A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 39. szám - A bűntett elleni küzdelem. Prins Adolf: Criminalité et repression című munkája nyomán. 6. r.

A JOG. 323 hetö. Ehhez képest hatásköre sem terjedhet ki egyébre, mint a mire a végrendelő őt utasítja, — de e tekintetben mindazon intézkedések megtételére föl van jogosítva, melyek a végrendelet foganatosítására szükségesek. Az örökhagyó által neki adott meghatalmazás azonban csak annyiban érvényes, a mennyiben az törvénybe nem ütközik. A vagyonkezelés csak azon esetben illeti meg öt, ha ezzel a végrendeletben kifejezetten megbizatott s ilyenkor a zár alá vett hagyaték gondnokának megfelelő hatáskörrel bir, az örökösök meghatalmazottjának tekintendő s a hagyatékot nevükben és javukra kezeli, raig az örökösök azt átveszik. Természetes, hogy a hagyatéki vagyonból az örökösök beleegyezése nélkül mitsem idegenithet el, mert őt csupán a vagyon kezelése illeti meg ily esetekben. Tiszte és megbízatása megszűnik az örökhagyó által esetleg kitűzött határidő lejártával, a végakaratnak teljesen befejezett foganatosításával vagy a foganatosítás lehetetlenségének beálltával, végül, ha a hagyaték az örökösöknek bíróilag átadatott s ők azt birtokukba vették. Ezen intézkedések az új törvénybe foglalhatók lennének azon toldással, hogy azon esetben, ha a végrendeleti végrehajtó ebbeli tisztét elvállalni vonakodik, helyébe a bíróság még az örökösök kérelmére sem rendelhet ki mást, mert a bíróság csak hagyatéki gondnokot rendelhet. A bűntett elleni küzdelem.v PrinsAUolf:Criminalité et repression című munkája nyomán Közli : Dr. LUKÁCS ADOLF, pécsi jogtanár. (Hetedik közlemény.) Nem mernélr még kísérletet sem tenni azon irányban, hogy Prins Adolf, ezen élesen megfigyelő criminalis sociolog itt közölt tanainak kibővítésébe vagy magyarázatába bocsátkozzam. Annyit azonban meggyőződésem mélységéből kijelenthetek, hogy e tanok a mennyire egyrészt a socialis tünemények feletti mély bölcselkedésen és a socialis psychologia törvényeinek alapos ismeretén alapulnak, másrészt épen oly gyakorlatiak és célszerűek is egyúttal és azonkívül azon jó sajátsággal birnak, hogy a müveit és tisztességes társadalom szivéhez és agyához nyitva áll számukra az ut. E tanok népszerűek lesznek és reformáló hivatást kell, hogy gyakoroljanak; mert hiszen mindenütt consternáló hatást idéz elő azon mindinkább megbízhatóbb adatokon terjedő tudat, hogy a erimínalítás folytonosan növekvőben van. Alig szükséges egy-két évtized arra nézve, hogy egyik-másik államban a bűntettesek és főleg a visszaesők száma megkétszeresedjék. Es ez oly rideg, oly elijesztő consequentióval történik, hogy ezen jelenség dacára, a modern büntetőjogtudomány dogmáiba burkoltan, bizonyos indifferentismussal nézni a socialis probléma bonyolodásait és meg sem kisérteni alapos megoldását, valóban olyan könnyelműség, mely csak egy petrificált büutetőjogrendszer mindenhatósága iránt elfogult kornak lehet sajátsága. Sokan ezen jelenséget a jelenkor társadalmi viszonyait pessimisticusan ítélők sötét képzeletének mondják. PIzekkel szemben felvonul a statistika döntő fegyvereivel és kétségtelenné teszi, hogy a képzelet való, nagyon is általános és rideg való. Mások a gazdasági viszonyoknak a társadalom egyes osztályaira vonatkozólag koronkinti nyomasztó alakulatából magyarázzák ki a kérdéses jelenséget. Ez azonban a criminalitás csak egyik tényezőjének tulajdonított túlzott hatásából levont egyoldalú következtetés. Míg ismét azok, kik a társadalom összes jelenségeinek syntheticus áttekintésére vagy képtelenek, vagy számításból arra emelkedni nem akarnak, az erkölcsi élet hanyatlásával kötik össze a criminalitás és a visszaesők szaporodását. A bűnügyi statisztikának ekkénti indokolása azonban, a minden irányban tapasztalható fejlődéssel és culturalis haladással szemben, egyenesen képtelenség. Mert ha az emberi élet egyéb összes viszonyaiban a fejlődés kétségbevonhatatlan, akkor a fejlődési törvény általánosságánál fogva az erkölcsiség általános niveaujának is nem sülyedni, hanem emelkedni kellett. Ezen törvény nem tür kivételt, még Bucle azon értelmezése szerint sem, hogy az értelmi általános fejlődés mellett, az erkölcsi életviszonyok — ha nem is sülyednek — stagnálhatnak. Mert minél jobban ismeri az ember a haladás és fejlődés következtében az őt körülvevő jelenségek törvényeit, annál jobban aknázhatja ki azokat, azaz annál jobban képes anyagi és szellemi igényeit kielégíteni; mely kielégítés egyúttal azon, saját érdekében * Előző közlemények a -Jog« 23, 