A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 11. szám - Döntvényeink és az ügyvédi díjak - Adható-e bekebelezés nélkül jelzálogi biztosítási elsőbbség

94 részét. a felperes, másik felét pedig az alperes tartozik viselni, ha mindkét fél megjelent a tárgyalásra. Mégis meg 1874. évben 671/874. kj. tétel alatt annak dacra, hogy alperes is megjelent a tárgyaláson és védekezett és annak dacára, hogy én 1 frt 25 kr. értékű fele itéleti bélyeg helyett, mert 25 kros bélyeg nem volt nálam, 1 frt 30 kr., tehát még 5 krral nagyobb értékű bélyeget ragasztottam, 3 frt 60 kr. egyszeres és felemelt illeték iratott terhemre elő, melyet természetesen nem volt kedvem megfizetni. Nem is fizettem meg. Mert midőn a behajtásávali jogtalan zaklatásomat már nem tűrhettem; 1885. év folyamán beadtam a kivetés ellen felebbezést s a kivetéstől ll, azaz tizenegy évvel később beadott felebbezésemre a nálam árveréssel z a k 1 a t ott 3 frt 60 kr. illeték a budai m. kir. pénzügyigazgatóság 24, 131/VI. 885. sz. végzésével terhemröl töröltett.. 5. A 445/875. és 446/875. kj. előirási tételek alatt pedig egy a bukott ellen a csődnyitás előtt hozott, de kézbesítve nem lett itélet ellen, mely mint csődperügyelőnek, nekem kézbesitte lett, beadott felebbezés bélycghiánya miatt egyszeres és felemelten 15 frt, a semmiségi panasz bélyeghiánya miatt pedig 6 frt lett terhemre írva, melyek több más megfelebbezett, jogtalanul kirótt illetékekkel törölve lettek ugyan, ámde ha nem élek az ily jogtalan kivetések ellen felebbezéssel, minden esetben meg kellett volna fizetnem az ily jogtalanul kivetettnek elismert, sokszor nem is csekély összegű nem illeték, de helyesen mondva, illetéktelenségeket. Bár mondhatom, hogy 15 éves ügyvédi gyakorlatom ideje alatt mindig óvakodtam attól, hogy a lelet ellenem felvétessék s igy igyekeztem is a kellő bélyeget mindig felragasztani, mégis az elmondottak szerint is hányszor kellett az illetéktelen illetéket a nem igen kellemes felebbezési munka árán terhemröl töröltetni, vagy akarva nem akarva fizetni. Már tán az itt elmondottak is eléggé jellemzik a leletfelvételek s az azok alapján kivetett illetéke k k ö r ü l i t ö r v é n y t e 1 e n s é g e k e t. Mindezek fényesen illusztrálják ugy a lelet felvételére hivatott, de avatatlan közegek, valamint a magyar pénzügyi hivatalok ö n k é n y e s, t ö r v é n y ellenes, ingadozó, ka pkodó, tudatlan vagy roszakaratú s a szegén} adózó nép zaklatására célzó eljárását. Nem mulaszthatom azé t az egész magas kormány, ugy a mélyen tisztelt törvényhozó-testületeknek is becses figyelmébe ajánlani az ily visszaéléseket azon óhajom kifejezése mellett, vajha vétetnék már méltó figyelembe P r i 1 e s z k y I ádé, a költségvetési zárszámadási bizottság elnökének már az 1886. évi jan. 14-én tartott országgyűlési beszédében is tett abbeli figyelmeztetése, melylyel a többi közt az adók — s igy természetesen az illetékeknek is — igazságos kezeltetését s a képtelen hivatalnokok elbocsátását ajánlotta. Ez nagyon kívánatos volna, mert mint az itt közlött esetek is mutatják, ezek is nem más, mint az illetékeknek tudatlan és r o s z a k a r á t ú h i v a t a 1 n o ko k általi igazságtalan kezelésének káros gyümölcsei. De kívánatos volna, ha a nagymélt. m. kir. pénzügyi közigazgatási bróság nem hagyná figyelmen kívül a felebbezők abbeli jogos kérelmét sem, melyet az illető hivatalnokok elleni fegyelmi eljárás hiyatalbóli e 1 r e n d e 1 é s e i r á n t, u g y felebbezési