A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887 / 16. szám - A kereskedelmi könyveken nyugvó birói lletőség és bizonyitó erő különösen a ppdtts 35. §-ának 2. bekezdése, a 175. §-a és a kereskedelmi törvény 81. §-a
139 szoros és benső kapcsolatot hoz létre, mely nem csupán jogi, hanem erkölcsi kötelességének is szíílőanyjává válik. Ilyen erkölcsi kötelesség, hogy a szülő gyermekét az életben előforduló fontosabb mozzanatok alkalmával, melyek gyakran a gyermek egész jövőjére kihatnak, ne csupán bölcs tanácsokkal támogassa, hanem tőle telhetőleg anyagi javakkal is ellássa. Ha a szülő ezen erkölcsi kötelességnek eleget tesz s valamelyik vagy több gyermekét még életében anyagi javakkal ellátja, ez a többi gyermekeknek sérelmére nem szolgálhat; miért is igazságos és méltányos, hogy ezen sérelemokozás elkerülése végett a gyermeknek örökrészébe az örökhagyó szülőtől ennek életében nyert javak betmlassanak.4Egészen másként áll a dolog a felmenő és az oldalági rokonok öröklési rendjénél. Itt mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy ezen rokonok örökösödésére befolyással bir azon körülmény is, vájjon az ági vagy a törzsi öröklési rendszer van-e érvényben? Ehhez képest, ha a felmenő rokonok részesednek a hagyatékban, ugy az ági rendszernél mindegyik felmenő azon vagyont fogja kapni, mely tőle vagy ágáról származott az örökhagyóra, a törzsi rendszer szerinti öröklésnél pedig egyenlően fog részesedni mindegyikük az elhunyt vagyonában. Első esetben az egyenlő osztály hiányában nem lehet szó a betudásról, mert kinek javára történjék? A másik szülő javára nem történhetik, mert ez csak azon vagyoni részt követelheti, mely tőle vagy ágáról szállt az örökhagyóra, más örökös pedig nincs, mint épen a betudásra kötelezett. De a törzsi öröklés esetében sem lehet a szülő betudási kötelezettségét indokolni, mert ha a két szülő egyenlően örökösödik, az egyiknek betudási kötelezettsége csak a másik szülő javára érvényesülhet. De hát károsodik-e ez a szülő, ha a betudás nem érvényesül ? Nem, mert hisz a károsodást kizárja a szülőknek legbensőbb s minden életviszonyra kiterjedő élet- és érdekközössége. Ellenvethetné ugyan valaki, hogy a szülőknek ezen élet- és érdekközössége sok esetben nincs meg; ámde a törvény nem egyes konkrét esetekre hoz szabályt, hanem az esetek többségét, hogy ugy mondjuk, átlagát veszi zsinórmértékül intézkedései meghozatalánál. — Ha továbbá azon esetet tekintjük, mikor egyik szülő a másik elhalt szülő utódaival együtt örökösödik, ezen esetben épen nem egyeztethető meg az igazság és méltányossággal, hogy az egyenes vérségi kapcsolatban álló rokon, ki már ezen oknál fogva is közelebb áll az örökhagyóhoz, a távolabbi rokonok érdekében, kiket az örökhagyó talán nem is ismer, betudásra köteleztessék. Hisz a betudásnak jogalapja az igazság elve, mely ily esetben nem hogy érvényre emeltetnék, hanem a legnagyobb mértékben megsértetik. Az oldalrokonok öröklés esetében pedig a betudási kötelezettség egyik lényeges feltételéről, az egyenlő osztály alapján való részesedésről még emlitést sem lehet tenni, mert az ági öröklésnél a hagyatéki vagyonnak megoszlására, annak honnan származása a dönti), viszont a törzsi öröklésnél azon fordul meg az osztozkodásnak mikénti eszközlése, hogy az egyes törzsekben a törzselödnek több vagy kevesebb utódja van-e? Igaz ugyan, hogy az egyes törzsek közt egyenlően osztatik fel a vagyon; de ha az egyik törzsben csak egy rokon él, a másikban pedig tiz, ugy amaz egy kapja a hagyaték felét, eme tiz pedig a másik felét. Hol van itt az egyenlő részesedés ? Ezekből kitűnik, hogy azon körülmények, melyek a betudást a leszármazók törvényes örökösödésénél kívánatossá, sőt szükségessé teszik, — a felmenő és az oldalági rokonok törvényes öröklésénél fenn nem forognak, miért is a betudási kötelezettség, ha a betudás jogintézménye céljainak megfelelni akar, helyesen csak a leszármazók közt foglalhat helyet és mert az egyenlő részesedés csak az egymás közti osztálynál szolgál alapelvül, — csakis egymás irányában. A kereskedelmi könyveken nyugvó birói illetőség és bizonyitó erő, különösen a ppdtts 35. §-ának 2. bekezdése, a 175. §-a és a kereskedelmi törvény 81. §-a. Irta: dr. NEMES VILMOS ügyvéd, Pécsett. Azon elvből indulva ki, hogy a példa legvilágosabban beszél, mindenkelött lássunk egy azt nyújtó esetet. X. járásbíróság, mint kereskedelmi bíróság előtt a kereskedelmi törvény 258. §-a 2. pontjában foglalt szállítási ügyletből szárEluntsthli. Das zürcherische Erbiecht. "24. 