A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 4. szám - Az ügyvédi szólásszabadság

A J 0 G hogy az adóssági kötparin alól. mint parin megsértésének lenne teegy lex contractui-ként a szerződés hallgatólagos integráns alkatrészét képezik*. Látja ezen elveket szerző pedig abban, hogy »a hitelező, ha csak a lejárat előtti teljesítést határozottan ki nem zárta, annak elfogadásába hallgatag beleegyezönek veendő«. Ep oly téves dr. Deutsch érvelése4) is, ki a lejáratot ugyan mindkét szerződő fél érdekében megállapitottnak veszi, de azért az esetre, ha utóbb a pénz általában olcsóbbá lett, a lejárat előtti visszafizetést a naturális aequitas szempontjából megengedi, mert tagadja, vények visszafizetése, mely ép ugy felül történhetik, a hitelezők jogai leinthető. Ha már a szerződő feleknek a papiron kivül nyilvánult szándékára kell rátérnünk, akkor minden elfogulatlan jogász meg fogja engedni, hogy csak oly szándék birhat jogi jelentőséggel, mely az összes szerződő felek egységes szándékaként volna feltüntethető ; hogy ez az állampapírokkal szemben lehetetlen, már fennebb kimutattuk. Szándékról tehát csak annyiban lehet szó, a mennyiben az az egyénektől abstrahálva, mintegy objektív alkatelemekből, tehát az ügylet természetéből konstruálható. A lex contractus theoriáját itt mint önkényest mellőzve, az államkölcsönök természetéből következtetve a felek szándékára, kétségtelennek látszik, hogy a visszafizetési határidők tervszerinti megállapításánál a felek nem egyoldalú, hanem közös érdeküket tartották szem •előtt. A hitelező érdeke megkívánta a visszafizetési határidő fixirozását, hogy meghatároztassék az az időpont, midőn kölcsön adott tőkéjét visszakapja ; az adósé pedig, hogy a felvett nagyobb tőkéket lassankénti részletekben visszafizethesse. A kölcsönök felvételénél az állam hitelszükségleteinek legelőnyötését tartva szem előtt, állapította szafizetés feltételeit, melyeket a hiteíyösnek tartván, helyezte el tőkéjét az állam papírjaiban vagy szerezte meg azokat5); a tőke visszafizetésének időpontja — s itt csak a törlesztési kölcsönökTÖÍü) szólunk — ép úgy. mint a kamatélvezet biztosítása képezi tehát a kölcsön adott tőkeősszegnek szerződésszerüleg megállapított ellenértékét. Ha tehát az állam, akár a kamatot leszállítja, akár azt a tőke törlesztési tervellenes • visszafizetése által az állampapír birtokosától idő előtt megvonja, kétségtelen, hogy a szerződést megszegi és a mennyiben a papírok parin felül állanak, a hitelezőt megkárosítja. Hogy ez akár az ügylet természete által indokolható, akár a felek szándékát képezte volna, komolyan alig fogja valaki vitatni. Hiszen a keresk. törv.-nek idézett 334. §-ának második kikezdésében kifejezést nyert az az elv, hogy még azon esetben is, a midőn az adós lejárat előtti fizetésre fel van jogosítva, a hitelező beleegyezése nélkül leszámítolási díjat nem vonhat le. miből legalább is azt a következtetést lehet a jelen esetre levonni ho°y az idő előtti visszafizetés nem lehet a hitelező kárára. S ho°y az. ki valamely 100 frtról szóló és 5 frttal kamatozó államkötvényt 110 frton vett, károsodik, ha az állam azt 100 frton bevonja, vagy egy új.csak 4 frttal kamatozó kötvényt ajánl fel cserébe, — azt talán nem kell bizonyítani, én olv kevéssé mint nem lesz államhitelező, ki a parin alól álló papirconve'rsióját károsnak fogja mondani. De ha az ügylet természete és a felek szándéka feletti nézeteltérés még talán megbocsátható volna is, az mégis minden kétségen felül áll, hogy az ügylet természetét és a zándékát nem lehet — mint dr. Deutsch vitatja — : k anachroarni, melyek sebb módon meg a kamat lező a maga- r< felek utólagos viszonyok és tünemén stikus szempontjából tekinteni és magyarázni i) 1. Pester Lloyd 358. számai un^arischem Rechte. ° 5)L. Schönberg: Handbuch der fi) A