A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 35. szám - Az utóajánlat kérdéséhez

292 A J OG. minden fajta. Anyakönyvi adatok kiigazítása, anyakönyvek meghamisítása, rendetlen bevezetés, gyermekek származási minőségének megállapítása és egyebeken kivül különösen, a mit legelőször kellett volna megemlítenem, utólagos anyakönyvezés iránti kérelmek. És ha ez utóbbi nemből sok van, azt túlságos bajnak tekinteni nem lehet, mert legalább az ügy vizsgálat tárgyál képezi és a bevezetés hatósági rendelet utján fog történni. De a bajok legfőbbike az, hogy maguk az anyakönyvvezetők egy-két szomszéd meghallgatása, az érdekelt bemondása vagy saját tudomásuk alapján az utólagos anyakönyvi feljegyzést minden hatósági közbenjárás nélkül eszközlik és erről kivonatot adnak. Vannak anyakönyvek, melyekbe a családfő egész családját anyakönyveztette, bár a családtagok nem is ott születtek, vagy ott, hol születtek, egyik-másik bevezetve is van. Az anyakönyvvezető az ekklésia egy derék tagjának ilyen kérelmét csak a ritkább esetekben utasítja vissza és elképzelhető, hogy ez az anyakönyvek hitelességét mennyire emeli. De a hol érzik is, hogy az utólagos anyakönyveztetést hatóságnak kell elrendelnie, még ott is különböző eljárási követnek. Egyik helyen a község, más helyen a szolgabíró, némely helyen az alispán és ismét másutt a közigazgatási bizottság rendeli el az utólagos anyakönyveztetést. A szakminisztérium által inaugurált eljárás az, hogy a vizsgálatot az elsőfokú politikai hatóság eszközölje, az ügyiratokat pedig eldöntés végett a minisztériumhoz terjeszsze fel. De bár a minisztérium ezt a gyakorlatot követi és állítja fel követendő szabályul, semmi kifogása sincsen az ellen, hogy a fővárosi tanács maga rendeli el vagy tagadja meg az utólagos anyakönyvi felvételt és hogy csak felfolyamodásra, vagy bonyolódott esetekben terjeszti fel a tárgyiratokat. Silány szabály, helytelen gyakorlat, melyet az anyakönyvek közhitelessége érdekében megszüntetni és egyöntetű eljárással pótolni kellene. Számos kérdés merül itt fel, melyekről egyáltalán nem szóltam, de ez a néhány, hevenyében idevetett vonás is eléggé szól a mellett, hogy ezen visszásságoknak végére kell járni. Az utólagos anyakönyvezésnél egyebek között még mindig eldöntetlen kérdés, hogy az utólagosan anyakönyvezendő eset az anyakönyv azon évi lajstromában vezettessék-e be, mely évben a születés vagy halálozás történt, vagy azon évre iktattassék-e, melyben az utólagos feljegyzés eszközöltetett, vagy mi történjék akkor, ha az időben, mikor a kérdéses eset történt, az illető helyen anyakönyvek épen nem vezettettek. Különböző anyakönyvvezetők különböző eljárást követnek és igy megtörténik, hogy a törvény értelmében a megyei hatóság kezére adandó anyakönyvi másolatok is tökéletlenek lesznek, mert azok utólagos kiigazítása iránt a pót-anyakönyvezés elrendelésénél intézkedés nem történik. Megfontolandó kérdés, hogy vájjon nem kellene-e az egész utólagos anyakönyvezési eljárást a rendes bíróság hatáskörébe utalni. A törvény kijátszásának elejét venni ugyan igy sem lehet, de azt megnehezíteni mindenesetre lehetne. Az eset, melynek alkalmából e sorok iratnak, sem adja elő vala magát, ha az utólagos auyakönyveztetéshez oly könnyű szerrel hozzá jutni nem lehetne. A kérdést kicsinyelni nem szabad. Azok, kik ellen a ferdeségek éle irányul, nagyon megsinlik azt az elfogultságot, melyet hasontermészetíí ügyekkel szemben tapasztalunk. Epcn azért nem lehet egészen hiábavaló dolog, ha a szak- és intéző körök figyelmét ezen elhanyagolt kérdésre irányítjuk. \ Az utóajánlat kérdéséhez. . Y1- , A »Jog« 32-ik szamában tevés eredményre jut cikkező. Vele szemben, a fenti kérdést illetőleg, az ellenkezőt állítom — bebizonyítás terhe mellett. Állítom, hogy az árverés mindig megszüntetendő, ha abba az összes érdekeltek beleegyeztek, tekintet nélkül az utóajánlattevőnek ellenkező akaratára. Ezen eljárás a positiv törvényen alapszik, midőn az utóajánlatot csakis az utóajánlattevőre mondja ki feltétlenül kötelezőnek (187. §.); másfelől csakis ilyen eljárás mellett lehet a szerződési jogi fogalmak tiszta kategóriáját szem elől el nem téveszteni. Ugy van az, hogy az árverési vásárlás is csak rendes adásvevés a tulajdonszerzést illetőleg. Birói árveréskor rendesen eladó I a hitelező, esetleg maga a