24,28., 31.. ':í. és !6. számaiban. | felismert helyzetbe teszi, hogy ugy az állam és társadalom iránti, | valamint saját egyéni életére vonatkozó normákat nemcsak ! minden kényszer nélkül követheti és tisztelheti, hanem általános ' követésük és tiszteletük iránti általános motívumokat tételez fel ' mindenkiben. A haladó társadalom nemcsak j o g- é s t ö r v é n ytisztelő, de egyszersmind jog- és törvénytiszte! letet mindenkiben feltételező. A haladás, a fejlődés, a műveltség terjedése egyúttal a jog i és erkölcs fokozottabb mérvű tiszteletét és követését jelenti. Minél fejlettebb a társadalom, annál jog- és törvénytisztelőbb, de egyúttal mások jog- és törvénytisztelete iránt nagyobb mérvben bizalommal viselkedő | és ezek folytán annál jobban érzi a büntetendő j cselekmények hatását; annál nagyobb azok elkövetése miatti consternatiója. Ezen kedvezőtlen hatás mindig érezhetőbb lenne, a törvénytisztelet és annak megsértése I közötti ür mindig tátongóbb lenne még akkor is, ha a bűnt cselekményes és a visszaesések tényleg nem szaporodnának. Annál ijesztőbb e hatása mérve a tisztességes társadalomban most, mikor bizonyos, hogy főleg a visszaesések folyton folyvást szaporodnak. A legfeltűnőbb a dologban mégis az, hogy dacára a criminalis statisztika kedvezőtlen számainak, a criminologia elve és iránya az európai államok büntetőtörvényeiben több mint egy évszázad óta egy és ugyanaz; t. i. az individiumnak — a bűntettesnek az összesség rovására előnyben : való részesítése és ezzel szoros összefüggésbe i\ ja büntetőjog alaki és anyagi intézményeinek a j bűntettes javára való folytonos enyhítése. A társadalomnak egy része, melyről azt mondják, hogy hivatása eszméket szülni, korát vezetni, ha lehet, azt meghaladni; mely azért él, hogy irjon és élettapasztalatait egy culturalis székhely szivében rendszerint Íróasztalánál a toll karcolásából meriti; mely sem mint tisztviselő, sem mint komolyan megfigyelő psychologus, sem mint kíváncsi moralista, a társadalmi élet I posványába éles tekintetet vetni sohasem tartotta szükségesnek ; ] mely sem azt nem tudja, mily bűzös talaj, mily emésztő levegő és mily rothadt erkölcsök veszik körül a bűntettest szolgáltató nagy nyomorult tömeget, sem pedig azt, hogy a szerencsétlenség ' mily végtelen fájdalma sújtja azokat, kik egy j a v i t h a 11 a n visszaesőnek — sokszor tisztességes boldogulásuk minden reményét tönkretevő büntette folytán - áldozatául estek; a a társadalom egy része a fegyencruha látására ideges lesz, a halálbüntetésben bűnt, a fegyházban embertelenséget, a börtönben barbarismust lát és ennek folytán kívánja, hogy a büntetőtörvények büntetési rendszere a bűntettesekre való különbség nélkül addig enyhittessék, míg az az állami nevelés jellegét nem ölti magára. Ezt az »emberi jogok«, az »egyéni szabads á g«, az »erkölcsi méltósága és főleg a »h u m a n i s m u s<' egyetemes parancsának tekinti, melynek teljesítése a jelen század egyéb civilisatorius feladatai mellett legfontosabb kötelességei közé tartozik. Mindenki a humanismusért rajong. Philosophusok, államférfiak, jogászok, irók és költök a humanismus ideáljának áldoznak, a humanismusrój dalolnak. És ez helyesen is van. A humanismus a művelt népek és társadalmak tulajponát képezi. Korunk és társadalmunk pedig megérdemli a »művelt cishetont. De a jól felfogott humanismus gyakorlatának csak ott lehet helye, a hol az, mint a nemesebb érzelem és gondolat harmóniája az emberiség ugy érdekei tekintetében, mint üdvös és célszerű jelentkezik. De a hol a humanismus tettei és eredményeiben, az emberi társadalom épen a legfontosabb érdekei tekintetében, mint önnön magán sebeket ejtő dolog jelentkezik, ott mint a józan követelményeivel ellentétben álló olyan céltalanság tűnik fel, mely I céljai és eszközei tekintetében helyes megválasztást tenni képtelen, felfogásunk lehet csak következménye. Ilyen azon humanismus, I melyet a szokásos gonosztevők ezeréi iránt gyakorolunk, I midőn őket a modern fegyintézetek »salon« jaiban, a tisztességes i társadalom nehezen szerzett vagyonával és azon biztos kilátással kényelemben tartjuk, hogy egy-két év múlva sokkal ! nagyobb ügyességgel, a gonoszságnak sokkal több fortélyával j felvértezve, kipihenve és megerősödve kibocsássuk, csak azért, hogy mint a szabadságában egyideig korlátozva volt vadállat, ; annál kiméletlenebbül támadják meg a nehéz életküzdelmet vivő i tisztességes társadalmat. Meddig tart és meddig fog terjedni ezen naiv humanismus, I az bizonytalan. Az ellenben bizonyos, hogy gonosztevők javára,