nyeremény-kölcsönöknél a terv -észvétel képezi a hitelező — sorsjegy-tulaj •onversióra egyáltalán nem alkalmasak. isfrage nach :>mie. II. köt. zerencsejátékban való érdekét s igy azok a mint a pénzkamatláb utólagos alábbszállása az évtizedek előtt kötött ügyletekre befolyással nem lehettek és a felek által szem előtt sem tartathattak! Ez a felfogás ellentétben állana a kereskedelmi jogon vörös fonalként keresztül vonuló kereskedői bizalom (Treu und Glauben) követelményeivel, melyek a viszonyok és körülmények egyoldalú kihasználását egyenesen kizárják. Összegezve a mondottakat, kétségtelennek látszik, hogy az államkötvények törlesztési és sorsolási terveiben foglalt lejárati napok nem csak egyik fél, hanem mindkét szerződő fél javára lettek megállapítva, — hogy tehát oly államkötvény kölcsönök, melyekben a tőke törlesztése terv szerint van megállapítva — hacsak az ez iránti jog magában a kötvényekben világosan fen nem tartatott — hazai magánés kereskedelmi jogunk szerint terv ellenesen és a hitelező akarata ellenére vissza nem f i ze th et ők. Fejtegetéseim végére értem. Félreértések kikerülése végett újból kiemelem, hogy én jelen cikksorozatban a c o nversió kérdését — kerülve a politikai és pénzügyi szempontokat — tisztán a magánjog és kereskedelmi jog szempontjából vettem bírálat alá, mire a fent részletesen cáfolt cikkek bőséges alkalmat adtak. Azt hiszem, sikerült kimutatnom, hogy az, ki a conversió kérdését tisztán a jog szempotjából észleli, oly eredményhez, milyenhez cikkírók jutottak, jogi érvek alapján nem juthat. De vájjon nem lehet-e magasabb állami szempontokra hivatkozni, melyek erősebben nyomnak a latban, mint a theoretikusok által hangoztatott »jogi« szempontok s melyek a conversió keresztülvitelét indokolják, ennek vizsgálata annyival inkább maradhatott jelen tanulmányom keretén kivül, mert ez irányban már más helvütt nvilatkoztam. Az ügyvédi szólásszabadság. Az ügyvédi kör folyó hó 16-án délelőtt 10 órakor a rendűrség és a belügyminister által az ügyvédi szólásszabadság ellen iatézett támadás tárgyában, melyről lapunk több izben megemlékezett és melv iránt lapunk álláspontja külön vezércikkben már jelezve volt, rendkívüli köz gv ülést tartott, melyen a fővárosi ügyvédi kar nagy számban vett részt. A választmány előterjesztette a közgyűlésnek az igazságügvministerhez felterjesztendő feliratot, melynek kérelme oda terjed, hogy a törvényhozás a büntetőtörvény illető szakaszához pótlólanr világosan kimondja, hogy e §. a jogvédő ügyvédre nem vonatkozik. A feliratot, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott, következőkép ismertetjük kivonatban. Mindenekelőtt előadja a felirat az ismert B a i n t n e r-féle esetet, mely alkalmul szolgált az egész mozgalomra s azután folytatja: Az ügyvéd megbízója védelmében teljes szólásszabadsággal bir s ha annak korlátait túllépi, ezért az illető bíró vagv hatósági közeg legfölebb nyomban megbírságolhatja, de egyébként az ügyvéd azért, hogy felét mi módon védi, egyedül saját fegvelmi hatóságának felel. Ez megfenyítheti, felfüggesztheti, még ügvvédi oklevelétől is megfoszthatjuk, de a megtorlás kizárólagosan e fórum joga. Ehhez törvényeink szerint semmi kétely sem fér. Az ügyvédség szervezeti törvénye világos szavakkal kijelenti, hogy: »Az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bir megbízójának védelmében.^ (IS74. XXXIV. t.-c. 52. §-a) s hogy: »bármely hivatali bűntett vagy vétség megfenyitése csak a jelen törvényben szabályozott uton és módon eszközölhető.€ dJ. törv. 64. §-a.) Ily világos törvénynyel szemben a jogvédelmet rendőri cenzúra alá helyezni, ez valóban csak oly intézmény mellett történhetett, hol az, ki a rendőrség feje, ki a végrehajtó hatalom élén áll, egy személyben legfelsőbb biró is. A rendőrség s a belügyminister ur a kbk. 46. §-ára hivatkoznak.