A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 7. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom. Tizedik közlemény

a JOG. 55 minősíti: kétséget nem szenved, hogy a végrehajtásilag lefoglalt ingóságokra nézve, azoknak végrehajtást szenvedő tulajdonosával szemben az elidegenítés tilalma áll fenn, melynek áthágása nemcsak büntetőjogilag tesz felelőssé, hanem szükségképen magánjogi következményeket is von maga után.110 A biztosítási végrehajtás utján zár alá vett ingóságok más tekintetben is birnak az elidegenithetlenség jellegével, a mennyi • ben azok árverés utján csak akkor adhatok el, ha nagy értékcsökkenés, vagy az crtékkel arányban nem álló költségek nélkül el nem tarthatók (1881. évi LX. t.-c. 233. §-a), a midőn tehát a kérdéses ingóságokra nézve az elidegenítés jogilag kényszerűnek tekintendő.111 A mi a zárlatot illeti, ennek joghatályát a törvény (1881 : LX. t.-c. 241. §.) akként határozza meg, »hogy az ingatlanokra a telekkönyvi feljegyzés iránti megkeresés megérkeztének időpontjától, ingóságokra a helyszínén foganatosított zárlat esetében pedig a foganatosítás időpontjától számítva, a harmadik személy a zárt kérő kárával a zárlat tárgyárajogokat nem szerezhet*. Ezen szövegezés mellett nem ütközik törvényes akadályba, hogy a zárlat feljegyzése után a nyilvánkönyvi tulajdonos ellen, természetesen a zárlattal kapcsolatosan folyamatba tett per kimenetelétől függő joghatálylyal, további bejegyzések eszközöltethessenek, melyek azonban azon esetben, ha a zárlatilag biztosított igény jogerős bírói ítélettel megállapíttatik, a pernyertes fél tulajdoni jogának végrehajtási bekeblezésével egyidejűleg hivatalból törlendők lesznek. Itt tehát ugyanazon momentumokra akadunk, melyekkel fenébb a telekkönyvi perfeljegyzés kérdésénél találkoztunk. Ugyanis, az ingatlan tulajdonjogának biztosítására elrendelt zárlat telekkönyvi feljegyzésének (1881. évi LX. t.-c. 240. §.) is az képezi célját, hogy kitüntettessék, miszerint az eddigi nyilvánkönyvi tulajdonosnak joga s ebből folyó rendelkezési jogosultsága peressé vált s a zárlat utján biztosított jog megítélése esetére a zárt kérő jogának praejudicaló időközbeni bejegyzések hatálytalanságának indoka — épugy mint a perfeljegyzésnél — abban rejlik, hogy a pervitát eldöntő birói enunciatio visszahat a zárlat telekkönyvi feljegyzése iránti megkeresés megérkeztének időpontjára, a melytől fogva az ingatlan a pernyertes fél tulajdonát képezőnek tekintetik. Ezen esetben tehát ugyancsak a függő tulajdon elvei jutnak érvényre, a mi fentebb elfoglalt álláspontunk szerint az elidegenítési tilalom fenforgását kizárja. Ugyanezen felfogás volna alkalmazandó a zárlat utján összeirt ingóságokra nézve is, minthogy azouban az ingó vagyont illetőleg — a dolog természeténél fogva — a fenebbihez hasonló feltételes jogszerzésnek helye nem lehet, egyébiránt pedig a zárlat tárgyát képező ingók minden esetben zárgondnok által őriztetvén (i. t. 2-10. §.), ezek tekintetében az elidegenítés lehetősége fokozottabb mérvben kizártnak mutatkozik s a törvénv (241. §.) az átlag fentartása végett szükséges elértékesités esetét és módját is úgy határozza meg, mint a hogy azt a biztosítási végrehajtás útján lefoglalt ingóságokra nézve teszi: a zárlat foganatosítása által lekötött ingóságokat is olyanokul kell tekintenünk, mint