A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 10. szám - Elrendelhető-e felperes ellen alperes javára a viszonkereseti összeg erejéig a biztosítási végrehajtás?
76 A JOG. Az elősorolt szabályok csak azon hagyatéki ügyeknél nyernek alkalmazást, a melyeknél az öröklésre hivatottak egyike vagy másika kiskorú, avagy gondnokság alatt álló. Nagykorúak, ismeretlen örökösök, távollevő örökösök, úgyszintén azon ügyeknél, hol örökösök cgyátalán nem léteznek, más illetőségi szabályok vannak és itt sem feltétlen, sem kizárólagos az illetőség, habár alapjában itt is áll, hogy városokban a törvényszékek, megyékben a járásbíróságok és törvényszékek a hagyatéki bíróságok. Egyiknek vagy másiknak illetősége attól függ, hogy az örökösök mindegyike, kik torvény szerint ipso jure, tehát bírói határozat hozatala nélkül elfoglalhatják az örökséget, egymás között magán uton, kiegyeztek-e vagy sem. Az esetben ha kiegyeztek, a ptrs. 580. §. értelmében, a törvényszék mint birtokbiróság előtt igazolják, hogy a) az örökség kizárólag őket illeti, vagyis hogy rajtok kivül más örökös nem létezik, b) hogy végrendelet esetében az öröklési joghoz kötött főtételeknek eleget tettek és a hagyományosokat kellőleg értesítették, de különösen igazolniok kell, hogy örökhagyó mikor és hol elhalt, tett-e végrendeletet és ebben hogy intézkedett, avagy végrendelet nem létezik, hogy az örökhagyó után mely ingatlanok maradtak, stb. Ez esetben a törvényszék mint birtokbiróság vagyis a prts. 18. § a helyett az ennek helyébe lépő 1881 : E1X. t.-cz. ('). §-a, ugy a prts. 42. §-a értelmében azon hely törvényszéke, melynek területén a keresetbe vett ingatlan vagyon fekszik, illetékes a határozat hozatalára. De ismét más szabályok állanak, ha az öröklésre hivatottak mindenike előzetesen ki nem egyezhetett Ez esetben a birói beavatkozást (leltározás, tárgyalás és határozat hoza tálát) azon hagyatéki bíróságnál (városokban törvényszékeknél, megyékben járásbíróságoknál) kell kérni, hol az örökhagyó utolsó rendes lakása volt. Ezen hagyatéki bíróság máinem az 580. §. értelmében jár el, hanem leltároztat, a tárgyalás foganatosítására közjegyzőt küld ki, de a határozat hozatala ismét csak feltételesen illeti meg a járásbíróság hagyatéki bíróságot, tudniillik ha a felek előtte kiegyeztek, ellenesetben a határozat hozatalára a törvényszék illetékes. Látni való ezekből, hogy a hagyatéki eljárásnál a birói illetőség kérdése oly komplikált, hogy az előadottaknál bonyolódottabbat alkotni készakarva sem lehetne. Nem képezi feladatomat, hogy a kívánatos egyszerűség iránt pozitív javaslatot tegyek, de ez nem is férne egy cikk keretébe. Másrészről azonban az is való, hogy az örökségi nyilatkozat megtételére nem képesített kiskorúak és gondnokság alatt álló örökösök érdekében a gyámhatósági beavatkozást akkor sem lehetne mellőzni, ha az illetőségi szabályok egységesen, minden ügyre egyformán állapíttatnának meg, ha csak a gyámhatósági illetőség a bíróságokra nem ruháztatnék. lrendelhető-e felperes ellen alperes javára viszonkereseti összeg erejéig a biztosítási végrehajtás ? (1881 : LX. t.-c 224. §.) Irta : Dr. KUX ADOLF, liptó-szent-iniklúsi ügyvéd. A. felperes B. alperes ellen UOü frt iránt keresetet indít, alperes 200 frtnyi viszonkeresettcl él, az elsőbiróság felperest keresetével elutisitja és az alperesi keresetnek helyt adva, felperest a 200 frtnyi viszonkereseti összeg és a perköltség megfizetésében feltétlenül elmarasztalja. Ha már most felperes ezen itélct ellen a végrehajtásra halasztó hatálylyal bíró felebbezést ad be, azon kérdés merülhet fel és konkrét esetben tényleg fel is merült, vájjon elrendelhető-e az 1881 : LX. t.