A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 33. szám - Elidegenítési és terhelési tilalom. 5. r.

A JOG. 273 eljárás«. Ezen törvény, mint általános jogszabály, érvényes minden esetben, kivéve a BTK. 269., 270., 271., 272. §§-ban felsorolt azon szorosan magyarázandó eseteket, melyekben ezen szabály alól kivétel sanctionáltatik. Kérdésünkkel csak a BTK. 270. §-a áll összefüggésben, annak is csak a 2-ik pontja; mert az első pont, tekintettel a 271. g-ra teljesen világos és minden félreértést kizáró módon van szövegezve. A 270. §. 2. p. következőleg szól: »llivatalból van helye a bűnvádi eljárás megindításának; ha : 1. Közhivatalnok ellen hivatali kötelességeire vonatkozólag állíttatott olyan tény, mely valódisága esetében, bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után«. A törvény szerint tehát hivatalból indítandó meg az eljárás, ha : a) közhivatalnok ellen állíttatott olyan tény, mely: b) valódisága esetében bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után. A 22. sz. curiai Döntvény pedig kijelenti, hogy a hivatalból megindítandó eljárás föltételét a felhatalmazás képezi Már most vessük össze ezen felhalmazási delictumokat azon vétségekkel, melyek a 262. § ban határoztatnak meg. Első sorban is szembeötlik, hogy a felhatalmazási delictum ismérvét nem képezi a nyilvánosság, hanem ennek föcriteriuma az, hogy az állított tény a sértett fél hivatali kötelességeire vonatkozzék ; de ez sem elég egymagában, mert az is megkívántatik még, hogy az állított tény valódisága esetén bűnvádi vagy fegyelmi büntetésre szolgáljon alapul. Annak eldöntésénél tehát, hogy felhatalmazási delictummul állunk-e szemközt, mindenekelőtt a most kiemelt szempontok vizsgálandók; mert ezen törvény (270. §) határozza meg azt, hogy felhatalmazás folytán, de hivatalból inditandó-e meg az eljárás ; vagy pedig az általános jogszabály nyer alkalmazást (268. §.). A 262. § ban meghatározott rágalmazást és becsületsértést az összes képzelhető módon cl lehet követni, tehát belees hetik ezen categoriába a 270. §. 2. pontjában közelebb meghatározott becsületsértési alakulat is, de csak akkor, ha nyilvánosan követtetik el; mert ha ezen ismérv hiányzik, akkor fenforoghat a BT-K. 261. §-ában meghatározott becsületsértés, melyben, ha feltalálhatók azon föltételek, melyekről a 270. §. 2. pontja rendelkezik, akkor az eljárás ismét hivatalból, de felhatalmazás folytán lesz megindítandó; de a 262. §-ban construált vétség nem lesz megállapítható. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a BTK. 270. §. 2. pontja szerint hivatalból üldözendő vétségek egyáltalán nem foglalják magukban a nyilvános becsületsértés számtalan eseteinek azon nagy körét, melyről a 262. §. rendelkezik. Sőt szükségképen nem is kívántatik meg a 270. §. 2. pontjának alkalmazhatóságához más azon mozzanatok közül, melyek a 262. §-ban fel vannak sorolva — mint a bűncselekmény passiv alanya, t. i. közhivatalnok — s továbbá, hogy a cselekmény a hivatalos kötelességre vonatkozólag injuriát foglaljon magában. Tehát a 262. §. és 270. §. 2. pontja koránt sincs egymással oly szerves összefüggésbeu, mint a mint az a hivatkozott Ítéletben demoustráltatik. A 270. §. 2. pontja, mint kizárólag oly rendelkezés, mely az eljárás megindításának föltétel eit szabályozza, alkalmazást nverhet a becsületsértés és rágalmazás minden esetében (258., 259., 260., 261., 262. §§.), ha: a) közhivatalnok ellen követtetik el; b) s ha olyan tény állíttatott a közhivatalnok hivatali kötelességére vonatkozólag, mely valódisága esetében bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után. Ezen mozzanatok vizsgálandók tehát annak megállapithatása végett, hogy az eljárás a sértett fél indítványára; vagy hivatalból, de felhatalmazás folytán (22. sz. Döntvény) inditandó-e meg; s ha ezen két föltétel megvan, az eljárás felhatalmazás folytán hivatalból indítandó meg; ha nincs, akkor alkalmazást nyer a 268. §., mely szerint becsületsértés miatt a sértett fél indítványára indítható meg az eljárás. A fennebb hivatkozott esetben tehát azt kellett volna vizsgálni, hogy az állított tény a közhivatalnok hivatali kötelezettségére vonatkozott-e vagy sem; ha igen, akkor ismét az lett volna megállapítandó, hogy az állítás valódisága esetén bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vont volna-e