A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 7. szám - Hogyan könnyitsünk felsőbíróságaink túlterheltségén

A J OG. 55 Minden eddigelé tett intézkedés azonban félrendszabálynak bizonyult be. Mit igazol azon körülmény, hogy a törvényszünetet megalkotó 1883 : XXXIII. t.-c. alig pár évi fenállása után, már is revisió alá kerül, de igazol azon valódi tényállás is, hogy az idézett törvények életbelépte ideje óta sem a perek nem apadtak, sem a felebbezési vágy nincsen korlátozva, sem a bíróságok felszaporodott munkája kevesbítve, avagy megkönnyítve nem lett és a meg-meg újult panaszok nyomain ismét előtérbe lépett, azon nehéz kérdés megoldásának mozgalma s a szakavatottak foglalkoznak is vele, hogy miként lehetne az igazságszolgáltatás ismert bajain általában, különösen pedig a felsőbb bíróságok túlterheltségén segíteni avagy könnyíteni ? Az igazságügy fenálló bajain és a jogszolgáltatás bizonytalanságán gyökeres és nagy alkotású reformok behozatalával, minden bizonynyal alaposan és maradandólag lehetne segíteni. Ámde az igazságszolgáltatás minden igényeinek teljesen megfelelő reformokat, a mostani nehéz pénzügyi helyzet nyomása alatt ez idő szerint életbeléptetni részint nem lehet, részint pedig hiányzik arra, a fenálló rendszer megváltoztatásával előállható zavaroktóli félelem miatt, az erős akarat is. Tehát a jelenlegi rendszer keretébe beilleszthető és az államkincstár nagyobb megterheltetése nélkül járó, habár ideiglenes intézkedések mellett is kell segíteni az égető bajon mihamarább, mig a betegség gyógyithatlanná és törvénykezésünk teljes hitelvesztetté nem válik. Es a segítségnyújtás tekintetében az én szerény nézetem is oda irányul, hogy mindenekelőtt a járásbíróságoktól el kellene venni az oda utalt kisebb polgári ügyeket és azok csupán a békebirákra ruháztatnának át. E célból minden járásbíróság területén a lehetőség szerint és a dolog mennyiségéhez mérten, egy vagy több békebiróság szerveztetnék és azoknál intéztetnének el elsőbiróságilag mindennemű kisebb polgári perek, tehát azok is, melyek most a jogos kívánalmaknak nem épen megfele'.őleg, a községi bíróságok által döntetnek el. A békebiráktól pedig a kisebb polgári perek, a felek felebbezése folytán, — mert az egyszeri felebbezést,a jogkereső közönség érdekében az igazságszolgáltatás előnyére megengedni kellene, — másodfokú elbírálás végett, a járásbíróságokhoz kerülnének. E mellett a járásbíróságok illetékességi körét tágítani kellene. És akkor a törvényszékek bíráskodása alá tartozó perenkivüli ügyek, főleg a hagyatékok elintézése kizárólag oda tartoznék. Es bíráskodhatnának nemcsak 500 forintig, de bármilyen nagy összegig is — mire az 18í.'8. évi LIV. t.-c. korlátai között most is jogosítva vannak — mindennemű adóssági polgári perekben és azon kívül a mostan oda utalt kihágások és vétségeken kivül azon vétségekben is, melyekben most a törvényszékek Ítélnek. Ezen munkaszaporitás mellett nem csak kívánatos, de szükséges is volna, a járásbíróságoknál mostan használatban levő nehézkes, a perek elintézését szerfelett késleltető ügyvitelen akként változtatni, hogy a hosszadalmas és terjedelmes jegyzőkönyvvezetés helyett a szóbeli eljárás hozatnék gyakorlatba. A szóbeli eljárás alkalmazásba vétele mellett, megkönynyitené még a járásbíróságok teendőit azon célszerűnek mutatkozó intézkedés is, ha teljes hitelt érdemlő és az 1868: LIV. t.-c. 166., 167. és 168. §-aiban előirt kellékeknek megfelelő magánvagy közokmányokon alapuló sommás perekben, előzetes tárgyalás rendelés nélkül, fizetési meghagyásokat bocsáthatnának ki. A tárgyalásokon meghozott Ítéleteket pedig a meghozatal után. habár egyik vagy másik fél megidéztetése dacára a tárgyaláson meg nem jelennék is, az idővesztéssel járó kézbesittetések helyett kihirdethetnék és a kihirdetés után az Ítélet, ha 8 nap alatt jogorvoslattal meg nem támadtatnék, jogerőre emelkedhetnék. A törvényszékek pedig a járásbíróságoknál elintézett mindennemű peres és perenkivüli polgári és fenyítő ügyek felebbezési fórumai lehetnének. És munkájok, a tőlök elvonandó és a járásbíróságok hatásköréhez utalandó ügyektőli megválás mellett, nagy részben megkönnyítetnék az által, ha az ott megmaradt polgári és telekkönyvi ügyekben mint egyes bíróságok járhatnának el. Mindezen javasolt intézkedések foganatba vétele azonban csak ugy érne sokat és ugy közelítené meg a kitűzött célt, ha a bíróságok tagjai tudományos készültségük és képességük mellett, feladatuk magaslatára helyezkednek és nagyfontosságú hivatásuk és tisztjük szem előtt tartásával nagy buzgalommal és szorgalommal járnak el a reájok bízott teendők elintézésében. Mert nem mindig a