A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 44. szám - Nemesi jogok kifejezés alatt a regalejog értendő-e?

171 A JOG. peres volt a váltónak birtokosa, még is a B. alatt mellékelt óvás tartalma szerint az nem felperes, hanem dr. Mandel Ignác megkeresésére vétetett fel s e szerint az óvás a váltón elei nem forduló és annak tartalma szerint a fizetés felvételére nem jogosított harmadik személv részére vétetvén fel, az már ez oknál fogva is szabálytalannak is tekintendő és nem fogadható el felperesnek e tekintetben felhozott azon védekezése, hogy dr. Mandel Ignác ügyvéd feiperesnek köztörvényileg meghatalmazottja volt, mert magábcl az óvásból nem tűnik ki, hogy dr. Mandel Ignác felperes meghatalmazottjakép kívánta volna a váltó-bemutatást fizetés végett eszközöltetni és az óvást felvétetm, és mert a váltótörvényből származott jogoknak fentartása és érvényesítése, az abban meghatározott alaki feltételek teljesítéséhez van kötve, a szóban forgó hiány pedig egyenesen a váltó-törvény 99. §. 2-ik pontjának intézkedésébe ütközik, mert továbbá a váltó törvény 17. és 29. §-ának utolsó bekezdésében meg vannak határozva azon esetek, melyekben a váltó puszta birtoka oly meghatalmazásnak tekintendő, melynek alapján óvással élni lehet, miből az következik, hogy más esetben a váltó puszta birlalása ily jogot nem ad és igy azon esetben sem mint a jelenlegi, midőn az óvás a visszkereseti jognak fentartása céljából a fizetés nem teljesítése miatt vétetett föl Ez okból a másodbiróságnak Ítélete ezen s az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyandó volt. Bün-ügyekben. Számadásra kötelezett egyén pénzkezelése ellenében számozkodás előtt sikkasztás meg nem állapitható. (Btk. 355. §.) A dévai kir. törvényszék: (.. Ferenc a tardosi evang. eklézsia kárára fenforgó s a btk. 355. §-a szerint minősített sikkasztás vádja alól a bperrendt. 288. §-a alapján tárgyi tényálladék hiánya miatt feloldoztatik és bűntelennek Ítéltetik. Indokok: A büntető eljárás során első sorban a bperrendt. 66. §-a értelmében a tárgyi tényálladék lenne megállapítandó. A fenforgó esetben azonban a tárgyi tényálladék az okból vettetett fel, hogy vádlott, mint egyházgondnok, az egyházi statútumok szerint, mint számadásra kötelezett, bizonyos, kezelésére bizott és általa felhajtott összegeket saját céljaira fordított volna. Hogy azon körülmény megállapítható legyen, hogy minő, mekkora, mely időbeli összegek lettek légyen vádlott által a kezelésére bizott összegekből saját céljaira fordítva, mindenesetre egy szabályszerű számadás megejtése lett volna szükséges. Hogy a felek között, annyival kevésbé valamely bíróság előtt számadás vitetett volna keresztül, maga az egyház képviselője sem állítja, de sőt azt állítja határozottan, hogy vádlott számolni sem akart. Itt tehát a bperrendt. 4. §-a értelmezéséhez képest oly magánjogi előkérdés forog fenn, a méhnek eldöntése előtt jelen bűneset el sem birálható, mert tárgyi tényálladék nincs. Nincs tárgyi tényállás fenforgó esetben, hol több évi számadásos viszonytól fentartólag követeltetik a vádlott terhére rótt cselekmény elitélése, mikor még bevételekről s ezzel összehasonlítva kiadásokról, legfeljebb csak az utolsó évről van szó és igy el nem birálható, hogy tulajdonkép melyik évről származik a büntethető cselekmény, hogy igy a büntethetőség kérdése és mennyiben állhat fenn. Továbbá, hogy a tárgyi tényálladék megállapítható legyen, a számadás bevételi része az okból szükséges, mert épen a vizsgálat adatai nyújtanak bizonyítékot arra, hogy oly bevételezett összegek is rovatnak vádlott terhére, a mely összegeknek vádlott általi kezelése bebizonyítva nincs. Ezektől eltekintve, csak egy szabályszerű számadás során lehetne kideríthető az, hogy a vádlott által kezelt pénzösszegek hova, minő célra fordíttatnak, mert igy nincs kizárva az egyoldalú számadási viszonyból származtatott követelés helytelensége, másfelől bizonyíték arra nézve teljességgel nem forog fenn, vájjon a hiány saját céljára fordittatott-e vádlottnak, vagy valamely más, hasonlóan vádlott, mint kurátor által kezelt pénzekkel számoltatott el; épen ezért vádlottnak csupán az adó tekintetébeni megszámadoltatása semmi alapot sem nyújthat arra nézve, hogy vádlott valamely jogtalan cselekményt követett el, mert mint kurátor, az eklézsia összes vagyona kezelésével volt megbízva, ily összszámadásról pedig szó sem volt soha, annyival kevésbé, mert a végtárgyalás rendén maga az eklézsia képviselője kijelentette, hogy a számadások teljesen tisztázva nem lettek. Ezek alapján vádlottat a bperrendt. 