A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 16. szám - Kiskorú apa bir-e atyai hatalommal s hogyan gyakorolja azt?

64 A JOG. Sajtó ügyekben. A sajtótöryény 28. §-a nem az indityányi, hanem az elévülési határidőt állapitja meg. E szerint a hivatalból üldözendő sajtó­ügyek 6 hónap alatt évülnek el. A magy. kir. Curia: A kir. főügyésznek, dr. Gr. . . János ellen rágalmazás miatt a bpesti kir. tszék mint eskikltszéki sajtó­biróság előtt folyamatba tett sajtóügyében benyújtott semmiségi panasz tárgyában határozott: A per iratai szerint a vizsgálóbíró 1887. február 25-én tette át a befejezett vizsgálat iratait a kir főügyészhez, a sajtóbiróság azonban csak 1887. szept. 21-én intézte el az általa benyújtott václlevelet. A vizsgáló bírónak fentemiitett intézkedéséből tehát a tárgyalási határnap kitűzéséig hat hónap és 26 nap a nélkül telt el, hogy a vádlott ellen irányzott bármely birói határozat ho­zatott, vagy ellene bármely birói intézkedés tétetett volna. Minthogy pedig az elévülési időtartam ebben az ügyben az 1880 : XXXVÍI. t.-c. 28. §-a szerint hat hónapból áll, a vádolt bűncselekmények büntethetősége tehát elévültnek tekintendő, és minthogy az elévülés a Btk. 106. §-a szerint a bűnvádi eljárást kizárja : ugyanazért a sajtóbiróságnak tárgyalási határnapot kitűző 1887. szept. 21-én 29,701. sz. a. hozott végzése az ezt követett egész eljárással együtt megsemmisíttetik és a periratok a felter­jesztő sajtóbirósághoz további szabályszerű intézkedés végett leküldetnek. (1888. febr. 16., 1,094. sz. a.) Ügyvédi rendtartási ügyekben. Az ügyvédjelöltek lajstromába bejegyezhető utólagosan is az ügyvédjelölt azon gyakorlata tekintetében is, melyet a bejegyzés idejét megelőzőleg töltött, de ez kellőkép bizonyítandó. A brassói ügyvédi kamara (1888. márc. 19. 54/88. ü. k. sz. a.) : Dr. A. Béla ügyvédjelöltnek az ügyvédjelöltek lajstromába leendő felvételi ügyében határozott : tekintettel arra, hogy az 1874 : XXXIV. t.-c. §. b) pontja szerint az ügyvédjelöltek lajstro­mába csakis az vétethetik fel, a ki valamely a kamara területén lévő bíróságnál stb. joggyakorlatra lépett; tekintettel arra, hogy mellékelt okmáuyai szerint jelenleg kamaránk területén joggyakor­laton nincs, mert Győrben lakik; az idézett törvényhely 4. be­kezdése alapján ennek a kérésnek helyt adni és kérelmezőt az ügyvédek lajstromába felvenni nem lehet. A m. kir. Curia (1888. márc. 27. 2,297/88. p. sz. a.j: Az ügyvédi kamara választmányának végzése megváltoztatik s dr. A. Béla az ügyvédjelöltek lajstromába 1886. évi június 19-től 1887. évi szeptember 19-ig: terjedő időre utólagosan bejegyeztetni rendeltetik. Indokok: Az 1874 : XXXIV. t.-c. sehol sem tiltja a jog­gyakorlaton töltött időnek utólagos bizonyítását, de ezen törvény szelleméből különben is csak az következik, hogy az illető ügyvéd­jelöltek a meghatározott gyakorlati időt szabályszerűen kitöltötték ; minthogy pedig kérvényező dr. A. Béla a becsatolt közhitelű okiratokkal bizonyította, miként a fentebb kijelölt időben a brassói kir. törvényszéknél, illetve az ottani kir. járásbíróságnál, mint joggyakornok, rendszeres alkalmazásban állott, az 1874 : XXXIV. t.-c. ll. §. értelmében az ügyvédjelöltek lajstromába utólagosan leendő bejegyzését elrendelni kellett. A magy. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság elvi jelentőségű határozatai. Az ideiglenes házadómentesség oly újonnan épült állam­yasuti epületekre is megadandó, a melyek más célra bérbe adva nem lévén, állandó ház-adómentességben részesülnek. (1887. évi Ti,070. SÍ., a.) Az adófclszdamlási első fokülag m g ki nem 1 csen. {1887. évi 11,360. sz. bizottság az adókivető bizottság által etett adónak elöirására jogosítva nin­a.j A m. kir. honvédség elhelyezése végett laktanyáid átenge­dett helyiségek iránt kötött bérszeiződések, ha a kérdéses helyi­ségek csakis a beszá/lásolási törvény szerint járó illetmények mel­lett lettek átengedve, bélyegmentesek, 