A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 51. szám - Az 1876. évi XVI. t.-c. 5-ik §-áról

428 A JOG. Meglehet, hogy — a mint dr. Szilassy ur állítja — tény, miszerint bíróságaink ily esetben is egymásután foganatositatlanul hagyják a végzéseket. De ez még nem bizonyíték, csak bizonyítvány azon bíróságoknak hiányos törvényismereteiről. A felsőbíróságok bizonyára egymásután megváltoztatnák azokat, ha a perrendtartás alapján az ügyvéd urak azokban nem nyugodnának meg,hanem a telekkönyvi rendtartás értelmében felebbvinnék. Azt mondja azonban dr. Szilassy ur, hogy az elutasítás a perrendtartás értelmében azért helyes, mert nem lehet valaki ellen egy jogot feljegyeztetni, ha az nem kérelmeztetett. Általában véve igaza van. Mert a telekkönyvi hatóság rendszerint csak a felek vagy hatóságok kérelmére járhat el s ezen kérelemhez annyira kötve van, hogy többet, ha nem kéretett, még ha lehetne, sem rendelhet el. De vannak magában a telekkönyvi rendtartásban, illetőleg speciális törvényekben gyökerező kivételek. Például; 1. A lejegyzést, átvitelt, új telekjegyzőkönyv-nyitást, hozzá? jegyzést, visszajegyzést, fő- és mellékjclzálog alakítást; lejegyzés esetében a lejegyzett részleten levő terheknek s a B. lapon netalán reá vonatkozó bejegyzéseknek egyidejű átvitelét; az egész követelés kifizetésének esetében a főjelzálog törlésének bekebelezésekor valamennyi mellékjelzálog törlését stb. akkor is foganatosítani kell. ha nem kéretett. 2. Ha a vevő az eladó kiskorúnak nagykorúságát hiteles anyakönyvi kivonattal vagy árvaszéki végzéssel igazolja s az eredetiben becsatolt örökvásári szerződés alapján tulajdonjogának bekebelezését kéri: a tulajdonjog bekeblezésével egyidejűleg a nagykorúság feljegyzendő még akkor is, ha vevő ezt kifejezetten nem is kérte. Mert amabban ez utóbbi kérelem bennfoglaltatik. Tudom, hogy vannak telekkönyvi hatóságok, melyek nézetemet nem osztják. De ezek a lényeget megölő formalismus rabjai. Kérdem : mi szükség ott a nagykorúság feljegyzését még külön is kérni, midőn én azon célból igazolom hiteles okmánynyal az eladónak nagykorúságát, hogy a többre, a tulajdonjog bekeblezésére irányuló kérelmemnek hely adassék ? ! Igaz, hogy a telekkönyvi hatóságnak a formára nagyon ügyelni kell. Ezt magam is szigorúan megkövetelem. De túlságra vinni a formalismust: megint helytelen. Már ha egysrer akikötményt a tlkvi rendt. 130. §. c) pontja értelmében bejegyezni kell még akkor is, ha világosan nem kéretett volna: nem látom át, hogy miért ne lehetne az igazolt, de világosan szintén nem kért nagykorúságfeljegyzést foganatosítani, a mikor egy többre irányuló kérelem már előterjesztve van ? ! 3. Az 1800. szept. 19-ikén kelt miniszteri rendeletben és az erdélyi tlkvi rendt. 118. b) §-ában emiitett feljegyzésnek az a joghatálya, hogy a fölmondás vagy kereset hatálya a ptk. 443. ;j-ához képest a zálogjószág minden későbbi tulajdonosa ellen kiterjed és hogy ennek folytán különösen a följegyzett kereset nyomán hozott jogerejű határozat vagy létrejött birói egyezség alapján a végrehajtás a zálog jószágra bármelyik tulajdonosa ellen foganatosittathatik. Én ezt, ellentétben dr. Szilassy úrral, akként fogom föl, hogy a telekkönyvi hatóság köteles bármelyik harmadik személy ellen a végrehajtási jogot följegyezni még akkor is, ha a végrehajtás nem ezen harmadik személy, hanem az egyenes adós ellen lett a per bírája által elrendelve, ha egyszer a fönnebb emiitett perföljegyzés a megkereső bíróság végzésében fölemlítve, vagy legalább a végrehajtási kérvényben az 1881 : LX. t.-c. 13-3. §. kívánalma szerint kimutatva van. íme tehát már a jelen esetben is nemcsak lehet, de kell egy jogot olyan személy ellen feljegyeztetni, a ki ellen az nem kérelmeztetett. 4. Az erdélyi tlkvi rendt. 128. a) §-a szerint a telekkönyvi hatóság akkor, ha a jog több örököst illet s az átírás csak egyik személvre kérelmeztetik és az ily különváltan nem teljesíthető, vagy ha a kérvényben előforduló hiány világosan csak a folyamodó tudatlanságán alapszik és ezen vélelmezett kérelem mások jogainak sértése nélkül teljesíthető : akkor a nem kérelmezett résznek bejegyzése is elrendelhető ; különösen a tulajdonjog bekeblezését a telekkönyvi hatóság hivatalból eszközöltetheti, ha az előterjesztett okiratok alapján, mások jogainak sérelme nélkül teljesíthető. 5. Az 1881 LX. t.