A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 10. szám - Az erőszakos nemi közösülés kísérlete. 2. r.

A JOG. 81 111. A »J o g« folyó évi G ik számában azon kérdések vettettek fel a törvény gyakorlati alkalmazása szempontjából, hogy 1- ször : v a n-e folytatólagos biztosítási végrehajtásnak helye? 2- szor: hogy az igényfelhivás, a biztosítási végrehajtás során azonnal, vagy a kielégítési végrehajtás, illetve árverés elrendelésével bocsátandó-e ki ? és végre 3- szor : a téves gyakorlat szerint kibocsátott igényfelhivás mellett beadott azon igénykereset, mely a kielégítési végrehajtás, illetve árverés után 15 nap alatt adatik be, elkésettnek tekintendó-e ? Ezen kérdések közül az elsőre felelve az a nézetem, hogy az 1881 : LX. t.-c. 117. §. a), b) és c) pontjaiban körülirt esetekben, épen ugy helye van a folytatólagos biztosítás, mint a folytatólagos kielégítési végrehajtás elrendelésének. Es ezen nézetem helyességét nemcsak az egyes esetekben előállható szükség, vagy célszerűség, hanem a biztosítás célja és a törvény is támogatja. Mert a biztosítás kérésének és elrendelésének az a valódi célja, hogy a követelés addig is biztosítva legyen, mig az teljes kielégítést nyerhet. Ezen cél pedig nem éretnék el akkor, ha az, a megkisérlett biztosítási végrehajtás után is, fedezetlenül maradna. Az 1881 : LX. t.-c. 223—227. §-ai szerint ugyanis a per megindítása előtt és utána is helye van a biztositás kérésének és elrendelésének. Tehát azt a törvény sem nem köti szorosan meghatározott időhöz, sem nem szabja meg, hogy a per befejezéséig csupán egyszer és nem többször kérelmezhető és volna elrendelhető a biztositás, Miből önként következik és a biztositás jogfogalma is azon föltevésre indít, hogy ha a követelés, a már egyszer elrendelt és megkísértett biztosítási végrehajtás folytán fedezetet nem talált, újabbi vagyon felfedezésével, a követelő fél okadatolt kérelmére, el kell f rendelni folytatólagosan is a biztosítási végrehajtást. És ez által sem a végrehajtást szenvedő fél jogsérelmet nem szenved, sem ok nélküli költségekkel nem terheltetik meg. Mert a 231. §. szerint, jogában áll az adósnak a biztosítandó összeget készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban bármikor letenni, vagy elfogadható kezest állítani. Mely esetekben a biztosítási végrehajtás foganatosítása abban hagyandó, esetleg a birói zár alá vett tárgyak a zár alól feloldandók, a zálogjog előjegyzése pedig kitörlendő. Ha pedig a biztositás torvény-, vagy szabályellenesen rendeltetnék el, a jogaiban sértett fél, a 232. §. értelmében felfolyamodással élhet. A biztosítási költségek pedig, a 230. §. szerint, a végrehajtást szenvedőt akkor és azon arányban terhelik, ha és a mennyiben a perben, a perköltségekben is elmarasztaltatnék. A mi a második kérdést illeti, a tekintetben az a nézetem, hogy az igényfelhivás kibocsátásának, nem a biztosítási végrehajtás során, hanem a kielégítési végrehajtás, illetve árverés elrendelésével van helye. Ezen állításomat az 1881 : LX. t.-c. 134. §-ára fektetem, mely ugy intézkedik, hogy ha a biztosítási végrehajtás útján lefoglalt ingóságokra kéretik a végrehajtás, a 2. §. szerint illetékes bíróság, a kielégítési végrehajtás elrendelésével egyidejűleg a 89. §. szerinti felhívást is kibocsátani tartozik, ellenesetben pedig a végből, a 18. §. szerint illetékes bíróságot keresi meg. A törvénynek ezen intézkedése, szerintem minden más magyarázatot kizár és helytelenül alkalmazzák a törvényt akkor, ha az igényfelhivást, a biztosítási végrehajtás folyamán bocsátják ki. A harmadik kérdésre az a feleletem, hogy miután a hivatolt 134. §. negyedik bekezdése azt rendeli, miszerint a felhívás kibocsátása előtt netalán beadott igénykeresetek elfogadhatók ugyan, de a felhívási határidő eltelte után beadandó igénykeresetekkel együttesen tárgyalandók és döntendők el, azon igénykeresetek, melyek a biztosítási végrehajtás során lett felhívás kibocsátása után nem közvetlenül, hanem a kielégítési végrehajtás, illetve árverés elrendelésével 15 napon belül adatnak be, nem késtek el és nem utasíthatók vissza. Ha azonban ezen feltevéseimben tévedtem, annak nem én vagyok, hanem a nem eléggé világos és nem eléggé szabatos törvény az oka. ^ • , r . . ' Csatiad)1 István, kír. járásl'iró Szent-Endrén. x/Az erőszakos