A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 29. szám - A jelzálogos követelés érvényesíthető-e a személyes adós ellen jelzálogi keresettel a prttsi novella 6. §-a a törvényszék előtt? - Tulajdoni kereset

244 szerint a felebbvitt ügyek 10%-ában előforduló feloldó határozatoknak és ennek folytán a feleket méltánytalanul terhelő újabbi felebbezési költségeknek előfordulta* lehetőleg a minimumra redukálni. Másrészt mielőbb szükséges lenne, a mi már a szaklapok hasábjain több izben hangoztatva lett, ha szabad ugy szólani : a rendszerinti birói anyagot képező fogalmi, jegyzői kar elméleti és gyakorlati kiképzésére szintén nagyobb figyelmet fordítani, a mi különben, reméljük, hogy a jelenlegi gyakorlati "érzékről tanúskodó igazságügyi kormányzat mellett csupán idő kérdése. A jelzálogos követelés érvényesithető-e a személyes adós ellen jelzálogi keresettel a prttsi novella 6. §-a alapján a törvényszék előtt? Irta: Dr. GÖRGEY SÁNDOR, kir. aljárásbiró Pancsován. Dr. G a a r Vilmos ur a » Jog« 20. számában a fenti kérdést fejtegetvén, két egybehangzó végzést közöl, melyek a kérdésre nemmel felelnek. Egyúttal bírálva a végzést, »furcsának« találja azon érvet, mely szerint »a bíróság a dologi jogosultságot nem a dologi jogból magából, hanem azon személyből kiindulva akarja megállapítani, ki ellen a jog érvényesítendő.« Kimondja azt is dr. G., hogy a két bíróságnak nincs igaza. Szerény észrevételeimben ime én meg azt kísérlem meg kimutatni, hogy dr. G. urnák ez esetben nincs igaza, mert: a kérdéses követelés jogi természetének meghatározására a dr. G. által is idézett osztr. polg. tkv. irányadó, ennek pedig 299. §-a értelmében az adóssági követelések, ingatlan jószágrai biztosítás által ingatlan vagyonná nem válnak, azoknak érvényesítése személyes keresettel történik mindig a személyes adós ellen; mert a felvetett kérdés szerint nem »dologijog érvényesítéséről« van szó s a prtts. nov. 6. §-a alkalmazást nem nyerhet, hanem igenis a személyes adós ellenében egy kötelmi jogviszonyból felmerült, jelzálogilag biztosított adósság pereltetik, a mikor tehát a prtts. érvényben maradt 44. §-a 2. pont intézkedése az irányadó; mondván igen értelmesen : ellenben valamely bekeblezett követelés felperes választásához képest alperes vagy személyes bírósága vagy azon bíróság előtt (természetesen a személyessel hasonhatáskörü bíróságnál) érvényesítendő, melynek területén a .... terhelt birtok fekszik. A hasontermészetü kereseteknél a mondottak után nem jön tehát: »elsö sorban a jelzáTog tulajdonosa csak mint ilyen szóba«, hanem igenis a személyes adós. mint ilyen ; mert hiszen a dr. G. által idézett Z 1 i n s z k y magánjoga 285. lapján és az előző lapokon nem a felvetett ezen kérdés felett értekezik, hanem beszél jelzál. igény érvényesitéséről ; a néhány lapi fejtegetésből kitetszöleg azon esetre: ha más a személyes adós, más a jelz. birtokos, de nem személyes adós elleni keresetről. Az idézett 1860. szept. 19-én kelt rend. 2. §-a szintén az esetre ad választást, ha személyes adós és jelzálogtulajdonos mint két külön alany ellen léphet fel felperes. É §. szerint vagy a személyes adós, vagy a jelzálog tulajdonosa, avagy mindkettő ellen közösen. És a kérdés csakis az utolsó esetben lehetne vitás. Midőn azonban — mint a jelen esetben — »jelzálogos követelés érvényesítéséről a személyes adós e 11 e n« van szó, midőn az ingatlan tulajdonosa egyszersmind a személyes adós is, a személyes adósság és a jelzálogból való kielégítés pedig egymástól függetlenek lévén, felperes a személyes adós ellen »világos adósságának behajtása céljából« adván be keresetet: annak elbírálására a prtts. 44. §-a alapján a személyi bíróság illetékes, aztán a hozott ítéletet a vhjt. törv. 135. §. 2. pontja értelmében hajtja végre. y Tulajdoni kereset. *^ Irta : Dr. BÁLINT SOMA, Budapest. A fenti cím alatt dr. S á r a y Bertalan lugosi ügyvéd ur tollából a »Jog« f. évi 25. számában közlött érdekes fejtegetések is — mint sok egyéb — ama sajnos hátrányokat juttatják eszünkbe, melyek abból erednek, hogy annyi évtizeden át codificált magánjogi rendszerre szert tenni nem tudtunk. Igaz, hogy a szóban| forgó tárgy az osztr. polg. törvénykönyvben jogi szabályozást nyert s ide vonatkozó része nálunk alaki érvénynyel is bir. De az osztr. polg. törvénykönyvben használt jogi terminusokkal, melyek a tudomány igényeinek sem mindig megfelelőek, a tvkv. hivatalos magyar szövegében pedig valósággal barbár hangzásiiak, gyakorlati jogászaink soha megbarátkozni nem tudtak. A kérdésben forgó keresetek elnevezését és értelmezését illetőleg pedig — mint | alább kimutatandjuk — a tvkv. és a hazai joggyakorlat közt egyenes ellenmondás létezik. Ugy az optkv., mint az újabb magánjogi codexek a különböző vagyonjogi keresetek elnevezésénél és fogalommeghatározásánál a római jogot vették alapul. Azért a cikkező^ ügyvéd ur a j maga szempontjából helyesen jár el, midőn a tulajdon- és birtokI keresetek egyes fajait a római jogi actiókra vezeti vissza. Meggyőződésem szerint azonban e tárgyban a római jog alapul nem vehető s a hazai gyakorlat inkább megfelel a vagyonjog újabbkori fejlődésének, mint az újabb tételes magánjogi codexek bármelyike. A modern vagyonjog ugyanis a római és pandectajogiétől egészen elütő, új alapra helyezkedett: a telekkönyvi intézményre. A tkvi intézmény folytán a vagyonjog a római vagyonjogtól független, önálló fejlődést vett. Itt nem lehet célunk a jelzett önállóságot a vagyonjog egyes intézményei és jogtételeivel részletesen kimutatni, csak hangsúlyozni kívánjuk azt, hogy a tulajdon- és birtokkereset fogalmának is át kellett volna idomulni és módosulni akkép, a mint azt a vagyonjog új alapja, a tkvi intézmény igényli. S alább ama figyelemreméltó jelenség fog megvilágittatni, hogy e részben a gyakorlat (értjük az előttünk ismert hazai gyakorlatot) a doctrinát megelőzte. A dologi keresetnek két csoportja különböztethető meg: a tulajdonkeresetek és a birtokkeresetek csoportja. Nem áll cikkíró urnák azon állítása, mintha a gyakorlat e keresetek tekintetében, különösen arra nézve, hogy mi tekintessék tulajdon- és mi birtokkeresetnek, ingadozó volna. Ellenkezőleg bizvást konstatálható, hogy a gyakorlat egészen határozott és következetes. Ilyennek ismerem legalább én a gyakorlatot saját tapasztalataim alapján, de elismeri — bár helyteleníti — ezen gyakorlat létezését maga Zlinszky is, sőt arra is utal, hogy még felsőbb bíróságaink is az optkvbeu és az újabb magánjogi codexekben tulajdonkereset név alatt tárgyalt pert — szerinte helytelenül — birtokpernek nevezik. Hogy a gyakorlat helytelen-e, vagy pedig inkább a doctrina álláspontja tekintendő-e elavultnak és az újabb fejlődéssel szemben tarthatlannak, az képezi alábbi fejtegetés tárgyát. I. A rendes birtokkereset — mint már jeleztük — a codexekben tulajdonkeresetnek címeztetik s analóg a római perjogi rei vindicatióval. Tárgya nem a ^tulajdonát képező saját dolog«, sem a tulajdonjog, hanem a tulajdonjogban foglalt azon jogosítvány, melyet birtoknak nevezünk. Ha a per tárgyát a tulajdonjogban foglalt egyéb jogosítvány képezi, a kereset actio negatoria, a tulajdonjog kizárólagosságára alapított kereset lesz. Ennek tárgyalása azonban itt mellőzhető. A birtokkereset jogalapja a telekkönyvi tulajdonjog. Felperes tehát mindig a telekkönyvi tulajtionos, alperes pedig a kereseti ingatlan birlalója. Ezen keresetnek tárgya a birtok lévén, és a kereseti petitum arra irányulván, hogy alperes köteleztessék, a kereseti ingatlant felperes birtokába bocsátani, e keresetre csakis a birtokkereset név illik. A birtok az, a mi kerestetik, nem pedig a tulajdon, s a tulajdonjog csak alapját képezi ezen keresetnek. Hogy pedig a per tárgya az, a mi a pernek jellegét megadja, az kétséget nem szenved. Hiszen a pernek oly számos és változó jogalapja lehet, hogy annak alapján a pereket osztályozni egyenesen lehetetlen. A sommás per pl. annyiféle kötelmi viszonyra alapitható, a hány kötelmi viszony képzelhető, azért fogalmi meghatározását nem a jogalap, hanem annak tárgya adja meg s e szerint sommás per minden oly per, melynek tárgya 500 frt értéket meg nem baladó ingó dolog vagy készpénz. Hogy mennyire helytelen az itt tárgyalt pert birtokpernek nevezni, vitatja Zlinszky, »az a tnlajdonkereset fogalmából, melyet csak a tulajdonos indíthat, kitűnik, melynek jogalapját a tulajdonjog s nem a tényleges állapot — a birtok — képezi, hol pedig a jog képezi a per alapját, az nem birtokper, hanem jogper«. (Zlinszky magy. mag. jog mai érvényében. 253. 1. 3. jegyz.) Zlinszky tehát a tulajdonkereset főismérvét abban találja, hogy jogalapja a tulajdonjog; a birtokper főismérvét pedig abban, hogy jogalapja a tényleges állapot, a birtok. Ez azonban szerintünk helytelen, mert mint fent jeleztük, valamely pernek nem a jogalapja, mely igen változatos lehet, hanem a tárgya adja meg a jellegét. Ha birtok-