A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 33. szám - A perbehivás. 1. r

275 per is, meg a perbehivás is külön tárgyaltatik, micsoda perrendszeríí nyereség állna elő ebből? A kettős költségek megvolnának, időbeli megtakarítás szintén alig volna, de a helyett kára lenne alperesnek, kinek pere szintén elhuzatnék, noha semmi köze sincs a perbehivó és perbehivott közti viszonyhoz, a perek complicáltabbá válnának, az ítéletek elvesztenék átlátszóságukat s a peres felek állása szintén zavartabb lenne az ítélettel szemben. Ezenkívül a kettős per törvény folytán kötelezővé válna ott is, hol ma csupán egy per szükséges, t. i., midőn a perbehivó a perbehivolt védelme folytán alperes ellenében a pert megnyeri. Azt hí szem tehát, nem túloztam, midőn azt állítottam, hogy a cikkíró ur által követelt reformok esetén előny nem, hanem csakis hátrány származnék perrendünkre. Ugy volt az 1868 : L1V. törvénycikk módosítása előtt s a novella indokai épen a célszerűséggel indokolták azon változást, mi a novella 9. és 10. §§-ban foglaltatik. De nem ismeri sem a német, sem az eltérő álláspontot elfoglaló francia perrend sem a perbehivást a cikkíró ur által kívánt formában. A német perrend perbehivása (Streitverkündigung DCPO. §. 69.) teljesen azonos elvileg a mi perbehivásunkkal, a francia perrendé (demande en garantie Code de proc. civ. 17ó — |85. §.) csak annyiban tér el, a mennyiben perbehivottat a védelem elvállalására kötelezi s a védelem el nem vállalásához a makacsság sanctióját köti. A mit szükségesnek tartanék, az annak kimondása lenne, hogy teljesen mindegy, elvállalja-e perbehivott a védelmet vagy nem, a perben a szavatosságára vonatkozó s bebizonyult tények a perbehivott által ne legyenek egyszerűen megtagadhatok, azok valósága mellett törvényes vélelem harcoljon s a bizonyítás terhe a szavatosra hárittassék. Ez csak méltányos lenne, mert vagy elvállalta a szavatos a védelmet s ennek dacára bebizonyulást nyertek a szavatosságát involváló tények, avagy pedig nem vállalta el s ekkor csak önmagát okolhatja a hátrányos következményekért. Célszerűnek vélném azt is, hogy ha a perbea kitűnik, miszerint valaki mint szavatos érdekelve van, a per folyamatban létéről hivatalból értesíttessék. Bár csekély mérvben, a perek ily módon is apaszthatok volnának. Mindezt természetesen a perrendünkben szabályzott, szakszerű értelemben vett perbehivásra mondtam s nem azon tág értelemben vett perbehivásra, a mint azt cikkíró ur értelmezi. Dr. Stern Lázár, ügyvéd íV.-Kikindán. Csilléry Kálmán törvényszéki bíró urnák ezen lapok 24. számában a perbehivásról irt cikkére, a következőkben kívánok reflektálni. A tisztelt cikkíró ur azzal a kérdéssel foglalkozik, miként kerülheti el a kötelezett fél ismeretlen örököseit perlő felperes a perrendtartási novella 24. ij-ának hatályát, a mely szerint t. i. abban az esetben, ha bebizonyittatik, hogy a felperes az alperesnek előtte tudva levő lakhelyét elhallgatta s hirdetményi idézést eszközölt, az egész eljárás semmis s a felperes a költségek megtérítése mellett pénzbirsággal is büntettetik. A föltevés az, hogy a kötelezett fél elhalván, helyébe örökösei lépnek, a kik mindnyájan vagy legalább részben ismeretlenek; minélfogva a felperes kénytelen őket hirdetményileg idéztetni és részökre ügygondnokot neveztetni, néhányuknak azonban a per folyama alatt ki- és hollétéről értesül. A cikkíró szerint emez utóbbi körülmény következtében a felperes jóhiszeműsége azonnal megszűnik; következésképen tehát a novella 24. §-a is alkalmazandó. E hatás elkerülése a cél, a melyre ő törekszik s ezt oly módon kívánja elérni, hogy a felperesnek alkalom adassék az előbb ismeretlen, a per folyama alatt azonban megismert örökösöket perbehivni s ez által mintegy a roszhiszeműség nyűgétől megszabadulni. Ebben azonban a novella 9. §-a akadály, a mely szerint a perbehivás a szavatos értesítésére szolgál, holott világos, hogy a felperes és amaz örökös közötti viszony, a kit a cikkíró ur perbe hivatni akar, magában véve, mint ilyen, nem szavatossági jogviszony. De akadály továbbá, nézete szerint, a novella 10. §-a is, a melynek értelmében a perbehivó és perbehivott közötti jogviszony a perben nem biráltatik el s a föügy, ha a perbehivott a védelmet el nem vállalja, a perbehivásra való tekintet nélkül döntetik el. Véleménye szerint az, hogy a perbehivás szabályait reformálni okvetlenül szükséges és pedig oly irányban, »h o g y a szavatoson kivül más is perbehívható legyen a per bármely stádiumában, a p e r b e h i v á s n a k a főügygyel közösen kelljen eldöntetnie és a perbehivó, valamint a perbehívott közötti jogviszony eldöntése főcélja legyen a perbe hívásnak.