maga után vagy sem. Ha mindkét kérdésre nemleges választ kapunk: akkor tisztán áll előttünk, hogy a concret esetben oly cselekmény áll elbírálás alatt, mely kizárólag a sértett fél indítványára üldözendő. A mint az ítéletből kiveszem, vádlott a községi jegyzőt »z s i v á n y n a k« mondta ; a tényállásból pedig kitűnik, hogy ezen kifejezés nem lett valamely tényhez fűzve, vagyis nem azt akarta ezzel kifejezni, hogy a jegyző lopott, hanem mert a reárótt adót sokalta, azért illette a sértettet ilyen meggyalázó kifejezéssel. Tehát evidens az, hogy itt »tény« nem állíttatott, dehonestáló kifejezés pedig a sértett hivatali kötelességével összefüggésben, mint abstract infamáló fogalom nincsen; s mint ilyen nem concretizált általános kifejezés eljárás tárgyát nem képezhetné, — ebből folyólag, minthogy hiányzik ezen fogalomnak benső taitalma, a »tény«, világos, hogy az állitásnak sem valódisága, sem valótlansága nem képzelhető — tehát itt a 270. §. 2. pontja alkalmazást semmiképen sem nyerhet, miért is azon véleményben vagyok, hogy a fejtegetés tárgyát képező esetben az eljárás csakis a sértett indítványára lett volna megindítandó. Az, hogy a 258., 261., vagy 262. §. szerint minősül-e jelen esetben a cselekmény — a tényálladéki mozzanatok mikénti állásától függ, mely körülményre, miután az fejtegetésem tárgyával összefüggésben nincsen — nem terjeszkedem ki. Az elidegenítési és terhelési tilalom. írta : LÁNYI BERTALAN, rimaszombati kir. tszéki biró. (Ötüdik közlemény) * ^ I. Az elidegenítési és terhelési tilalom lényege. 1. | Az elidegenítésről általában. 18 Valamint a jogalany és jogtárgy közti kapcsolat — kivétel nélkül - bizonyos tények által hozatik létre, amelyek egyúttal az alanyi jogok keletkezésének alapját képezik : ép ugy a tárgyat a személy uralma alá helyező viszony felbomlása s ebből folyólag az alanyi jogok átváltozása és megszűnése is szintén csak valamely jogi ténynek lehet eredménye. Az utóbbi tekintet alá eső tények, keletkezésűk forrását tekintve : vagy teljesen függetlenek a jogosított fél akaratától (véletlen események, c a s u s;, vagy a jogosított fél akaratának kifolyásai (jogi cselekmények, a c t u s), s az utóbb jelzett szempontból: vagy a jogosított fél tényleges közreműködése mellett, vagy a nélkül jönnek létre; eredményűket tekintve pedig: vagy olyanok, a melyek a jogot mindenkire nézve, tehát feltétlenül enyésztik el (absolut jogvesztés), vagy a melyek folytan a jog megszűnése csak bizonyos jogalanyra nézve áll be, a melyek azonban egy másik jogalanyra nézve külön jogszerzési alapul szolgálnak (relatív jogvesztés). Ez esetben tehát az egyik félre nézve jogszüntető tény a másik félre nézve jogszerző tényt képez. A tények forrásának és eredményének különféleségénél fogva különböző alakban felmerülhető esetek lehető combinatiója utján constatálhatók azon jogi fogalmak, melyek szerint a jogok megszűnésének módjait meghatározhatjuk. A. feltétlen jogvesztést ép ugy előidézheti valamely véletlen esemény, pl. a jog tárgyát képező dolognak a jogosított fél akaratán kívül bekövetkezett megsemmisülése (eredeti jogvesztés), — mint a jogosított félnek valamely önkénytes cselekménye, milyen a lemondás, elhagyás, a dolognak szándékos megsemmisítése (származékos jogvesztés); a viszonylagos jogvesztés pedig rendszerint a jogosított fél akaratából (tehát származékos uton) következik be oly módon, hogy a jog a jogosított félnek (auctor) valamely ügylete által egy más jogalanyra ruháztatik át, azonban hasonló eredmény érhető el gyakran a jogosított fél akaratkijelentése vagy legalább tényleges közreműködése nélkül is (p. o. elbirtoklás esetében, vagy a midőn a jog átszállását törvény rendeli). Ezen elvi álláspont mérvadó az elidegenítés (alienatio) fogalmának meghatározásánál is. * Előző közlemények a »Jog' 21., 25., 26. és 2?). számaiban. 18 L. Hoffmann: Institutiók 361 363. 1. Vécsey: A római jog külső története és injtitutiói 233. 1. Bozóky: Pandekták 68. és 133. §§. Stubenrauch: Osterr. alig. bürg. Gesetzbuch III. 626. 1. Z 1 i n s z k y : Magyar magánjog 113. 1. Wenzel: Magyar és erdélyi magánjogrendszere II. k. 8. 1 Frank: A közigazság törvénye Magyarhonban I. 610.Kövy, Fogarassy: Közöns. polg. törvényt. 492., 496., 497. §§. Okröss : Magyar magánjog 427. 1. Huszthy: Turisprudentia practica lib. II. tit. 2. 15.