A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 42. szám - A Gazdag-pör alkalmából

Ötödik évfolyam. 42. szám. Budapest, 1886. október 17. Szerkesztőség: V. sas-utca 14. szám Kiadóhivatal: V. sas-utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY. ) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEIEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BIRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiu közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egészévre 6 frt fél » 3» negyed »1»50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM: A Gazdag-por alkalmából. Irta: Dr. Révai Lajos. — A perre utasítás hatálya. Irta: Csilléry Kálmán, kir. trvszéki biró Kecskeméten. — Meghatározandó-e az itéletben a javitó-intézetben való elhelyezés időtartama Irta: Vargha Ferenc, kir trvszéki aljegyző Kassán. — Az átdolgozott bűnvádi eljárási javaslat tárgyalására kiküldött szakbizottság ülései. — Irodalom. (A végrehajtási törvény. Dr. Márkus Dezső. Az ügyvédrendtartás. Dr. Wolf Vilmos. Adalék a jogi szakművelődés kérdéséhez Ausztriában. — Vegyesek. — Curioi és táblai értesítések. — Szerkesztőségi üzenetek. — Hirdetések. TÁRCA: AZ angol jogászvilág Irta: Dr. Dobai Viktor, budapesti ügyvédi. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlönyéből. (Csődök. — Pályázatok. ) Október hó 1-jétöl új előfizetést nyitottunk. — Tisztelettel kérjük azon t. előfizetőinket, a kiknek előfizetésük lejárt és még nem hoszszabbitották meg előfizetéseiket, szíveskedjenek az előfizetési pénzt mielőbb beküldeni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Lapunk előfizetési ára: Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt Negyedévre 1 frt 50 kr. ,, A JOG" kiadóhivatala. Budapest, V. ker., sas-utca 14. sz. A Gazdag-pör alkalmából. Nincs szavunk a per egyes részleteihez, olvasóink a ! végtárgyalás folyamát a napi sajtóból amugy is ismerik. De megérdemli ezen sötét bűnpör a szaksajtó beható figyelmét is. Legjobb akarata mellett sem lett volna képes az, a ki jelenlegi bűnvádi rendszerünket ad absurdum akarja vezetni, mintaszerűbb esetet construálni, mint a minő a Gazdag-pörben önmagától kínálkozik. Mult évi április hó 14-én lett elkövetve a gyilkosság és csak f. évi október 4-én, tehát közel 18 hó mulva lesz megtartva a végtárgyalás. A fővádlott: Támár, időközben meghalálozik, a bűnrészességgel vádolt özvegy a végtárgyalás alkalmával visszavonja minden, a vizsgálóbíró előtt tett és oly nagy garral hirdetett vallomását, a többi két vádlott pedig folytatja az egész vizsgálat alatt fentartott tagadólagos védelmét. Beismerés hiányában tehát a vád, — pardon, ilyesmi nálunk nem létezik, de igenis a tárgyalást vezető elnök, — a bizonyítási eszközökhez: a tanukhoz folyamodik, és ime ezen támasza a vádnak is nagy részben ingatagnak, teljesen megbízhatatlannak bizonyul, mert a tanuk közül többen, a kik a vizsgálóbíró előtt teljesen határozottan vallottak, most vallomásaikra, a 18 hó előtt szemléltekre többé visszaemlékezni nem tudnak és ingatag, latba nem vethető depositiókat tesznek. Szóval a vádhatározatban annyira megdönthetlennek jelentkező bizonyítási anyag teljesen szétfolyik és a végtárgyalások vezetésében hírnévre szert tett elnök kétségbeesetten látja a sziklaszilárdnak állított vád épületének egyik oszlopát a másik után összedőlni, annyi fáradság, munka és költség eredményeit — ugyszólván keze alatt — füstbe menni. Mi azonban ezen eredményen cseppet sem csodálkozunk. Régóta ismerjük már ezen bajt, régóta megfigyeltük azt és csak a kedvező alkalmat vártuk, hogy azt constatálhassuk és orvoslásának módjait is ajánlhassuk. Visszaemlékezünk még a főben járó pereknél kedvelt volt írásbeli perre, számtalan replikái, duplikál", vég- és ellenvégirataival és az annyira naiv, ma csak kicsinylő mosolylyal emlitett »vallomáshitelesitéseivel a törvényszék előtt« és bátran merjük állítani, hogy végtárgyaláskori szóbeliségünk és nyilvánosságunk dacára is, ma nem sokkal többre haladtunk, mint a büntető eljárás eme gyermekkorában. Ma is ugy, mint akkor, a fősúly az >> alapos vizsgálatra« helyeztetik, azon vizsgálatra, mely inquisitorius módon, titokban, a védelem hozzájárulása nélkül vezettetik és melyről a hallhatatlan Beccaria akkép nyilatkozik: »milyen furcsa alkotmány az, melyben az, kit az erő és az erőnél még hatalmasabb közvélemény támogat, minden polgártól fél ?« Ma is, mint akkor, a tárgyalást vezető elnök görcsösen ragaszkodik a vizsgálat adataihoz, a jegyzőkönyvben lerakott anyaghoz és attól eltérni nem enged, mert fél, hogy egész tárgyalásvezetési rendszere, mely ezen adatokon felépült, egyszerre halomra dőlne. Ekkép győz a holt betü gyakran az élő igazságon; ekkép származnak a suggestiv kérdések és a valódi tényállás elferdítése még oly bírák részéről is, kiktől a részrehajlatlanság és tárgyilagosság különben el nem tagadható — és ekkép lesz a még oly ügyetlen vizsgálóbíró ténykedése irányadóvá és döntővé az ítélet hozatalára. A vizsgálati rendszer tehát gyökeresen átváltoztatandó, ha büntető eljárásunk regeneratióját még a bűnvádi eljárás codificatiója és törvényképeni behozatala előtt elérni óhajtjuk. Szükséges, hogy a vizsgálatok gyorsabban, szakavatottabban, nem annyira a részletekbe menően folytattassanak és ehez képest az ezen részletek kiderítésére hivatott végtárgyalások is oly időben megtartassanak, midőn a tanuk legnagyobb és mondhatni tisztességesebb része még nem feledkezett meg a vallomása tárgyát képező tényekről, mozzanatokról, vagy egyes mondottakról. Sok évi gyakorlatunk óta rendesen azt tapasztaltuk, hogy a legkevésbé megbízható tanu az, a ki évek multán még minden részletre, minden egyes szóra visszaemlékezik és hogy az ily tanut