A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 41. szám - A törvényszünet hatása
326 A JOG. szükséges megfontolással teszi azt, az előtte fekvő actahalmazt lemorzsolni képtelen; ugy hiszszük, világosan kimutattuk azt, hogy az 1883. évi XXXIII. t.-c. megalkotása, különösen annak az alsóbb bíróságokra kiterjesztése minden körülmények között az igazságszolgáltatásnak csak h á t r á n y á r a szolgált. Mi ugy vagyunk meggyőződve, hogy állitásunk valódiságáról felsőbb helyen is mindinkább meg fognak győződni és a most vázolt bajok orvoslását annál is inkább eszközlendik, mert lehetetlen be nem látni, hogy ez állapotok igy telj esen nemcsak tarthatatlanok, hanem minél erősebb gyökeret ver az idézett törvény által alkotott baj, annál nagyobb áldozatokat fog annak orvoslása igényelni. Ennek orvoslására pedig szerintünk csak két eszköz kínálkozik és pedig: vagy az 1883. évi XXXIII.t.-c. hatályát az alsóbb bíróságokra megszüntetni, vagy a mi egyébként mindenesetre elkerülhetlen, a létszámot annyira emelni, hogy a szabadságot élvező munkaerő hiánya érezhető ne legyen és igy az igazságszolgáltatás működésében az akadályul ne szolgáljon. Azt egyébként, hogy a szünet élvezetétől teljesen megfosztassanak az alsóbiróságok tagjai, sem méltányosnak, sem igazságosnak nem tartanok ugyan, de ha az korlátoztatik, például: két hóról egy hóra, mi különöst sem találunk. Mert mi szüksége lehet egy az alsóbb bíróságoknál alkalmazott fiatal életerős bíró- vagy jegyzőnek két, illetőleg egy havi időtartamra oly célból, hogy a munka fáradalmait kipihenje ? Semmi. Egy életerős embernél a munkálkodás, hogy ugy szóljunk, életszükség. De minthogy a pihenés mindenesetre csak jótékony hatású lehet, egy havi időtartamot nemcsak szükségesnek, de elegendőnek is kell tartanunk arra. Mert ha valakit betegség, vagy más abnormális állapot TÁRCA. Egy bolgár felségsértési pör a közelmúltból. — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta: X. Y. Egy fölötte érdekes s a maga nemében sajátszerű pör volt f. évi július hó 8-án, főleg Ruscsuk városában ; tárgya mindazon bolgár intelligens körök élénk érdeklődésének, kiknek egyrészről az alkotmány által biztosított jogok, másrészről pedig a birák függetlensége szivén fekszik. Az eset a következő : I. Sándor volt bolgár fejedelem mult 1885. évi május havában országa déli vidékeinek körutaztában megérkezett a trojáni kerületben fekvő S i p k o v o nevű faluba, a hol M. ottani előkelő polgár házába megszállt. Ugyanakkor a nevezett faluba érkezett ezen kerület országos képviselője, az ellenzékhez (konzervatív párthoz) tartozó S. ügyvéd, a ki M. által vacsorára meghivatván, a többi meghívott vendégekkel annak házába ment, melynek földszinti osztálya a magas látogatás örömének alkalmából rendezett vacsora és társas-estély színhelyéül szolgált, holott a magas vendég kíséretével együtt a ház első emeletét elfoglalta. Imígy egybegyűlve lévén a földszinti társaság, egyszerre annak egyik vendége és pedig a kerületi főnök, fel lett idézve U Fenségéhez, kitől csakhamar azon magas üzenettel tért vissza a társaság körébe, hogy : O Fensége kívánja, miszerint S. képviselő ur, M. házát és vacsoráját tüstént elhagyja. A meglepett háziúr (Ál.), ki magát ez által az alkotmány által biztosított egyik legszentebb jogában — a lakás sérthetetlenségének jogában — sértve érezte, viszont üzentette 0 Fenségének hogy ö mint háziúr, az alkotmány értelmében független t-s korlátlan ura házának s azon kivül mint gazda és vendégadó akadályoz hivatása teljesítésében, az minden törvény nélkül is kell, hogy