228. §-a alapján tárgyi tényálladéknak meg nem állapithatása miatt a neki bűnül tulajdonított büntethető cselekmény vádja alól feloldozni és bűntelennek Ítélni kellett. (1886. február 23-án, 1885. évi 4,426. sz.) A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla: A fent megjelölt alsobirósági Ítéletet a kir. itélő tábla megváltoztatja és vádlott G. Ferencet a tordosi evang. egyházközség kárára elkövetett, a btk. 355. §-ában irt s a 358. §. szerint minősülő sikkasztás vétségében bűnösnek mondja ki és a btk. 358. §-a alapján három havi fogházra és szabadságvesztés büntetésének befejezte napjától számítandó két évi tartamra, hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére itéli. Indokok: A vizsgálat és a bizonyítási eljárás eredménye szerint vádlott G. Ferenc, mint a tordosi evang. egyházközség gondnoka, ezen állásából kifolyólag kezelte nyolc évi gondnokság ideje alatt a nevezett egyház pénzügyeit s különösen kötelessége volt az egyházközség által részben a híveknek haszonbérbe adott földek után, a haszonbérlőktől a kir. adókat felszedni s a kir. adókat a haszonbérlők által a bírói szemlejegyzőkönyv tanúsága szerint évenkint fizetett 211 frt 7l krból pótolva, az egyházközség által 106 frt 38 krral a kir. adóhivatalhoz befizetni. A vizsgálat adataiból, de vádlott beismerésével is igazolva van, hogy vádlott G. Ferenc a tordosi evang. egyházmegye képviselőtestületével, az 1883. évről 1884. év elején leszámolt és a számadás alapján terhére rótt 104 frt 96 kr. összegből, a 2-ik kérdésre adott beismerő vallomása szerint, 63 frt 32 kr. tényleg kezeinél maradott, mely összegre nézve vádlott a vizsgálat további folyama alatt az ellene felmerült bizonyítékok súlya alatt, különösen a bírói szemle megejtése után beismerő vallomását módosította és pedig a 18-ik kérdésre adott feleletében már 68 frt 84 krt ismer el, mint magánál visszatartott összeget s ezen összeget, mint tényleg kezéhez befolyt és az egyházközséghez, avagy adóhivatalhoz be nem fizetett összeget végig elismerte. A bírói szemlejegyzőkönyv eredménye szerint felmerült vádlott ellen az is, hogy ő 1876. évtől kezdve 1»83. év végéig kir. adó és egyenérték címén, a haszonbérlő hive'-től több összeget hajtott fel évenkint, mint a mennyit az emiitett adók fedezésére részesedési arány szerint nevezetteknek fizetni kellett volna. Vádlott eleinte tagadta, hogy a haszonbérlő hívektől illetéktelen összegeket szedett volna be, állítván, hogy a terhére rótt évi 15 frt többletet késedelmi kamatokra fordította, a bírói szemlejegyzőkönyv felvétele és elébe tartása után azonban a szemle adataival egyezőleg beismerte, hogy a kérdéses 8 év alatt 197 frt 20 krral kezelt többet, mint kellett volna s ezzel szemben azzal védte magát, hogy a többletet is késedelmi és végrehajtási költségekre fizette ; elébe tartatván azonban, hogy késedelmi kamatot csakis 68 frt 74 krt fizetett, sőt a hivők közül többen szemébe mondván, hogy ők a késedelmi kamatokat is kifizették kezéhez, ezen körülményt többek javára elismerte és megengedte, hogy többet hajtott be a kelleténél, de azt hozta fel mentségéül, hogy a más által készített liszták szerint eszközölte a hivöktöl az adók felhajtását s a tévedés ebből származhatott. Vádlottnak ezen mentsége sem fogadható el, mert ha lisz ták szerint is hajtotta volna fel a részesedési összegeket, a többletet okvetlenül észlelnie kellett s kötelessége lett volna ezen körülményt, hogy többletpénz maradt kezeinél, az egyháztanácsnak bejelenteni és a többletösszegeket illető helyére befizetni, illetve a haszonbérlőnek visszafizetni. Mindezekből kétségtelenül megállapítható az, hogy vádlott G. Ferenc, mint a tordosi evang. egyházmegye gondnoka, a pénzkezelést saját jogtalan hasznára kihasználta s nem szenved kétséget az sem, hogy az 1883. év végén adó címén a kezénél maradott összeget, mely saját beismerése szerint 68 frt 84 krt tett ki, elsikkasztotta, nem lévén egyátalában elfogadható az ezen összeg visszatartására nézve felhozott egyedüli mentsége, hogy a kérdéses összeget azért nem fizette be az adóhivatalhoz, mert várta, hogy a feladása szerint több haszonbérlőnél hátralékban levő és az egyházmegye pénztárából fedezetlen összeget is megkapja, hogy a 104 frt 06 krt egészbe fizesse be, tekintettel arra, hogy ezen összeget a hátralékos adó részbeni törlesztésére okvetlen be kellett volna hogy fizesse, miként a megelőző években is részletenkint fizette az adót, tekintettel főképen arra, hogy saját beismerése szerint a számadás megejtése után terhére mutatkozott és általa egyátalában nem kifogásolt 104 frt 96 kr befizetésére az egyházmegye részéről több izben lett felszólítva, tekintettel végre arra is, hogy a vizsgáló bíróságnak sem tudta a hiánylatot éveken keresztül befizetni, az pedig, hogy az általa beismert 68 frt 84 krt saját céljaira fordította, kétségtelenül kitűnik abból, hogy annak befizetésére a vizsgáló bírótól több alkalommal záros határidőt kért, de sőt a végtárgyalás napján se tudta az egész összeget az egy ház képviselőinek megfizetni, hanem részben csak biztosította azt.