a melyek a valóságban az elidegenítés tilalma alatt állanak. Az előadottakból látható, hogy a birói intézkedésből deriválható tulajdonképeni elidegenítési tilalmak tényleg igen szíik térre; szorítkoznak.112 1111 Az, hogy a tilalom ellenére végbement, tényleges átadással befejezett elidegenítés a legtöbb esetben nem válik érvénytelenné, mit sem változtat a tilalom lényegén ; mért — -a mint a jelen dolgozat második részében látni fogjuk — ezen„ a vagyonforgalom biztonságának szempontjaival kapcsolatos jelenség az ingóságokra vonatkozó tilalomellenes elidegenítések eseteiben más tilalmaknál is észlelhető. Ezért nem oszthatjuk Randának nézetét (i. m 192. 1.) a ki az ingóságok végrehajtási lefoglalását az elidegenítés tényleges akadályául tekinti ugyan, de mert a traditióval befejezett elidegenítés nem mindig érvénytelen, elidegenítési tilalmat ezen esetben nem lát fenforogni. 111 L. erre nézve a 3. §. 63. jegyzetét "- Ezért sokan azt tartják, hogy bírói elidegenítési tilalmak egyáltalán nincsenek is. így B r i n z (i. m. 490 1.) constatálja, hogy azon eseteknél, melyek a pandektajog szerint a birói elidegenítési tilalmak közé szoktak soroztatni (milyenek a tékozló és csődbe jutottak ellen szóló, valamint a zárlat és a birtokba utalással egybekötött tilalmak) a tulajdontól az elidegeníthetőség sehol sincsen elvonva. L a u k (i. m. 3. 1 ) sem találja szükségesnek, hogy a birói intézkedésen alapuló tilalom, mint az elidegenítési tilalmak külön faja tárgyaltassék. Hasonló negatív eredményre jut Randa is (191-193. 1.) Ellenben a végrehajtásilag lefoglalt ingókra nézve a birói elidegenítési tilalmat fenforogni látja Schiffner i. m. 90. 1. Nálunk ezen kérdéssel csak Zlinszkynél (Magánjog 207. 1 ) találkozunk, de ö is könnyedén átsiklik rajta, mondván, *hogy a birói határozaton alapuló elideC) A végrendeleti tilalom. A végintézkedés az egyéni akaratkijelentés egyik módja lévén, azon szabály, hogy az elidegenítési jogosultságnak elvonása I csak a jognak a magánrendelkezés szabadsága és a vagyonforgalom tekintetei közötti egyensúly helyreállítására törekvő elvi intézkedései által megszabott kereten belül foghat helyt, teljes érvénynyel bir a végakaraton alapuló elidegenítési és terhelési tilalmak ! eseteinek meghatározásánál is. Ezt tartva szem előtt és figyelve az elidegenítési tilalom fogalmában egyik lényeges criteriuinként szereplő azon mozzanatra is, mely szerint a tilalom érvényes fennállása egy harmadik személynek a tulajdon tárgyára vonatkozó valamely közvetlen j jogosultságától van feltételezve: végrendeleti tilalomról a következő esetekben lehet szó: 1. Hallgatólagos elidegenítési és terhelési tilalmat inl volvál a végrendelkezőnek az az intézkedése, a mely szerint az örökségnek az első sorban megnevezett örökös halálakor, vagy valamely más meghatározott esetben, az örökhagyó által megje: lölt egy másik személyre (az utóörökösre) kell átszállnia. Ez az úgynevezett hitbizományi helyettesítés, mely hazai jogunkban is ismeretes s melynek határait újabbi joggyakorlatunk az osztrák polgári törvénykönyv 608. és köv. §-ainak szellemében állapította meg. *1S A kinevezett örökös az örökség elfogadása által, az örökhagyó jogaiba és kötelezettségeibe lép ugyan s ez által tulajdonosává válik az örökség tárgyát képező dolognak Ls, azonban tulajdonjoga az u:óörökös esetleges öröklési joga által van korlátozva. 