismét túltesz a büntető kódexen. Részünkről nem vagyunk ellenségei a javaslat IX. fejezetében, sőt a többiekben is érvényesülő szigornak. A tisztességtelen reklámvadászat és kliensfogdosás szigorú megfenyitését is jogosnak tartjuk. Annál inkább azon drákói szigort, mely a z u g i r á s z a t (bitorlás) ellen fog érvényesülni, már az első tett elkövetésénél is. Helyesnek találjuk azt is, hogy a zugirászhoz folyamodó fél és a >signáló« ügyvéd a bitorló firkászszal mint bűnrészes együtt bűnhődjék. De mindezekkel szemben a kar kenyérkereseti lehetőségeit szeretnők tágítva látni s még inkább szeretnők, ha a községi jegyzők ügyvédkedési jogát a kormány egyidejűleg kivenné a vármegyei szabályrendeletek mozsarából s azt a helyes méltányosság elvei szerint szabályozná. Nem arról van itt szó, hogy az ügyvédség teher gyanánt rakassék fel a polgárok vállaira, de igenis arról, hogy állása és helyzete, e kedvező | alkalommal vagyonilag is végleg rendeztessék. A javaslat az ü g y v é d s é g i tanács intézményével záródik le. S ez az egésznek legnagyobb újítása. A kir. curia minden felebbezett ügyben ezentúl vegyes tanácsban fog ítélni, a hol egy biró elnöklete alatt 2 ügyvéd és 2 bíró ítél. Az ügyvédeket a kamarai közgyűlés által választott 36 egyén közül a mínister nevezi ki. Vájjon ezen tanácsnak az ügyvédi kar kiszélesített | autonómiájának s egyáltalán az itt nem részletezhető számos gyakorlati újításnak: tehát az egész reformnak meg lesz-e ama nagy hatása is, melyre elő van készítve s a melyet tőle méltán lehet is várni, ez főképen a hozandó törvény végrehajtásán fog megfordulni. Már a röptében megérintett főbb reform-pontokból is ki lehet venni, hogy az újítás, ha nem is fölforgató, de fölötte jelentékeny. Az ügyvédi kar pedig abba a kellemes helyzetbe jut, hogy nagyrésze a saját autonómiája körében adjon testet az ígéretnek. Nagy előny ez, a mivel élni kell, ha egyszer megnyerte a törvényhozás factorainak szentesítését. A javaslatot mindenesetre kedvezően fogadhatják a jogélet érdekelt factorai. Vajha a szűkmarkú törvényhozás is igy fogadná! vA magánvégrendeletek alkotása tárgyában kiadott igazságügyministeri »útbaigazítása (Az 1876 XVI. t.-c. 5. §-áiól.) A fenti cím alatt e lapok m. évi 51. számában dr. T ö r ö k János ügyvéd úrtól egy cikk jelent meg, melyben cikkíró ur a m a g á nvégrendeletek alkotása tárgyában az igazságügyi m. kir. minisztérium felügyelete mellett kiadott útbaigazítást bírálgatván., előbb fölveti azt a kérdést: vájjon tanácsos e, hogy a minisztérium ily utasításokkal foglalkozzék? s miután erre nemmel felelt, tovább azt tárgyalja, vájjon helyes-e az útbaigazítással ! érvényesült azon felfogás, mely szerint az irni tudó egyén által alkotott, tehát az 1876 : XVI. t.-c. 5. §. alá eső végrendelet záradékán a tanúknak nemcsak azt kell igazo'niok, hogy a végrendeletet a végrendelkező előttük önkezűleg irta alá, vagy önkezűleg aláírtnak elismerte, hanem ezenfelül ugyancsak a záradék szövegében igazolandó a tanuk által azon körülmény is, hogy a végrendelkező előttük kijelentette, mikép a kérdéses okirat az ő végren! deletét tartalmazza s ezen utóbbi kérdésre is tagadólag válaszol. Olyannyira kétségtelennek látszik előttünk, mikép a cikkin. urnák érintett cikkében kifejtett nézete — különösen az első kérdést illetőleg — a praktikus jogászok nagyobb részének nézetével ellenkezik*, hogy szinte csodálkoztunk azon, miszerint az azóta megjelent számokban hivatott tollforgató kartársaink valamelyikétől nem találunk cikket, mely a cikkíró ur által megtámadott kis füzetkét védelmébe venné. Pedig az bizony e védelmet megérdemli ! S mert némileg súlyt helyezünk arra, hogy ha már az »utbaigazitás«-nak az igazságügyminiszterium felügyelete melletti kiadatása, ezen a legjobb szándék által vezérelt s valóban célszerű intézkedés, e lapokban képezte bírálatnak tárgyát, ugyanitt az ellenvélemény is és pedig ügyvédnek tollából nyerjen kifejeztetést: elhatároztuk gyönge tollúnkkal pótolni a hivatottabb s gyakorlottabb erők e részbeni mulasztását. Azon kérdést illetőleg, vájjon helyesen járt-e el az igazságügyminiszterium, midőn a kérdéses útbaigazítást kiadta, mi °a jelzett cikknek elolvasásáig azon meggyőződésben éltünk, hogy az igazságügyminiszterium kérdéses intézkedése általános, osztatlan elismeréssel találkozott. Bennünk legalább (és sokakban, kiknek ez * A mienkkel is. A szerkeszlüség.