A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 13. szám - Adatok a hagyatéki zárlat kérdéséhez

A JOG. 109 sőt sértése dacára: nem mulasztották el szavukat hangoztatni ott, a hol ezt a közérdek megkívánta s hogy különösen mind sürübb sűrűbben élnek a kamarák azon az 1874. évi XXXIV. t.-c. 19. £-ában biztosított jogukkal »a jogszolgáltatás terén mutatkozó hiányok orvoslása s korszerű reformok életbeléptetése iránt véleményt adhatni s javaslatot tehetni.« A közérdeknek ily következetes előmozdítása nem tévesztheti s nem is tévesztette el hatását a közvéleményre ; a divattá vált ellenszenv dacára a közvélemény kénytelen volt annak tudatára jutni, hogy az ügyvédi kamara nem egy - kizárólag az ügyvéd anyagi érdekeinek minden eszközzel való istápolására — hivatott szerv, hanem oly intézmény, mely a gyakorlati életben működő, annak összes szükségleteit ismerő, független jogászi elemeket magában egyesíti, a végett, hogy ezeknek összes tapasztalatát és intelligenciáját latba vesse első sorban ott, a hol azt a valódi közérdek megköveteli. És ezen tudat az, mely a közvélemény ellenszenvét legyőzi s lassanként rokonszenvvé változtatja, ezen tudat az, mely az ügyvédi kamarák erkölcsi súlyát idővel annyira emelte, hogy annak hatását a hivatalos körök, akarva nem akarva, elismerni kénytelenek. A ki tehát azt óhajtja, hogy az ügyvédi kamarák azon befolyásra tegyenek szert, mely őket természetüknél fogva illeti, az oda fog hatni, hogy a kamarák éber figyelemmel kisérjék területükön az igazságszolgáltatás menetét, kutassák a felmerülő hiányok okait, tanulmányozzák az igazságszolgáltatás körét érintő összes törvényhozási javaslatokat s mindezek iránt terjesszék elő minél sűrűbben s minél alaposabban véleményüket és javaslatukat. Természetes, hogy a kamarai tagok részéről nagy szellemi munkát s áldozatot igényel, feláldozását különösen azon idő egy részének, melyet mindenki a napi lélekölő munka után jogosan a szórakozásnak óhajt szentelhetni; más részről azonban az is igaz, — s itt a vidéket tartom szem előtt — hogy az egyes tagnak elszigetelt törekvése nem elegendő ilyen szellemi munka kifejtésére és teljesítésére, nem pedig azért, mert hiányzik egyfelől a hasonszellemű tagok buzdító, elevenítő s termékenyítő befolyása, az eszméknek az a sajátszerű találkozása s egymásra hatása, mely megteremti a légkört, mely nélkül virágzó, produktív szellemi élet nem fejlődhetik ; s mert hiányzik másfelől lehetősége annak, hogy a fővároson kívül élő kamarai tagok (tehát a hazai ügyvédek legnagyobb része), a hazai s külföldi jogélet, valamint a jogtudomány jelenségeit s termékeit figyelemmel kisérhessék, azokat megismerhessék s belőlük meríthessenek; — mert mi tagadás benne, az ügyvédek anyagi helyzete — kevés kivételtől eltekintve — nem engedi meg, hogy az egyes ügyvéd több könyvet szerezzen be s több lapot járasson, mint a mennyit a legközvetlenebb szükséglet igényel. Az első hiányt van hivatva pótolni az ezen lapokban legelő si.ör megpendített s általános visszhangra talált azon eszme, a vidéken elszigetelten, egymással semmi kapcsolatban sem álló s működő jogászi elemeket egyesíteni, azokat egy-egy körben összefűzni, vagyis vidéki jogászegyleteket alakítani; ha ezen eszme megvalósul, ha egy-egy nagyobb vidéki város a jogászi élet egy-egy gócpontjává válik : jogfejlődésünkre nézve oly átalakulás következhetik be, melynek üdvös voltát talán nem is sejtjük. A második hiányon segítve csak ugy lesz, ha az ügyvédi kamarák kamarai jogtudományi könyvtárakat létesítenek, (mint a hogy ilyent létesített a budapesti ügyvédi kamara). Tudom ugyan, högy a mi áll az egyes ügyvédről, az áll majdnem kamaráinkról is, t. i., hogy olyan kedvezőtlen viszonyok között sínylődnek, melyek újabb terhek elvállalását, a tagsági díjak felemelését, nem igen engedik meg; de egy ilyen könyvtár létesítéséhez s fenntartásához, — ha egyszer az alap meg van vetve — igen csekély összeg kell. A kormány bizonyára