111 Ezen korlátozás terjedelmét az utóörökös érdeke szabja meg, a mely azt hozza magával, hogy az örökségi vagyon állaga az utóöröklési jog megnyíltáig — minden esetre azonban az örökösre , mint ilyenre háruló terhek tekintetbe vétele mellett — oly állapotban tartassák fenn, a milyenben azt a kinevezett örökös vette át. Nyilvánvaló tehát, hogy az örökhagyónak hitbizományi helyettesítést rendelő intézkedése — már magában véve is — eltiltja az örököst attól, hogy az utóörökös beleegyezése nélkül I avagy a jogi kényszerűség esetén kivül, az örökséghez tartozó I vagyontárgyakat elidegenítse vagy megterhelje, fff Ugyanaz áll az örökhagyónak azon inézkedéseire nézve is, I melyek a tételes jogban hallgatólagos hitbizományi helyettesítés j minőségével vannak felruházva. Ilyenek többek közt a felfügi gesztő vagy felbontó feltétel melletti örökös-nevezés és harmadik j személy javára szóló azon rendelkezés, melylyel az örököstől az i örökség tárgyára vonatkozó szabad végrendelkezési jogosultság 1 elvonatott. 11G 2. A végrendelkező az örökösnek kifejezetten is | megtilthatja az örökség elidegenítését vagy terhelését. Az erre vonatkozó rendelkezés azonban csak a következő esetekben bir érvénynyel: a) Az elidegenítési, illetve terhelési tilalomnak azon vagyontárgyakra kell szorítkoznia, melyek az örökhagyótól örökösödés címén szállottak az örökösre. A tulajdon fogalmával sehogy sem volna össze| egyeztethető, ha a tulajdonjog egyik természetszerű kifolyását ké• pező jogosítványnak elvonása oly dolgokra vonatkozólag is foggenitési tilalom zárlat, biztosítási vagy végrehajtási eljárásból származik, I annak közelebbi részletei tehát a perjog körébe tartoznakc. 113 VVenzel i. m. II. 3tS. 1. Frank i m. I, 4Í-7. 1. Zlinszky | magánjog 730. L Döntvénytár r. f. XIII. köt. 72.; XXIII. köt. T.',. ; XXY. köt. 14.; XXIX. köt. 261. 114 Halmos i i. m 61. {, — Zlinszky i. m. 734. I. — O. P. Tvkv. 613. §. — 1855. december 15-ki telekkönyvi rendtartás 52. §. d) pont. 115 V. ö Randa i. m. 19i. 1. Stubenrauch II. 386. lap. Frank i. h. Zlinszky 730. 1. Ezt az elvet kimondta a Curia is. L I Döntvénytár r. f. VIII. 173. Ha a tulajdonjog oly korlátolással van bejegyezve, hogy a lelekkönyvileg bejegyzett tulajdonos halála után bizonyos megnevezett személyekre szálljon át, a telekkönyvi tulajdonos ezen ingatlanok felett nincs jogosítva intézkedni s illetőleg intézkedései folytán telekI könyvi bejegyzések nem eszközölhetők, Dtár r. f. VIII. 1^3. Hitbizományi helyettesítéssel terhelt ingatlan vagyonra is engedhetők a haszonvevő tulajdonos ellen telekkönyvi bejegyzések, azonban mindig azon határozott kijelentéssel, hogy ezek a várományosok sérelmére nem szolgálhatnak Dtár r. f. VIII. lí. A nőnek férje utáni hitvestársi örökösödési joga tégrendeletileg korlátolva lévén, ezen korlátolásánál fogva az özvegy ezen javak átlagával sem életében, sem halála esetére nem rendelkezhetik. 110 Habár a hitbizományi helyettesítésnél a végrendelkező nem is tilalmazza kifejezetten az elidegenítést, az erre vonatkozó tilalom az Örök| hagyó feltett akaratának közvetlen folyománya gyanánt tekintendő. Ezt félreismeri Randa (i. m. 189, L) a midőn a hitbizományi helyettesítéssel kapcsolatos elidegenítési liláimat a törvényes tilalmak közé sorozza.