A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 12. szám - A kir. táblai kisegítő birák

Hetedik évfolyam. 12. szám. Budapest 1888. március 18. Szerkesztőség: V. sas - utca 14. szám. Kiadóhivatal: V. sas-utca 14. szám. Ivéztratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) u Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS. — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre fél » negyed » 6 frt 8 » — 1 » 50 Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM: A kir. táblai kisegítő birák. Irta: dr. Stiller Mór. — Hirek az igazságiigyministeriumból. (A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvény életbeléptetése. A polgári törvénykönyv. A bűnvádi eljárás tervezete. Bírósági szervezet.) — Ellentétes büntető bírósági Ítéletek s az összetett bizonyítékok. Irta : dr. Tassy Pál, kir. alügyész Kecskeméten. — Ausztria és külföld. (Az osztrák polgári perrendtartás reformja. Irta : dr. Fodor Ármin, ungvári ügyvéd.) — Sérelmek. (A pestvidéki ügyész utasításai tárgyában. Irta: Kozma Sándor, kir. főügyész. Bírósági viszonyok. Irta : F r i t s c h Fülöp, pancsovai kir. járásbiró.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MKLLÉKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a "Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A kir. táblai kisegitő birák. Azt a súlyos igazságszolgáltatási nyavalyát, melynek neve »felsőbirósági hátralék«, elvégre gyógyítani kezdik. Nagy ideje is már. Evekig engedték csaknem akadálytalanul pusztítani igazságszolgáltatásunkat. Ámbátor töröl-hegyire megállapították, hogy ez a betegség honnét származik, mely állapotok idézték elő és melyek táplálják még mindig; ámbátor az ellene alkalmazandó ideiglenes és végleges orvosszerek egész rendszerét száz meg száz változatban kimerítette a szaksajtó, mégis csaknem tétlenül nézték, mint gyengíti, mint rombolja mindazon biztosítékokat, miket a jogkereső közönség egy felsőbb bíróságnak egészséges törvénylátásában méltán keres. Tétlenül engedték éveken át, hogy felsöbirósági judicaturánk valóságos csúffá tétessék a pereknek nemcsak hihetlen hosszú elhevertetése, de mi több, az ügydarabok nagy tömegének nyomása alatt gyakran hihetlen felületes eldöntése által is. Pedig nem lett volna szabad az intéző tényezőknek csekélybe venni azt a rengeteg anyagi kárt, melyet a pereknek a felső bíróságnál való ilyetén elhevertetése által a feleknek okoztak. Ki annak a megmondhatója, hány ember ment tönkre, mert tán létkérdését képező perének eldőltét nem bírták viszonyai többé ? Ki annak a megmondhatója, hány hitelező elől el lett vonva a hosszú huza-vona által a kielégítésnek utolsó alapja és ezzel tán existenciájának is biztos talaja? Ki számithatná ki, mennyi vagyon pusztult el, maradt használatlan, csökkent értékében, vagy elértéktelenedett egészen, a vitás jogok és viszonyok hosszú időn át függőben és rendezetlenségben való tartása által ? Nem lett volna szabad továbbá az intéző tényezőiknek csekélybe venni azt az erkölcsi kárt sem, mely okoztatott az által, hogy azon ezer meg ezer, részint a vizsgálat, részint az alsóbirósáei elitélés folvtán letartóztatott vádlott, ki ártatlansága érzetében mind a felsőbb biróság intézkedésétől várta az igazságot és azzal együtt a kiszabadulást, az igazságszolgáltatás semmi érdeke által nem követelt hosszú időn át megfosztassák szabadságától. Vagy szabad volt-e csekélybe venni, hogy a bűntettnek ítélt cselekedet megtorlása az eljárásnak ép a felsőbb instanciákban való elhúzása által oly hosszú időre kitolassék, hogy minden összefüggés bűntett és büntetés közt az elmékben megszakadva, és így a bűntett súlya és a büntetés mérve közti arány megítélésének minden alapja megingatva legyen. De mit mi legfőbbnek tartunk — nem lett volna szabad az intéző köröknek csekélybe venni azon, bizonyára következményeiben alig kiszámítható corrumpáló befolyást, melyet a hátralékoknak oly hosszú időn át való eltűrése felső bíróságaink egész tevékenységére gyakorolt. Csaknem mint a rabszolgahajtók álltak ott a tanácselnökök, hogy a tanács egyes birái fölött a nógatás, az ösztökélés ostorát folytonosan suhintva, azokat a kimerülésig sarkallják, szorítsák az eléjök szabott munka elvégzésére. Nem az ügy eldöntése — mihez annak alapos ismerete és nyugodt megfontolás szükséges, hanem az ügyszám elintézése válhatott csak ily körülmények közt jelszóvá. Hogy azután mivé lett ily, bizonyára csak kényszerszülte felfogás mellett, felső bíróságaink igazságszolgáltatása, mutatják egyrészt azon számos esetek, melyekben a legfőbb ítélőszék kénytelen megsemmisíteni a másodbiróság ítéleteit és másrészt azon számos egymásnak ellentmondó legfőbb itélöszéki ítéletek, melyeket a szaksajtó mindig megmegujuló változatosságban hoz tudomására az ámuló szakközönségnek. Különben nyilt titok, hogy felsőbíróságaink igazságszolgáltatása nem felel meg sem alapossága, sem állandósága, sem megbízhatósága tekintetében azon kellékeknek, melyekkel birnia kellene, hogy magasztos hivatásához képest az ország jogbiztonságának megteremtője és bizalmat érdemlő őre legyen. Méltán gondolkodóba ejthették ily viszonyok az intéző tényezőket az iránt, vájjon azon birói nemzedékben, mely ezen légkörben nő fel, mely nemcsak naponta tanuja, de közreműködője is annak, miként »csinálódik« az igazságszolgáltatás ügyszámok elintézése által inkább, mint a peres ügyek alapos, beható és megfontolt elbírálása által, mennyire verhet gyökeret a felső biróság magas functióinak eszményiebb fölfogása? Méltán megszánhatta az intéző köröket a maró kétely