A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 32. szám - A bírósági végrehajtók eljárási díjai

270 A JOG. hatóságok elé utalt kihágási ügyekben is van helye s erre vonat­kozólag a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalt kihágások esetei­ben követendő eljárást szabályozó 2,265/80. sz. a. kiadott igazságügyminiszteri rendelet 100—105. §-ai szolgálnak zsinór­mértékül, a folyamodó újra felvételi kérvényében hivatkozott tanuknak, valamint K. M. D.-nek kihallgatása elrendeltetik s utasittatik eljáró hatóság, hogy a megejtett tanuhallgatás ered­ményéhez képest az ügy újra felvétele tárgyában, az imént hivatkozott miniszteri rendelet értelmében határozatot hozzon s a mennyiben az újra felvétel iránti kérelemnek helyt adna, az ügyiratokat az érdemleges újabbi tárgyalás foganatba vétele előtt, felettes hatósága utján ide terjeszsze fel. Föloldandó volt az alispán előlérintett 17/87. kih. számú határozatának M. Gy.-át és M. F.-et a kbtk. 46. §-a alapján elmarasztaló része is, mert az eljárás folyamán II. rendű vádlott ki nem hallgattatott, az iratokból pedig nem tűnik ki, hogy nevezett a tárgyalásra az eljárási szabályok 56. §-ának rendelkezése értelmében lett-e megidézve ? ebből folyólag tekintve, hogy az eljárás folyamán meg nem állapíttatott, mily mérvben terheli egyik vagy másik vádlottat a felelősség az elkövetett cselekmény miatt? az imént előadottak figyelembe vételével megejtendő szabályszerű tárgyalás és a kifejtendőknek megfelelő új elsőfokú Ítélet hozatala rendel­tetik el. Vasúti illeték lefizetése, illetve vasúti jegy nélküli utazás nem képez kihágást. Ily értelemben határozott a m. kir. belügy­miniszter Bács-Bodrogvármegye közönségéhez intézett 1887. évi 1,109. számú következő rendeletében: A vármegye alispánjának 1886. évi október hó 18-án, 236/k. sz. alatt kelt másodfokú ítélete, mely szerint a topolyai járás főszolgabirája által hozott elsőfokú ítélet helybenhagyásával: Zsáki János és Illés János topolyai lakosok vasúti üzletrend megszegése miatt az 1879 : XL. t.-c. 112. §-a alapján 10—10 frt pénzbüntetésben, nem fizethetés esetében 11 napi elzárásban, továbbá a m. kir. államvasutak topolyai állomása részére fejenként 3 frt 50 kr. kár megfizetésében marasztaltattak el, az elmarasztaltak által közbevetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván : megváltoztattatik s vádlottak a terhükre rótt kihágás vádja s következményei alól felmentetnek, míg a kártérítési követelést illetőleg károsult fél a polgári perutra utasittatik, mert vádlottak az által, hogy a vasúti vonatot a vasúti illeték lefizetése, illetve jegy nélkül használták, biztonságra vonat­kozó szabályt meg nem szegtek, hanem csakis a vasúti intézményt akarták bevételeiben megrövidíteni, a mi ellen a m. kir. állam­vasutak igazgatósága, mint károsult fél, polgári peruton léphet fel. A m. kir. Curia ügyforgalma 1887. július hóbau. Beérke­zett: polgári ügy 1124, váltó stb. 161, úrbéri 25, büntető 1140, fegyelmi 45, összesen: 2,495. Elintéztetett: polgári 143, váltó 17, büntető 147, fegyelmi 26, összesen: 33S. Hátralék július 31-én: polgári 2,987, váltó 278, úrbéri 48, büntető 4,217, fegyelmi 41, összesen: 7,571. Curiai és táblai értesítések. E rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóit iratain n hit ox intézni. Azon ügyeket, melyekről e rovat alatt egyszer értesítést adunk, ha még elintézetlenek, figyelemmel kisérjük mindaddig, míg azok elintéztetnek, a mikor is minden további kérdezés nélkül is közöl­jük az elintézés mikéntjét. ArailJOS-MarÓtll. H. J. A f k. Sztarovics J. — Dukesz E. ügyet a C. jul. 19-én hh. — R. T. Ad 1. Ekkemberger J. — Esztergomi fő­káptalan ügy a C.