kapjon akár több, akár kevesebb szabadságidőt egészsége helyreállítására. Ám szállittassék le azonban az alsóbb bíróságoknál a szünet ideje, vagy ne, az az egy kétségtelen, hogy a munkaerő szaporítása nélkül az állapotok minden esetben tarthatatlanok maradnak még akkor is, ha azok a szünet élvezetéből teljesen kizáratnának. A mit pedig helyeselni egyáltalában nem tudnánk. Mert a mint megboszulja magát sinlődő állapotban tengő igazságszolgáltatásunkon a kelleténél hosszabb szabadságolás, ép ugy kártékony hatású lenne annak teljes beszüntetése. E lapok egyik előző számában a törvényszünetről szólva, a vidéki bíróságokról akkép nyilatkozott, mintha azok munkássága csak serkentésre szorulna és semmi egyébre. Felfogásunk szerint ez határozottan téves. Meggyőződésünk szerint annak mindenike hivatása magaslatán áll, annyit végez mindenik, a mennyit képes. És ha megfeszített szorgalma dacára sem tud feladatának teljesen megfelelni, az nem munkássága hiányában, hanem egyrészt a teendő sokasága, másrészt a szükséges munkaerő hiányának tulajdonítandó. Bennünk ís csak megnyugvást kelt az e lapok által is hangoztatott tevékenység, mely végre-valahára igazságügyünk javítása érdekében illetékes helyen kifejtetik. De épen ezen körülmény az, mely felszóllalásra készt, hogy megismertessük a bajokat, melyeknek orvoslása elkerülhetetlen. Mert azok feltárása nélkül gyógyítást sem remélhetünk. Hogy pedig nem a munkásság, de a szükséges munkaerő hiánya egyrészt, másrészt a szükségesnél hosszabb tőrvényszünet az, mely igazságszolgáltatásunk működését megbénítja, minden szónál fényesebben illustrálják ama tények, melyek például a szolnoki járásbíróságnál elénk tárulnak. Ezen bíróságnál egy járásbirói, három albirói, egy nem kergetheti el nagyrabccsült vendégét, kivált ha az semmi rosszat el nem követett; e végett felkérette O Fenségét, mondassa meg neki, mit követett el voltaképen S. ur? Erre a kerületi főnök másodízben beszélt a fejedelemhez, kitől azon választ nyerte, hogy S. képviselő ur semmit sem követett el, de az ő — a fejedelem — akarata s kivánata, hogy S. ne legyen egy és ugyanazon házban ő vele ! Ezen válasz nem elégítvén ki a háziurat, ez harmadszor is menesztette hírnökét — a kerületi főnököt — () Fenségéhez, azon kérelemmel: »hagyná abba O Fensége ezen szeszélyes (kapriciozus) óhaját.« Azonban válasz helyett ezúttal a fejedelem szárnysegéde, V. főhadnagy jelent meg, két csendőr kíséretében s szigorú hangon kiparancsolta S. képviselőt — (") fensége parancsára. A háziúr mindenféle kérelmei és esdeklései: engedje legalább a szárnysegéd, hogy a vacsorát bevégezzék s hogy ezután távozzék S. — eredmény nélkül maradtak, ugy hogy a háziúr, ez erőszakkal szemben, jónak látta vendégével (S.-el) együtt tulajdon házát elhagyni s a szomszéd falukerület egyik házába menekülni. l'ddig a pör előtörténete. Maga a tulajdonképeni pör következőképen keletkezett. Néhány héttel a fonti esemény után, a sértett háziúr kérvényt nyújtott be a hadügyminiszterhez, melyben előadván az egész esetet s hivatkozván egy egész sereg alkotmányszakaszra, kéri a hadügyminisztert, büntetné meg V. szárnysegédet a rajta és vendége ellen elkövetett erőszak miatt, abbeli kételyének adván kifejezést, hogy aligha 0 Fensége parancsoltatta vendégének erőszakos kiutasítását, mert — úgymond — ha (') fensége megenged magának hasonló önkényt, akkor leszáll állásának és szentségének magaslatáról, egyenlővé lesz a többi bonpolgárokkal s a vétségekért, melyeket elkövet, ugyanazon felelősség alá esik, mint ők (t. i. a többi bolgár honpolgárok;.