« Elfogadván azt a tényálladékot, a melyet a tisztelt cikkíró okoskodása alapja gyanánt föltesz ; legelőbb is azzal a kérdéssel találjuk szemben magunkat, ha vájjon lehet-e a mondott j esetben csakugyan alkalmazni a novella 24. § - á t j vagy sem? Mert ha nem lehet, ugy nem kell tovább azon tör nünk a fejünket, hogy hatályát miként kerüljük el és nem kell azon célból a perbehivás intézménye kiterjesztése fölött sem gondolkoznunk. A tisztelt cikkíró ur, fájdalom, nem találta érdemesnek vagy szükségesnek, hogy ezt az állítását, a melyre messzeterjedő okoskodását alapítja s a melyhez még a törvény reformja kérdését is kötni jónak látta, indokolja. Támogatására nem mond egyebet ama már érintett másik, szintén nem indokolt állitásnál, hogy a felperes jóhiszeműsége, mihelyt a hirdetményi idézés után az örökösök valamelyikének ki- és hollétéről értesül, azonnal megszűnik. E szerint tehát e két állítását minden kétségen felül állónak kívánja tekintetni; holott, sajnos, ellenkezőleg épen az kétségtelen, hogy a novella 24. §-a a szóban forgó esetre nem vonatkozik. A 24. §-ban a jó- vagy rosszhiszeműség szó elő sem fordul, a minthogy eme fogalmakat sem a perrendtartás, sem a novella nem is állapítja meg, sem a szóban forgó 24. §. azok alkalmazására nem utal; a helyett azonban félre nem érthető, világos szavakkal maga jelöli meg azt a tényálladékot, a melyhez rendelkezéseit köti. E tényálladék pedig a következő mozzanatokat foglalja magában: 1. hogy a felperes az alperes lakását tudta és 2. hogy hirdetményi idézést eszközölt. Ez utóbbi törvénykezési tény ; amaz lélektani mozzanat. A tényálladék főmozzanata mindenesetre a hirdetményi idézés ténye, a melyhez az alperes lakhelyének tudása csak, mint minősítő mozzanat járul s épen eme viszonyánál fogva nem is vonatkozhatik más időre mint épen arra, a melyben a hirdetményi idézés történt. A mint a pptts. 269. §-a az alperes lakásának nem tudásából indul ki és következményül a hirdetményi idézést bírja, ugy indul ki ezzel épen ellenkezőleg a novella 24. §-a az alperes lakása tudatából, a mely a hirdetményi idézés tényével együtt az amabban jelölt következmények föltétele, előzménye. A miként amott az a föltevés, hogy a felperes, a mikor a hirdetményi idézést kérte, az alperes lakását nem tudta; ugy itt az a föltevés áll, hogy a mikor azt kérte, az alperes lakását igenis tudta. És megfordítva, a mint közönyös a pptts. 269. §-a szempontjából, ha vájjon a felperes a hirdetményi idézés előtt vagy utána tudta vagy nem tudta-e az alperes lakását (csak a hirdetményi idézés eszközlésekor ne tudta legyen) ; ép ugy közönyös az a novella 24. §-a szempontjából is, a mi tehát a cikkíró ur által contemplált, vagyis a hirdetményi idézés megtörténte utáni időre nézve is áll. Az alperes lakása nem tudásának vagy tudásának mozzanata a hirdetményi idézés eszközlésének idejére, szorosabban meghatározva, arra az időpontra vonatkozik, a mikor a felperes a hirdetményi idézést kérte s hatása csak addig az időpontig terjed, a melyben a felperes ez irányban utolsó cselekményét végezte; miután a felperes személyében fenforgó nem tudása avagy tudása az alperes lakásának a hirdetményi idézés bevégzett tényének csak azon mozzanataira vonatkozhatik, a melyek tőle, a felperestől erednek. Való igaz, hogy a hirdetményi idézés a felperesnek rendkívüli előnyt nyújt s az alperesre nézve bizonyos veszélyt foglal magában; ez a körülmény azonban nem jogosít fel arra, hogy bárki is a törvényben világosan statuált kivételt bármiképen megszorítsa. A pptts. 269. §-án alapuló kivétel a legteljesebb összhangban van a jogrendszerünkben ismételve nyilatkozó azzal a törekvéssel, hogy a hitelező az adós nagy leleményességgel űzött rosszhiszemű fondorkodásai ellenében lehetőleg megvédessék. Ha ezt az általános jellegű vonását a mondott törvényszakasznak félreismerjük és hatályosságát bármi csekély részben is megbénítjuk, ugy ellenkezésbe helyezkedünk jogfejlésünk korszerű irányával. A novella 24. §-a nem szorítja meg a pptts.