A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 34. szám - A közösség megszűntetésének legegyszerűbb módja

A JOG. 283 midőn cselekménye csekély fontosságú deliotum, mindjárt szabadságvesztésre való elitélése valóban szükségtelen. Nem volna-e. helyesebb e tekintetben Bentham és Sp encer utasításait követni, hogy a szabadságvesztésben rejlő phisikai kényszert kevesbíteni kellene a pénzbüntetésben és munkában rejlő, inkább morális kényszernek kiterjesztése által. Miért egyszerre — első izbeni megbo lása után — a tettest családjától, gyermekeitől ugy elszakítani, hogy ezek is szégyen és gyalázatnak tétessenek ki. Ha a bűntettes fizetésképes, miért nem lehetne őt inkább pénzbüntetésre szorítani ? Ha nem fizetésképes, miért nem lehetne őt inkább arra kényszeríteni, hogy az állam vagy a község érdekében véghezviemlő munkát végezzen? Miért egy egyelőre még csak szerencsétlenből egyszerre bűntettest csinálni? A csekély fontosságú büntetendő cselekményt első izben elkövető kezdő bűntettesekre tehát a szabadságvesztés helyett célszerűbbek volnának a következő büntetések, melyek közül a viszonyok szeri.it választhatna a biró : 1. felmentés melletti megintés (avertissement avec acquittement); 2. megfeddés pénzbüntetéssel vagy munkával (jugement de bláme); 3. a szabadságvesztés azzal a megkülönböztetéssel, hogy bizonyos esetekben közvetlenül végrehajtva is lesz, más esetekben pedig ennek végrehajtása egy másodizbeni cselekmény elkövetésétől lesz függővé téve; 4. verekedés, testsértés és becsületsértés esetében pedig biztosítéki összegnek letétele azon rendeltetéssel, hogy azt az illető bűntettes elveszíti, ha egy bizonyos idő alatt hasonló vagy más delictumot követ el. Természetesen ezen enyhe eljárás csak a kezdő első izbeni bűntettesekkel szemben alkalmazható. A mi a visszaesőket illeti, itt ezek ellen kíméletlen szigorú eljárást kell foganatosítani. Ezek szolgáltatják a megrögzött gonosztevők (delinquants endurcis) azon hadát, mely ellen a társadalom ugy socialis intézmények és preventív eszközökkel, valamint szigorú büntetésekkel küzdeni kénytelen. Vájjon ezen bűntettesek között vannak-e a normális typusok vagy sem, az az anthropologia és az orvostudományok feladatát képezi. A törvényhozó előtt ezek tekintetében nincs más követendő ut, mint az, hogy ezen javithatlanok ártalmatlanokká tétessenek. Miként és; mily eszközökkel, az a discussiónak alkalmas tárgyát képezi. És e tekintetben kérdéses az, vájjon a szabadságvesztés, avagy a trausportatio alkalmasabb e ? és a mennyiben szabadságvesztés fogadtatnék el, annak milyen rendszere volna célszerűbb. De az már többé nem discussio tárgya, hogy a visszaesőkkel szemben csak hosszú tartamú szabadságvesztés alkalmazandó, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés valóságos képtelenséget képez és hogy azok alapos tévedésben vannak, a kik azt hiszik, hogy a visszaesőket a fogházban nekik nyújtott pihenő által megjavítani lehessen. (Folyt, köv.) X közösség megszűntetésének legegyszerűbb módja. Irta: dl. LESZLÉNYI IMRE, gyűri ügyvéd. Ezen cziin alatt Kovács Lajos kisvárdai ügyvéd ur hivatkozással a végrehajtási törv. 156. §-ra, előadja, hogy kisebb értékű ingatlanok közösségének megszüntetését legkönnyebben önkéntes árverés útján lehet elérni, mert a végrht. törv. 156. §-a fonalán a tulajdonos-társak hányadára is az árverés hivatalból elrendelendő. — Ezen véleményben vagyok én is, annyival inkább, mert a 156. §. indokolása szerint: »Ha a végrehajtást szenvedő valamely ingatlannak csupán határozott hányadbani tulajdonos társa, szabályul az van felállítva, hogy csakis az ö hányadára rendelendő el az árverés. — De akkor, midőn egészen jelentéktelen ingatlanoknak hányadáról, vagy természetben meg nem osztható kisebb ingatlanoknak