-hoz érk. 4497/87 sz. a., n. e., eld. Jankovics ; ad 2. és 3. Frölich — Vallach J. ügy és Aranyosmaróthi takarékpénztár — Frommer M. ügy még nem jött fel; ad 4. Borsicski K. — Kabina érk 23735/87 sz. a , n. e., eld. Weber; ad 5. Csurgi Jós. b. ügye érk. 28400/87 sz. a., n e., eld. Frenreisz. — Bnttonya. Z. P. Ad 1. Jelenik A. — Dettári M. ügy még nem jött fel; ad 2. Papp P. — Papp J.-né érk. 2379/87 sz. a., n. e., eld. Heppes ; ad 3. Józsa J. — Papp J. és neje érk. 3041/87 sz. a., n. e., eld. Fleppes. — lírassó. H. L. Ad 1. Adler L. J. - Gyertyánffy és tsa érk. 734/87 v. sz. a., n. e., eld. Szloboda ; ad 2. Pap F. — Finger L. és neje érk. 2968/87 sz. a., n. e., eld. Veszprémy. — Dnuafüldvár. Id. Z. J. Ad 1. Petrás P. — Czuczák L. és tsai érk. 12359/87. sz. a , n. e., eld. Wenczel ; ad 2. és 3. Manziger K. és neje — Vajda O. kétrendbeli ügy érk. 5979 és 59SO/87 sz. a., n. e, eld. Szeremley. — Dnua-Szerdahely. P. P. Ad 1. Báró Üchtritz E. — Nagy E. érk. 37455/87 sz. a., n. e,, eld. I Wenczel; ad 2. Weisz S. és I. — Csallóköz-szerdahelyi talarékpénztár érk. 27681/87 sz. a., n. e., eld. Szily. — Fehértemplom. Sz. I. Ad 1. Marán P. és tsai — Karagyu Bogdán M. és tsai ügy még nem jött fel; ad 2. Cseberan Zs. hagyat. — Schaits Gy. és tsai ügy a C.-hoz érk. 768/87 v. sz. a., n. e., eld. Lassel. — H.-NánáS. B. J. Kovács G. — Daróczi J. érk. 6386/87 sz. a., n. e„ eld. Farkas. — Kassa. Cs. D. A f. k. l'iacsck K. és tsai — Spirko A. és tsai ügyet a C. rendelvényileg elintézvén, az most ott lesz az első biróságnál; ha újból felterjesztetik, kérjük azt majd akkor megirni. — Dr. G. I. Ad 1. Graner J. — özv. Marossy J.-né ügy a C.-hoz érk. 4110/87 sz. a., n. e„ eld. Jankovits ; ad 2. Kohn H. — Kalz M. ügy még nem jött fel ; ad 3. Sonleitner M. — Stark és t. érk. 24742/87 sz. a , n. e , eld. Klimkó ; ad 4. Böhm A. — Fuchs Gy. ügy még nem jött fel ; ad 5. Friedman G. — Groszhándler S, érk. 3736/87 sz. a., n. e., eld. Béres. — Késmárk. H. M- Koth A. — Dr. Polatsek A. ügy a C.-hoz érk. 725/87 v. sz. a., n. e., eld. Kozma. — LÖCSC Dr. B. M. A f. k. Spitz L. — Prestory G. ügyet aT. f. aug. hó 2-án mv. — Német-Palánka. N. I. Dienes F. — ifj. Basits P. érk. 53597/87 sz a., n. e., eld. Thierry. — Nyíregyháza. Id. K. Gy. Ad 1. Oláh M. — Szakács D érk. 25183/87 sz. a., n. e., eld. Bittó; ad 2. Virág György és tsai b. ügy még nem jött fel, _ Nyitra. E. K. Friedlander — Engel és Jordán — Reisz ügyek elintézetlenek. — O-Becse. J. Gy. Dzigurszki S. és tsai b. ügye még nem jött fel ; ad 2. Molnár I. — Hetzl J. ügye még nem jött fel ; ad 3. Lautsek J. — Engelsmann R. érk. 35863/87 sz. a., n. e., eld. Bernáth Géza; ad 3. Schwarcz A. — Seres Gy. és tsai érk. 36567/87 sz. a., n. e, eld. Stefanides; ad 4. Szedlanov Lexa — Zsivkov J. ügy még nem jött fel; ad 6. Filipcsev Zs. b. ügye érk. 12331/>7 sz. a., n. e.. eld. Nádasky. — Orsova. C. P. Zeithammer J. — Kling F hagyatéki ügye érk. 21602/87 sz. a., n. e., eld. Avarffy. — Paks. F. G. Ad 1. Haág A.-né és tsai — Schuck P. és tsa érk. 27954/87 sz. a., n. e., eld. Oeffner ; ad 2. Dobrovszky Gy. — Koncsics P. érk. 69(15/87 sz. a., n. e., eld. Kubicza ; ad 3 Fördös V-né — Bencze 1. érk. 23557/87 sz. a., n. e., eld. Szabó L.; ad 4. Herner G. — Czeiner J. érk. 22763/87 sz. a., n. e., eld. Jekelfalusy ; ad 5. özv. Hirt F.-né — Hirt I. ügyet a 1. 