A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 36. szám - Perbeli egyezség által ítélet nélkül eskü állapitható-e meg? 1. r.

298 a JOG. az ügyvédek közül ily kiszemelés történnék, ez ismét csak ugyanegy volna a jelenlegi állapottal, mert a királyi közjegyzők mindnyájan ügyvédi oklevéllel birván, most is az ügyvédek sorából vannak választva. Ezen kivül a királyi közjegyzők az ügyvédi teendőktől, a peres ügyekben való eljárástól el vannak tiltva és épen igy kellene lenni, ha cikkíró úr kívánsága teljesednék, mert akkor is a közhitelességül ügyletek vitelére kiszemelt ügyvédet el kellene tiltani az egyéb peres ügyek vitelétől, és az ügyfelek egyoldalú képviseletétől. Áttérek ezután cikkíró úrnak szavaiból azokra, melyekben azt állítja, hogy »az egyoldalúkig foglalkozó közjegyző soha sem adhat oly jó és megbízható munkát, mint a sokoldalúlag és minden tekintetben alaposabban képzett gyakorló ügyvéd.« Bizonyára ismeri cikkíró úr az 1886. évi VII. törvénycikk l-ő §-át, melyben a királyi közjegyzők képessége törvény által van meghatározva. Ott áll világosan, hogy királyi közjegyző nem lehet, kinek ügyvédi oklevele nincs és a kívánt külön vizsgák letételén felül számos éven át bírói, ügyvédi és közjegyzői gyakorlaton nem volt. Cikkíró úr ugy képzeli, hogy a közjegyző egyoldalálag foglalkozik csak; ámde a hivatkozott törvény mást mond és egyoldalú képességű királyi közjegyző különben sem lehet és pedig azért nem, mert épen a közjegyzői foglalkozás felkarolja, feltételezi a jogéletben előforduló minden kigondolható jogszabály ismeretét. Hogy csak egyet említsek: hagyatéki tárgyalásnál, mely a közjegyző által vezettetik — és munkakörének csak egy ágát képezi — szóba jő a polgári magánjog minden része, kezdve az egyéni, családi, házassági jogtól a kötelmi, birtok, tulajdon, zálog, kártérítés, elévülés, örökösödés, végrendelet, szerződés, szóval minden kigondolható jogviszony, melyek örökhagyó halálával mind együtt rendezendők minden egyes hagyatéki ügyben. A közjegyző tehát a működési körében előforduló mindennemű érintkezések természeténél és változatosságánál fogva minden oldalú jogi képzettség és jártasság nélkül meg sem állhatna, bármiféle egyéb támogatás mellett sem. Ezek folytán a cikkíró úr, vagy bárki más rossz szolgálatot tesz az igazságszolgáltatás közérdekének, midőn a jogrend fentartására szükségkép hivatott közegek között a feszültség, idegenkedés magvát szórja. Ezzel sem egyiknek, sem másiknak hasznára nincs, — a törvényhozás és kormány jó szándékát mindegyik jogi intézmény iránt lehangolja — a törvényhozás segítségét hátráltatja, a jogintézmények fejlődésére, javítására gátlólag működik. Helyesebb volna egy nagy bajnak, mindnyájunk közös bajának eltávolítására, megszüntetésére együttesen közreműködni, mert e baj ugy az ügyvédség, mint a közjegyzöség fejlődését egyaránt gátolja, a birák munkáját túlszaporitja és a nép jogviszonyait összezavarja. Ugyanis mindnyájunk tudtával országunk jogállapotára nem kis szégyen árnyát veti azon körülmény, hogy nálunk a nép jogügyleteinek legnagyobb részét a jogismeretekkel nem biró — tehát nem hivatott egyének, a zugi r ászok és kivált a községi jegyzők szabadon, többnyire rosszul rendezik és — a mint fentebb is emiitettem, szabálytalan szerződések gyártásával a nép közt meg sem számlálható kárt okoznak, a jogviszonyokat összekuszálják, a nélkül, hogy ebben őket a törvény vagy a kormány gátolná és ezen elnézés támogatás színével bir. Ezzel ellentétben pedig az ügyvédek, kir közjegyzők, birák, kik a jogismereteket hosszas, fáradságos tanulmány és nagy nehézségek között megszerezték, kik ennélfogva szakértelemmel, tehát hivatással bírnak, illetékes helyen nemcsak nem támogattatnak, hanem hatáskörük nagyban korlátoltatik és fejlődésükben hátráltatnak. Ezen ellentétes állapot volna azon tér, melyen a jogélet javítására célzó véleményeket, javaslatokat méltóbban lehetne kifejteni, közölni; és e részben lehetne a törvényhozásnak és kormánynak sok mindent ügyeimébe ajánlani. Perbeli egyezség által ítélet nélkül eskü állapitható-e meg? ^1. • A »Jog« f. évi 34-ik számában Simay Salamon, kékesi kir. járásbiró ur a címbeli kérdést veti fel és cikke végén felkiált: >>Lehet, hogy az általunk felvetett kérdéssel vitát provocálunk. Állunk elébe* stb. Ha a tisztelt járásbiró íir de lege ferenda veti fel a kérdést és ezen álláspontját, mely szerint birói egyezséggel eskü által való