hányadáról van szó, a fentebbi elvontan helyes szabály alkalmazhatásának a gyakorlati élet jól felfogott érdeke áll útjában. — Egy 150 frtos földnek tényleg ki nem szakított negyedrészét, egy 1200 frtos ház és belteleknek y5-ét, egy budapesti 4,00u frtos háznak Va-át, — bizonyára senki sem fogja illő áron megvenni, arra legfeljebb a tulajdonos-társ és az érdeklett jelzálogos hitelező fog árverelni s épen azért az ily ingatlanoknak egészben való árverése annál inkább megengedendőnek mutatkozott, mert a vagyon- közösséget senki folytatni nem tartozván, azt, a mint egyfelől a végrehajtás előtt a tulajdonos-társak megszüntethették volna, úgy másfelől az árverés után annak megszüntetését követelheti a vevő is, a mi házaknál utóvégre is legtöbb esetben az egésznek elárverezésével fog eszközöltetni koronázta, mert egyiknek eszébe jutott, hogy a hajnali órákban csakugyan látott egy különös alakú kocsit elhaladni az országúton, épp a falun kívül eső nagy híd felé. Az első nyom tehát meg volt. Mert a járásbiró ur nem kétkedett a felől, hogy ama sajátszerű kocsi csakis e magas állásúnak látszó áldozaté lehetett. Lóra kapatta hát a csendőröket s a bakter által kijelölt irányban azon szigorú meghagyással ereszté útnak őket, hogy ugy ama kocsit, mint a rajta lévőket »élve-halva« előteremtsék, Ezeutúl az idő ólomlábakon haladt. Szökőfalvi ur ebédelni sem birt a nagy drukktól. Mert egyrészt szerfelett óhajtotta ugyan, hogy a tettesek kézrekerüljenek; de másrészt rettegett ama pillanattól, midőn neki egy eleven gyilkossal szembe kell állania. Arról, hogy mit kezdjen vele, ideája sem volt; az ellenben megfordult eszében: vájjon a bestia nem fogja-e őt is legyilkolni ?! Délután 4 órakor az őrszemül kiállított bakterek egyike lélekszakadva szaladt hozzá, jelentvén, hogy a csendőrök közrefogva kisérnek egy fura nagy zöld kocsit, rajta két idegennel. Ugy is volt. A csendőrök nemsokára megérkeztek, magukkal hozván a kocsit s rajta két összekötözött férfit, egy öreget és egy gyermeket. Jelentették, hogy épen visszatérőben, a harmadik falu végén fogták el őket. Az elfogott »tettesek«-nek oly szánalmasan jámbor kinézésük volt, hogy a járásbiró ur — várakozása ellenére — legkisebb félelmet sem érzett látásukra. Miért is képes vala nyugodtan gondolkoznia felett, mit kezdjen most velük. Eszébe villant, hogy legjobb lesz szembesíteni őket a hullával, hát ha áldozatuk látásán magukba térnek és vallanak. Mielőtt tehát csak egy szót is kérdezett volna tőlük, felvont szuronyok közt a hullához kisértette őket. Útközben az öreg gonosztevő siránkozó hangon fordult hozzá, kérlelve : »Jó uram, mit vétettünk, hogy igy bánnak velünk ?« »Előre nyomorult!« — rivalt rá az igazság képviselője. A községház ajtaja föltárult s a bűnösök a csendőrök által (kötelékeik feloldatván) gyöngéden belökettek. Azok pedig a legnagyobb meglepetést tükröző arccal bámultak a földön heverő hullára. Nemsokára azonban az öregebbik örvendő felkacagással kiáltá : »Hát itt vagy, édes cárom!?* Szökőfalvi ur végkép megzavarodott e fura viselkedés fölött; hirtelenében még gondolkozni sem birt arról, mi ez és mi lesz ebből. Szerencsére ideje sem volt rá. Mert e percben kocsi robogott az ajtó elé s idegen haugok üték meg fülét. Kilépett tehát s mosolygó hajlongások közt sietett az érkezettek elé. A kir. ügyész s két orvos érkeztek meg a székvárosból. Az üdvözletek kicserélése után Szökőfalvi ur némi büszkeséggel mondá: »Legjobbkor érkeztek uraim; a tettesek elfogva, most folyik a confrontatio.« A bizottság belépett. Ekkor már az öreg gonosztevő ott guggolt a hulla mellett ; csöndesen simogatta annak fürtéit s csöndes nevetgélés közt egyre hajtogatta: »csak hogy rád akadtam, kis huncut.* »Mit művelsz, nyomorult!?« — ordított rá Szökőfalvi ur.