A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 42. szám - A házasságon kivüli nemzésből származó igények iránti perekben hozott Ítéletek illeték alá esnek-e?

348 A JOG. Nyilt kérdések és feleletek. »Helyes-e a uémely telekkönyvi hatóság' által követett azon gyakorlat, hogy azon esethen, ha töhb tulajdonos nevén álló birtoktest egyik részletének hányadrésze ruháztatik át. a többi tulajdonos társak előleges Írásbeli beleegyezése szükséges az átíratás, illetve bejegyzéshez ? És ha helyes ezen gyakorlat, a tkvi rdttás melyik §-án alapszik az? Végül ha a tulajdonostársak megtagadják az engedély aláírását, mily című keresettel lehet az átírást eszközölni«. I. Feleletem a következő : Igenis helyes a telekkönyvi hatósági gyakorlat és alapszik azon jogi elven, hogy másnak tulajdona felett annak beleegyezése nélkül rendelkezni nem lehet, s hogy a beleegyezéshez, kivált telekkönyvi ügyekben, szabályszerű okirat szükséges és alapszik a tkvi rendtartás 55. és 56. §. c) pontjai rendelkezésén. A tkvi rendtartás 55. §. értelmében telekkönyvezett jószágtest tulajdonostársainak tulajdonuk aránya számokban lévén kifejezve, az egyes részletekhez való tulajdoni jog aránya is jogilag ugyanaz, mint az egész jószágtesthez, habár tényleg a birtokostársak másként osztva használják is a jószágtest alkatrészeit. Ha tehát az egyik tulajdonostárs egy birtokrészletnek őt illető hányadát eladja, ezen eladás az 55. §. c) pontja értelmében csak lejegyzés által foganatosítható. A lejegyzéshez pedig az 56. §. c) pontja szerint vázlatrajz szükséges. A vázlatrajz lévén egyik alapja a lejegyzés elrendelésének, annak a tkvi rdttás 67. §. szerint a magánokirat kellékeivel kell bimia, melyben az eladó tulajdonostársai az eladott birtokrészlet hányada terjedőkének, helyességének s alakjának valódiságát elismerik, bizonyítják s ez által a lejegyzésbe való beleegyezésüket is kinyilatkoztatják. A kir. Curia több esetekben kimondotta, hogy vázlatrajz nélkül a kijelölt résznek azon telekkönyvi jószágtesttől való elválasztása, melynek alkatrészét képezi, itéletileg sem eszközölhető. Ha a tulajdonostársak megtagadják a szabályszerű vázlatrajz kiállítását, vagy az engedély kiadását, azon esetben ellenük birtokközösség megszüntetése iránti per indítandó, melynél a kereset mellékletéül a felperes által tervezett felosztást szabályosan előtüntető vázlatrajz okvetlenül melléklendő, mivel e nélkül szerintem még a prrtás Hl. §-a értelmében sem lenne végrehajtható Ítélet hozható. Simon Endre, lőcsei kir. törvényszéki bi> II. Az nem szenvedhet kétséget, hogy ha valamely közösen irt birtoktestnek egyik köztulajdonosa saját (hányadszerinti) jutalékát akár egészben, akár meghatározott részben (fele, harmad stb. részben) egy harmadikra átruházza, ezen átruházott hányadrész a többi köztulajdonos beleegyezésétől teljesen függetlenül irható át az új tulajdonosra; azoknak beleegyezésére szükség nem lehet, mert hisz lejegyzés, új telekjegyzőkönyvbei átvitel sem történik, az új tulajdonos ugyanazon telekjegyzőkönyvben levén további köztulajdonoskép bekeblezendő. Kétségtelen mindez, mert a tulajdonjog fogalmában az arróli szabad rendelkezési jog is benfoglaltatik, ebből folyólag pedig mindegyik tulajdonostárs saját részét másra telekkönyvileg is átirathatja, ez által társainak osztályrészeivel mi változás sem történvén magában a telekkönyvben, mert egyszerűen vevő lesz bevezetve ugyanazon telekjegyzőkönyvben az eladó köztulajdonos helyére. Kevésbé világosnak tűnhet fel azonban első tekintetre azon eset, midőn valamely közös fekvőségből — vagy birtoktestből csak egyik részletnek hányadrésze ruháztatik át, midőn tehát a telekkönyvi jogviszonyok öjszebonyolitása nélkül azon részlet az eredeti telekjegyzőkönyvben meg nem hagyható, hanem egy újon nyitandó betétbe átviendő. Lehetnek, kik ez esetben a telekkönyvi rendtartás 56. § ának d) pontját per analógiám vélik alkalmazandónak. Én ugy hiszem, hogy tévednek. Mert ezen d) pont csak »nyilvánkönyvi h i t e1 e z ő« beleegyezéséről szól, a köztulajdonost azonban nem is emliti. Már pedig, ha a törvény azt akarta volna, hogy a közös birtoktestbőli oly lejegyzéshez, melynél a köztulajdonosoknak birtokjutaléka épségben meghagyatik, ezeknek beleegyezése is megszereztessék, akkor nemcsak a hitelezőket, hanem az érdekelt köztulajdonosokat is megnevezte volna ezen pontban. De a törvény még a hitelezők beleegyezését sem követeli föltétlenül; mert azon d) pont diseretionarius jogot ad a telekhatóságnak azok ellenzése dacára is elrendelni a szétdarabolást, ha a hitelezők értékcsökkenést nem bizonyítanak. Minthogy pedig lejegyzéseknél a köztulajdonosnak beleegyezését világos törvényszabály nem követeli, a hitelezőkkeli analógiát sem lehet alkalmazni, mert minden megszoritó törvény strictissimae interpraetationis. De nem is lehet egyenlőnek és azonosnak mondani a hitelezőknek és köztulajdonosnak jogi helyzetét a lejegyzéssel szemben. Mert a hitelező bizonyos fekvőségre zálogjogot szerezvén, különösen érdekében áll, hogy a zálogtárgygyal semmi olyas ne történjék, mi annak értékét csökkenthetné, s követelésétől a fedezetet elvonhatná. A köztulajdonosnak azonban csak ideális hányadrészhez levén joga — ezen hányadrésze a lejegyzett részleten is épségben megmarad — s ha bármikor a vagyonközösség megszüntetését kívánná, ennek keresztülvitelében a részlet lejegyzése miatt akadályozva egyáltalán nem lehet. De értékveszteségről sem lehet szó, mivel a vagyonközösséget megszüntető Ítélet folytán ugy is az egész ingatlan, tehát annak lejegyzett részlete is kerül együttesen árverésre. Röviden: mert ezt a telekkönyvi rendtartás kifejezetten nem kivánja és mert az úgyis csak eszményi hányadrész értékében a lejegyzés által változás be nem állhat, az tehát a köztulajdonos sérelmével nem jár; utóbbinak egy részlet lejegyzéséhezi beleegyezése — mert az 56. §. d) pontja ezt csak a hitelezővel szemben kivánja meg — ezt is a biró diseretionárius joga által korlátolva, nézetem szerint nem szükséges. De ha tévednék, és ily esetben is fenti d) pont lenne per analógiám alkalmazandó, akkor is a köztulajdonos ellenzése dacára hely adható a lejegyzésnek, ha a biró a beleegyezés megtagadását ott foglalt diseretionárius jogánál fogva eléggé megokoltnak nem találja. Egyébiránt jó lesz a felvetett kérdést más oldalról is megvitatni és megvilágítani. Kovácsfi Ágoston, kúlai ügyvéd. III. (Felelet a »Jog« 39. számában foglalt nyilt kérdésre.) Rozgonyi Ottó kartárs ur által ezen lapok utolsó számában előadott esetre, illetve feltett kérdésére nézetem és feleletem a következő: A kérdéses esetben a m. kir. Curiának a felebbezést hivatalból visszautasító végzése a törvénynek megfelelő, tévedésen nem alapuló és helyes. Mindenekelőtt kiemelem, hogy a vádbeli cselekmény nem könnyű, de súlyos testi sértés vétsége; ezen vétség a kir. járásbíróságok hatásköréhez utalva lévén, ettől a felebbezés az 1888. évi VI. t.-c. 6. §-a szerint az illetékes kir. táblához, mint Il-od birósághoz megy és minthogy ugyanazon törvénycikk 7. §-a, melyre a curiaivégzés is hivatkozik, ezen vétség esetében a Il-odbirósági ítélet ellen a felebbvitelt csak akkor engedi meg, ha büntetendő cselekmény esete fenn nem forog, vagy ha valamely bűntett, vagy vétség helytelenül kvalifikáltatott és ezek mellett az anyagi büntető törvénykönyv nem helyesenlett alkalmazva és minthogy az nem is állíttatik, hogy ezen esetek valamelyike a kérdéses ügyben fenforgott v Ina, sőt ellenkezője a Curiának 9,491/887. sz. végzéséből következik, a felebbezés törvényszerint helyesen lett visszautasítva. De lege lata ezen nézet helyessége kétségbe nem vonható, mert az illető szakasz egész világosan intézkedik; de lege ferenda persze ezen nézet helyességéhez sok szó férne, annál is inkább, mert épen bűnügyekben, hol nem annyira a vagyon, mint inkább a személy és annak szabadsága forog szóban, nem volna szabad a felebbvitelt korlátolni, különösen oly okból nem, a mint azt a törvényhozás az 1883. évi VI. t.-cikknél tette, t. i., hogy a Curián évről-évre feltűnően szaporodó bűnvádi ügyek számát a felebbezés korlátozásával tetemesen apaszsza. A kérdéses eset tehát nem olyan érdekes, hogy elvi jelentőségű határozatot vonjon maga után és vádlottnak más remediuma nincsen, mint hogy az ügy újra felvételét kérje, ha mindazon kellékek megvannak, melyeket a 2,265. sz. min. rendelet 100. §-a kiván. Dr. Sonnenschein Simon, ügyvéd Eperjesen.