1887. évi 2,402. sz.) Ügyvédek által az illetékkötelezett felek nevében benyújtott felebbezések pusztán azért, mert azokhoz az ügyvédi meghatal­mazás csatolva nem lett, vissza nem utasíthatók. (1887. évi •fíi- ss.) Ha bíróilag felveendő jegyzőkönyvhöz, egy ahoz nem szük­ségelt nyomtatvány használtatik, a jegyzőkönyvi bélyeg a nyom­tatvány által elfoglalt lapok számításon kivid hagyásával, csak a jegyzőkönyvre tényleg felhasznált ívek után jár. (1887. é;'i 2457- ss-j Birói letétek után fizetendő őrzési díjak tárgyában hozott végzések felülbirására a m. kir. pénzügyi közig, bíróság nem illetékes. {1887. évi 11,861. sz.) Ha a fizetés felvétele a főügylétről kiállított okirat szöve­gében ugyan, de az ügyletben szerződő félként mm szereplő har­madik személy részéről'bizonyittatik, az ily végbizonyítvány bélyeg­köteles. (1887. évi 61. sz.) Ha peres felek a tárgyalás befejezése után, de még mielőtt az ítélet nekik kihirdetve vagy kézbesítve lett volna, a pert le­teszik, az állandó ítéleti bélyeg kellő időbeni beszolgáltatásának elmulasztása miatt, terhükre az egyszeres illeték mellőzésével, csakis felemelt illeték róható ki. {1887. évi jóg. sz,) Adókönyvecskékbe történt hibás bejegyzések kiigazításának eli endelésérc — ha a megállapított adó felebbezésscl megtámadva nem lett — a m. kir. pénzügyi közig, bíróság nem illetékes. {1887. évi 11,967. sz.) Váltó nugterhelési ívek, melyek pénzintézetek által váltó­adósaikról vezettetnek és azoknak tartozási összegét és váltóköte­lezett minőségét tüntetik ki, mint a belső kezelés könnyebbitése céljábólvezetett feljegyzések, bélyegmentesek. (1887. évi 1,803. sz.) Az örökhagyó tartozása miatt annak örökösei ellen indított perekben hozott jogérvényes végítéletektől járó nln-os illetéket a perköltségekben elmarasztalt örökösök akkor is megfizetni köte­lesek, ha az örökséget az azt terhelő adósságok felemésztették. {1887. évi 852. sz.) Kivonat a „Budapesti Közlöny"-böl. Csődök: Arcz Adolfé., gyulafehérvári tszék, bej. máj. 15, félsz, jun. 12, csb. Zsakó István, tmg. Barbu Miklós. — TyttricS Tosa e., zombori tszék, bej. máj. 1, félsz máj. 29, csb. Hettercheimer Henrik, tmg. dr. Vuics János. — Fnchs Lipót e., beregszászi tszék, bej. máj. 24, félsz. jun. 5, csb. Dessewffy Marcel, tmg. Ferenczy Lajos. — Beér testvérek e., maros­vásárhelyi tszék, bej. ápr. 24, félsz. máj. 8, csb. Horváth Miklós, tmg. Dajbukát János. - Piszkay Péter e., temesvári tszék, bej. máj. 8, félsz, máj. 22, csb. Virter Antal, tmg. Pottyondy Ferenc. — Dolveth Dávid e., temesvári tszék, bej. máj. 8, félsz. máj. 22, csb. Virter Antal, tmg. Pottyondy Ferenc .— Leuchter Miksa e., csődben újabb félsz. hat. ápr. 18. Pályázatok : A m.-óvári jrbságnál III. oszt. telekkönyvezetö i áll. ápr. 20-ig. — Az óbecsei jrbságnál díjas joggyakornoki áll. máj. 4-ig. —• A csákokai, lippai, újaradi és vingai jrbság mellé német és román t o 1 m á c s i áll. máj. 4-ig. — A rozsnyói jrbságnál aljárásbir ói áll. ápr. 20-ig. — A temesvári tszéknél II. oszt. telekkönyvezetöi áll. ápr. 20-ig. — A deési tszéknél birói áll. ápr. 18-ig. — A dárdai jrbság mellé egy szerb-horvát tolmácsi áll. ápr. 28-ig. — A nagykátai jrbságnál segédtelekkönyvezetői áll. ápr. 20-ig. — A maros­vásárhelyi jrbságnál díjas joggyakornoki áll. ápr. 21-ig. - A gyula­fehérvári tszéknél díjas joggyakornoki áll. máj. 5-ig. — A maros­vásárhelyi tszéknél HL oszt. telekkönyvvezetői áll. ápr. 21-ig. — A m-szigeti tszéknél II. oszt. segédtelekkönyvvezetői áll. ápr. 24-ig. — A b.-csabai jrbságnál IL oszt. segédtelekkönyvvezetői áll. ápr. 24-ig. — A zsolnai jrbságnál aljegyzői áll. ápr. 24-ig. — A tiszafüredi jrbságnál díjas joggyakornoki áll. ápr. 25-ig. — Az egri tszéknél a 1 b i r ó i áll. ápr. 26-ig. — A marosludasi jrbságnál díjas jog­gyakornoki áll. máj. l-ig. Nyoma'^H a ..Pesti könvvnvomda-i-észvény-társaság"-nál. (Hold-utcza 7. szám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom