A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 37. szám - Meghatározandó-e az itéletben a javitóintézetben való elhelyezés időtartama. 1. r.
148 A JOG. jogosultnak látszik. Ama körülmény, hogy özv. M. N.-né a névaláírás hamisításnak állításakor H. K.-t meg nem nevezte, a dolog lényegén mitsem változtat, mert a kifogásolt okirat felvétele az azt felvevő közjegyző személyével, illetve hivatalos működésével oly szoros és elválhatlan kapcsolatban áll, hogy az aláírás valódiságának kifogásolása az azt felvett hivatalos egyén becsület és törvény által közhitelességgel felruházott jellegét sérti. A m. kir. Curia: A kir. tábla végzése megváltoztatik és az eljárást megszüntető elsőbirósági végzés helybenhagyatik. Indokok: Vádlott a vizsgálat adatai szerint sem több személy előtti szóbeli nyilatkozataiban, sem Írásbeli kiadványaiban annál többet nem mondott, és nem állított, mint hogy a közte és K. Gy. között H. K. közjegyző előtt Pakson 1884. évi ápril 1-én létrejött adásvevési szerződést ő soha alá nem irta és hogy a rajta mégis előforduló neve aláírása hamisított; nevezetesen azt, hogy ezen hamisítást H. K. követte volna el, soha nem állította; ezzel sem H.-t, sem mást közvetlenül és határozottan nem vádolt; már pedig a btk. 258. §-ában körülirt rágalmazást csak az követi el, a ki valakiről, — tehát bizonyos és határozottan megjelölt személyről olyan tényt állit — a btkv. 260. §-ában körülirt rágalmazást szintén csak az, aki más, tehát megint bizonyos megjelölt személy ellen hatóság előtt valótlan vádat emel. A rágalmazó állítás vagy vád tehát mindenkor bizonyos személy ellen kell hogy irányozva legyen. A hol ez az ismérv fenn nem forog, ott rágalmazás nem létezik, mert a rágalmazás vétségének ezen leglényegesebb kellékét következtetés utján megállapítani egyáltalában nem lehet. íl88íJ. július 23. 5,276.) A ki a vizsgáló bírónak a hivatali eljárás befejezése után is pénzt küld, mí-gve-iztetretést követ el. (B. T. K. 470. §.) A karczafri kir. törvényszék: Szabó Mihály a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségében bűnös s ugyanazon szakasz és a B. T. K. 91. §-a alapján elmarasztaltatik a jelen Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó három napi fogházbüntetésre s a B. T. K. 27. §-ában meghatározott célokra 15 nap és végrehajtás terhe alatt fizetendő, behajthatlanság esetén egy napi fogházzal helyettesítendő tíz forint pénzbüntetéssel. A bűnjelt képező 10 frtos bankjegy szintén a B. T. K. 27. §-ában meghatározott célokra elkoboztatik. Indokok: A vizsgálat adataival egyezőleg vádlott mind a vizsgálat, mind a végtárgyalás folyamán beismerte, hogy mult évi október hó 20-án sógora B. Szabó Sándor által egy borítékba zárt s bűnjelként bemutatott levél kíséretében 10 frt összeget küldött Tömöry József kir. törvényszéki jegyző, mint vizsgáló bíróhoz, a ki Czakó József és több társai elleni bűnügyben, melynél vádlott is mint orgazdasággal terhelt egyén érdekelve volt, a vizsgálat megejtésével megbízva volt. Miután pedig vádlott a cselekményt saját beismerése szerint is az iránt való hálából, mert 8 napi letartóztatása után szabadlábra helyeztetett, követte el, miután továbbá vádlottnak tudnia kellett, hogy az ily ajándék elfogadása a közhivatalnokot általában, különösen a vizsgáló birót némileg javára lekötelezhette volna, s így azon védekezése vádlottnak, hogy a vizsgáló birot az által kedvezésre bírni célja nem volt, el nem fogadható, ugyanazért őt a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségében bűnösnek kellett kimondani. A büntetés kimérésénél enyhitö körülményként volt veendő vádlottnak jó előélete és e tényre vonatkozó beismerése s ezeknek figyelembe vétele és a 9l. §-nak alkalmazásával volt a büntetés kiszabandó. A megvesztegetésre szánt összegnek a B. T. K. 27. §-ában meghatározott célokra leendő fordítása iránti intézkedés a B. T. K. 61. §-a rendelkezésén alapszik. (1885. június 23-án 2,436. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. ítélő tábla a kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja, Szabó Mihály vádlottat a B. T. K. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségének vádja és következményeinek terhe alól fölmenti, a lefoglalt 10 frtot pedig az ítélet jogerőre emelkedéséig letétileg kezelni rendeli. Indokok : Azon körülmény, hogy vádlott az ellene orgazdaság miatt folyamatban lévő bűnügyben eljárt törvényszéki jegyző, mint a vizsgálattal megbízott köztisztviselőnek küldötte a 10 frt ajándékot, közeli gyanuokot képez ugyan arra nézve, miszerint az ügyben eljárt köztisztviselőt kötelességének megsértése végett szándékolta megajándékozni. Minthogy azonban a vizsgálatot telI jesitő jegyzőhöz intézett levélben azt irja, hogy háláját akarja leróni, önvallomásában szintén csak azzal indokolja cselekményét, ' miszerint a feletti örömében, hogy 8 nap alatt szabadult meg a vizsgálati fogságból, holott mások hónapokig szenvednek, az eljárt j biró gyors eljárását és fáradságát kivánta jutalmazni, egyszersmind I kijelenti, miszerint ö törvényellenességet nem kivánt, sőt eljárásá: nak tiltott voltát sem ismerte, ezen védekezésével szemben pedig a vizsgálat oly adatokat elő nem állított, melyből vádlott azon eljárása tűnt volna ki, miszerint a törvényszéki jegyzőnek a végből | küldötte a 10 frtot, hogy ez kötelességét megszegje, de egyébként is az ügy a megelőzési elv alapján illetékesség szempontjáI ból a debreceni kir. törvényszékhez áttétetvén, a vizsgáló biró abban többé nem is folyhat be : mindezeknél fogva vádlott cselekményében a B, T. K. 470. í^-ának alkotó elemét bizonyítva a kir. itélö tábla nem látja, s ehhez képest vádlottat fel kellett menteni. A bűnjelt képező intézkedés a körülményben leli indokát. (1886. január 7-én 31,195 sz.j A kir. Curia: A vádlott által mentségére felhozottak, I beismerésével szemben, a cselekmény minősítésére befolyással nem lehetvén: a kir. itélö tábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete, mindazonáltal a főbüntetésre nézve azon változtatással, hogy a vádlottra kiszabott három napi fogházbüntetés I tizennégy napi tartamra felemeltetik, egyebekben annak indokainál fogva helybenhagyatik. (1886. június 21-én 2,522. sz.j A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság elvi jelentőségű határozataiból. A kir. ügyészségekhez benyújtott oly beadványok, melyek' ben szerződéseknek avagy más okiratoknak a fogva levő egyének érdekében, azok által való aláírás engedélyezése kérelmeztetik : 50 kros bélyeggel látandók el. (1886. február 5. 5,44.1/1885. szám alatt.) 1 la a bírói árverésnek bíróilag történt megsemmisítése folytán, a birói letétként befizetett vételár letéti kamataival együtt az árverési vevőnek visszautalványoztatik: annak felvételéről j kiállított nyugta a Ií. fokozat szerint bélyegzendő. (1886. február j. 3,6jyli885. sz. a.) Az 1875. évi XXV. t.-c. hatálya alatt, kir. közjegyző közbenföttével — ingatlanok átruházása iránt — létrejött jogügyleteknél, a jogügylet után járó illeték kiszabásához szükséges adóés értékbizonyítvány beadására: a jogügyletet kötő felek kötelesek. (1885. december 51. 2,8oy. sz. a.j Az 1881. évi XXXIV- t.-c. hatálya alatt, kir. közjegyző közbenjöttével — ingatlanok átruházása iránt — létrejött jogügyleteknél, a jogügylet után járó illeték kiszabásához szükséges adó- és értékbizonyítvány beadásának elmulasztásáért á kir. közjegyző felelős ; s ha a kir. közjegyző a kir. illetékszabási hivatal felhívására az adó- és értékbizonyítványt törvény szabta időben be nem mutatja, a törvényes bírságot a mulasztó kir. közjegyző fizeti. (1886. évi február 5 5,470/1885. sz. a.) Sommás biztosítási váltó-visszkeresetben hozott birói határozatok épen ugy nem esnek illeték alá: mint polgári peres eljárásban a biztosítási végrehajtás elrendelése iránti kérelem tárgyában hozott birói határozatok. (1885. évi 1,781. sz. a) Kivonat a Budapesti Közlöny-ból. Csődök : Reisz K. e., a nyitrai tvszék, bej. nov. 2, félsz. nov. 6, csb. Sándor Géza, tmg. Holéczy Béla. — Welsz Jfór e., a kaposvári törvényszék, bej. nov. 15, félsz. decz. \?,, csb. Bogyay Kálmán, tmg. Matolai Sándor. Pályázatok : A kaposvári kir. torvényszéknél birói áll. szept. 17-ig. — A kisjenöi jrbiróságnál a 1 b i r ó i áll. szept. 20-ig. — A budapesti kir. ügyészségnél al ügyészi áll. szept. 21-ig. — A temesvári kir. törvényszéknél birói áll. szept. 21-ig.- A szt.-gotthárdi jrbiróságnál birói áll. szept. 21-ig. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társaság *-nál. íHold-utcza 7. szám.)