1. mazó, tegyük 260 frtnyi tartozatlan fizetés megtérítése iránt, sommás keresetet indit R. A. p . . . i bej. cég Sch. J. b . . . i kereskedői cég ellen. Alperes, ki a tárgyalás során beismeri kereskedői voltát s csupán az ügylet kereskedelmi minőségét tagadja, illetékességi kifogást tesz, mondván, hogy fenti kereset tekintetében az igénybe vett járásbíróság sem helyileg, sem ügyileg nem illetékes. Illetéktelennek mondja különösen azért, mert a keresethez hitelesített másolatban csatolt könyvkivonatban a követelést feltüntető tétel kelte óta egy és félév már eltelt s a kivonat hitelesítése nem e másfél éven belül eszközöltetett. (Ppdtts. 35. §. 2. bekezdése.) Nyomósabb érvelés végett hivatkozik ugyancsak a ppdtts. 175. §-ára, mondván, hogy e szakasz szerint a könyvek bizonyitó erejüket támadásra V/2 éven túl elvesztik, ha ezen idő alatt a könyvkivonat hitelesítve illetve beperesitve nem lett, mindezek azonban tényleg a másfél év lefolyása után történtek. A járásbíróság ez érvelést helyesnek találja s noha elismeri, hogy felperesi könyvek területén vitetnek, magát mégis illetéktelennek mondotta ki. Tekintve azon nagy fontosságot és előnyöket, melyekkel felperes kereskedőre nézve jár azon körülmény, hogy a más területen lakó kereskedő adósait saját személyes bírósága, illetve azon bíróság előtt perelheti, melynek területén könyveit vezeti; nem tartom fölöslegesnek, ezen már több izben felszínre került kérdésben megjelölni, minden esetre nem mérvadó egyéni nézetem szerint, a szem előtt tartandó direktívát. Mindenekelőtt a helyi illetőségről szóló 35. §. második bekezdésének figyelmes átolvasása azt a meggyőződést kelti bennünk, hogy e szakasz nem kívánja azt, hogy e számla hitelesítése másfél éven belül történjék. Történhetik a hitelesítés a három év alatt bármikor, a nélkül, hogy kereshetőségi jogát a bejegyzett tétel keltétől számítva 3 év alatt elveszítené. A helyi illetőség megáll tehát, ha a követelés a számlatétel keltétől három év alatt bepereltetik, tekintet nélkül arra, vájjon a számla egy és fél éven belül avagy a három éven belül lett hitelesítve. De különben is ugy ezen szakasz második bekezdését, mint az ezt kibővíteni akaró 175. §-át a ppdttsnak s némely egyéb intézkedését, melyek a kereskedelmi könyveket tárgyazzák, hatályon kiyül helyezte épen e kereskedelmi törvény, mint special törvény. A ppdtts 35. szakaszának második bekezdéséből csak azt az általános elvet tartotta meg a kereskedelmi törvény, hogy »könyvkivonati és számlakövetelések azon hely bírósága előtt perelhetők be, hol a könyvek vitetnek«. De arról, hogy különbséget tenne a könyvek támadó és védő képességére nézve, egy szót sem szól. Mert akár támadásra, akár védelemre, kereskedők között, egyaránt 10 évig tartó minőséggel ruházza fel a kereskedelmi könyveket a kereskedelmi törvény pÜj.. §-a. Az pedig, hogy másfél vagy három évi időközbe szorítaná a számla hitelesítését — nincs intenciójában. Csupán azt mondja, hogy a követelés a bejegyzés keltétől számított 10 évig bir nem teljes . . . stb. bizonyitó erővel. -- A számla hitelesítése a peressé vált bejegyzés keltétől 10 éven át bármikor eszközöltethetik. Hogy a ppdtts. a kereskedelmi könyvekre vonatkozó ezen szakaszait a kereskedelmi törvény hatályon kívül helyezte és azokat saját intézkedéseivel helyettesíti •— kétséget nem szenved. Mert hazai újabb törvényhozásunk a kereskedelem kiváló nagy fontosságát a nemzet gazdaságában teljes mértékben felfogta és érvényre juttatja. Ez okból a kereskedelmi követelések beperelhetésére nézve a birói illetőségeknek nagyobb tért nyújt s kiterjesztő magyarázatot enged. Ezért hozta meg többek között a 324. §-át a kereskedelmi törvénynek, mely így hangzik : »pénzbeli tartozásokat, a forgatható vagy bemutatóra szóló papirokon alapuló tartozások kivételével, az adós, stb azon helyen köteles fizetni, hol az ügylet megkötésekor a hitelezőnek kereskedelmi telepe vagy ilyennek nem létében lakása volt«. Ebből is látható, hogy a kereskedelmi törvény a kereskedő felperest favorizálja, a mennyiben a kereskedő alperest oda utasítja, hogy a fizetést felperes telepe illetve lakása helyén tartozik teljesíteni; nem teljesítés esetében e követelést a kereskedő felperes saját cége járásbíróságánál is perelhet, ezen bíróság területén vezetvén könyveit. A X. . . . járásbíróságnak fenti illetékességi végzése tehát téves felfogáson alapul s illetőségét, eltekintve mindentől, már csak a kereskedelmi törvény fent hivatolt 324. §-a alapján is bízvást megállapíthatta volna.