A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 25. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom. 2. r.

A J OG. 209 közötti jogi és tényleges kapcsolatot megszavazták, vagy a kiknek I magatartása ezen kapcsolat helyreállítását akadályozza.-' A személyi és dologi jogviszonyok közötti correlatio Mtovése ! annál indokoltabb, mert az ezen irányban folytatott jogtörténeti vizsgálódások újabb eredményei nyilvánvalóvá tették, hogy a I tulajdonjog története ugyanazon phásisokon ment keresztül, a melyek a/, emberi társadalom különféle alakzatainak fokozatos fejlődési folyamatában is felismerhetők. A jog fogalmának legelső csirái csak ott lelhetők fel, a hol a társas együttlét első, bár kezdetleges formáival találkozunk. A jogeszme csak a társadalomban verhet gyökeret s épen azért jogról következőleg tulajdoni jogról is — mindaddig szó nem Ithet, a mig a/, embert, valamely állandóbb társadalmi köteléken kivül .'illó lénynek képzeljük.3 Ennek szükségképeni folyománya, hogy a tulajdonnak eredeti jellegét azon társadalmi alakzatok határozzák meg, a melyekben az emberek társas együttélése kezdetét vette. A patriarchális család volt az emberi társadalom legelső formája; az egyes családtagok a családfő feltétlen uralma alatt állván, sem személyi, sem vagyonjogi tekintetben önállóságra nem vergődhettek. És a midőn később, részint a létfentartás közös érdeke, részint pedig egyesek halalmi túlsúlya a vérségi összeköttetés folytán nemzetségekké és törzsekké fejlődött, primiuv társadalmi formátiókat állammá egyesülni kényszerité : az ez által szélesebb alapokra fektetett társadalomnak egyedét, továbbra is a család és nem az egyén képezte.4 A saját erőinek és társadalmi rendeltetésének tudatára ébredt egyén csak hosszú és nehéz küzdelem árán érte el azt, hogy a fokozatosan egységes' politikai erőfogalomraá szilárdult államszervezetnek, valamint az egyéni erőkifejtés utáni törekvés megvalósításával gyökeresen átalakult újkori társadalomnak öncélú egyedes tényezője gyanánt elismertessék s mint ilyen, a teljes jogszerzés és jogreudelkezés szabadságával felruháztassák. Alig vonható tehát kétségbe, hogy a midőn az emberben annak gondolata támadt, miszerint a földnek azon részét, általában véve a természetnek azon külső tárgyait, a melyeket életszükségletei kielégítése végett addig csak ideiglenesen használt, azontúl maradandóan — tehát sajátúl — megtartsa s a midőn ezen gondolatát az. állandó megtelepedés tényével meg is valósította : az ily módon végbe ment első tulajdonszerzés által családi tulajdon közösséget alapitott. S valóban, mély értelemmel bírnak a kitűnő angol jogtörténet-búvár szavai: hogy a tulajdon történetében »a valódi ősi intézmény a közös tulajdon, nem pedig az egyéni tulajdon és hogy a tulajdonnak történeti tanulságot szolgáltató alakjai épen azok, a melyek a családoknak jogaival vannak összeköttetésbe n.5 Mi sem természetesebb, mint hogy ily társadalmi életviszonyok között a tulajdonjog forgalmának és a tulajdonból eredő jogosítványok körének az családi élet belső szervezete, valamint a családi egységnek külső uyilvánulásai szerint kellett képződnie. Azon szoros kötelék, mely a kezdetleges társadalom organismusában a családtagokat az egyesnek cselekményeiből, vagy egyéb személyi viszonyaiból eredő jogokat együttesen képviselő, másrészt a hasontermészetü kötelezettségekért egyetemlegesen felelős közösséggé egybefüzte ;n szükségképen megkötötte a családi tulajdont is; a mely meg2 Welctcr i. m. I. 437. »Das Recht betrachtet die Sachc als unzertrennlich mit der Person des Eigenthümers verbunden, und diese Verbindung gegen Jedcrmann so unverletzlich, wie seinen Leib. < :i Az ösjog az egyénekről, úgyszólván, mit sem tud. Nem egyénekkel, hanem családokkal, nem egyes emberekkel, hanem emberek csoportjaival foglalkozik. M a i n e : A jog őskora. Ford. Pulszky Ag. 2l0. 1. 4 Az őstársadalom egyede a család, az újkori-é az egyén. M a i n e i. ni. 103. 1. 5 M a i n e i. m. 211. lap. 8 Curtius Ernő (a Görögök története) az attikai államalakulásnak mesterei rajzát adván, a monarcbicus elv aegisc alatt consolidáll állami szerkezetnek elemét képező családi nemzetség oiganismusát a következőkben reproducálja : »Minden nemzetség egy családcsoportot foglalt magában, mely közös ősatyától származtatta magát és régi időkben egy nemzetséggé olvadt össze. A nemzetség istenének és hérosi alapítójának közös cultusa egyesitette őket ; valamennyi tagja a nemzetségnek egymáshoz volt kötve a vérboszú kötelessége, közös temetkezési hely és kölcsönös örökösödési jog által ; minden nemzetségnek volt külön gyülhelye, közös áldozati tűzhelye; a nemzetség egy nagy család volt, melynek birtokából az egyesek önkénye szerint semmit sem lehetett eladni, volt egy szoros és ^zent közössége az