A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 41. szám - Néhány szó az "előtérjesztésről"

334 A JOG. A napokban jelen voltam egy járásbíróságnál oly alkalommal, midőn a törvényszéki elnök ott vizsgálatot tartott. Dicséretre méltó ügybuzgósággal, jóakarattal járt el, talált is hiányokat, rendellenességeket, a miket feljegyzett. Tapasztalatait milyen intézkedések megtételére használja fel, ezt nem tudhatom, de ebben nem is akarok neki praejudikálni. Hanem hogy én e közben mily meggyőződésre jöttem, azt már most is nyilváníthatom. Meggyőződtem arról hogy ily vizsgálat, legyen az bár a lehető legszigorúbban keresztül vive, nem képes m i n d e n bajt felszínre ho z n i, azokat orvosolni. Az a pár óráig tartó vizsgálat nem elégséges arra, hogy kellő tájékozás szereztessék az ügykezelés minden ágában. Nem pár órát, de pár napot kell erre szánni. Ám a legégetőbb bajok felderítésére egymagában még ez nem elégséges. Maga a formai ügykezelés látszólag a legnagyobb rendben lehet, de honnan, hogyan szerez a vizsgálatot vezető felsőbb hatóság tudomást arról, hogy ez ügykezeléssel miként van megelégedve a közönség? Vájjon szerez-e arról tudomást a vizsgáló egyén, hogy egyik-másik helyütt a beadványok, legyenek azok bár a legsürgősebbek és ha csak különösen nem sarkalja a benyújtó fél, napokig, hetekig hevernek a kiadó asztalfiókjában felszereletlenül? Pedig ez ám több okból is nem csekély jelentőségű kérdés! Vájjon szerez-e arról tudomást a vizsgáló egyén a puszta kezelési könyvekből, vagy bármi egyébből is, hogy vannak alkalmazottak, a kik nem pusztán a hivatalos kötelességet, de e mellett — sőt olykor épen ennek rovására — a felek érdekeit is szolgálják? Bizonyára nem! Óhajtjuk, kívánjuk, hogy bíróságaink, miként azt törvényeink is kimondják, teljesen függetlenek legyenek mindentől, mindenkitől. Mivel hogy azonban a biróság nem magáért, de a nagy közönségért van, akkor, m'dőn e közönség érdeké ben kifejtett szolgálatának ellenőrzéséről van szó, óhajtjuk, kívánjuk, hogy ez ellenőrzés a közönség részvéte mellett történjék, a nélkül, hogy ez által a bírói függetlenségen csak a legkisebb csorbát is akarnók ejteni. S a közönség ez ellenőrzési részvevést legmegfelelőbben az ügyvédi kar által gyakorolhatja. Az ügyvédi kar a bírósággal közvetlen érintkezésben állván, legjobban ismeri a netalán létező bajokat s igy legalaposabban rámutathat azokra. Nem akarjuk az ellenőrzési jogot a biróság kebeléből törvény vagy felsőbb rendelet következtében erre hivatott vizsgáló egyénnel egyenlő mértékben megosztani; egyelőre az is jelentékeny eredményeket szülne, ha a vizsgálatnál az ilyen egyben-másban csak kalauzul szolgál a tulajdonképeni tisztet teljesitő bírónak. Az ellenőrzésnek ily módoni szervezése alig is ütköznék egyéb akadályba, mint csak az elvnek illetékes helyen való elfogadásába. A kivitel aztán vajmi kevés fáradságba kerülne. Az ügyvédi kamarák egy vagy több járásbíróság területére való hatáskörrel felruháznának egy kebelükbeli jelleméről előnyösen ismert gyakorló ügyvédet, kihez kartársai netaláni panaszaikkal fordulnának; ezen kamarai kiküldött feltűnés nélkül meggyőződést szerezne a panasz alapossága, általában pedig ügyvédi hivatása teljesítése közben több figyelemmel lenne a bírói ügykezelésre s midőn előáll a vizsgálatra jogosított felsőbb hatóság kiküldötte, az ügyvédi kamarának megbízottja közölné vele az időközben szerzett tapasztalatokat, felhívná egyes, jelentősebb körülmények bővebb megvizsgálására s mindezt tehetné a nélkül, hogy denuntiatio vádjától kellene félnie, mert hiszen eközben többé már nem mint magánegyén szerepel, hanem hivatali tisztet teljesít; másrészt pedig az ő útmutatásainak, felderítéseinek kötelezett figyelembe vételével a vizsgálat is eredményesebb lenne. A kérdést legalább felvetettük. Néhány szó az »előtérjesztésről <. Irta : SERLY ANTAL, budapesti kir. aljárásbiró. E szaklap f. évi 33-ik számában Lepossa Dániel m.-óvári kir. járásbiró ur fenti cím alatt értekezvén, (elhívja az előterjesztési eljárásra a szakértük figyelmét. A tisztelt jbiró ur ezt kérdi, »hogy mi legyen voltaképen az ingók árverése elleni előterjesztésnek gyakorlati értéke, melyre nézve a fent hivatkozott törvényben (t. i. a végrh. törvény 34. §-a) hiába keresünk megoldást ?