A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 48. szám

Hetedik évfolyam. 48. szám. Budapest, 1888. november 25. Szerkesztőség: V. Rudolf-rakpart 8. -/. Kiadóhivatal: V. Rndolf-raltpart sz. Kéziratok vissza nem adatnak Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) ti Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS. — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Fe'elös szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre fél » .3 negyed » 1 6 frt - kr. 50 • Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. T ÁRI ALOM: AZ ügyvédség kéidése. Irta: Dobó Imre, budapesti ügyvéd. I — »Res vei possessio cum onere transit«. Irta : dr. Sáray Bertalan, lugosi ügyvéd — Néhány szó a hitelesítési tárgyalásról. Irta : dr. Tassy Pál, kir. alügyész Kecskeméten. — Nyilt kérdések és feleletek. (Kérdések: I. Irta: dr. W. J. II. Irta: Egy ügyvéd.) — Ausztria és külföld. (Bolgár igazságügyi viszonyok. Irta : dr. S i s m a n o v St. Milán, a feltörvényszék alelnöke Szófiában. — Sérelem. (Ingadozó gyakorlat a kir. Curián. Irta : dr. Kiss Károly, budapesti ügyvíd.) — Irodalom. (Börtönügyi viszonyaink reformjához. Irta : dr. Balogh Jenő.— Az Athén aeum nagy képes naptára 1889-re. — A magyar igazságügyminiszteriuui rendeleteinek tárgymutatója.) - Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — HirdetésekMELLÉKLET • Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) Az ügyvédség kérdése. Irta : DOBÓ IMRE budapesti ügyvéd. A budapesti ügyvédi kamara az ügyvédi rendtartásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása céljából f. évi december 2-ára közgyűlést hirdet. Az ügyvédség kérdése tehát teljesen időszerűvé vált. És épen ezért talán nem lesz célszerűtlen a kérdés megoldása végett oly irányra is rámutatni, a mely irány az eddigi megbeszélés közben nyilvánosan követőkre nem igen talált. A javaslat nagyjában ugyanazon alapelvekre van fektetve, melyeken a most érvényben lévő nyugszik. Az ügyvédség bajait nagyon lényegeseknek, súlyosaknak tartjuk: ezeken azonban csakis lényegtelen újításokkal akarunk segíteni. Az eredménytelenség tehát előre látható. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi képezi az ügyvédség bajainak kútforrását ? Jogászkodó nemzet vagyunk; az ifjúság tódul a jogi pályára; a jogakadémiák és az egyetemek jogi szakosztályai túlhalmozottak és ez a túlhalmozottság az évek hosszú során át nem csökkent, hanem állandósult. Célja mindegyiknek az ügyvédi oklevél megszerzése és azután vagy az ügyvédkedés gyakorlása, vagy valamely hivatal elnyerése. Az ügyvédvizsgáló bizottságok ennek következtében kénytelenek az ügyvédi okleveleket gyártani és igy évenkint legalább 150—200 új ügyvédet felavatni. A felső- és középosztály idegenkedik a praktikus foglalkozástól, sőt megszégyenítőnek tartja az érettségi bizonyitványnyal a kereskedői és az iparos pályára lépést. Ennek a beteges közszellemnek — mely egy fejlődésben lévő nemzet életében többféle alakban szokott mutatkozni — nálunk természetes következménye az ügyvédek túlszaporodása. S minthogy társadalmi viszonyaink között a mi óriási számú tagból álló ügyvédségünk kielégítő foglalkozást nem találhat, elementáris erővel érvényesül itt is az a közgazdasági elv, hogy minél nagyobb a kínálat, annál kisebb a kereslet. Nálunk van szabad ügyvédkedés, szabad verseny, de a szabad verseny feltételei nélkül. A szabad verseny nélkülözhetlen feltétele a szabad mozoghatás. A kereskedőnek és iparosnak meg van adva a mód arra is, hogy árújának és munkájának szabad ajánlásával, | reklámozással, üzleti mozgékonysággal és élelmességgel minél tágabb tért nyithasson működésének és árújának. Az ügyvédkedésnél a mai állapotok szerint meg van a szabad verseny, mert a szük-éges vizsgálatok letétele után korlátlan számban szerezhetnek jogot annak gyakorlására, de nincsenek meg a szabad verseny feltételei. De nem is lehetnek, mert az ügyvédség bizalmi állás ; az ügyvédet a feléhez a bizalom fűzi és igy az ügyvédi hivatás erkölcsi oldalára vetne homályt az ügyvédi működésnek és a bizalmi viszonynak mintegy erőszakolása. De éppen azért, mert az ügyvédség bizalmi állásnak tekintendő, nem lehet helyénvaló az az egészségtelen szabad verseny, mely az ügyvédek túlszaporodása következtében beállott. Ennek káros következménye az 1874. évi ügyvédi rendtartás életbelépte óta évről-évre fokozottabb mérvben mu tatkozik. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyét és erkölcsi magas színvonalát a nehéz viszonyok dacára is változatlanul megőrizte, mint ezt újabban több helyütt olvastam. Ha ily nézetekkel tetszelgünk önmagunknak, akkor sohase találjuk meg az alkalmas eszközöket a javításra. Kockáztatni merem tapasztalataim alapján azt az állítást, hogy az ügyvédi kar színvonala ugy anyagi, mint erkölcsi és szellemi tekintetben folytonosan sülyedőben van. Első tekintetre ez vakmerő állitásnak tetszik ; de igazat fog nekem adni mindazon kartársam, a ki utalva van arra, hogy csupán diplomájára támaszkodva, idegfeszítő munkával keresse meg napi kenyerét. Nem szólok itt azokról, kik nincsenek kizárólag erre utalva; kik már a régibb, jobb korban oly alapot tudtak maguknak munkájukkal szerezni (és azt a változott viszonyok között meg is őrizni), hogy ma a gyümölcsszedés kellemes foglalkozását gyakorolhatják ; nem szólok azokról sem, kiket vagy születésük, vagy családi összeköttetésük oly kedvező anyagi viszonyok közé juttatott, hogy mentve vannak a napi megélhetés gondjától; mert ezek független helyzetben vannak, nincsenek utalva arra, hogy napról-napra felvegyék az ádáz harcot az élettel és érintkezzenek válogatás nélkül az önző emberek tömegével. Ezek az életnek és az ügyvédkedésnek szebb oldalát is ismerik; ők a mai állapotok elviselhetlenségét nem érzik; ők ezt a javaslatot a bajok orvoslására elégnek tartják. Meg vagyok győződve, hogy a tárgyalásra kerülő tőrvényjavaslatot ezek a tisztelt kartársaim készítették és védik. Én azonban szólok kartársaimnak arról a nagy tömegéről ugy a fővárosban, mint a vidéken, mely az utóbbi