végrehajtást szenvedő (144. §.); vásárló az árverési vevő. Magán eladáskor eladó maga a tulajdonos minI dig, mint egyedül rendelkező; vevő az, kit ilyennek elfogad Itt is,°ott is két fél kell, hogy j el en legyen, mint jogilag szerződő személy. Utóajánlattevés esetében, midőn a végrehajtatok (olyan I hitelező, kinek végrehajtási joga bekeblezve nincs, csatlakozottnak I kimondható nem lévén, beleszólással sem bir) az árverést beszünI tetik, maga a végrehajtást szenvedő pedig úgyis mint tulajdonos azt nem kéri, sőt köszöni a beszüntető nyilatkozatot: mondom ily esetben nincsen eladó, csak vevő az ajánlattevő személyében; tehát az eladást (árverést)' foganatosítani eladó hiányában nem lehet, hacsak a bíróság törvénytelenül hivatalból, az összes érdekeltek sérelmére és a 150. §. határozott tilalma daczára, maga föl nem lép mint eladó. — A korábbi árveréskor I tett nyilatkozatok megsemmisítve hatályon kivül helyez i tettek, ezek sem tekinthetők többé már az eladó fél kinála| tának természetesen. A most érintett 150. §. rendelkezése szerint minden árveI rési aktusnál a végrehajtatok, a jelzálogos hitelezők és a végrehajtást szenvedők azok az érdekelt személyek (eladók), kiknek érdekéről a törvény intézkedni kiván azon kényszerhelyzetből kifolyólag, melybe az árverés sodorta őket; azon kijelentés is, hogy a vevők versenye ne nehezíttessék, szintén a most elsorolt érdekeltek javát célozza. A vevők (birói árverésen) rendesen spekulánsok; semmi sem kötelezi őket arra, hogy vásároljanak, csak saját érdekök. Nyerészkedők ritkán szorulnak a törvény védelmére, de a törvényhozás sem látja szükségesnek érdekükről gondoskodni. Az utóajánlattevőt pedig (187. §•) egyenesen és feltétlenül csakis kötelezettség alá szorítja a törvény a 150. §-ban elsorolt eladók javára. Ezek meggondolása és azon körülmény, hogy árverésig az adós amúgy is mindig fizethet — senkit sem biztathat fel azon erőszakos ténykedésre, hogy a magánjog legfőbb alapintézkedésénck felforgatásával rákényszerítse az eladót akarata ellenére az eladásra csak azért, mert ugy kívánja — a vevő érdeke. B'öl'őni László, Dr. G a a r Vilmos ur a »Jog« f. évi 32. számában felveti azon kérdést, hogy ha az utóajánlat folytán kitűzött árverés előtt a végrehajtást szenvedett az árvereltetőket kielégítette, elrendelhető-e az árverés megszüntetése ? E kérdés megoldásának kulcsát mindenesetre az képezi, vájjon külön actus e az új árverés vagy csak folytatása az előbbinek. Mert ha az új árverést külön actusnak tekintjük, kétségtelenül alkalmazandó erre az 1881 : EX. t.-c. 170. §-ának intézkedése, mely szerint a kiküldött is csak az esetben foganatosíthatja az árverést, ha a követelés a végrehajtás szenvedő részéről ki nem fizettetik. A végrehajtási törvény 187. §-a szerint a telekkönyvi hatóság az előbbi árverést hatálytalannak nyilvánítva rendeli el az újabb árverést s már ez oknál fogva sem tekinthető az új árverés úgy, mint az elsőnek folytatása. Nem helyeselheti) ezzel szemben dr. Gaar urnák azon érvelése, hog\ az előbbi árverés nem minden hatályosságát veszti el, mert hisz az ép abban culminált, hogy az ingatlan valakinek eladatott s ép ez a cselekvény lett hatályon kivül helyezve. A vétel már ab ovo azon bontó feltétellel történt, hogy a mennyiben utóajánlat fog tétetni, a vétel semmis. Tehát annál inkább semmis maga az árverési eljárás, melynek a vétel mintegy betetőzését képezi. Ennélfogva, ha az utóajánlat megtétetik, beáll azon feltétel, mely az ügyletet s igy az eljár á s t is felbontja. De még ha az árverést jogérvényesen foganatositottnak tekintjük is, áll ez. Mert az árverés egy adás-vevési ügyletben sarkallik, mely ügylet jogerőre emelkcdhetik, a mennyiben az előterjesztési határidő alatt meg nem támadtatván, többé a/, ellen jogorvoslattal élni nem lehet; de a bontó feltétel bekövetkezéséig — ló napig — hatálya függ s a bontó feltétel beállta után az árverésnek sem érvénye, sem hatálya nincs többé. Ez eredmény beálltával az utóajánlat folytéin elrendelt árverésre nézve ugyanazon szabályok irányadók, melyek az elsőre is alkalmazandók, tehát a hitelező kielégítése folytán ez is megszüntetendő. Az utóajánlattevőre nézve a végrehajtási törvény több helyen intézkedik s említi fel kötelességeit a nélkül, hogy I részére jogokat concedálna. Nincsenek is az utóajánlattevőnek