A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 36. szám - Az átdolgozott bűnvádi eljárási javaslat tárgyalására kiküldött szakbizottság ülései. 4. r.

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog« 36. számához. Budapest, 1886. szeptember 5-én. Köztörvényi ügyekben. Az örökösödési eljárásra magát illetékesnek tekinthette azon törvényszék, melynek területén volt örökhagyónak ntol*ó lahhelye, habár máshol történt is elhal i lozása. (Illetőségi összeütközés.) A budapesti törvényszék magát az O. Ida hagyatéki ügyében illetéktelennek nyilvánitván, az iratokat a sárvári járásbírósághoz, mint szerinte illetékeshez átküldötte, mely azonban magát szintén illetéktelennek tekintette. Az ügyiratok felterjesztetvén : A m. kir. Curia következő határozatot húzott: A budapesti törvényszék, mint hagyatéki biróság az 1868. LIV. t.-c. 37. és 562. §-ai alapján illetékesnek mondatik ki; mert: az 1880. évben Rákospalotán meghalt örökhagyónak utolsó lakhelye — az ügyiratok szerint — Budapesten volt és bizonyára ez indította a törvényszéket arra, hogy a maga illetékességét elismerje akkor, midón 1883. évi 18,299. sz. végzésével az öröklési eljárás iránt intézkedett. Hogy pedig ezen eljárásra a sárvári járásbíróság nem illetékes, ezt már kimondotta a budapesti kir. tábla is 1885. évi szept. 14-én, 18,510. sz. a. hozott végzésével is. (1886. márc. 31. 1,588. sz. a.) A kereset csak az előjegyzett zálogjog igazolására s nem egyszersmind a követelés behajtására is irányoztatván ; felette azon telekkönyvi hatóság itél, melynél az előjegyzés történt. (Illetőségi összeütközés.) A m.-szigeti törvényszék, mint telekkönyvi hatóság és a m.-szigeti törvényszék polgári osztálya között a D. Dávidnak D. Ilyana s társai elleni előjegyzés igazolását tárgyazó ügyében illetőségi összeütközés merülvén fel: A m. kir. Curia nevezett törvényszéket, mint telekkönyvi hatóságot mondta ki illetékesnek. Mert: felperes csupán a m. szigeti telekkönyvi hatóságnál előjegyzett zálogjoga igazolására s nem egyszersmind követelése behajtására irányozta keresetét; az ily keresetek felett pedig az I8ö8. LIV. t.-c. 44. §-nál fogva azon telekkönyvi hatóság itél, a melynél az előjegyzés történt. Ezen illetőségtől az idézett törv. 53. §-hoz képest eltérésnek nincs helye és az 1881. LIX. t.-c. 6. §-a, mely ingatlan vagyonra vonatkozó dologi jogok érvényesítését vagy megszüntetését célzó keresetekről szól, érintetlenül hagyta az 1868. LIV. t.-c. 44. §-át. (1885. szept. 17. 4,664. sz. a.) A telek előbbi tulajdonosával kötött és szolgalmi jogra vonat kozó egyezmény csak az esetben kötelezi ennek jogutódát, ha az egyezményben szerzett jog telekkönyvileg biztosíttatik. A brassói kir. törvényszék (1885. márczius 31-én 1,570. sz. a.): Schmidts Vilmos ügyvéd által képviselt J. Péter és J. Róza felpereseknek Jakab József ügyvéd által védett Sch. János és társa alperesek ellen szolgalmi jog megszüntetése iránti perében következőleg itélt: I. V. alperest saját személyében és mint a másodhelyen beperesitett özv. Sch., szül. A. Anna jogutódát azon szolgalmi jog nem illeti, hogy a Földvár községében 134. hrsz. a. levő saját telkén összegyűlő vizet a 133. hrsz. a. felperesek szomszéd telkére be és azon át is vezette, alperes ezen jog gyakorlásával szolgalmi jogot bitorolt és köteles ezen jog gyakorlásától megtartóztatni magát, stb. Indokok: A per tárgyát magában telki szolgalmat képező vízvezetési jog képezvén és alperes a kiegészítési tárgyaláson határozottan kinyilatkoztatván, hogy a vízvezetési jogot mint dologbani jogot tevő telki szolgalmat kívánja érvényben tartani, ezen szolgalom dologbani jogának megszerzésére a ptk. 481. §-a értelmében szükségeltetvén a telekkönyvi beigtatás, felperesek a ptk. 523. §-a értelmében tartoztak a szolgalom bitorlását, azaz bizonyítani, hogy a tulajdonukat képező szolgáló jószágot a telki szolgalom nem terheli. Ezt bizonyították felperesek a kiegészítési tárgyaláson J. és K. alatt bemellékelt telekjegyzőkönyvi kivonatokkal. Azért a kereset kérésének