-c. 224. §-a alapján felperes ellen, alperes javára a biztosítási végrehajtás a viszonkereseti összeg erejéig ? Nézetem szerint igen. A végrehajtási törvény hivatkozott szakasza csak azon esetet tartja ugyan szem előtt, expressis verbis csak azon esetről rendelkezik, midőn alperes a feltétlenül marasztaló elsőbirósági Ítélet ellen a mondott hatálylyal bíró felebbezést ad be, de bizonyos, hogy a törvénymagyarázatnak feladata a törvényhozó tulajdonképeni és teljes akaratának érvényre juttatása, annak hézagosan kifejezett akarata ellenében, — már pedig ubi eadem legis ratio, eaclem legis dispositio. Mi az idézett törvényszakasznak princípiuma, tulajdonSzemére lobbantották nemcsak azt, hogy odaadó hűséggel viseltetett a császár és a bonapartista traditiók iránt, hanem azt is, hogy fraternizált a jury-vel, megkápráztatta az esküdteket, helytelen és dicstelen szónoklati módszert honosított meg, az érzésszavalás elsajátítására indítva a kezdő ügyvédeket stb. Mindezen ócsárlással szemben ne feledjük el, hogy kétféle kritika van. Az egyik a szük látköríí, rideg, beteges hajlamé, >• ítész »-éktől ered, a kiknek nehezére esik az approbatio, a kik kajánul lesnek rá a gyöngeségekre és saját tehetetlenségük »fájó érzetében« keresve-keresik a lángész foltjait. Ellenben a fölvilágosodott szellemek élvezik mindazt, a mi szép, mentik a hiányokat, s ha maguk is fedeznek föl árnyoldalakat, kíméletesen, jóakarattal bírálnak. Az utóbbi fajta kritikát kell gyakorolni különösen az ügyvédekkel szemben, a kiknek pályája oly nehéz ; művészet és mesterség egyaránt, a dicsőség utáni sóvárgás s a nyereségvágy sajátszerű vegyüléke, mint egy költő mondja. Lachaud egyébként kiállja a kemény bírálatot is. 0 a büntetőügyekben való ékesszólásnak, a juridikus romanticismusnak egyik elsőrangú képviselője. A mit a regény és dráma, mint legérdekfeszitöbbet, mohón hoz fölszinre, az csak halvány képe annak, a mi az életben, a bírósági termekben föltárul. Ebből a forrásból merit Sardou és Dumas (Eerreol és L'affaire Clemenceau, stb.). S ezekben a nagy, drámai érdekű jelenetekben volt főszereplő Lachaud. Plaidirozott, az ember legdrágább kincsei: szabadsága, becsülete, életéért, oly birák előtt, a kik minden benyomásnak ki vannak téve s a kiknek meghatottsága a vádlott fölmentését vonja maga után. Meghatottság és fölmentés — itt a bökkenő. Mesterséges eszközökkel fölszítni az esküdtek szánalmát s kicsikarni tőlük a bűnös vádlott büntelenségét: kétségkívül a leglényegesebb ellenvetés az egész esküdtszéki intézmény, Lachaud s az általa alapított iskola ellen. Föllázadt a jogérzet, ha azt látjuk, hogy egy ügwéd, a mikor maga sincs meggyőződve védence ártatlanságáról — egy nyers kifejezéssel élve — le bírja főzni az esküdteket, a kik elég lágyszivűek és értelmetlenek s hagyják magukat behálóztatni. Csakhogy ez az eset Lachaud-nál soha elő nem fordult. Ha ő elvállalt egy desperatus ügyet, akkor meg is volt győződve védence ártatlanságáról, vagy ha bűnöst védett, ö volt annak első bírája s Ítélete már a védelemben ki volt mondva. De ez nem is lehetett máskép; mert különben lehetetlen lett volna Armand-t, Texier-nét, Rish Allah-t fölmenteni. A ki szívre appellál, annak mély meggyőződésből kell beszélnie, mert különben hatást téveszt s többet árt, mint használ a vádlottnak. S Lachaud követői, tanítványai épen abban hibázzák el a dolgot, hogy kirívó sziliekkel festenek. Elbeszélni a rettenetes epizódokat; megszólaltatni sorra a kétségbeesést, a féltékenységet, a boszut, a szerelmet; analyzálni a szenvedélyeket; leszállni a lelkiismeret legmélyebb aknáiba; megmutatni azt az irtózatos munkát, a mit a nyomor súlya alatt görnyedő lélek a bűn felé haladtában véghez visz; kibontani az áttörhetetlen rejtély szárnyait, megfejteni a megfejthetetlennek látszó események létokát; hivatkozni bizonyos szervezetek végzetszerűségére : mindez örök forrása a védelemnek. Ebből merített Lachaud is. De túlozni; ököllel döngetni a padot untalan; szel vedélyeskedni, vagy szenvelegni; hízelegni a népbiráknak Ízléstelenül ; prédikálni az álhumanismust; a minden ároni elérzékenyitést tűzni ki célul; oly hibák, a melyek levét a vádlott issza meg. A t. védő ur pedig lejárja magát. S ezért az eífajzásértj elkorcsosodásért részben Lachaud is felelős, ő is sokszor iött ki sodrából s lett vakmerő és kíméletlen. Példa rá a Texier és Armand-eset. A védőből átalakul vádlóvá s nincs az az ügyész, a ki maróbb gúnynyal, ádázabb támadással rontana a társadalom megsértőjére, mint Lachaud tette azt a Ganne-ok és Roux-kkal szemben. beszédei gyakran hosszadalmasak, tele vannak ismétlésekkel, familiáris közbeszólásokkal, bonhomikus megjegyzésekkel. De ez alig lehetett másként. Nem otthon készített kicsiszolt mübeszédeket mondott el, hanem rögtönzött. Természetesen ez nem ugy