A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 51. szám - A numerus clausus mellett

416 A JOG. és ezen tényeket magából csak a vizsgált egyén előadásából fogadta el igazaknak: ez esetben a biró köteles előbb ezen tényeknek valódiságáról meggyőződni és csak akkor, ha ez bizonyittatott, fogadhatja el a szakértői véleményt helyesnek. Az itélő biró a legavatottabb szakértővel szemben is jut ezen utóbb jelzett esethez hasonló helyzetbe, különösen a felülvéleményezéseknél, a hol az iratok a véleményezővel közöltetnek, vagy a hol a véleményező jelen van a végtárgyalásnál, tehát véleményét nemcsak tantételekre, de az ítélet alapjául fektetendő ténybeli bizonyítékokra is alapítja és ezt kénytelen tenni már ítélet előtt, midőn még a biró nem nyilatkozott arról, hogy mely tények vehetők bizonyitottakul és melyek nem ? Ily esetben a szakértő anticipálja a birói Ítéletet, tehát annál inkább szükséges, hogy a biró ítélet előtt a szakértők véleményének alapját megvizsgálja. Felesleges még különösen hangsúlyoznom jogászközönséggel szemben azt, hogy a fent mondottakból önkényt következik, hogy oly szakértői vélemény, mely indokolva nincs, birói figyelembe egyáltalán nem vétethetik, legyen az bármily tekintély vagy magas fórum által adva. Okoskodás utján az ok és okozat elve szerint az ebből levont szükségszerüségi következtetés utján nagy igazságokat deríthetünk fel. A csalhatatlan mathematika és geometria tisztán okoskodási műveletekből állanak ; azonban ezen igazságok »valósággá« csak akkor változnak át, hogy ha az okoskodás maga reális alapra van fektetve: »A legszebb okoskodás is üres szó, ha kiindulási pontja nem egyszersmind a tapasztalat által igazolt tény«. Ezen igazság különösen a vizsgálóbíró által tartandó szem előtt, mert ő van leginkább kitéve azon veszedelemnek, hogy a még tisztán nem látható eseményeket okoskodás utján óhajtaná megfejteni; őt fenyegeti a csalódás lehetősége, hogy az önmagában helyes és nagy igazságot magában rejtő okoskodást már igaznak fogadja el, megfelejtkezvén arról, hogy az okoskodás fonalát nem sikerült neki az empirikus módon észlelt tényekhez kapcsolni. Szabad a bírónak okoskodnia, sőt hivatása, hogy okoskodjék, de soha sem szabad a földet lába alól vesztenie, mindig reális alapokból kell kiindulnia, hogy ne csak igazságot, hanem valóságot is fedezzen fel. Midőn kartársaimat e cikk által a bölcsészeti tanulmányok szükségére kívántam figyelmeztetni, nem tévesztettem szem előtt^ A közvetlen szóbeliség mellett fontos kérdés, hogy a francia rendszer mintájára rendezzük-e be a kir. curiát, vagy a német rendszer értelmében úgy, mint az a német perrendtartásban szabályoztatok. Mindkét rendszer megegyezik egymással abban ; a) hogy a másodbiróság határozata ellen csak a jogkérdésben engedtetik fölebbvitel; b) hogy a jogkérdést a legfőbb bíróság dönti el, illetve, hogy az alkalmazandó jogelvet ez állapítja meg. Az eltérés csupán abban nyilvánul, hogy míg a francia rendszer szerint a semmitőszék a helytelen ítéletet csupán hatályon kívül helyezi és az alkalmazandó jogelvet megállapítja, de újabb ítéletet nem hoz, hanem e végből az ügyet az alantas bírósághoz utasítja, mely az újabb ítélethozatalnál kötve van a semmitőszéki határozatban kimondott elvhez, — addig a német rendszer értelmében a legfőbb biróság nem csupán semmitő, de egyszersmind u j i t ó, reformáló hatáskörrel is bir. Tehát nem csupán a helytelennek ismert határozat megsemmisítését mondhatja ki, hanem a másodbirósági -ítéletben foglalt tényállás szerint az ügy érdemét is önállóan és véglegesen elintézheti, a törvény megsértésén alapuló Ítéletet egy másikkal, magát az ügyet elbíráló ítélettel helyettesíthetvén. Volt idő, midőn nemcsak külföldön, de nálunk is, a jogászgyülésekben is a francia rendszer szolgált mintául. Ma nemcsak Németországban vetették el e rendszert, hanem hazánkban is az a túlnyomó jogi közvélemény, hogy a kir. Curia a német rendszer értelmében szabály oztassék. Követeli ezt az idő- és költségkímélés tekintete egyiránt. Mert mivel sem indokolható, hogy egy oly ügyben, mely teljesen megérett a határozathozatalra, ne a legfőbb bíróság alkalmazza az általa kimondott jogelvet, hanem hogy ezen jogelvhez képesti határozat végett az ügyet más bírósághoz tegye át. Legyen bár ez alantas biróság azután akár a francia rendszer értelmében az eddig eljáró illetékes biróság, akár ettől egészen különböző más biróság, mint a hogy ezt a német rendszer megengedi — a különben történhető összeütközés elhárítása miatt. hogy a bölcsnek születni kell, a bölcseséget magát könyvekbö elsajátítani lehetetlen. Kiben ez isteni adomány nincs, jól teszi' ha a büntető birói székből leszáll és bölcsészeti tanulmányokkal saját magát sem kínozza. A vaknak hiában gyújtanak világot. De az is bizonyos, hogy azon fény, mely a valódi bölcsészek elméjéből kiáradva, megvilágosította a föld egész kerekségét, a homályos utakon bolyongó büntető bírót [sok botlástól megóvni képes. numerus clausus mellett. (Válasz a támadásokra.) Irta : TERNOVSZKY BÉLA, lugosi tszéki biró. Nem tartom ugyan helyesnek, ha a hírlapirodalom terén egy és ugyanazon egyén, ugyanazon tárgyban végtelen válaszokkal és viszonválaszokkal fárasztja a szíves olvasók figyelmét: ez egyszer azonban legyen szabad kivételt tennem s a tárgy érdekességét, a kérdés fontosságát használnom mentségemül. ()römmel láttam, hogy mióta a »Jog« f. évi 44. és 45. számaiban az ügyvédek zárt száma érdekében síkra szállottam, jogászaink egész sora szólott a kérdéshez. Maga e kérdés nagymestere, dr. D e 1 l'A darai ur is szíves figyelmére méltatta felszólalásomat, a »Jog« 47-ik számában megjelent gyönyörű cikkében, mely hatását nem fogja senkire eltéveszteni, ki a szabadelvűsének s a szépnek varázsa iránti némi érzékkel bir ; miért is ne vegyék rossz néven többi tisztelt elleneseim, ha dr. Dell'Adami urnák e kérdéshez való ugyszólva hivatalos állásánál fogva is, cikkének irányát választom védelmemben keretül s e kereten belül igyekszem G ü nther és K e n e d i urak más szaklapban megjelent cikkeire is válaszolni. Tisztelt elleneseim mindannyian abból indulnak ki, mintha az ügyvédek zárt száma iránti törekvés csak kenyérkérdésként lenne felfogható s mintha az ügyvédi hivatás magasabb céljai csak teljesen szabad verseny mellett lennének elérhetők. Ezt nem tartom minden kétségen felül állónak. Teljesen igaza van dr. Dell'Adami urnák, hogy a német és osztrák ügyvédség a zárt szám korában a leglenézettebb és leggyöngébb volt s hogy az angol és francia ügyvédség szabad verseny mellett emelkedett a fejlődés lehető legmagasabb fokára. De az előbbire nézve figyelembe veendő, hogy az osztrák és német ügyvédség nem fejlődhetett azért, mivel száma túlszűkre volt szabva s mivel kormányaik politikai indokokból és szűkkeblű tekintetekből szándékosan mellőzték a valóban tehetséges és merészebb jellemű egyének kinevezését, a testületet a birói kar gyöngébb, visszavonuló elemeivel töltötték meg s a testületi szellem kifejlődését mesterségesen gátolták. Ezek ellen mi már gondoskodhatunk kellő biztosítékokról s ép ugy arról is, hogy az egészséges verseny zárt szám mellett se legyen kizárva. Végre is »si duo faciunt idem, non est idem« s én birok annyi bizalommal magunk iránt, hogy mi sokkal helyesebben és szabadelvűbb szellemben alkotnánk meg a zárt számot, környező intézkedéseivel együtt, mint annak idején az osztrákok és a németek. Azt pedig elhiszem, hogy az angol, a francia nem szorul a zárt számra, mivel ott nincs meg a kar túlnépesedése oly egészségtelen fokban, mint nálunk. Ez speciális magyar betegség, e miatt nem azok, de mi szorulunk megfelelő gyógyszerre. Abban szintén igaza van dr. Dell'Adami urnák, hogy nálunk is, szabad verseny mellett tünt fel újabban az ügyvédi karban a fényes nevek nagy tömege. Engedje azonban megjegyeznem, hogy az ügyvédi kar újabban tapasztalt nagy haladásának oka talán nem egyedül a teljesen szabad verseny volt. Alkotmányos életünk újra feléledésével függ ez össze s a rohamosabb fejlődés valóban csak 1868-ik évtől fogva kezdődik, holott 1868. előtt is volt szabad ügyvédségünk zárt szám nélkül. S vájjon ugyanezen időponttól fogva nem haladott-e szintén nagyot birói s jogtanári karunk is? — melyek pedig a zárt szám korlátjai között mozognak. Ebből azt merem következtetni, hogy azon élénk haladási vágy, mely alkotmányunk helyreállítása óta a nemzet minden osztályát lázban tartja: az ügyvédi kart akkor sem hagyta volna érintetlenül, ha az véletlenül a zárt szám korlátai közzé lett volna is szorítva. Tagadhatatlan lesz továbbá, hogy az ügyvédi (általában a magyar jogászi) kar emelkedésében nagy tényezőt képezett a német kormány alatt egyenesen elnyomott egyetemeink s jogakadémiáink újra szervezése és az ügyvédi, birói s jogtanári állások elnyeréséhez szükséges feltételek szigorítása.