életnek. I. m. akad. kiadv. II. 14, kötöttség kiválóan azon felfogásban jutott kifejezésre, mely szerint a családi tulajdon elidegeníthetése majd absolute helyt nem foghatónak tekintetett, majd pedig az által, hogy a tulajdon átruházás érvénye az érdekelt családtagok beleegyezésétől, valamint az előirt alakszerűségek pontos betartásától volt feltételezve,7 a legszűkebb körre szoríttatott. A tulajdon intézményének története az adatok egész sorozatát szolgáltatja annak kimutatására, hogy a magántulajdon eszméjének felmerülésével egyidejűleg megindult s mindinkább fokozódó következetességgel érvényesült is a törekvés arra nézve, hogy az elidegenítés s ezzel együtt a forgalom akadályai elhárittassanak. Ott látjuV pl. a tulajdon tárgyainak a belső érték szempontjából: ingatlanokra és ingókra, a z eredetre való te kin te1, bői pedig: ősiekre és szerzeményiekre való osztályozását s az utóbbiakra nézve az elidegenítés könnyítését. Ott vau az aránylag rövid ideig tartó birtokláson alapuló u s u c a p i o, mely a Justinian előtti római jog szerint az átruházási alakszerűségekben (mancipatio) rejlő tulajdonszerzési mód hiányát pótolta.s Hasonló calhegoriába esik azon processualis segédeszköz, mely szerint a fenálló jog szerint alakszerűén át nem ruházható tulajdon színleges per utján volt követelhető s a felperes javára a vele egyetértő alperes ellenében megítélhető/' Ezek a jelzett törekvésnek mindmegannyi gyakorlati eredmények Ámde, bár a most említett s az ezekhez hasonló más jelenségek, valamint egyes törvényhozásoknak szabadabb irányú intézkedései meggyőző tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a szabad erőkifejtés után törekvő egyéni akarat már a jogtörténet ősi korában vette fel a harcot a rendelkezési szabadságot gátló intézményekkel szemben; mind a mellett eonstatálnunk kel!, hogy ezen harc a siker változó esélyeivel évszázadokon át folytattatott, hogy — M a i n e gondolatmenetét követve — a mai értelembeu vett magántulajdon csak »az egyéni jogok lassú kibontakozása utj;in alakult a családi alapon fejlődött közösségek birtokábó l10 és hogy ebből folyólag a megkötöttség maradt a tulajdonjogfogalom tartalmának alapvonása mindaddig, a mig a tulajdonképeni hivatásának magaslatára emelkedett államhatalomban egyesitett erötényezök a családi intézményben gyökerező együvétartozás és az ezzel párhuzamban kifejlett rendi tagozat szerint képződött társadalmi organismusok politikai és jogi különállását meg nem szüntették s ez által az öntevékenység és a lehető társadalmi érdekkiegyenlités elvére alapított társadalomban az egyéni, valamint az ennek keretét képező társadalmi szabadság érvényre jutását nem eredményezték. De az sem vonható kétségbe, hogy a magántulajtionnak helyesen felfogott szabadsága csak ott érvényesülhet, a hol a törvényhozás által harmonicus összmüködésbe hozott állami és társadalmi szervezet célja : az erkölcsi és gazdasági érdekek között az egyensúlyt helyreállítani és fentartani s hogy az olyan állami gépezet, a melynek functionálásában a családi állásból eredő morális és a társadalmi egyenjogúságból folyó vagyonjogi consequentiák kiegyenlítésének irányzata fel nem ismerhető, a magántulajdon intézményében a társadalomra nézve egyaránt fontos közgazdasági és erkölcsi momentumokat osszhaugzásba hozni nem képes.11 7 Ilyen volt a régibb római jogban az u. n. m a n c i p a t i o, vagyis azon ünnepélyes jogügyleti alakszerűség, mely a földmiveléshez szükséges telek s az ahoz tartozó egyéb tárgyak (res mancipi) elidegenítésének elengedhetlen feltételét képezte. 8 A XII. tábla-törvény a jóhiszemű birtokos javára szolgáló elbirtoklás idejét ingóságokra nézve egy évben és telkekre nézve két évben állapitá ineg. 0 Ez volt a római jogi u. n. c e s s i o in jur e, melynek az angol jogban felmerült s a hűbéri birtokjognak a legsúlyosabb bilincsektől történt felszabadítását eredményezte hasonló eljárással, ngy nemkülönben a római in bonis tulajdonnak az angol jogméltányossági tulajdonnal való összehasonlítását és ezen intézményeknek a vagyonforgalom előmozdítása szempontjábóli bővebb méltatását, m. 1. Mai ne i. m. 233. és köv. 11. 10 L. M a i n e i. m. 429. 1. 11 G n c i s t is constatálja, (a Jogi állam 9. és köv. 11.) hogy olt. a hol az államszervezet a társadalom elkülönített concentricus köreit még fel nem bontotta, az uralomra vergődött osztály mindig arra törekszik, hogy az uralmának alapját képező javaknak kizárólagos megtarthatását a maga részére biztosítsa. A földbirtokos osztály a törvényhozásra és jogszolgáltatásra gyakorolt befolyását, a birtoknak a jogi elidegenithetlenség és oszthatatlanság minőségével való felruházására használja fel, mig az ipari és kereskedelmi osztály, a céhek, szabadalmak, kényszer- és tilalmi jogok creálása által igyekszik érdekeit megvédeni.