költsége kbeni el marasztaltatásuk tekintetében is tesznek, mert csak ugy lenne remélhető az ily hivatalos grassálások apadása, ha nemcsak osztalékkal jutalmaztatnak a jogtalanul is leleteket felvevő urak, de a jogtalannak talált felvételekért az ily f e 1 v é t e l alapján illetéket kiszabókkal egyetem leg a felebbezési k o 1 t s é g e k ben is f e1t ét11 e n ü 1 elmarasztaltain á n a k., Ezuttal a már ugy is hosszura nyult e nem kedves tárgy feletti elmélkedésemet bezárom, azonban az átruházási s örökösödési illetékek kivetésénél is napirenden levő visszaélésekből is néhány esetet, ha a t. szerkesztőségnek s olvasó közönségének terhére nem lesz, rövideden rendelkezésére bocsáthatok. Borhy Ferenc, köz -és-s váltó ügyvéd Hatvanban. Irodalom. A bűnkisérlett és á bevégzett bűncselekmény. A tettesség és részesség tana. Irta: W I a s s i c s Gyula, a m. t. akadémia I. tagja. II. kötet: A bünkisérlet és a bevégzett büncselekmény tana. A mű t i z fejezetre oszlik. Nem csupán az összehasonlító jogra és dogmatikai tárgyalásra szorítkozik, hanem kimerítően tárgyalja a kérdések jogtörténeti fejlődését és a kísérlet fogalmának, különösen büntetésének összefüggő jogtörténeti fejtegetésén kivül az egyes fontosabb kérdések külön fejlődési fázisait is előadja. Az első fejezetben történeti és jogbölcsészeti alapon construálja a bevégzett bűncselekvény és a kísérlet fogalmát. A közönséges életkisérlet fogalmából indul ki és a különböző fejlődési fokozatokon keresztül jut a kísérlet pozitív büntetőjogi megállapításához. A második fejezetet két osztályra osztja: Az elsőt az alanyi elem fejtegetése képezi. Szándékosság nélkül nincs kísérlet, A szándékosság fajait nem ismeri el. Ha határozatlan a szándék: akkor — úgymond — nem is szándék. A szándékosság bizonyításának tanával behatóan foglalkozik és erélyesen kel ki azon gyakorlat ellen, mely csupán a használt eszközök jellegéből itéli meg a szándékosság bányát és erős érveléssel mutatja ki azok tanának tévességél, kik a rögtönös felindulásban elkövetett cselekményeknél a kísérlet lehetőségét tagadják és saját értékére szállítja le a szobatudósok azon kedvenc tanát, hogy gondatlanság mellett is lehet kisérlet A fejezet második alosztályában az előkészületi és véghez; viteli cselekményről általában értekezik, hogy az elökészületi cselekmény minőségére nézve más, mint a kisérlet. A fölállított tanokat sorban kritika alá veszi, de elismeri, hogy csaknem lehetetlen a határvonal kielégítő megvonása. A kérdés elméletének nagy tért szentel. Németország, Franciaország, Belgium, Olaszország és hazánk legkiválóbb tudósainak (Zacharia, Mittermayer, Bemer, Chop, Schwarze, Otto Bar, Rossi, Hehe, Boitaid, Haus stb. ) elméleteit kriti kailag ismerteti. A harmadik fejezetben az előkészületi cselekmény kérdéséi a Tételes jogokban és a gyakorlatban vizsgálja. Bevezető soraiban a francia joggal foglalkozik, s miután a római, canoni, német és magyar tételes jog története fejlődését tömör vonásokban bemutatta, a szász, würternbergi, osztrák, hazai és francia gyakorlatból igen érdekes s jellemző jogeseteket közöl és ezeket bírálati megjegyzésekkel kiséri. A negyedik fejezetben a kisérlet fokairól értekezik. E kérdésnél is megismertet bennünket a szerző a római, ó-germán, német, francia, olasz, belga és hazai felfogással. Sa át álláspontját abban jelzi, hogy a kisérlet fokainak túlságos megkülönböztetéseit perhorreskálja s a doktrinárizmus kinövésének tartja. Az ötödik fejezetben a »nem