A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 36. szám - A bűntett elleni küzdelem. Prins Adolf: Criminalité et repression című munkája nyomán. 5. r.

298 A JOG. Különben pedig minden börtönrendszemek, bármiféle előnyökkel és érdemekkel birjon az egyébként, alapját képezi a bűntettesek osztályozása. Ha az emberek mind egyenlők lennének, ha a bűntettesek mindegyike javítható lenne, ha léteznék eszköz, a melylyel a bűntettesek mindegyikében az elszunnyadt morális eröt és a jó iránti szeretetet felébreszteni lehetne, akkor a börtönrendszerek kérdései nagyon egyszerűek lennének. De szerencsétlenségünkre nem igy van; épen azért a magán- épen ugy, mint a progressiv rendszer, valamint a közösségen alapuló régi börtönök is a kritikának vannak alávetve. így, a ki azt hiszi, hogy egy emberi alakkal biró vérszomjas, kegyetlen, műveletlen cynicus és lelkiismeret nélküli szörnyeteg abból a zárkából,melyben egy pár éven keresztül gondozva és tanácsokkal ellátva lett, mint regenerált lény fog kikerülni: az olyan utópiát kerget, melyhez képest Morus és Campanella álmai practicus tervek képében jelentkeznek. Ez épen olyan exageratiója a theoriának, mint az is, a mikor egy szelid és nyugodt természetű, de gyenge és határozatlan jellemű bűntettest javítás céljából egy hosszú idejű szabadságvesztésre Ítélünk. Epen azért a probléma megoldásának kulcsa tehát abban rejlik, hogy állapítsuk meg a bűntettesek osztályait és vessük őket azon elbánás alá, a mely osztályuknak megfelel. Azokat tehát, a kik a tisztességes életnek tényezőivel birnak és a kik szenvedélyüknek vagy a nyomor fatutnának estek áldozatául, nem lehet a megrögzött gonosztevőkkel egy sorba helyezni. Ennek folytán ugy a büntető biró, mint büntető administratio tartozik az alkalom szerinti és a hivatásos bűntettesek között különbséget tenni, (les delinquants d'occasion et les delinquants de profession.) Az alkalombóli bűntetteseket csekélyebb jelentőségű tetteikért sokszor nem is kell szabadságvesztéssel büntetni; inkább — a mint fentebb említve volt — pénzbüntetéssel és munkával. Súlyosabb cselekményeikre a szabadságvesztés azon rendszer szerint alkalmazandó, hogy a szabad életre fokozatosan előkészíttessenek. Kivánatukra a magánelzárás alkalmazható. Egészen más eljárás követendő azonban a szokásos hivatásos bűntettesekkel szemben. De ezekre nézve is még két osztályt kell felállítani: 1. a kikről még nem lehet azt mondani, hogy végleg teljesen el vannak rontva és 2) azok, a kik rögzött, javithatlan gonosztevők. Az első osztálybeliekkel, kik a kisebb tolvajok és sikkasztókból toborzódnak és kik szerencsétlen családjukban elhanyagolva, azonkívül elhagyatva, tétlenségben, neveletlenségben, morális vezetés nélkül nőttek fel, a társadalom — legalább harmadik elitéltetésükig — még tehet kísérletet; kellő socialis nevelés mellett még lehet remélni megjavításukat. A mi azonban ezen osztály második cathegoriáját illeti, a kik a bűntettre vonatkozó ellenáílhatlan hajlammal birnak és azért a társadalomra nézve állandó veszélyt képeznek, ezekkel szemben minden remény jogosulatlan és megjavulásuk iránti minden hit alaptalan. Ezekkel szemben tehát a javító elmélet elveinek alkalmazása egyrészt a naiv hivőkre nézve bizonyos csalódást hoz, másrészt az igazságszolgáltatási intézmények és az azokra fordított költségek hasznos volta iránti hitet alapiában megingatja. Ezek az emberi nem szemetjét, a társadalmi szervezet rákfenéjét képezik. És a mint köteles az orvos az egészséges részek megóvása céljából a beteg részt feláldozni, épen ugy tartozik eljárni ^ezekkel szemben a törvényhozó is. Életfogytig tartó, vagy legalább is határozatlan idejű szabadságvesztés azon eszköz, melylyel tőlük a társadalmat megszabadítani szükséges. Magánzárka-e vagy közös terem, az ezen javithatlanokra vonatkozólag nem dönt. A fegyelmezetlenek magánzárkába teendők. Egyébként ezeknek már más rendeltetésük nem lehet, mint hogy természetes uton — fájdalmak nélkül itt elpusztuljanak, hogy a társadalom