A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 47. szám - Tartozék-e a korcsmáltatási jog?

390 A JOG. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 80. §-ában foglalt azon intézkedést, mely szerint fegyelmi vizsgálat teljesítésére a kamarai elnök a kamarának egyik tagját, mint vizsgáló biztost küldi ki, akként tartom megváltoztatandónak, hogy a vizsgálat teljesítésére azon járásbíróság megkeresendő, melynek területén a panaszlott ügyvéd lakik, ha pedig a panaszlott a kir. törvényszéknek székhelyén lakik, a vizsgálat foganatosítása végett az elnök keresendő meg, a ki rendszerint egy birói tagot biz meg a vizsgálattal. A bírósággal a panasz tárgyát képező minden iratok közlendők. Az ily esetekben eljáró vizsgálóbíró köteles ugy a mentő, mint a terhelő minden körülményeket egész terjedelmében vizsgálat tárgyává tenni s a 81. és 82. §-ban foglaltakat teljesiteni. Ez intézkedés által igen számos, eddig felmerült visszásság elkerültetnék s azt vélem, alaposabb eredmény s olykor gyorsabban is éretnék el, mint a jelen eljárási rendszer mellett s ez által az ügyvédi kar tekintélye, autonóm hatásköre nem sértetnék. Bár szorosan véve, a polgári perrendtartás körébe tartozik, de azért felvetem azon kérdést is: vájjon nem lehetne-e egyidejűleg az iránt intézkedni, hogy szüntettetnék meg azon perkezelési eljárás, mely szerint némely ügyvéd urak egy-egy perbeszéd adására félévet is túlhaladó halasztásokat vesznek és engednek egymásnak s mikor végre beadatik a perbeszéd, akkor tűnik ki, hogy azt legfeljebb pár nap alatt épen úgy be lehetett volna terjeszteni, mint hónapok múlva lett beadva. Az igazságszolgáltatás közérdekével, de egyszersmind az ügyvédek egy más és a bíróság iránti viszonya nemesebb iránybani fejlesztése tekintetéből, fegyelmi vétségnek vélném megállapitandónak a peres beadványokban gyakran előforduló személyeskedést is, mely által a tárgyilagos vitatása az ügynek emeltetnék és a bíróság sok és csak boszantó, időt rabló s az ügyállás megismerését nehezítő olvasástól megkíméltetnék. Előforduló ily esetek szintén hivatalból lennének a bíróság által az ügyvédi kamarával közlendők. Az ügyvédi rendtartással összefüggésben nem levő s annak utján nem orvosolható igazságszolgáltatási több bajok, különösen a bíróságoknál ijesztő mérvben emelkedő hátralékok nemi apasztására és jövőbeni emelkedésüknek meggátolására vonatkozó véleményemnek ez alkalommal való elősorolását szintén teljesítem. Mind az igazságügyi kormányzat, mind a jogászközönség, de sőt az e részben laicusok nagy része is meggyőződött már arról, hogy különösen a felsőbb bíróságoknál állandóan emelkedő hátralékkal a birói kar e számban, mint most szervezve van, nem képes rövid idő alatt és alapos sikerrel megküzdeni. Személyszaporitást több államháztartási okok nem engednek. Eltekintve az ezen állapot megszüntetésére nyilvánosan előadott javaslatoktól, az a meggyőződésem, hogy legbiztosabb és legalaposabb gyógyszer az leend, mely a perek keletkezését lehetőleg akadályozza. Ha figyelmesen vizsgáljuk a perek keletkezésének okait, azt kell tapasztalnunk, hogy nemcsak magánjogi törvényeink hiánya, de legföképen az okiratok hiányosságai okozzák, sőt fokozzák a bajt; továbbá, hogy számos és többszörösen felmerülő vitás kérdésekben a judicatura nem tud egy meghatározott irányban, következetes felfogással haladni s számos ellentétes határozatok keletkeznek, melyek bő táplálékot adnak, kivált a pereskedési viszketegben szenvedőknek s az ügyeket hajhászó némely ügyvédeknek. Ezen állításaim helyességét, azt hiszem, senki sem vonja kétségbe. Igyekezni kell tehát, hogy a perek keletkezésének forrásai lehetőleg fokozatosan apasztassanak, a nélkül, hogy a jogaiban sértett félnek több nehézség okoztassék, a nélkül, hogy a peres feleknek bíróságok iránti tiszteletük, bizalmuk csőkkenne, de sőt a