bizonyítási mód el nem rendelhető, a perjogi tudományból merített érvekkel támogatná : hozzá lehetne szólni, mondom de lege ferenda és ez esetben is merően ellenkező állásponton lennék, hogy t. i. birói egyezséggel eskübizonyitás a biró által igenis elrendelhető. Mert ha áll az, hogy a biró előtt kötött és általa jóváhagyott egyezség equale ítélet, nem látom be, hogy c.en utolsó bizonyítási mód, melynek alkalmazása csak végitélettel lehetséges, a végitélettel egyenlő hatályú birói egyezséggel miért ne lehetne alkalmazható ? A tisztelt járásbiró ur csak állit, de az érveléssel de lege ferenda is adós marad s e szerint cikkéhez elméleti szempontból sem lehet hozzá szólani. A tisztelt járásbiró ur azonban de lege lata veti fel a kérdést és azt hiszi, hogy vitát provocál. Csalódott. De lege lata, vagyis az 18C8 évi LIV. t.-cikkel megalkotott perrendünk értelmében a felvetett kérdés vita tárgyát nem képezheti és csodálom, hogy ezen perrendünk életbeléptetésének 19-ik évében akad kir. járásbiró, a ki azt állítja, hogy »azon joggyakorlat? (sic!) mely szerint a -peres felek peregyezséget kötnek és maguk egyezségileg, mint feltételt elfogadják a megállapított esküt és leteszik, perrendtartásunk keretébe aligha illeszthető-; és ennek folytán felhívja azon bíróságokat, »melyek ezen rosz jogszokást sanctionálták«, hogy azt abban hagyják. Nem hagyhatják abba, igen tisztelt járásbiró ur, mert a birák a torvény szerint tartoznak eljárni. A törvényben az IsijS. évi LIV t.-cikkben pedig benne van, hogy az eskü általi bizonyitási mód birói egyezséggel is alkalmazandó, csak hogy cikkíró ur nem látta meg s mindenesetre, mielőtt valaki valamely kérdésről cikket ír, óhajtandó lenne, hogy azt minden izében ismerje és különösen perrendünk 19-ik évében ezt a világos §-t, mely megengedi, hogy az eskü birói egyezséggel is alkalmazandó és ha nem tudja, hát felkeresse. Pedig közel járt hozzá a járásbiró ur, mert hivatkozott a 224. §-r a i s, csak még egy keveset tovább kellett volna olvasnia. Mindjárt rájövünk. A perrendtartás 123. §-a szerint »eskü általi bizonyításnak az általános szabályok szerint sommás eljárásban is van helye.« E szerint a kir. járásbíróságok is a perrendnek az esküre vonatkozó szabályait épen ugy tartoznak alkalmazni, mint a kir. törvényszékek. Ehez képest nézzük, hogy a törvémy szerint hogy állunk ezen bizonyítási móddal.-' Való, igaz, hogy az 18G8. évi LIV. t.-c. 221. §-a ezt mondja, hogy »eskü általi bizonyítást végi télét által és csak akkor rendeljen a biró, ha a bizonyítás a elöntő ténykörülményekre nézve más módon nem eszközölhető.« Itt az a rendelkezés, hogy a biró egyezségileg is megállapíthatná azt, nem foglaltatik, de nem is zárja azt ki. Ezen szakaszban csak azért nem szól az egyezségről, mert annak ott helyét nem látta, habár véleményem szerint ez egyezség itt is meg lett volna jelölendő, annyival is inkább, mert arról, hogy a birói egyezség ítéleti jogerővel bir, két szakaszban is megemlékezik, t. i. a 124. és a 257. §-ban. Előbbi szerint, »ha a felek az eljárás folytán megegyeztek, az egyezség jegyzőkönyvbe vétetik s jogérvényes ítélet erejével bir«, az utóbbi szerint pedig : »a per birája előtt kötött egyezségek ítélet erejével birnak s hivatalos alakban, a feleknek szóbeli kérelmükre is kiadatnak.« Ez utóbbi persze az ö t ö d i k címben foglaltatik, mely a birói határozatok és azok kiadmányozásáról rendelkezik. Ha tehát törvényünk szerint is az egyezség egyenlő hatályú az ítélettel, akkor a biró az eskü általi bizonyítást a végitélettel egyenlő hatályú egyezség által is elrendelheti, mert a 221. § nak »csak« szócskája nem a végitéletre vonatkozik, hanem arra, hogy ha egyéb bizonyíték a tények bizonyítására rendelkezésre nem áll. Ki nem zárja tehát e szakasz azt, hogy a végitélettel egyenhatályu egyezségben is az eskü általi bizonyítás elrendeltessék, de természetesen itt is csak akkor, ha a bizonyítás más módon nem eszközölhető. Ha tehát a biró látja, hogy más bizonyíték is van, nem engedi meg az eskü által való bizonyítást egyezségileg, de hiszen különben is, ha a bizonyító félnek más bizonyítéka is van, vagy perre bocsátja a dolgot az ellenfél, vagy pedig megadja magát és feltétlen egyezséget köt. Más bizonyítási mód fenforgása esetén tehát alig képzelhető eskübizonyitást tartalmazó birói egyezség. És ez igy van és ezt semmiféle sophismával megdönteni nem lehet, míg az esetben sem, ha p e r r e n d ü n k n e k