-c. 137. §. harmadik és negyedik bekezdéseiben elősorolt esetekben ezen speciális törvény alapján köteles a telekkönyvi hatóság a végrehajtási jog följegyzését elrendelni és foganatosítani harmadik személyek ellenében is; vagyis akkor is, ha a tulajdonos személyében időközben változás történt s a végrehajtás nem ezen harmatlik személy ellen lett kérve és elrendelve. Nagyon téved tehát dr. Szilassi ur, midőn újabbi cikkében azt mondja, hogy »az 1881. évi LX. t.-c. is csak azon újítást tette meg, hogy az új adós ellen is fölléphetek, de mindenesetre ellene kell a kérelmet irányozni, különben a bíróság ismét elutasít, mert ha én az eredeti adós ellen kérem a feljegyzést, nem terjeszkedhetik túl a kérelmen és jegyeztetheti fel a végrehajtást az új tulajdonos ellen.« Itt nem új adósról, hanem új jelzálogtulajdonosról lehet csak szó. Hogy pedig az új jelzálogtulajdor.os, mint harmadik személy ellen a kérelmet irányozni a felsorolt esetekben szükségtelen: azt hiszem, eléggé meggyőzően bebizonyítottam. A kérelmen való túlterjeszkedésről beszélni sem lehet; mert qui iure suo utitur nemini facit iniuriam. Már pedig a telekkönyvi hatóság nemcsak jogával él, de a telekkönyvi rendtartásban és az 1881 : LX. t.-c. 137. §-ában gyökerező kötelességet teljesít akkor, midőn ezen §. harmadik és negyedik bekezdéseiben elősorolt esetekben a végrehajtásjog feljegyzését, tekintet nélkül a közbejött akárhány tulajdonos-változásra, elrendeli és foganatosíttatja. Végre dr. Szilassy Zsigmond urnák köszönetemet fejezem ki, hogy felszólalásaival alkalmat szolgáltatott az eszmék tisztázására. Igen örvendenék, ha csekélységemnek sikerült volna őt a Németh Antal bírótársam által is vallott nézetek helyessége felől meggyőzni. Kérem, ne vegye rosz néven kritikámat. Talán más alkalommal ön győzhet meg engemet valamely nézetem téves voltáról. A tudomány mezején győzni és meggyőzetni egyaránt dicsőség; mert az ilyen harc az eszméket fejleszti, tisztítja s magát a tudományt terjeszti és viszi előbbre. Az 1876. évi XVI. t.-c. 5-ik §-áról. ' Irta : dr. TOROK JÁNOS, Szolnokon. Az igazságügyi m. kir. minisztérium felügyelete alatt nem régiben egy kis füzetre terjedő mű készült, mely útbaigazításokat tartalmaz az iránt, miként kell magánvégrendeleteket alkotni az 1876. évi XVI. t.-c. alapján. A mű »első rész«-ének II. pontja az Írásbeli magánvégrendeletek alkotásánál követendő eljárásra s az ily végrendeletekre vezetendő záradékok szövege iránt ad útbaigazításokat és mintákat. E minták szerint a végrendeleti tanuk a végrendeletre és nem annak boritékára vezetendő záradékban nemcsak azt tartoznának bizonyítani, hogy végrendelkező az általa önkezűleg vagy más által irt végrendeletet előttük sajátkezüleg aláirta vagy már előbb sajátkezüleg aláírtnak beismerte, hanem azt is, hogy végrendelkező előttük, általuk értett nyelven, élő szóval kijelentette, mikép az előttük sajátkezüleg aláirt vagy már előbb sajátkezüleg aláírtnak beismert okirat az ő végrendeletét tartalmazza —• akár tud irni és olvasni a végrendelkező, akár nem. Kérdés azonban: helyes a felfogás, melyről e minták tanúskodnak ? Nevezetesen : 1876. évi XVI. t.-c. alapján megállapítható-e az, hogy a végrendeleti tanúk a végrendeletre vezetett záradékban nemcsak a végrendelkező aiáirásának valódiságát, hanem ama kijelentés megtörténtét is tartoznak igazolni. Ez nagyon fontos kérdés! Megoldásától függ: érvényes-e a végrendelet, ha tanuk a záradékban nem mind a két tény, hanem csak egyik megtörténtét igazolják, vagy pedig érvénytelen? És — ha érvényes — melyik tény az, melynek bizonyítása a végrendelet érvényességéhez az 1876. évi XVI. t.-c. szerint múlhatatlanul szükséges és melyik az, melynek bizonyítása nem szükséges ? Természetes, hogy itt csak de lege lata beszélhetünk. E tekintetben pedig azt hiszszük : az igazságügyi m. kir. minisztérium a törvényeket hitelesen és kötelező erővel nem, hanem csak az országgyűlés magyarázhatja. Sőt mi e szempontból a tekintélyt is illeti, ebben alatta áll a törvény által alkotott bíróságoknak, különösen pedig az 1881. évi XL1X. t.-c. 4. §-a folytán a magyar kir. Curiának, úgy, hogy e tekintetből a legjobb esetben sem áll magasabb fokon, mint bármely közelismeréasnek örvendő jogtudós. De mivel van a minisztériumnak más tekintetben nagy és széles körű tekintélye s mivel e tekintély a közéletben, a nem szaktudós tömeg előtt, a törvénymagyarázat terén is oly mérvben érvénye-