források apasztásával ezek fokoztassanak. Azon meggyőződésben vagyok, hogy bármennyire kerülje az igazságügyi kormány az okiratkészitési kényszert, azt előbb-utóbb el kell fogadnia s törvény által érvényesíteni. Most, midőn még nemcsak a magyar nyelvet nem értők, de még az irást is alig értők és fogalmazásra teljesen képtelenek, fontos okiratok szerkesztését gyakorolják, nem csoda, ha a perek oly emelkedett számban vannak. Számos peres félnek igazsága van, midőn az okirat tartalmától, szavaitól eltérőt állit, mert tényleg másként is volt az ügy elintézése megbeszélve és a megállapodás másként volt, mint azt az értelmi képzettség nélküli irkász, nem is malitiából, de értetlenségből fogalmazta s irta meg, úgyde a valót az okirat ellenében vajmi nehéz bizonyítani s számos esetben nem is sikerül. A bajok szaporodni fognak, ha az 1886. évi XXIX. t.-c. 76. §-nak a telekkönyvi bejegyzés alapjául szolgáló okiratoknak magyar nyelven való kiállításának kötelezettsége életbeléptettetik; ha az öröklési jogról szóló törvény megalkottatik. Szerkeszszék az okiratokat az ügyvédek és a kir. közjegyzők, előre meghatározott díjazás mellett, e kérdés a megelőző években már eléggé részletesen a szaklapokban is megvitatva volt, azért e kérdésnek felfogásom szerint leendő megoldásának előnyeivel e helyütt nem is foglalkozom. Az irás- és szóbeli magánvégrendeletek egyedül azok_' melyekre okmánykényszer nem alkalmazható. A végrende letek szabatos készítésének lehető biztositására nincs más mód, mintha a községi közjegyzők s iskolatanitók záros határidő alatt köteleztetnek az 1876 : XVI. törvényből vizsgát tenni és ezen törvény a községi jegyzői vizsga állandó tárgyául felvétetik s intézkedés tétetik, hogy a tanítói képezdékben egyik tantárgy legyen. Ezekhez pótlólag szükségesnek vélném, ha az igazságügyi kormány intézkednék ezen törvényre vonatkozó, könnyen érthető commentár készítéséről, melyben több mintapéldányok is foglaltatnának és azok megvásárlására a községi közjegyzők, népiskolatanitók, lelkészek kivétel nélkül köteleztetnének, avagy a kormány azt ingyen kiosztatná. Az ingyen kiosztás költségei uzsorakamattal megtérülnének az ennek szükségképeni következménye, a perek és ezzel kapcsolatosan a bírósági teendők apasztása által. A kir. Curia is tekintélyes segédkezet nyújthat az által, ha ugy a polgári, mint bűnügyekben, a még mindig vitás elvi kérdésekben, minél előbb elvi jelentőségű határozatokat hozna. Midőn vázlatosan, főbb vonásokban előadott e véleményeimet az illető körök becses figyelmébe ajánlani bátorkodom, azok bírálatánál figyelembe venni tisztelettel kérem, hogy ezeknek nyilvánosságra lett hozatalánál egyedül az igazságszolgáltatás javítása iránt való meleg érdeklődésem vezérelt. v Tartozék-e a korcsmáltatási jog? ' Irta: TÓTH GÁSPÁR, ügyvéd Selmecbányán. Mielőtt a kérdésre felelnénk és a korcsmáltatási jognak jelenlegi jogrendszerünkben elfoglalt állását fejtegetnők, nem lesz érdektelen a múltba visszatekinteni és megvilágítani: tartozék volt-e az a múltban ? A hires »Partis primae titulus nonus« elősorolván a nemesi szabadságokat, a birtoklásra vonatkozólag igy szól: »Tertia libertás est: quod (Nobiles) justis eorum juribus et omnibus proventibus intra terminos territoriorum suorum adjacentibus, liberam semper prout volunt, fruendi habeant potestatem.« E szerint a nemes ember jogainak szabad élvezetében biztosítva volt; az most már a kérdés : személyes joga volt-e a korcsmáltatási jog a nemes embernek? Tudjuk, hogy az úgynevezett armalisták, továbbá a jobbágy nélküli nemesi telkek birtokosai (curialisták) és számos nemes'i közbirtokosság korcsmáltatási joggal nem birt s ha csak a korcsmáltatási jogra egyik vagy másik tagja, vagy összesége külön szabadalmat nem nyert, akkor ezek sem egyénenkint, sem testületileg a korcsmáitatást rendszerint nem gyakorolhatták.