A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 9. szám - A hitbér sajátosságai. 1. r.

68 E kérdések már sokkal complicáltabbak, mintsem azt az ember hinné, mert c kérdések elbírálásánál nemcsak az alaki és anyagi jog elvei jöhetnek figyelembe, hanem e jogok csakis a viszonyok szerint vehetők alkalmazásba; igaz ugyan, hogy az egyoldalú itész nyomban rámondhatja egyik-másik kérdésre véleményét, de a gyakorlati jogász, kinek az okozathoz fűződő okok mélyebb bírálatába kell bocsátkozni, nem adhat correct feleletet oly hamar, annál kevésbé, mivel a hitbér kérdése még nincs annyira tisztázva, hogy vezérfonalat vegyen kezébe a jogász, hogy azzal haladva, themáját könnyedén megfejthesse. A hitbér keletkezése s ahoz való igény megszerzése már vita tárgyát nem képezheti, mivel azt a Trip. I. rész 93. címe meghatározza, midőn a hitbért ekkép definiálván: »Dotalitium et merces que uxori propter ejus deflorationem et concubitum de boais mariti datur.« Vagyis, ha a házasság megtörtént és az elhálással végrehajtva lett, beállott a hitbérhez való igény, a nélkül, hogy ezt a jogosult követelhetné mindaddig, mig az le nem jár . . . Mondom, az egyoldalú itész azt mondhatja, hogy ahoz, a mihez a nőnek joga megnyílt — törvényes joggal bírván, azt esedékessége idejére, az esedékesség előtt is — elörökösitheti vagy engedményezheti. Pedig ez nem áll, mert a hitbér — ide értve a dos seriptát, vagyis szerződéses hitbért is — a mit a nő elhálással jogaiba szerzett, hűtlensége vagy a férj előtti halála, vagy tényleges elválás, de a házasság fel nem bontása esetén elveszti jogi jellegét azzal, hogy esedékessége be nem állhat; a holt jog pedig, minő az esedékességét nem nyerő hitbér, megszűnt létezőnek lenni s mint ilyen, a korábbi engedményes által sem követelhető, mert esedékessége, keletkezésekor is a kötelezett, illetve jogosult személyi és életviszonyaihoz van kötve, azt harmadik személyre átruházni, el is tekintve az illusoritástól, jogilag lehetetlen, mert a vagylagos feltétel és esetlegesség nem felel meg az engedményezés tárgyi és jogi fogalmának, mely a positivitáshoz, a már létezőhöz van kötve és mert a hitbér csak esedékességekor lép a positiv jogok sorába, tehát esedékessége előtt, el is tekintve attól, hogy a hitbér egy személyre, illetve névre szóló jog — valamint az özvegyi jog — jogszerűen nem engedményezhető s ahoz harmadik személyek érvényesíthető jogot nem szerezhetnek s az a férj hagyatékába teherként fel nem vehető. De nem engedményezhető a szerződéses hitbér sem, ha csak nem ekkép köttetik ki: »házasságunk esetére megilleti nőmet s ha együtt nem élhetnénk, vagy a házassági viszony felbon tátik, reá nézve esedékessé válik ezen hitbér s azt halála esetére elörökölheti...« azonban ily tartalmú kötések vajmi ritkák, mert usus kikötni a hitbért hűség jeléül a törvényszerinti esedékességgel, miből folyólag természetes, hogy a még a Trip. I. rész 105. címe szerinti feltételektől is függő hitbér sem engedményezhető. Es ha a hitbér természetét szorosan vizsgáljuk, a hitbér, mint hűségbér, fogalmánál fogva, a kikötés dacára sem volna a házasság megszűnte előtt érvényesíthető a most hivatkozott §. értelme szerint, mert mikor a hűség valamely a felektől, illetve a hitbérhez igénynyel biró féltől függő tény miatt megszűnik, ugy megszűnt a hűségbér is, m?rt az tulajdonképen a holtig való hűség béreként köttetik ki a nő részére s ha a hűség hűtlenséggé lett, illusorius a hűség bére is, még ha a szüzességért lett is kikötve a házasság megszüntekori esedékességgel. E nézetet uralta a kir. Curia is 1877. évi okt. 11-én 9,818. sz. a. kelt elvi jelentőségű határozatában, melyben a hítbért, mint hűségbért, tehát a hűség be vagy be nem tartásától függőt vette tekintet alá és utasította el felperest szerződéses hitbér iránti keresetével. Természetes azonban, hogy a kötelezett hűtlensége a jogosult igényeire nézve hátránynyal nem lehet, mint azt a Trip. I. 10V. címe is megállapítja és mégis, mindamellett a hitbér, esedékessége előtt nem engedményezhető jogszerűen I és ebből folyólag engedményező nem vonható szavatossági perbe és el sem marasztalható, mivel engedményesnek tudnia kell, hogy el is tekintve a hitbér esedékességét gátló számtalan körülménytől, a mi megtörtént engedményezés esetén már engedményes jogaira van befolyással, mert a hitbér egyéni s ezenfelül tételes és vagylagos jog — ha csak a szavatosság külön ki nem köttetik —• engedményező szavatossággal engedményesnek nem tartozik. A mi a második kérdést illeti, az szintén vita tárgyát képezheti, mert vannak, kik elégnek veszik azt, ha a válóper folyamatban van akkor, mikor a férj meghal s így a házasság megszűnvén, a nő hitbérének esedékessége beállott. Azonban, szorosan ragaszkodva a hitbér jogi természetéhez, nem lehet jogász, a ki perben vitatná vagy megítélné azt a hitbért, a mit a törvényesen el nem vált s a férj halálakor ezzel közös háztartásban nem élt nő követelne, nem pedig azért, mivel a hitbér esedékességéhez fűzött alapfeltétel s a hitbér jogi és élettani fogalmát képező körülmény, a hűen való együttélés (e fogalom pedig a házasság tartama alatti hűen való együttélésnek felel meg) nem állt be, tehát a hűség, vagy a mint tetszik, a hűség biztosításáulfeláldozott szűzesség-bére, a hitbér nem is lehet esedékes 5 mert akkor, mikor a férj elhalt, nem tekinthet a vele együtt nem élő és perben álló feleség oly házastársnak, a ki részére akár a törve" nyes hitbér keletkezhetnék s igy járna, vagy a ki részére a férj a jelen állapotban azt kikötné: lévén a hitbér esedékessége oly állapothoz kötve, mint minő állapotban ahoz a jog megszerezve lett s illetve a mily állapotban az keletkezett, a hűséghez. De nem esedékes a hitbér a fentieken kívül még azért sem, mivel igaz ugyan, hogy a hitbérhez esedékességet szerző özvegység meg van, de a nőre nézve nem állott beakövetelhetésijog. mivel a hitbérkötelezett férj életében nem szűnt meg törvényesen, az elválással megszakított házasság s ez által a perben álló — és most a férj halálával megszűnt — házassági jogviszonyból nem keletkezhetik akár a hitbérre, akár az özvegyi haszonélvezeti jogra igényt adó oly nemű özvegység, mint a közös háztartásban élő házastársaknál előforduló halálozásból s igy a hitbér nem is lehet esedékes, mert az ágy-asztaltól való elválás nem adja meg a hitbér esedékességét — Zlinszky szerint (Magánjog 552. 553. 1.) még akkor sem, ha a szerződésben a követelhetési jog kiköttetett, mert oly kötelezettség teljesítését nem mondhatja ki a bíróság, mely jogi és fogalmi természeténél fogva még nem esedékes : akkor tehát, midőn a tényleg elválva élő nő a válóperben hozandó ítélet előtt ó zjvegygyé lesz, ez özvegység nem szerzi meg akár törvényes, akár szerződéses hitbérének az esedékességet, mert a jogi fogalom csak a tőrj vényesen felbontott és a halálozás által az együttélés alatt megszakított házasság megszűntét veszi az elhálással végrehajtott házasság akár törvényes, akár szerződéses hitbére esedékességének. Hogy aztán az özvegyi haszonélvezeti jog megilleti-e ily esetben, arra az egyetlen 1,497/1874. sz. curiai határozat sem ad határozott felvilágosítást, habár a theoria szerint az ítélettel még be nem fejezett válóper nem fosztja meg a nőt özvegyi jogaitól, mégis e határozat szelleméből kivehetőleg az özvegyi haszonélvezeti jog csak az oly elvált nőt illeti meg, ki férjéve1, a fená'ló házassági kötelék felbontását nem I célozza; akkor pedig, mikor a nő válópert indított, jogos a