rendszerben, hanem néha a személyekben is rejlik a baj forrása. Az egyéni buzgalom, jó indulat, ernyedetlen szorgalom, erős akarat és kitartás mellett csodákat lehet mívelni és a rendI szer hiányain is nagyon sokat lehet segíteni. És ha minden biró ugy fogja fel a dolgot és akként akar 1 feladatának megfelelni, akkor tartózkodnának hanyagsággal vagy felületességgel vádolni a bírákat és még gyanúja is el lenne osz; látva annak, mely most oly sokszor és sokak által hangoztatik, ! hogy az igazságszolgáltatás lassúsága, a lépten-nyomon előforduló hibák és gyarlóságok nem a rendszerben, nem a törvények hiányosságában, hanem helylyel-közzel magukban a bírák személyeiben feküsznek és találhatók fel. De ha megkövetelik, a mint hogy meg is kell követelni azt minden bírótól, hogy képzett, értelmes, munkálkodásában tevékeny, fáradhatlan, elfogulatlan és részrehajlatlanul igazságos legyen s magát semmiféle tekintetek által feltartattatni, vagy félrevezettetni ne engedje, ugy joggal megkívánhatják és megvárhatják azon birák is, kik minden idejöket és erejöket feláldozzák, munkásságukat és szolgálatukat egyedül az igazságszolgáltatás ügyének szentelik, hogy bennük a munkakedv és kötelességérzet folytonosan fentartassék és fokoztassék az által, hogy a kinevezések és előléptetéseknél minden más tekintet kizárásával, egyedül a valódi érdem legyen irányadó. Csanády István, szent.-endrei kir. járásbiró. X IL E valóban vitális kérdés megoldásával foglalkozik két cikk a »Jog« ez idei 4-ik számában. Az érdeklődés égető s a baj tarthatlan bizonyítéka különösen akkor, midőn ezen érdeklődés épen igazságszolgáltatásunk derék bajnokaitól jön; mert hát ott állunk a restantiákkal, a hol a pénzügyminiszter ő nagyméltósága az államháztartás egyensúlyával; a kórállapot lefolyása ott is, itt is ugyanaz. Mi is évről évre keressük a kibontakozást s az év végén növekedő deficittel állunk szemben. Mindkét cikk az 1883. évi Vl-ik törvénycikknek a sommás perekre leendő kiterjesztésében látja a baj, habár momentán hatású orvoslását. Ámde eltekintve e félrendszabálytól, melynél a rendelet sem állapodhatik meg, a kir. törvényszékek csekély munkaerejének s ügymenetének figyelmes szemlélője tanúságot tehet arról, hogy ezeknél a munkahalmaz nem csekélyebb felsőbbbíróságainkénál, hogy ezeknél egyes polgári perek évekig várják az ítéletet, hogy a járásbíróságoktól felterjesztett kisebb polgári perek, vétségek és kihágások nem nyernek gyorsabb elintézést felsőbb bíróságainkhoz felterjesztett pereknél. Ha tehát a kir. törvényszékek hatásköre a sommás perekre is kiterjeszkedik, eltekintve egyéb, szinte nem kevésbé fontos ellentmondó momentumoktól és attól, hogy kicsinyben decentralisált királyi táblákat nyernénk, bátran remélhetjük, hogy a rendes perek gyorsabb lefolyást nyernek a sommás pereknél, a munkadeficit pedig nemcsak nem szűnik meg, de ki nem számitható dimensiót vesz. Altalános a panasz, hogy a törvény épen nem vagy helytelen alkalmazása (1881. évi LX. t.-c. 37. § a) miatt kielégítéshez csak évek múlva, midőn a makacs ellenfél belefáradt a sok felfolyamodásba, juthatni. Akár hány alsóbbfokú biró kezében — tisztelet a kivételeknek — a legegyszerűbb sommás per, telekjegyzőkönyvi ügy, vétség és kihágás gordiusi csomóvá lesz, mire fel megy a Táblához, e mellett a felterjesztett ügyet oly hiányosan szereli fel, a téayállást oly felületesen veszi fel, hogy az ügy kétszerháromszor leküldetik, felszerelés és hiány pótlás végett. Akárhány alsóbb fokú biró érdemleges határozatainak csak 10—15%-a nyer helyeslést felsőbb bíróságainknál. Igaz, hogy ezen meddő munkára az ügyvéd — a ki meri — a felebbezésben felsőbb bíróságaink érdeklődését felhívja, hogy ezen meddő munka felsőbb bíróságaink egyik tanácsában derültséget, másikban boszankodást szülhet, de kinek jut eszébe, hogy ezen meddő muuka a restantiák kiapadhatlan forrása, kinek, hogy ezen munka a birói függetlenség határát meghaladja, hogy erről évi statisztikát vezessen s erre a magas intézők figyelmét felhivja. Ha az 1868. évi LIV. t.-c. 117., 1881. évi LIX. t.-c. 4!)., 1881. évi LX. t.-c. 31. és 37. §-ai az ügyviteli szabályok és törvényes és rendeleti intézkedések, ha nem is drákói szigorral, de önérzetesebben s a törvényhozó intentiójának megfelelöleg kezeltetnek, a baj fel sem merülhetett volna. Ha tehát elsőfokú bíróságaink a Q. által a »Jog« mult évi 37. számában hátralékok cím alatt tulajdonított, az igazságszolgáltatást megbénító szellemből kivetkőznek, rideg kasztot nem képeznek, hivatásszerűbben dolgoznak, a meddő munka évről évre kiküldött más más revizorok által ellenőriztetik, ha felsőbb bíróságaink a perviszketeg-