hely volt adandó, stb. A maros-vásárhelyi kir. ítélőtábla (1885. november 7-éo 5,617. sz. a.) a brassói kir. törvényszék Ítélete . . . megváltoztattatok és felperesek keresetlevelük zárkérelmével elutasittatnak, stb. Mert az ugyanezen alperes és a felperes J. Péter között folytatott sommás visszahelyezési perben keletkezett 1,324. sz. a. ítélet által be van bizonyítva és ezt maguk felperesek sem tagadták, hogy alperes a jelen pert közvetlenül megelőzött időben a kérdés alatti vizvezetés által tényleg szolgalmi jogot gyakorolt. Alperesnek ezen tényleges joggyakorlatával szemben pedig az ált. ptk. 523. §. értelmében felperesek teendője volt kimutatni, hogy alperest a kérdés alatti szolgalmi jog nem illeti, vagyis, hogy azt csak bitorlásképen gyakorolja. Felpereseknek azonban nem sikerült ezt kimutatni; nemcsak, de sőt az M. Katalin, L. György és S. Simon tanúvallomásaik által épen alperesnek sikerült bizonyítani azt. hogy a kérdés alatti vízvezetési szolgalomhoz jogot szerzett azon egyezség által, mely közte és a felperesek jogelődei, névszerint M. Bertalan és annak neje között jött létre és a mely egyezség szerint a nevezett felperesi jogelődök azon engedélyivel szemben, melyet csürjüknek a telek jobbfelőli oldalára felépithetésére alperes adott, ez utóbbinak épen a peressé vált szolgalmi jogot engedték. Ezen szolgalomhoz való jogot tehát alperes az előbb emiitett egyezségnél fogva M. Bertalan és nejétől megszerezvén, velük szemben az alperesi joggyakorlat bitorlásnak egyáltalában nem tekinthető ; miután a bitorlás a jogosultság hiányát feltételezi. De nem tekinthető bitorlásnak, a kérdéseit szolgalmi jognak tényleges gyakorlata felperesekkel szemben sem, mert a fennebb nevezett tanúk vallomása által az is bizonyítva van, hogy felpereseknek azon alkalommal, midőn mostani laktelküket M. Bertalan és nejétől megszerezték, az utóbb írtak által a fennebb említett egyezség tartalma, különösen pedig azon körülmény, hogy alperest a kérdés alatti vízvezetési jog illeti, határozottan értésükre volt adva. Ezen bebizonyított ténynyel szemben tehát felperesek a telekkönyvi állapotra sem hivatkozhatnak s alaptalanul állítják, hogy saját laktelküket a telekkönyvi állapotban bízva, oly hiszemben szerezték meg, hogy azt semminemű dologi teher nem terheli. Azon ellenvetésük pedig, hogy az alperes állítólagos szolgalmi joga bekebelezve nem lévén, az ált. ptk. 481. §. szerint megszerzett jognak nem tekinthető, azért nem birt befolyással az ügy eldöntésére, mert habár áll is az, hogy alperes bekebelezés hiánya miatt a kérdés alatti szolgalmi ügyet, mint bárkivel szemben is érvényesíthető dologbani jogot (ius in re) még meg nem szerezte; de miután az ahoz való jogosultságot íius ad rem a fennebb előadottak szerint megszerezte, ez már elegendő arra, hogy birtoklása bitorlásnak ne tekintethessék, stb. A m. kir. Curia (1886. márczius 13. 335. sz. a.) a kir. ítélőtábla ítélete megváltoztattatik s az ügy érdemében az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, stb. Okok a már elsőbiróságilag fölhozottakon kívül: mert az alperesileg vitatott s felperesek volt jogelődével létrejöttnek állított egyezségi jogviszony ellenében, felperesek harmadik személyeknek veendők s irányokban ama szóbelileg létrejött, azonban az Írásbeli szerződésbe fel nem vett és igy az ált. ptk. 887. §. rendelkezése ellenében figyelembe különben sem vehető egyezségnek föltételei szerinti tulajdoni korlátozás csak akkor bírhatna hatálylyal, ha az alperes által követelt dologbani szolgalmi jog az ált. ptk. 4S1. §. értelmében telekkönyvileg biztosíttatott, avagy ennek hiányában az 1,470. §-ban foglalt rendes elévülési idő alatt szereztetett volna meg, mi azonban alperes által nem is állíttatott, annál kevésbé pedig igazoltatott ; mert továbbá a fennebb előadottak mellett a szolgalmi dologbani jog megállapítására s továbbra is mentenhagvására az alperesek által fönnállónak bizonyittatni kivánt építkezési szokás irányadóul nem vétethetett, ugy ennek szem előtt tartásával az