hivatalból küldené be neki az egyes törvényjavaslatokat, indokolásukkal együtt, (hogy pedig már ez is milyen tényező, azt vidéki kartársaim közül mindenki tudja, a ki egyes szakkérdésekben a törvény eredeti javaslatát s indokolását kutatva, hiába igyekezett arra könyvkereskedés utján szert tenni) egyes hazafias könyvkereskedők, egy kedvezőbb anyagi helyzetnek örvendő kartársak adományaikkal gyarapítanák, stb. — egyszóval a kamarák által e célra évenkint áldozandó összeg oly csekély lehet, hogy az a kamarai háztartás egyensúlyát, a tagdíjak felemelése nélkül sem fogja megzavarni Ilyen könyvtár alapjának megvetésére pedig talán minden kamara rendelkezik vagy egy specialiter e célra gyűjtött, vagy pedig más cím alatt gyűjtött alappal; az előbbi természetesen, a maga egészében, az utóbbinak pedig egy része volna mielőbb e célra fordítandó s ha ezen felül a könyvtár kezelése olyan közegekre bizatik, melyek nemcsak hogy annak kezelését lelkiismeretesen teljesitik, hanem a könyvtár gyarapítása érdekében, ugy a kamarán belül, mint társadalmi uton is kifejtik a kellő tevékenységet: akkor egy néhány év múlva az egyes nagyobb vidéki városokban oly könyvtárakkal fogunk rendelkezni, melyek lehetővé fogják tenni azt, hogy a vidéki kamarai felterjesztések, indítványok, vélemények is, ne alapuljanak egyedül »a kamarai tagok hosszú gyakorlatszerezte — különben nagybecsű — tapasztalatán«, hanem alapuljanak a bel- s külföldi jogélet s a jogtudomány figyelembevételén is. Hogy az ily alapon készülő felszólalásoknak erkölcsi súlya hasonlithatlanul nagyobb lesz, azt kifejtenem talán felesleges. Miután tehát az ügyvédi kamarai intézmény fejlesztése, a kamara erkölcsi súlyának növelése, nemcsak a törvényhozástól, hanem a kamarai tagoktól, azok munkálkodásától is függ: mielőbb létesítendők azon tényezők, melyek a kamarai tagok ezen muukálkodását lehetővé teszik, •— mielőbb létesítendők tehát a vidéki jogászegyletek és a kamarai jogtudományi könyvtárak! y/Adatok a hagyatéki zárlat kérdéséhez. Itta : Dr. GVURKOVICH LÁSZLÓ, pestvidéki tszéki alapitv. joggyakornok. N. N. hagyatéki ügyének iratai a járásbíróság, mint hagyatéki biróság által, miután az örökösök között egyezség nem létesült, az 18ti8. évi LIV. t.-c. 587. §-a értelmében eszközlendő perre utasítás végett, a kir. törvényszékhez, mint perbírósághoz tétettek át. A kir. törvényszék a hagyatéki iratokból arról győződvén meg, hogy az örökösök a hagyatéki vagyon biztosításának kérdésében meghallgatva nem lettek, a perre utasító végzésben felhívta a hagyatéki bíróságot, miszerint ezen hiány pótlása céljából az örökösökkel tárgyalást tartson s az ennek folyamán kifejtendőkhez képest, az esetleg kérelmezett hagyatéki zárlat elrendelése tárgyában saját hatáskörében intézkedjék. A járásbíróság a tárgyalást meg is tartotta; miután azonban ez alkalommal az örökösök egyike a zárlat elrendelését kivánta, az ez irányban teendő birói intézkedés végett — magát illetéktelennek tartván — az összes iratokat visszaküldötte a kir. törvényszékhez. Utóbb nevezett biróság erre, hivatkozván a m. kir. Curiának 2,876/885. sz. a. kelt elvi jelentőségű határozatára, mely szerint a hagyatéki eljárás folyamán a pttrt. 588. §-a alapján kérelmezett hagyatéki zárlat a hagyatéki biróság által rendelendő el, ujolag felhívta a kir. járásbíróságot az érdemleges intézkedések megtétele végett. A hagyatéki biróság ezen második határozatnak engedett is és a zárlatot az összes hagyatéki vagyonra elrendelte. Ezen végzése ellen azonban egyik örökös Telfolyamodással élt és pedig részint a birói illetékesség hiánya, részint a zárlat elrendelése szükségének fenn nem forgása okán. A felfolyamodás folytán az iratok a budapesti kir. ítélő táblához lettek felterjesztve, mely biróság — a nélkül, hogy az érdembe belebocsátkozott volna — a kir. járásbíróság zárlatot rendelő végzését a pttrt. 588. §-ának eme rendelkezése alapján: »A peressé vált hagyaték biztosításáról . . .