A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 21. szám - A kir. közjegyzői díjak végrehajtása - Van-e helye igénykeresetnek zárlat ellen?

174 A JOG. A kir. közjegyzői díjak végrehajtása. Irta : BÉSÁN MIHÁLY kir. közjegyző Lúgoson. Nagy elismeréssel adózunk igazságügyministerünknek, hogy a szaklapok felszólalásait néha figyelembe veszi s a hol csak teheti, a törvény hézagait, végrehajtási hatalmánál fogva, gyakorlati utasításokkal s ministeri rendeletekkel kiegyenlíteni igyekszik. Utaltunk volt e lapokban a közjegyzői novella (1886. évi VII. t.-cz. 33. §.) azon rendelkezésének hiányos voltára, mely szerint a közjegyzői díjak behajtása az eljárás további szabályozása nélkül a közigazgatási hatóságokra van bizva és már akkor adtunk kifejezést abbeli nézetünknek, hogy a hiányos törvényből bekövetkezhető s tettleg be is következett zavarokat ministeri rendelettel lehet és szükséges eloszlatni. Felszólalásunk alaposságát eléggé igazolja a I tény, hogy igazságügyminister ur a kir. közjegyzői i díjak mikénti behajtását a belügyminister úrral egyetértöleg m. é. május 12-éu 17,668. sz. a. kelt rendeletével csakugyan szabályozta is. Ez az, a miért őszinte elismeréssel tartozunk. Sajnálattal vagyunk kénytelenek azonban bevallani, hogy ámbár az emiitett ministeri rendelet alapjában igen helyes és gyakorlati téren mozog, midőn a kir. közjegyzői díjak ingyenes behajtását, a közadók módjára, a m. kir. adófelügyelőkre bízza, de ezen elv keresztülvitele sok tekintetben nem következetes, részleteiben pétiig sok fölösleges postamunkával terheli a bíróságot, illetve árvaszéket és adófelügyelőt, másrészt pedig egyik intézkedése világos törvénybe ütközik; vagyis: az egész eljárás, a helyett, hogy egyszerűsítené az ügymenetet, sok fölösleges iratváltást igényel s azt eredményezi, hogy a kir. közjegyző ismét csak évek után s néha drága pénzen juthat a törvény által különben is tetemesen leszállított eljárási dijához. Igazoljuk ezt a következőkkel. Egészen helyes intézkedés, hogy a közjegyző díja a felek megterheltetése nélkül hivatalból az adófelügyelő által, a közadók módjára hajtassék be, mi által a felek nemcsak az eddi<d terhes végrehajtási költségektől, hanem a bélyegkiadásoktól is megkíméltetnek. De ha ingók hiányában, vagy elégtelensége esetében a végrehajtás ingatlan vagyonra vezettetik : már akkor a felek nemcsak a végrehajtási költségekkel, hanem a bélyegkiadásokkal is terheltetnek épen úgy, mint magán végrehajtási ügyekben. A ministeri rendelet tehát e tekintetben nem következetes, mert ha az ingókra vezetett végrehajtás — miként adóügyben — bélyegmentes lehet: épen ugy bélyegmentes lehetne az ingatlanokra vezetett végrehajtás is, mert a kincstári követelések iránti végrehajtás a telekkönyvi hatoságnál is bélyegmentességben részesül. A feleket az ingatlanokra vezetett végrehajtás költségeitől pedig főleg azért is meg lehetett volna kímélni, mert rendesen kiskorúak ingatlan vagyona szokott a díjakért végrehajtás alá kerülni, mivel az ingók gyámhatóság utján a temetési s egyéb sürgős kiadások fedezése végett eladatnak, a gyám pedig, ki az ingatlanokat kezeli, keveset vagy épen semmit nem törődik a kiskorúak érdekeivel, még kevésbé a közjegyző díjaival, sőt a legtöbb esetben az ő érdeke a kiskorú ingatlan vagyonának elárverezését követeli, holott épen a kiskorúak személyi és vagyoni ügyeikben a hatóság különös gondoskodását törvény szerint igénylik s számtalan esetben már is bélyegmeutességben részesülnek. A ministeri rendeletnek másik és főhibáját a sok fölösleges, ok nélküli iratváltásban találjuk, melynek semmi gyakorlati haszna sincs. A kir. közjegyző közvetlenül maga tehetné át az adófelügyelőhöz a díjmegállapitó végzést behajtás végett s nem kellene a kir. járásbírósághoz folyamodnia ugyanazon végzésnek áttétele végett, , s az adófelügyelö is a behajtott díjakat, a járásbíróság, esetleg árvaszék kikerülésével szintén közvetlenül a kir. közjegyzőnek kiutalványozhatná. De a járásbíróság már a második postamunkát végzi, mikor a díj behajtásáról értesiti a közjegyzőt a ministeri rendelet szerint. Még ez sem elég. A postamunka tovább folyik. A behajtott pénzt az adófelügyelö az adóhivataltól áttéteti a járásbírósághoz, ez pedig ismét birói letétként visszaszállítja az adóhivatalba, melyet a pénzkiutalványozási végzés jogerőre emelkedése után és a közjegyző külön beadványára adathat ki a bíróság. Ez utóbbi postamunka ugyan nem következik a ministeri rendeletből, hanem kifolyása az ügyrendtartás pénzkezelési részének és igy nem hónapok, hanem néha csak évek után juthat a közjegyző eljárási díjához. Végül azon nézetben vagyunk, hogy a közjegyzői törvény 202. §-ában a felek fizetési kötelezettsége iránt megállapított »egyotemlegesség« elvével ellenkezik azon intézkedés, hogy a bíróság szabadságára bizatik az egyetemleges vagy az egyénenkénti kötelezettség megállapítása a dijakra nézve. Ebből most már az következik, hogy némely kir. járásbíróság a ministeri rendelet vagylagos intézkedését niindig a közjegyző hátrányára használja fel a gyakorlatban, különösen az olyan járásbíróság, mely a kir közjegyzőben nem munkatársát, hanem ellenlábasát látja, mindig egyénenként állapítja meg a közjegyző díját s ott, hol sok az érdekelt fél, a iogarithmusok segélyét — a mennyiben érti — kénytelen igénybe venni, ha csak órákon át nem akar egy ügyben a díjak névszerinti kiszámításával bajlódni. Nekem pl. már oly szeretetreméltó végzések is kézbesítettek, melyek szerint 3 írt díjamat a felek 5 — 20 — 50 krajcárjával köteleztettek kifizetni. így hajtatjabe az adófelügyelő, igy könyveli el a közjegyző s az adóhivatal. És ha már most egyik vagy másik fél ingókból nem képes azt az egy pár logarithmusos krajcárt kifizetni : akkor a közjegyző vagy lemond díjáról, a mit vidéken nagyon is megérez, vagy kénytelen 100 és 1000-szeres költség előlegezése mellett az ingatlanokra kérni végrehajtást. Mindezt a sok fölösleges Írásbeli munkát s számolást meg lehetne takarítani, ha a járásbíróság feladata a díjak megállapítása által befejezettnek tekintetnék s a behajtást az adófelügyelö a közjegyző egyszerű jelentésére, illetve a díjmegállapitó végzés bemutatására, az egyetemleges kötelezettség fentartása mellett, eszközölné. Az eljárás tehát ekkép egyszerüsittetvén. kétségtelen, hogy a kir. közjegyző, járásbíróság és adófelügyelő közti tömérdek j iratváltás beszüntetésével a mindenütt felhalmozódott tömérdek restantia is tetemesen apasztatnék. még pedig bizonyára nem I az igazságszolgáltatás — rovására. j ^ Wan-e helye igénykeresetnek zárlat ellen? Irta : Dr. KÉLER JÓZSEF kir. Ítélőtáblai s.-fogalmazó Budapesten. »A mi iránt a végrehajtási törvény semmi intézkedést sem tartalmaz*. Ezen lapok f. évi 18. számában fenti cím alatt megjelent cikkre, nem az annak végén foglalt felhívás folytán, hanem csnpán azért óhajtok néhány megjegyzést tenni, mivel a felvetett kérdésben — tudtommal — a bíróságok is nyilatkoztak már s a megoldásra nézve is meglehetős egyértelmű felfogás uralkodik. Ennek a budapesti kir. Ítélőtábla egy legutóbb hozott elvi jelentőségű határozatában kifejezést is adott, miért is ennek közlése által nem vélek felesleges munkát végezni. Cikkíró ur a végrehajtási törvény hiányánl rója fel, hogy a 237. §. eseteiben elrendelt zárlati eljárásnál az ezen eljárásból folyólag jogaikban sértett harmadik személyek törvényes segélyben nem részesülhetnek, mert a 89. § ban szabályozott igénykereseti eljárás ő rájok kiterjesztve nincs. E hiányon akként vél segíthetni, hogy a tulajdoni igénykereset megindítását a 89. §-ban szabályozott módon azon harmadik személyeknek is megengedné, kik valamely foganatosított zárlat által jogaikban sérelmet szenvedtek. Igaz ugyan, hogy a végrehajtási törvény ily esetekre intézkedést nem tartalmaz, de ebből — nézetem szerint — nem az következik, hogy per analógiám adjuk meg a zároltató ellen is az igénykeresetet, mert hisz ha a törvényhozás azt akarta volna, annak határozott kifejezést is adott volna, hanem az, hogy ily esetben a jogaikban sértett harmadik személyek vélt jogaikat csak az illetékes bíróság előtt indítandó szabályszerű tulaj donkeres e 11 e 1 érvényesíthetik. Nem foghat helyt az igénykereset zárlat esetében magának a zárlatnak sajátságos, a végrehajtási foglalástól lényegesen különböző volta miatt. Ugyanis a foglaltató a lefoglalt tárgyakra bizonyos feltételek mellett zálogjogot nyer, inig a zároltató egész más helyzetben van. O »foglalást nem vezetvén, a lezárolt javakra sem tulajdoni, sem zálog, sem haszonélvezeti, sem használati, sem kezelési joggal nem bír s a zárlat által csak azon előnyös helyzetbe jő, hogy a lezárolt tárgyak további forgalma megállíttatván, azok a zárlat időpontjától fogva a zároltató kárára el nem l