A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 6. szám - A magyar bányabiróságokról

16 A JOG. a bányaszakértő bírákat? Avagy nem lesz e többé szüksége ! reájuk? . .. Nem ártana ezen kérdéssel az igazságügyi minisztériumban behatóbban foglalkozni s a bányamívelő közönség érdekében a jövőre is gondolni. Azért ajánlom is jelen soraimat az igazságügyér urnák szives figyelmébe. Ausztria és külföld. Anglia. Az angol törvényszéki szónoklat elpóriasodását panaszolja az angol szakközvélemény. Egyik szakközlönyben olvassuk : Mindennapiasságok és közhelyek gyakoriabbak a törvényszéki beszédekben, mint a nyelvezet eleganciája, szónok latról szó sem lehetvén. Csodálatos tény azonban, hogy Amerikában ép ellenkező törekvés észlelhető és hogy amerikai ügyvédektől nem egy kitűnő és szónoklati csínnal biró beszédet kapunk. — Az angol esküdtek furfangosságai. Esküdtek, kik az esküdtszéki tárgyalásról indokolás nélkül elmaradnak, az elnöklő biró által 150 frttól 1000 frtig esetről esetre büntethetők, a nélkül, hogy a birónak módjában állana ezen kiszabott bírságot lejebb szállítani. Ezen gyakran elég szigorral foganatba vett törvényes intézkedésen azonban kifogott egy élelmes esküdt, a ki a tár-, gyalást vezető elnök előtt kijelenté, miszerint őt semmiféle bizonyíték nem bírhatja rá, hogy egy embertársa halálbüntetésére szavazzon. A biró kénytelen volt az élelmes esküdtet kötelessége teljesítése alól felmenteni és az adott példa már azóta is számos utánzóra talált. — A szerzői jogot tárgyazó törvény Angliában sem felel meg a közkívánatnak. Az írói k ö r ez okból emlékiratot nyújtott be a miniszterelnökhöz, melyben a fennforgó hiányoknak törvényhozás utján való orvoslását kéri. A miniszterelnöknek f. évi január 9-ről kelt válasza kilátásba helyezi egy oly törvényjavaslat előterjesztését, mely egyfelől a létező bajokat orvosolja, másfelől pedig Nagy-Britanniára nézve lehetségessé teszi, hogy az a szerzői jogok egységesítésére tervbe vett nemzetközi egyesület tagjainak sorába léphessen. A törvényjavaslat előterjesztése már az új ülésszak elejére lett kilátásba helyezve, — azóta azonban Salisbury ur kormánya megbukott és igy az illető törvényjavaslatnak előterjesztése is valószínűleg ad graecas calendas van elodázva. Sérelmek. * A debreceni királyi törvényszék és a büntető igazságszolgáltatás. Tekintetes Szerkesztőség! Becses lapja mult évi 37-ik szániának Sérelmek rovatában egy kis cikket közöltem a debreceni kir. járásbíróságról, minek nagy meglepetésemre, de még nagyobb örömömre csakhamar meg lett a kivánt jó hatása, fényes bizonyságául annak, hogy Szentgyörgyi Imre államtitkár ur ö méltósága, nemcsak elolvasta, de figyelmére is méltatja a jogos és alapos panaszokat. Én személvek ellen nem szoktam harcolni és igy már itt kijelentem minden félreértések kikerülése céljából, hogy a tollat most is sine i r a e t s t u d i o vettem kezembe, nem embereket, de rendszert kívánván ostorozni. Hogy a debreceni kir. törvényszék a vidék egyik legnagyobb és legjelentékenyebb első folyamodású birósága, azt felesleges sokáig magyaráznom. Beszélnek majd helyettem az igtató könyvek számai. Ugyanis a muít 1885-iki évben volt: 1. az elnöki ügyek száma 1,920 2. a telekkönyvi ügyek száma 8,727 3. a büntető ügyek száma 12,931 1. a polgári ügyek száma , 13,227 ()sszesen .... 36,825 Ezen óriási anyag feldolgozására kellene lenni az elnökön kívül 12 birónak, 2 jegyzőnek, 4 aljegyzőnek és ü jog gyakornoknak. E helyett azonban csak 10 biró, 1 jegyző, o aljegyző és 4 joggyakornok van. Tetézi még a bajt az, hogy maga az elnök ur — egy ritka administrativ tehetség —• utóbbi időkben sűrűn betegeskedvén, helyette az ügyeket más vezeti. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az igazságszolgá1tatás minden ága iránt nagy az elégületlenség ugy a laikus, mint a szakközönség körében. De legnagyobb és fájdalom joggal az: a büntető igazságszolgáltatás iránt. Itten már nem csupán egyszerű restanciákról, kisebb-nagyobb hibákról, hanem hogy nevén nevezzük a gyermeket, valóságos ázsiai állapotról van szó. Nem akarom érinteni azt a fesz ü 11 viszonyt, mely a kir. ügyészség és kir. törvényszék között már évek óta uralkodik és a mely egy maga a »csak azért is« politikájával képes az egész büntető igazság menetéi megbénítani; nem akarom felhozni, hogy a több ezrekre rugó bűnvizsgálatot egy s z á 1 b i r ó és egy szál jegyző teljesiti és igy a legfontosabb ügyek is éveken át elintézetlenül maradnak, hogy az összes büntető ügyeket — a sajtó és jövedéki perek kivételével — egyetlen egy ember referálja; abból sem akarok valami nagy tökét csinálni, hogy a helyettes elnök, egy tisztes és talpig becsületes aggastyán, ki _ eddig a válóperek állandó referense volt és ki csak híréből ismeri a C s em e g i-c o d e x e t, 70 éves korában üli meg először a büntető törvényszék c u r u 1 i s i székét: de azon az ügyvédi kart h i v a tásában, tekintélyében és önérzetében mélyen sértő tény előtt, mely itt, ugy látszik, meg gyökeredzett, még sem hunyhatok szemet. Értem ez alatt a képviseletnek jogtalan megszorítását ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás stádiumában, akár magánvádról, akár védelemről legyen szó. Saját praxisomban ugyanis többször fordult és fordul elő, hogy mint a magánvádló, vagy sértett fél képviselője a szabályszerűen kiállított meghatalmazással felszerelve bűnvádi panaszt nyújtottam be a törvényszékhez, sőt ahhoz még egy külön felzetet is csatoltam, de soha arra még eset nem volt, bármi történt légyen is e beadványnyal, hogy engem annak s o,r s á r ó 1 csak egy sorral is értesítettek volna. Pedig a főméltóságu m. kir. Curia még 1884. június 4-én 2,021. szám alatt hozott döntvényében kimondotta, h o g y h a a sértett fél a bűnvádi eljárásban ügvéd által képviseltetik, a határozatok az ügyvéddel is közlendők. De minek is az, hiszen az ügyvéd csak arra való, hogy a polgári perben pártfogónak, bűnügyben pedig szegényvédőnek neveztessék ki. Szegény! szegényvédelem!! Volt esetem, midőn a törvényszék főbenjáró ügyben hivatalból nevezett ki szegényvédőnek. Az ügy rendkívül bonyolódott orgyilkossági eset volt, mert az alanyi tényálladék igen nehezen volt bizonyítható. Sokat kellett volna védencemtől megkérdezni, vele még is csupán a végtárgyalás előtt egy órával beszélhettem. A végtárgyaláson pedig, ha valamelyik fél, szakértő, vagy tanúhoz kérdést akartam intézni, az elnök rögtön közbe vágott, hogy a kérdés csak az ö utján tehető fel. Pedig hát a főméltóságu m. kir. Curia 1885. szeptember 4-én 3,115. szám alatt hozott döntvényében újólag kimondotta, hogy a védő a végtárgyaláson nemcsak hogy közvetlenül intézheti kérdéseit, de ezen jogától való elüttetése semmiségi okot képez. Egy másik esetben, melyben a vétkes bukással vádolt a tárgyalás napján bizott meg védelmével, arra kértem a bíróságot, hogy nekem az ítéletet írásban adja ki, mert a nélkül lehetetlen alapos felebbezést készítenem. Kérelmemmel elutasittattam. Pedig e kérdést is már rég megoldotta a főméltóságu m. kir. Curia, midőn 1883 március 15-én 16,944. szám alatt hozott döntvényében kimondotta, hogy az ítélet a felek kérelmére írásban is kiadandó és ilyen esetben a 8 napi határidő a kézbesítés napjától számítandó. Hosszú íveken át folytathatnám az ilyen és ezekhez hasonló és általam bármikor az irattáramban fekvő aktákkal bebizonyítható g r a v a m e n e k e t, de nem akarok ezúttal sem a tek. szerkesztőség, sem az olvasó közönség szives türelmével visszaélni, miért is csupán még egyetlen egyet, mint valóban párját ritkító csodabogarat hozok fel. Egy emberölési esetben, hol a tettesek egyikét én védtem, megtartatik a végtárgyalás, védencemen elütik a port b r e v i manu, én apellálok — és várok — várok abban a jó reményben, hogy majd máskép itél a felső biró. Várakozásomból egyszerre csak felriaszt védencem síró felesége, ki egy napon azzal az újsággal állit be hozzám, hogy urát tegnap lecsukták. Szaladok a törvényszékhez, hát bizony lecsukták a jámbort, mert le jött, sőt ki | is hirdették már a III. öiróság ítéletét is, mely 2 évet szabott reá. A védőt a Tábla vagy a Curia Ítéletéről csak értesíteni is I feleslegesnek tartotta a törvényszék. Valószínűleg megfeledkezett