A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 11. szám - A vétség - és kihágásokban követendő eljárást szabályozó rendelet egy nagy hiánya

Hatodik évfolyam. 11. szám. Budapest, 1887. március 13. Szerkesztőség: Y. sas - utca 14. szám. Kiadóhivatal: T. sas - utca 14. szám. Kéziratok vissza nemadatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) U IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEIHEX KÉPVISELETÉRE, A UAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZJ ÉS lIlE Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész évre G frt — la. fél » . 3 » — negyed » . 1 » 50 » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A vétség- és kihágásokban követendő eljárást szabályozó rendelet egy nagy hiánya. Irta: Mihálkovics Árpád, bonyhádi kir. jrbiró. — Az ügyvédség reformja. Irta: dr. Podhorányi Gyula, rózsahegyi kir. trvszéki biró. — Döntvényeink és az ügyvédi díjak. Irta: Kún László, budapesti ügyvéd. — Adható-e bekebelezés nélkül jelzálogi biztosítási elsőbbség? Irta: Bognár Mihály, Lengyeltótiban. — Sérelmek. (A lelet felvétel s annak alapján az illeték kiszabásánál napirenden levő \ is*zaélésekröl.) Irta : Borhy Ferenc, ügyvéd Hatvaniam — Irodalom. (A bűnkisérlet és a bevégzett bűncselekmény. Irta : W 1 a s s i c s Gyula ) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MFLi.fcKLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) A vétség- és kihágásokban követendő el/ járást szabályozó rendelet egy nagy hiánya. Irta: MIHÁLKOVICS ÁRPÁD, bonyhádi kir. járásbiró. Nagy szerencsétlenségünk nekünk magyaroknak, hogy nincs egy oly bizottságunk, közegünk, hatóságunk, mely a jogfejlődést folytonos figyelemmel kisérné, a szervetlen egészet képező, szétszórtan hozott törvényeket egymással összhangzásba hozná s féltékenyen őrködnék arra, hogy törvényeinkbe ellentmondások, ellentétes fogalmak be ne fészkeljék magukat s a nemzetben szent tisztelet ébredjen, mikor egy törvénykönyvet kezébe vesz. Igaz, hogy más nemzetnél sincs ily hatóság vagy közeg, melynek kizárólag ez lenne feladata s nálunk az igazságügy terén az igazságügyminisztoriumnak és az országgyűlés igazságügyi bizottságainak jutott e feladat. Ámde ne feledjük, hogy a többi nemzetnél jobbadán rendszeres törvénykönyvek vannak, melyek megalkotását százados békés jogélet előzte meg, hol tehát a kifejezésekben nem fordulhatnak elő oly ecclatans anomáliák, mint nálunk; továbbá, hogy ama culturnemzeteknél, eltekintve attól, hogy számra is nagyobbak nálunknál, bizonyára aránylag is többen foglalkoznak a jog mívelésével, mint nálunk, hol a jogot eminenter művelő 123 jogakadémiai, 53 egyetemi tanár, 30 igazságügyminiszteriumi magasabb hivatalnok és 245 másod-, harmadfokú jeles biró, tehát közel ötszáz kiváló jogász-ember közül alig találkozunk 30 —40-nek nevével a jogi lapok hasábjain, kik e szerint átengedik a teret mindenesetre kevésbé hivatott elemeknek. A mi pedig az igazságügyi bizottságot illeti, tudjuk mindnyájan, hogy ennek tagjai három évenként kisebb-nagyobb változásnak vannak alávetve, a szerint, a mint maguk a képviselők változnak s az a csekély számú professionatus jogász, a ki annak állandó tagja, egymaga mindent nem tehet, mindenre nem ügyelhet, vagy ha véletlenül elmarad az ülésről: meg is van a hiba. Hátra van még az országgyűlés és a kormány. Hogy legfontosabb, életbevágó törvényeink mily hamar és mily felületesen tárgyaltatnak le, arra példa az 1877. évi XXII. és az 1878. V., 1879. XL. t.-c, valamint sok más. A képviselő urak valószínűleg azon véleményben vannak, hogy ha már a kormány és jogügyi bizottság meghányt-vetett egy dolgot, ahoz nekik felesleges hozzászólniok. A mi végre a kormányt illeti, tudnivaló, hogy igazságügyi törvényeink legnagyobb része a minisztérium kebelén k i v ü 1 készült, a mi pedig bent készült, azt nem a gyakorlati jog emberei készítették. Elvégre is a minisztérium is hibázhat s a tény meg van, hogy a sok retorta mellett zavaros a liquidum. És ez végtelen sok bajnak, félreértésnek és pernek szülőanyja. Mert hogy csak pár példát említsek, legkitűnőbb törvényeink közül, a minőnek az új végrehajtási törvény (1881. évi LX. t.-c.) általán el van ismerve, a 89. §-ban a foglalás befejezte után »felhivást« rendel kibocsáttatni, de már ugyan e §-ban alább h i r d e t m é n y«-nek nevezi e felhívást.1 Ez ugyan magában véve jelentéktelen dolog, de hogy a különböző viszontagságokon átment 187. §. helytelen szövegezése miatt a legnagyobb méltánytalanságot tartja törvényesnek még az oly par exceilence biró is, mint I m 1 i n g s annak elkerülésére egy oly modus vivendit ajánl, mely nem egészen a bírótól függ, ez már valamivel nagyobb szövegezési hiba. Arról van ugyanis szó, ki viseli az utóajánlat folytán megtartott árverés költségeit ? A törvény azt mondja: az ajánlattevő előlegezi a 2 általa viselendő árverési költségeket. Engedelmet kérek, előlegezni és valamit viselni, ez két különböző dolog s a szavak választása legalább is szerencsétlen. Ép ily helytelen a 180. §. rendelkezése is, hogy mig a vételi bizonyitvány az árveréstől számított 8 nap után, (a mennyiben előterjesztés beadva nincs) kiadatik, az utóajánlat 15 nap alatt adható be s újabb árverés tűzetik akkor, mikor a vételi bizonyitvány — melynek alapján vevő az ingatlant karhatalom segédlete mellett is azonnal birtokba veheti — az új vevő javára már ki van adva. Igaz ugyan, hogy a miniszteri törvényjavaslat és az igazságügyi bizottság javaslatában (lásd bizottsági jelentés) az utóajánlat tételére is 8 nap volt contemplálva, de az országgyűlésnek tetszett utóbbira nézve a határidőt megváltoztatni, előbbire meghagyni.2 Vagy mit szóljunk a kbtk. 18. §-áról, mely a kihágás miatt a bíróságok által elitéltek elzárás-büntetését is közigazgatási fogdákban rendeli végrehajtatni ?! De tekintsük a büntetőtörvénykönyvet, Ép a »Büntetőjog tárá«-nak egyik utóbbi, 18-ik számában egyik jeles tollú kir. alügyészünk mutatja ki, hogy a kir. Curia nem ért magyarul, mert szerinte a törvény világos s azt a kir. tábla helyesebben applicálja, holott az én szerény nézetem szerint az egész félreértést ismét csak a szerencsétlenül választott szavak szülik, vagyis a btk. 412. §-a nem elég világos. Végre kell-e csattanósabb bizonyíték fenti állításaim igazolására, mint hogy még a btk. annyira körültekintő jeles megalkotói sem voltak képesek magukat a régi kifejezések uralma alól consequenter emancipálni s a büntetési nemek közt felsorolt »pénzbüntetés« helyett egy helyütt a 366. §-ban oly büntetést említenek, melyet a büntető törvény nem, hanem csak az eljárást szabályozó miniszteri rendelet ismer. Mindazonáltal messze esnék tárgyamtól, ha összes fenálió törvényeink kritikai fejtegetésébe akarnék bocsátkozni, mert hisz ezt azon kellett volna kezdenem, hogy általán helytelen azon újabb időben csaknem minden törvényünkben, rendeletünkben lábra kapott szokás, mely szerint csak ugy per tangentem kimondatik, hogy »ezen törvénynyel (rendelettel) ellenkező, esetleg határozottan fenn nem tartott törvény, szabályrendelet vagy szokás hatályon kivül helyeztetik.« A btkönyvnél ez még hagyján, mert az szerves egészet képez, de van sok más törvényünk, hol ez 1 Érdekes ezen s hasonló részben dr. I m 1 i n g Konrád kitűnő kritikai műve: »A végrehajtási törvény magyarázata.' Lásd. 154. old., hol említést tesz arról, hogy a 93. §-nál az igazságügyi bizottság javaslatában előfordult ugyanezen hiba Teleszky indítványára kijavíttatott, de a 89. §-ban bennfelejtetett ; valószinüleg mivel Teleszky akkor még nem volt jelen. s Imling idézett művének 339. old.