sikerült bűntett» (delit manqué) kérdését tárgyalja, melyet eredeténél keres föl és behatóan foglalkozik Romagnosi tanával. Határozottan és erős érveléssel mutatja ki a nem sikerüli bűntett fogalmi jogosulatlanságát, de azért, hogy szerző azt kísérletnél egyébnek nem tartja, az elméletben és törvényhozásban e kérdés körül kivivott küzdelmet hűen és kimerítően tárgyalja. A német, franczia, olasz doktrínát és törvényhozást, de főképen a belga elméletét és törvényhozási előmunkálatokat közvetlen forrásokból ismerjük meg e fejezetben. A hatodik fejezet a kisérlet tanának egyik legtöbb vitára alkalmát adó kérdésével az. >alkalmatlan eszközök és tárgy« kérdésével foglalkozik. A bevezető sorokban az iskolákat csoportosítja szerzőnk, s azután az első alosztályban a kérdés elméletét, a másodikban a kérdést a tételes jogban és gyakorlatban vizsgálja. A németek kimerítő kritikai ismertetése után áttér a francia jogra. Vizsgálódása körébe vonja még az olasz elméletéi és hazai jogászaink tanait. Saját álláspontját szerzőnk tömör vonásokban jelzi és a jogi jav veszélyeztetésének szempontjából dönti el a kérdést. Ha a szándékolt eredményt senki sem érheti el — úgy nincs veszélyesség, nincs büntetendő kisérlet. A második alosztályban a tételes jog és gyakorlat címe alatt a római jog, német jog és régebbi hazai jogunk van föltüntetve. Az újabb jogokat a francia jog ismertetésével kezdi és áttérve az olasz jog ismertetésére ez után a »lipcsei Reichsgericht» judicaturájával foglalkozik és a subjectiv fölfogásról tanuskodó két nevezetes esetet egész terjedelmében közli, és a Németországban ezen esetek alkalmából keletkezett polemikus irodalmat is ismerteti. Geyer és Buri hires bírálatait és polémiáit találja itt az olvasó szembe állítva. Behatóan foglalkozik még szerző az ausztriai jogéletnek e kérdés körül kifejtett mozgalmaival, sőt az angol, amerikai joggyakorlatra is kiterjeszkedik — s végül hosszasabban foglalkozik hazai jogéletünkkel. Szerző e kérdésben az objecliv álláspontra helyezkedik. A hetedik fejezet az »önkéntes állás » minden problémájának vizsgálatát felöleli. A fejezet elméleti részében a büntetlenség jogosultságát jogpolitikai és jogi alapon construálja. Hehatóan foglalkozik az elállás indito okának, az elállás és elodázás közötti különbségnek, az önkéntes elállás bizonyításának kérdésével. A gyakorlati élet embere különösen tanulságot meríthet e fejezet azon részéből, mely a > felfödöztetés< fogalmát és judicaturáját továbbá az akaratváltozas külső jelenségeinek megállapítását tárgyalja A fejezet történeti, tételes jogi és gyakorlati részében több szakaszra különítve megtalálja az olvasó a római jog, glossa s az olasz praktikusok, a Carolina és az ezt követő német irodalom ismertetését. Külön szakaszokban foglalkozik szerzőnk a particularis német törvényekkel, a legújabb német gyakorlattal a francia, olasz, belga joggal. Hazai jogunknak e kérdésben elfoglalt álláspontját történeti módszer szerint kimerítően s a legújabb judicatura kritikai feldolgozása mellett mutatja be. A nyolcadik fejezetben a kisérlet területköre« cim alatt mindenekelőtt azon kérdéssel foglalkozik: mily mérvben ismertetett el az egyes jogtörténeti szakokban és jogrendszerekben a büntetendő cselekmények kísérletének büntethetősége. Erös bírálat alá veszi azon önkényes elbánást, melyben az európai codificatio és ezzel a magyar büntetőtörvény is e kérdést részesítette. Némely vétség kísérletéi minden ok nélkül büntetlennek decre-