velük szemben új szenvedéstől és új küzdelemtől meg legyen mentve. A hygiena és a kellő tisztaság követelményeinek tekintetbe vételén kívül minden egyéb, akár a számukra való építkezés, akár a velük való bánásmód szempontjából alkalmazandott költekezés, könnyelmű pazarlás volna, mely annál indokolatlanabb lenne, minél nagyobb mérvben való ez, hogy a nem bűntettes nyomorultak érdekében akár az állam, akár a társadalom részéről tett jótékony intézkedések arányban sem állanak azokkal, melyeket a bűntettesek érdekében már is kifejtettek. Az őrült bűntettesek megfelelő intézetekben ugy a valódi bűntettesektől, mint a tisztességes életet élt őrültektől elkülönitendők. A rendőri felügyelet legcélszerűbben akként volna módositandó, a mint azt már Holzendorf régebben hangsúlyozta, hogy a szabadon bocsátott, kellő óvadéknak, pl. egy patrónusnal történt letétele mellett teljesen szabadon mozoghasson. A transportatio csak átmeneti és nem állandó eszközét képezheti a büntetés végrehajtási rendszernek. Sokszor kétélű fegyver. Ha ugyanis a transportatio helye éghajlati viszonyainál fogva egészségtelen, akkor tulajdonképen nem egyéb, mint lassú kivégzés. Ha ellenben egészséges, akkor az oda transportált bűntettesnek nyújtott jutalmat képez és épen azért igazságtalanságot jelez azon tisztességes munkásokkal szemben, kik az anyaországban a nyomor minden alakjával küzdeni kénytelenek. Hogy pedig ott építtessenek a börtönök, az költségesebb volna, mintha ugyanez itthon történik. Azonban a selejtes elemek kivándorlásának támogatása, mint preventív eszköz, nagy fontossággal bír. Conclusiók: 1. Mindenekelőtt nagy tévedés azt hinni, hogy a bűntett elleni küzdelem bármilyen csekély részben is sikeres lehet, ha ezen küzdelem kivivására csak egy isolált eszközt ragadunk meg. Epen azért azok a felfogások, melyek közül az egyik minden jót a m a g á n-. a másik csak a progressiv rendszertől, a harmadik mindent a társadalmi osztályok fellépésétől, a negyedik meg épen mindent a transportatiótól vár, — alapjukban tévesek. A bűntett elleni küzdelem egy óriási feladatot képez, melynek sikeres megoldása csak az összes állami és társadalmi preventív és repressiv erők igénybe vétele mellett sikerülhet. És itt különösen hangsúlyozni szükséges, hogy a társadalom magasabb, műveltebb, boldogabb és vagyonosabb osztályai közreműködésének a büntetés-végrehajtási rendszeren belül széles és üdvös tér nyílik. Oly annyira, hogy ezen osztályoknak a bűntett elkövetése előtti időben a nyomorultak, szerencsétlenek és elhagyottak iránti hathatós támogatása, a bűntett elkövetése után pedig a kiszabadultak életföltételeinek megszerzése körüli jóindulatú segélyezése nélkül alig lehet a pusztán csak állami buraucraticus tevékenységnek e téren megfelelő sikert is jósolni. 2. Sokkal nagyobb mérvben kell nyúlni a preventív eszközökhöz, mint az eddig történt. Különösen nagyobb gondot kell fordítani az elhagyottak, szegények, munkanélküliekre, a koldusok és kóborlókra, a gyermek- és aggkoruknál fogva, vagy pedig a munkával való túlterhelés folytáni munkaképtelenekre. Sokkal méltóbb lesz a humánismus századához az, ha a humanismus bő forrásait a szerencsétlennek bukása előtt megnyitja, mintha a bárd alá kerülők sorsa felett érzeleg. 3. Az igazságszolgáltatás szívvel és intelligentiával teljesítse socialis functióját, jusson öntudatára annak, hogy a büntetés meghatározása souverain jogkörét képezi. Tegyen különbséget a professionatus és alkalom szerinti bűntettesek között. Az első, csekélyebb fontosságú cselekmény elkövetőjére, mint kezdő bűntettesre alkalmazzon szabadságvesztés helyett pénzbüntetést, kívánjon biztosítékot. Legyen szigorúbba visszaesők és kíméletlen a hajlamból delictumokat elkövetők iránt. 4. A büntetés végrehajtása hivatva van a bűntett elleni küzdelemre nézve a további eszközt nyújtani. Azonban, ha nem akar a theoria ingoványában elsüppedni, kénytelen lesz fegyvereit a javithatlan hivatásos és az alkalmi bűntettesek különbsége szerint alkalmazásba venni.