« A kérdésre igy felelni nem lehet, habár a későbbi sorokból kivehető, hogy a jbiró ur azon előterjesztéssel foglalkozik, mely az árverési eljárás végeredménye, vagyis az ingók elárverezése mint eljárás ellen adatik be. E kérdést meg kell előznie s véleményem szerint fontosabb is, hogy az árverés kitűzése ellen beadott előterjesztéssel mi történjék és ez gyakrabban is fordul elő a jogi életben, minthogy az adós ezzel rendszerint megakasztani véli az ellene elrendelt és kitűzött árverezést. Erre nézve pedig legcélszerűbbnek tartom a " Jogtudományi közlönye L884. évi Iliik számában közlött cikkemet szórólszóra leirni, mely következő : »A Jogt. Közlöny 10. számában tett »NyiIt kérdés«-hez. Kn is kívánok pár sorban hozzá szólani, nem mintha valami újat mondanék — mert egyéb remediumot — mint az előterjesztésnek az árverés napjáig való elintézését kiokoskodui magam sem tudok a fatális 36-ik t^-nak miatta, * hanem inkább azért, hogy e tekintetben biró-társaimat egyöntetű eljárásra buzdítsam. Ha az 1881. évi LX. t.-c. 36. §-a gátul nem állana, úgy a panaszlott visszaélésnek egyszerű módon lehetne útját állani. Nevezetesen, ha a bíró az előterjesztés folytán bekövetelt végrehajtási iratokból arról győződik meg, hogy a kiküldött az árverés kitűzése körül semmiféle szabálytalanságot el nem követett, a nélkül, hogy az előterjesztésnek érdemleges elintézésével valami rohamosan sietne, egyszerűen a kitűzött árverés megtartását rendeli el, az előterjesztést quasi birtokon kívül intézi el, esetleg tárgyalást tűz ki s elönti el érdemlegesen. Ezen eljárás nagyban lelohasztaná az alaptalan előterjesztési kedvet. Sőt még az esetben is, ha a biró nem volna azon helyzetben, hogy a fentmondottakat az előterjesztésből eleve kivehetné, az árverést nem kellene felfüggesztenie, legfelebb oly irányban megszorítani, hogy a beadott előterjesztés jogerős eldöntéséig az árverési vevők a megvett ingók birtoklásába nem léphetnek s ezek pergondnoki kezelés mellett gondoztatnak, a vételár pedig birói letétbe helyeztetik. Ha az előterjesztésnek hely nem adatik, a vevők birtokjogukba lépnek, ha pedig a kiküldöttnek az árverés kitűzése körüli eljárása megsemmisíttetik, új árverés tűzetik ki s egy esetben sem sértetnek meg az ellentétes érdekek. Ezt azonban épen a 36. §. miatt, mely azt mondja világosán, hogy az előterjesztés érdemleges elintézéséig az árverést foganatosítani nem lehet, — praxisba nem vehetjük, — másfelöl azonban az sem lehetséges, de megengedni sem szabad, hogy az árverés kitűzése ellen beadott előterjesztésre az árverés feífüggesztessék, mert hisz, ha príma intrada az előterjesztési beadván}' az árverés felfüggesztését eredményezi, az előterjesztő célját érte, az előterjesztés tárgytalanná vált, nincs felette mit tárgyalni és érdemleg intézkedni s a végrehajtási iratok — újabb árverés kitűzése végett — a kiküldöttnek egyszerűen kiadandók. Es ez mehetne igy ad infinitum. Ezt pedig a törvényhozás nem akarhatta. Ezen dilemmából kimenekülni csak két módon lehetséges. Az egyik a már elmondotthoz hasonló, hogy t. i. az előterjesztés az árverési határnap előtt érdemleg eldöntendő s az előterjesztés elvetésével az árverés mindenesetre megtartandó, mert helyes az az érvelés, hogy a végrehajtási törvény 36. §-a az előterjesztésnek csak érdemleges és nem jogerős elintézését kívánja s csak az ekként való elintézésig nem lehet az árverést megtartani, tehát az előterjesztés felett hozott birói határozatot a végrehajtást szenvedő csak birtokon kívül appellálhatja s én is abban a véleményben vagyok, hogy a 36. §-nak intentiója ez volt. Az előterjesztést pedig a biró az árverés napjáig érdemlegesen elintézheti, mert hisz csak a felett van hivatva dönteni, vájjon a kiküldött az árverés kitűzése * 1881. évi LX. t.-c. 3G. §-a : »Az előterjesztésnek hasonló hatálya annyiban van, a mennyiben annak érdemleges elintézéséig árverést foganatosítani, a lefoglalt követelést a végrehajtatóra átruházni, készpénzt utalványozni és a marasztalás tényét a végrehajtatónak átadni nem lehet.