A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 13. szám - A kereskedelmi cég és a telekkönyvi bejegyzések - A csődtörvény alaki hiányai. 2. r.

R. J szükséges voltát és legfölebb azt mondhatom, hogy »a kinek nem inge, ne vegye magára«, vagy pedig azt, hogy, ha már van valakinek seperni valója saját háza előtt — miként az egyik járásbiró ur mondja — ám akkor az olyan csak fogjon hozzá a sepréshez, de ne vegye nyilvános védelme alá másoknak seperni való dolgait, mert ebből vajmi kevés haszna van a közigazságszolgáltatásnak. Igaz, a felsőbb bíróságoknál is fordulnak elő botlások s ellentétes Ítéletek meg hátralék, de épen talán ezért is voltak utóbbi időben oly szaporák ott a nyugdíjazások. Mért ne történhetnék meg ugyanaz az e. f. bíróságoknál is, ha az érdemleges vizsgálat eredménye azt követeli? A közigazságszolgáltatás, melynek érdekében felszólaltara, ez által kétségkívül csak nyerne, de semmit se veszítene. Ha az érdemleges vizsgálaton senki se bukik el: ám akkor nincs mit félni tőle, de ha attól valaki fél, akkor annál több ok van annak szigorú keresztülvitelére. A mit irtam, kötelességszerüleg elválldoin érte a felelősséget. Bésán Mihály, kir. közjegyző Lúgoson A kereskedelmi cég és a telekkönyvi bejegyzések. Irta: Dr. HEXNER GYULA, ügyvéd Liptó-Szt.-Miklóson. Kereskedelmi törvényünk életbeléptetése alkalmával, a/, egyes illetve társas cég javára vagy terhére eszközlendő telekkönyvi bejegyzések tárgyában követendő eljárás nem szabályoztatván, az e körül felmerült nagyon fontos jogügyek elintézése, az esély kegyetlen tárgyává váltak. Két egymással divergáló álláspontot foglalnak el telekkönyvi hatóságaink és mindkettő jogos és törvényes, az egyik a telekkönyvi rendtartásra, a másik a kereskedelmi törvény rendelkezése és a magánjog szabványaira, a fősúlyt fektetvén Telekkönyvi rendtartásunk 52. §-ában kizárólag phisikai és jogi személvekről rendelkezvén, mondja: az egyik, a tulajdoni lapra, a cég javára bejegyzés nem eszközölhető. A 68. §. szerint bekeblezések és előjegyzések csak oly okiratok alapján történnek, melyek által valamely már bejegyzett jog más személyre ruháztatik megterheltetik stb. stb., már pedig, hogy a »cég« személy lenne, senki sem állithatja. A 69. §. rendelkezései értelmében pedig kereskedelmi cég telekkönyvi bekeblezésre alkalmas okiratot egyáltalában ki sem állithat, egy szóval telekkönyvi rendtartásunk értelmében általában a kereskedelmi cég javára és terhére, a hitel és más intézetek, o a. 109 melyekről külön törvény rendelkezik, kivéve — telekkönyvi bejegyzések nem eszközölhetők. Cég ide, cég oda, mondják a telekkönyvisták, a cég a keresked. törvény 10. §-a értelmében csak azon név, mely alatt a kereskedő üzletét folytatja és melyet aláírásául használ és a 262. §. világos rendelkezései szerint, az ingatlanok tekintetében keletkezett szerződések kereskedelmi ügyleteknek nem tekinthetők. Hát ezek szerint — kérdik a kereskedelmi törvény rendelkezéseit szem előtt tartók, — a cég mint olyan, ingatlanokra vonatkozó dologbeli jogok szerzésére hazánkban nem is képes? Már pedig ez egyenesen a kereskedelmi törvény rendelkezéseibe ütközik, a mennyiben például a 38. §-a azon rendelkezése, hogy ingatlan javak elidegenitése és terhelésére a cégvezető csak akkor van feljogosítva, ha erre külön felhatalmazást nyer; vagy a 112. §-a, melyek szerint a társasági ingatlan javakat a lelszámolók a társaság összes tagjainak beleegyezése nélkül csak nyilvános árverés utján adhatják el, a legkisebb kétséget sem hagyhatnak az iránt, hogy a kereskedelmi cég, ingatlanok tulajdonosaként szerepelhet. Tagadhatlan tény, hogy a kereskedelmi, különösen a közkereseti társas-cégek tulajdonát képező ingatlanokra vonatkozó dologbeli jogok szerezhetése tekintetében, az általános német keresk. törvény életbeléptetéséről szóló, például szászországi 1861. évi október 30-án kelt törvény 10. §-ban és ugyanazon évi december hó 30-án kelt utasítás 40. és 41. §-aiban foglaltakhoz hasonló tartalmú utasítást a gyakorlatban nagyon is nélkülözünk. Az igazságügy jelenlegi vezetői számára bizonyára e rövid jelzés is elegendő lészen. A csődtörvény alaki hiányai. Irta : ONACIU SÁNDOR, kir. törvényszéki biró Brassóban. * (Második közlemény.) A csődnyitási kérelem felett minden esetben, — tehát akár maga az adós, akár valamelyik hitelezője kérje — indokolt végzés által határoz a törvényszék. (86. §.) Ezen végzés nagy horderejű, messzeható következményekkel jár s a csődnyitás hatálya mégsem ezen végzés kimondása időpontjával kezdődik, hanem egy mellékes kezelési cselekmény teljesítésével, t. i. a csődnyitási határozat kifüggesztésével. Ez mondatik ki a törvény első szakaszában. Lényeges eltérés az 1840-iki csődtörvénytől, mely szerint az i t é 1 e t azonnal kihirdetendő s kihirdetésével a csődü* Előző közlemény a »Jog 9. számában. hogy ő a bűnös, a sikkasztó, ki a pénzt valahogyan gyorsan elrejtette vagy elásta, hogy majd annak idején nyugodtan élvezhesse. Legkétségtelenebbül bizonyította azonban az ügyvédsegéd bűnösségét a következő próba: Adtak neki 20 drb ezer forintos bankjegyet, reáadták azon felső kabátot, melyet a pénzfelvétel napján viselt, meghagyták neki, hogy a pénzt ugyanazon zsebbe és ugyanúgy helyezze el, a mint azt a pénzfelvételkor — előadása szerint — cselekedte. Aztán útnak indították és vagy húszszor kísérletet tétettek vele, hogy a pénzt egy kézfogással a zsebből vegye ki; soha sem sikerült neki, két, három, négy bankjegy mindenkor bent maradt a zsebben. Nem érték be ezzel; ismételve tettek kísérletet ügyes és markos legényekkel, kiknek az ügyvédsegéd oldalán haladva, a pénzt zsebéből kiragadniok kellett. Egynek sem sikerült a 20 drb bankjegyet egy kézfogással a zsebből kiragadni. Mindezekből a teljes jogosultság látszatával azt következtették, hogy a mi annyi embernek, teljes cselekvési higgadtság és biztonság dacára nem sikerült, lehetetlen, hogy sikerült legyen egy ismeretlen harmadiknak, kinek kétségtelenül sietve és szeppegve kellett volna cselekednie. Következtették továbbá, hogy a nagymérvű erőkifejtésnél fogva, mely 20 drb ezer forintos bankjegy kiragadására szükségeltetik, az ügyvédsegédnek a kiragadás pillanatában okvetlenül ereznie kellett volna valamit, holott ő — saját előadása szerint — a 20 drb bankjegy eltávolítását, dacára annak, hogy a kezét a kabát zsebén tartotta, észre nem vette és azok hiányát csak a kapunál fedezte fel. Oly erősen hittek az ügyvédsegéd bűnösségében, oly mély gyökeret vert volt ezen meggyőződés, hogy a brünni törvényszék, mikor a bécsi rendőrigazgatóság váratlanul jelentette, hogy az igazi tolvaj nyomában van, rögtön azt irta vissza: »hogy az Isten- I ért, ne üldözzenek ártatlanokat, — a nyomnak hamisnak kell lennie, mert az ügyvédsegéd bűnössége megdönthetlenül be van bizonyítva.« Melyik védő adott volna hitelt ezen vádlott makacs tagadásának? Melyik védő tudott volna, szemben ezen vizsgálati anyaggal, a vádlott ártatlansága mellett a meggyőződés erejével felszólalni ? És mindezek dacára a bécsi rendőrség még sem tévedett, helyes nyomon járt. A tolvajtársak között, kik a tett elkövetésében részt vettek, egyenetlenség ütött ki a zsákmány megosztása miatt. Civakodtak és a korcsmákban hangosan veszekedtek egymással. A rendőrség hallása élesnek, figyelme ébernek bizonyult. Asszonyi csacskaság és árulás segédkeztek aztán a bűntett teljes kiderítésében. A bécsi vizsgálati eredménynyel szemben az ügyvédsegéd ellen mesterségesen összehordott gyanuokok halmaza, az u. n. összetett bizonyítás szétfoszladozott, az ügyvédsegéd nyolez hónapig tartott vizsgálati fogságból szabad lábra helyeztetett, kilépett a világba, mint feddhetlen becsületes ember; a vádlottból tanú lett, ki tanúskodásra felhivatott azok ellen, kik őt oly rettenetes szerencsétlenségbe sodorták. Becsülete helyre volt állítva, de állása el volt veszve, egészsége tönkretéve és az erőteljes férfi, kitől a 20,000 frtot ellopták, a végtárgyalás napján szellemében, testében megtörve, mint a nyomor élő képe jelent meg a bírák előtt. De ki volt a tettes? Weitzner Mózesnek hítták a fő cinkost, a tulajdon képi tettest. »Mosche Einhand«-nak nevezte őt bandája, mert félkezű volt. Csak a bal keze volt meg, mert jobb karját egy lopás alkalmával levágták. A mit kétkezü férfiak jobbjukkal ki nem vihettek, a mit a gyanúsított ügyvédsegéd saját jobbkezével saját