nemi közösülés kísérlete. Irta ; Dr. HEIL FAUSZTIN, fiumei kir. ügyész. S{ (Második közlemény.) Az e. n. k. más rokon természetű bűntettek és vétségekkel egy fejezetben, <>a szemérem elleni bűntettek és vétségek« feliratú XIV. fejezetben van tárgyalva. De ebből nem következik, hogy az e fejezetben tárgyalt minden bűntett és vétségnek azonos tárgya van; nem következik, hogy e különböző büntettek és vétségek tárgyai egymást teljesen födik. Csak a tárgyaknak rokonságáról lehet szó, a mennyiben az ezen fejezetben védett érdekek a szemérem általános, genericus fogalma alá vonhatók, mely oknál fogva azonban a köztük észlelhető s tényleg fenálló különbségek el nem enyésznek, el nem töröltetnek. Bizonyos például, hogy ugy a 232., mint a 233. §-ba ütköző cselekmény szeméremsértö, de ép oly bizonyos, hogy a két szakasz által védett érdek nem azonos, mert mig a 233. §-ban a nőszemélynek azon érdeke védetik, hogy rajta házasságon kívül akarata ellenére fajtalanság el ne követtessék, még ha ezen fajtalanság nem lenne is nemi közösülés, vagy nem is irányulna erre ; addig a 232. §. a nőnek azon speciális érdekét védi, hogy házasságon kivül, idegen, azaz oly férfi által, a ki nem férje, akarata ellenére nemi közösülésre fel ne használtassék. S minthogy ezen érdek sokkal nagyobb fontossággal és jelentőséggel bir, mint a 233. §-ban védett érdek, azért a büntetési tétel amott jelentékenyen nagyobb is, mint emitt. Minthogy továbbá a 232. §-ban védett érdek a 233. §. által védett érdekhez ugy viszonylik, mint a több a kevesebbhez, — mert lényegileg a házasságon kivüli nemi közösülés, ha nem is talán feltétlenül, de sokszor s a 232. §-ban contemplált esetekben mindig fajtalanság s ennek egy kiváló s különös súlylyal biró speciesét képezi, — azért bizonyos, hogy az első érdek megsértése a második érdeknek is megsértését képezi, — mert a többen benne van a kevesebb, — de nem megfordítva. Sőt miután a második érdek eífectiv megsértéséhez a két értlek különböző természeténél fogva sokkal kevesebb kívántatik, mint az első érdek megsértéséhez, azért a második érdek eífectiv megsértését már oly cselekedet is képezi, mely az első érdeknek eífectiv megsértését még nem, hanem csak megtámadását, sőt esetleg megtámadását sem képezi. A miből következik : először: hogy a 233. §. tényálladékát oly cselekmény is állapithatja meg, mely a 232. §. szerinti bűntettnek még csak kísérletét sem képezi; másodszor: hogy a 232. S;. szerinti bűntett kísérletének tényálladéka mindig a 233. §-ba ütköző bevégzett bűntett tényálladékának materialis ismérveit is magában foglalja. Minthogy azonban ez utóbbi esetben a túlsúly helyes elmélete alapján a cselekmény a 232. §. szerinti kísérletnek minősítendő, azért a 233. §. számára csak az első eset marad fenn. Vagyis a cselekmény a 233. §-ba ütköző szemérem elleni erőszak bűntettének csak annyiban minősül, a mennyiben az — eltekintve itt más súlyosabb beszámitású bűntettről — az e. n. közösülés kísérletét sem képezi. Ez a tételes törvényünknek is rendelkezése, mert a 233. §-ban említett azon kifejezés alatt: »a mennyiben cselekménye súlyosabb beszámitású büntettet nem képez« — az e. n. k. kísérlete is, mint kétségtelenül súlyosabban büntetendő cselekmény, értendő. Minthogy a fennebbiekböl kifolyólag a szemérem elleni erőszak bűntettét oly cselekmény képezheti, mely az e. n. közösülés kísérletét a) még meg nem állapítja, vagy b) már megállapítja, — s minthogy ez utóbbi esetben a súlyosabb minősítés alkalmazandó, innen támad az elválasztó határvonal megállapításának szüksége. A mi azonos az e. n. k. kísérlet kezdőpontja meghatározásának kérdésével. Kísérletet csak véghezviteli cselekedet képezhetvén, melvlvel szemben az uralkodó elmélet szerint a kisérletet még meg nem állapító előkészítő cselekedetek állanak, a kérdés itt is az előkészítő és a véghezviteli cselekedet közti határvonal megállapításának kérdésével esik össze. Minthogy a kísérlet általános elméletének fejtegetése jelen soraink körén kivül esik, általános szempontból csak azon nehám megjegyzésre kell szorítkoznunk, mely a speciális kérdés tekintetéből mulhatlanul szükséges. Hogy az előkészítő és véghezviteli cselekedetek, vagy mások szerint, kik mint p. Geyer, ezen elnevezést hibásnak tartják, a • Első közlemény a »Jog< 7. számában.