33241/87 sz. a július hó 26-án fo. — Jövő számban folytatjuk. — PéCS. A. J. Reisz J. — özv. Istokovits A -né ügyet a T. 33763/87 sz. a. jul. 26-án rend. — Pozsony. Dr. S. E. Ad 1. Dörnhöfer G. — Wojatschek L. ügy még nem jött fel; ad 2. Szalay I. — Szalay O. és tsa érk. 3335/87 sz. a , n. e , eld. Sántha ; ad 3. Reggel G. és neje — Bors J. és tsai érk. 27465/87 sz. a., n. e., eld. Orosz ; ad 4. Hais C. — Duka T. érk. 7835/87 sz. a., n. e., eld. Gottl. — Szabadka. Cz. M. Ad 1. Kisteleki Nagy J.-né Vida K. — Balázs piri B. éik. 34192/87 sz. a., n. e., eld. Egri; ad 2. Bus — Borsos és tsai érk. 37627/87 sz. a., n. c, eld. Adám ; Vojnits Zelits P. — Csorits M. érk. 4917/87 sz. a., n. e., eld Lipthay; Veber O. — Szurok I. és tsai ügy még nem jött fel; Alfas An. és tsai b. ügye a C.-hoz érk. 4597/87 sz. a., n. e., eld. Paiss. — Székesfehérvár. Sz. G. Ad 1. Radovits I. és neje — Kalmár J. és neje ügy még nem jött fel ; ad 2. Hári P. — ör. Molnár J. érk. 5035/87 sz. a , n. c, eld. Jankovics ; ad 3. Bakos Zs. és tsai — Fehér megye közp. árvatár ügye érk. 26806/87 sz. a., n. e., eld. Jekel­falusy. — Szenic. Dr. T. F. Ad 1. Gaidusek — Gaidusek érk. 1615/87 sz. a., n. e., eld. Vasilievits ; ad 2. Juracsek J. — Gaiduschek M. érk. 19624/87 sz. a., n. e., eld. Kubicza ; Timföld V. — Hohenberg J. érk. 3999/87 sz. a., n. e., eld Jankovics. — Siklás. Sz. I. Ad 3. özv. Bosznai S.-né — Mátyás T. ügyet a C. 3296/87 sz. a. jun. 28-án hh. ; ad 7. ifj. Tóth J. — özv. Tóth D.-né érk. 3882/87 sz. a , n. e., eld. Jekelfalusy ; ad 8. Spitzer M. fia — Friedmann E. ügy még nem jött fel. — Szirák. Cs. K. A f. k. 11421/87 sz. ügyet (Ehrenfeld J. és Koczó P. — Gianone J.) a T. f. aug. hó 2-án rmv., rhh. — Temesvár. S. B. A f. k. Weisz Eisenstadter és tsai — Mayer T. és S. ügyben a C. jul. 27-én vu. a feleb­bezést. — Tiszolc. A. J. A 20128/87, 55594/87 és 2156/87 számok nincsenek elintézve; ad 1. Schönk — Hornyik A. hagyatéki ügye még nein jött fel; ad 2. Kovács J. — Hornyik A. ügyben 4360/87 sz. a. jul. 1 én ms. az első biróság határozatát.— Topolya. V. L. Hauk F. — Fekete M.-né ügy még nem jött fel. — TlirÓC-Szt.-Márton. Dr. L. A. Ad 6. Kisa T. — Had J. érk. 22841/87 sz. a., n. e., eld. Hlavács ; ad 7. Mittelmann A. — turóci keresk. és hitelintézet érk. 25551/87 sz. a., n. e., eld. Knorr ; ad 8. és 9. Weiner A. — Kincstár és Lang Wildmann M. és tsa — M. & J. Mandl ügyek még nem jöttek fel. — Trencséu. Dr. M. G. Berger M. — Pasz­torek M. és tsai ügyet a C 1820/87 sz. a. jun. 15-én hh. ; ad 2. Jairto­sovics Bozsik K. — Bozsik M. érk. 4416/87 sz. a., n. e., eld. Nagy Samu ; ad 3. Hauser László b. ügye még nem jött fel. — Újvidék. S. V. Vlaovits Sz. és tsai — Letits A. érk. 32748/87 sz. a., n. e., eld. Hűvös. — Zólyom. Dr. M. S. Flalassi I. — Krappe F. érk. 18760/87 sz. a., n. e , eld. Hlavács; ad 2. Svoboda K. — Bonetti L. ügy már a Curián van. Köviditések : f. k. = figyelemmel kisért; T. = Tábla ; C. = Curia ; n. e. = nincs elintézve; eld. = előadó ; n. j. = nem jött; p. = polgári; v. = váltó ; b. = büntető ; ker. = kereskedelmi; érk. = érkezett; hh. = helybenhagyólag intézte el; mv. — megváltoztatólag intézte el; rhh. = részben helybenhagyólag intézte el; rmv. = részben megváltoztatólag intézte el ; fo. = föloldólag intézte el; rend. = rendelvényileg intézte el = pótlás végett vissza ; ms. = megsemmisitette ; vu. = visszautasította ; h. n. a. = helyt nem adott; ü. k. = ülésen kivül intézte el. Ügyvédjelölt, ki már legalább egy évi gyakorlattal bir, alkalmazást nyerhet Kossá Dezső ügyvéd irodájában Siklóson. Fizetés egyelőre havonként 50 frt; fokozatosan emelkedöleg. — Ajánlkozások a szükséges adatok közlése mellett egyenesen hozzá intézendők. Nyomatott a „Pesti konyvnyomda-részvény-társaság"-nál. (Hold-utca 7. szám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom