A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 46. szám - Numerus clausus

A J OG. munkásság és találékonyság a végtelenig fokozható s a hol a consumensnek szabad választása van s látja is azon tárgyakat, a melyek választásra elébe tétettek s ugy megitélheti azok minőségét. Ily téren a szabad verseny valóban áldásthozó intézmény s nem is szenved kétséget, hogy igen sok találmány, a mely az emberi nem mívelődéstörténetében elsőrangú szerepet játszik, a szabad verseny nélkül soha, vagy legalább is csak nagyon későn jött volna létre. S mondjuk ki egyenesen: a szabad verseny az ipar és kereskedelem terén oly helyet foglal el, mint a szív az emberi nem organizmusában. Nélküle sem pezsgő élet, sem haladás nem képzelhető. A jó árúnál mindig van jobb s ezt felülmúlja a legjobb. S az ipar termékeiben ezen fokozás nem ösmer határt. De hát ily árú-e az ügyvéd szellemi működése is? Lehet e itt a közepest a jótól s ezt a kitűnőtől megkülönböztetni? Lehet-e látni és tudni előre azt, a mit az ügyvéd tevékenységével létre hoz ? Lehet-e az ő tevékenységét előre megbecsülni s annak értékét pénzben kifejezni? Hisz az ügyvéd működése kizárólag a cliens bizalmán alapszik. S a bizalom nem fontolgat, nem válogat, mert ha ezt tenné, akkor már nem volna bizalom; hanem rábízza magát arra, a kit érdemesnek tart. Mihelyt az ügyvéd megválasztására a feltétlen bizalmon kivül egyéb tényezők is befolynak, ott már beteges állapot van jelen. A kereskedelmi forgalomban az árak felette fontos szerepet játszanak. Csaknem bizonyos az, hogy az, a ki olcsóbban árul, egyenlő körülmények között nagyobb consumot fog csinálni. Ez a szabad verseny logikája. S ezen elv alkalmazható volna az ügyvéd működésére ? Bizzuk képviseletünket azon ügyvédre, a ki azt olcsóbban elvállalja ? Nem képzelek józan itéletű embert, a ki e tételt elfogadná, jóllehet a gyakorlati életben, mint utálatos kinövés, néha mégis előfordul. Néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy pénzintézet jogtanácsost akarván szerződtetni, felszólította a helybeli ügyvédeket, hogy nyújtsanak be tarifát s az intézet azt fogja megválasztani, a kinek ajánlata reá nézve legkedvezőbbnek látszand. S a helybeli 25 ügyvéd között még csak egyetlenegy sem akadt, a ki pályázott volna, mert mindnyájan érezték azt, hogy az ilyszerű árlejtés az egész karra nézve lealacsonyító s collective kijelentették a banknak, hogy ily alapon szerződésre lépni nem hajlandók. A ki valamely ügyvéd közreműködését veszi igénybe, az oly valamit vásárol meg, a mit nem lát, a mit nem becsülhet meg, s a mi csak a képviselet befejezte után fog reá nézve értéket képviselni. Azért nem ahhoz fog menni, a ki olcsóbban igéri neki a teljesítést, hanem ahhoz, a ki iránt bizalommal viseltetik. Nem azon ügyvéd áll hivatása magaslatán, a ki olcsóbban dolgozik (minő visszatetsző eszme!) kartársainál, hanem az, ki tudományos képzettsége, éles látása, szorgalma, erélye és befolyása által a reá bizott ügyet diadalra juttatta! Nem fog az valamely ügynek soha előnyére szolgálni, ha az ügyvéd kartársaival versenyez. »A szabad verseny napfényében érvényesül a valódi tehetség, mig a közönségnek csak ily módon van alkalma a selejtest fölismerni!« Ez egyike a legtöbbször hangoztatott frázisoknak! Hiszen tökéletesen igaz ez! Csakhogy ne aljasitsuk le az ügyvédi működést árúcikké s ne akarjuk az ügyvédet sem kereskedővé, sem ágenssé, sem pedig munkássá tenni, hanem hagyjuk meg őt annak, a mi hivatásánál fogva kell hogy legyen: a cliens pátronusának s gondoljuk meg, hogy az ügyvéd a modern jogszolgáltatásnak ép oly szükséges orgánuma, mint akár a biró s miután a működésének alapul szolgáló bizalomnál fogva a legfontosabb vagyoni és erkölcsi érdekek vannak reá bizva, s gyakran egész családok sorsa függ működésétől; gondoljuk meg, hogy nem helyes dolog ily állásra bárkit is oda bocsátani, hanem ép az állás rendkívüli fontosságánál fogva igenis helyes azt kivételessé tenni, s csak olyanokra ruházni, a kiket az arra hivatottak (kormány, kamarák) méltónak tartanak. Legyen verseny és fog is lenni mindenha az ügyvédi kar tagjai között. Csak legyen e verseny nemes s irányuljon az igazság felderítésére s az ügyfelek érdekeinek hű és erélyes védelmére és soha sem szabad kenyérhajhászattá fajulnia. Azzal rég tisztában van a művelt világ, hogy bírói funkciót csakis azon egyén teljesíthet, a kinek erre az illetékes közegtől megbízása van. Ma igen. De nagyon valószínű, hogy voltak idők, a mikor oly egyének is bíráskodtak, a kik erre semmiféle mandátummal sem bírtak. Lehettek idők, a mikor a nép vénei, vagy a kik a bölcseség hírében állottak, azok ítéltek peres kérdésekben. Régen letűnt idők! Ma már szánó mosolylyal gondolunk azon patriarkális állapotokra s büszke önérzettel mutatunk bírósági szervezetünkre, a mely nevetséges gyermekpólyából régen kivetkőzve, hatalmas férfikorát éli. S miért? Ha szabad verseny kell, miért nem terjesztjük ki ezt a bíróságokra is? Miért nem rontjuk le a kinevezés vagy választás korlátait s miért nem adunk mindenkinek a ki az erre szükséges elméleti előfeltételekkel bír, bíróipálcát a kezébe ? Ha az ügyvédségnél jó és helyes az, miért nem tesszük a bíróságnál is? Hisz mindkettő Justitia istenaszonynak szolgálatában öli magát s ugyanazon robotot végzi! A bírót kivételes állásba helyeztük, kiragadtuk a társadalomból s magas piedestálra helyeztük. Es helyesen! Csakhogy a mit egyiknél megtettünk, ne mulaszszuk el a másiknál sem! Nem önérdek vezeti tollamat! Fel sem említem azon érveket, a melyek az ügyvédség érdekeinek szempontjából a numerus clausus mellett fel szoktak hozatni. Sőt tagadom is, hogy az ügyvédi karnak az igazságszolgáltatásétól különböző s ezzel ellentétben álló érdekei lehetnének. Jogosultak legalább bizonyosan nem! Csak figyelmeztetek arra, hogy az ügyvédség kérdése, a melynek megoldását 10 év óta hallgatjuk, most már egész elementáris erővel a nyakunkba szakadt. A rossz igazságügyi politika, a félénk tapogatózás megcsinálták az ügyvédi proletariátust s most videant consules, hogy hárítjuk el a nagy bajt. A ki az életet közvetlen közelből ösmeri s nem eszmények után indul, az igazat fog adni nekem abban, hogy a numerus clausus által igazságszolgáltatásunk legtöbb baja el fog enyészni. Meg fog szűnni a népben ma anyira elharapódzott perlekedési viszketeg, mert nem fog, legalább ritkán, oly ügyvédre akadni, a ki, csakhogy némi keresete legyen, minden haszontalanságból kész pert fabrikálni. Hogy az oknélküli felebbezések s ez által a felsőbb bíróságoknál a hátralékok száma csökkenni fog, az bizonyos. S hogy még az újabb időben olyanyira felburjánzott zugirászatot is nagy részben kiirtaná, talán paradoxnak látszik, de azért mégis ugy van. Mert akkor oly bírósági székhelyeken, hová most egy ügyvéd sem települ le, volna egy-kettő alkalmazva s ez által a zugirászat életgyökere vágatnék el. A mi az ügyvédi pálya túltömóttségét illeti, az Magyarországon valóban borzasztó és minden képzeletet felülmúló! E percben nem állnak ugyan biztos számadatok rendelkezésemre, de annyit a megcáfoltatás veszélye nélkül állithatok, hogy Magyarországon az ügyvédek száma arányosítva a népesség számához (tehát a műveltség és vagyonosság fokát teljesen számításon kivül hagyva) legalább is négyszer akkora, mint az európai nyugati államokban, s például Budapest hétszáz ügyvédjével nemcsak relatíve, hanem absolute is a legtöbb ügyvéddel biró város a világon. Minő beteges állapotok tünetei rejlenek ezen arányokban. A mi a numerus clausus gyakorlati behozatalát illeti, az nehézség nélkül nem fog menni. De legvőzhetlen nehéz-