A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 36. szám - Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza?

A J O G. magánjogi szabály nyer alkalmazást, melynek értelmében a szer- ! ződés rendszerint csakis a szerződő feleknek nyújt kereseti jogot. A kifejtettekhez képest érdemileg kifogástalannak tartom a kir. tábla határozatát, de nem a kereset időelőttisége szempontjából, hanem egy lépéssel tovább menve azért, mert felperes a c t i o 1 e g i t i m a ti óv a 1 se m b i r. Dr. Jacóbi Samu, budapesti ügyvéd. f 11. A vitához, mely dr. Győri és dr. Wittmann urak között a ktk. 2O. §-nak mikénti magyarázatára vonatkozik, néhány szóval hozzájárulni kivánok. Vita tárgyát az a kérdés képezi, vájjon a keresk. üzlet átruházásánál, ha az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit magára vállalja, állapithatnak-e meg az átvevő s az átadó harmadik személy a hitelező elleni joghatálylyal külön feltételeket, külön lejárati időt, mint a melyek az átadó kötelezettségeit a hitelezővel szemben szabályozzák, vagy sem ? A ktk. 20. §-a, mely e kérdést szabályozza, nem világos; \ ugy hogy a törvényhozás intentióit, részint a használt kifejezések grammatikai magyarázatából, részint a szakasz keletkezésének körülményeiből, de főképen az ált. magánjogi elvekből kell meg állapitanunk. A ktk. 20. §-a eredetileg nem volt meg a ktv. tervezetében. Csak a midőn a tervezetnek a cégváltozásról szóló 24. §-a az egybehívott értekezlet előtt felolvastatott, indítványozta az előadó, j hogy e §. mellőzésével állapítsa meg az értekezlet, hogy az üzlet j átruházásánál az átvevő és eladó egyetemlegesen legyen felelős, tekintet nélkül, hogy vájjon közöttük jött-e létre ellenkező kikötés ! vagy sem. Korizmics túlszigorúnak találta ez intézkedést s azért a javaslatnak oly irányban való módosítását indítványozta, hogy az egyetemleges kötelezettség csak az esetben álljon fenn, ha a hitelező nem egyezett bele az üzlet átruházásába. Az esetben \ azonban, ha az átruházás az ő beleegyezésével történt, csakis az átvevő legyen kötelezve. Ezen indítványnak is mellőzésével az értekezlet Daruváry indítványát tette magáévá, mely a ktk-be is átment s ennek 20. §-át képezi. Az ismertetett indítványok mindegyikéből kitűnik, hogy az értekezlet — melynek indokait a törvényhozáséinak is tekinthetjük — a hitelezők érdekeit kívánta a 20. §. felvétele által megóvni. Erre mutat az előadó indítványa, mely feltétlen egyetemleges kötelezettséget célzott; ezt bizonyítja Korizmics javaslala, mely azon esetre, ha a hitelező nem egyezett bele az üzlet átruházásába, szintén egyetemleges kötelezettséget állapit meg. A ' torvénybe átment szakaszt szintén a hitelezők érdekében hozottnak \ kell tekintenünk, a mi különben folyik a dolog természetéből is, ! mert hisz az átruházó s átvevő, mint szerződő felek, maguk óvhatják meg jogaikat, holott a hitelező — kinek tudomása sincs mindenkor az átruházásról — a törvényes intézkedés nélkül könnyen megrövidíthetnék. Igaz ugyan, hogy a ktk. 20. §-a az átvevőnek tetszésére biy./.a, hogy elvállalja-e a kötelezettségeket vagy sem ? De csakis ennyiben enyhítette a ktk. 20. §-a az átvevő kötelezettségét, t. i. hogy ezt az ő akaratától tette függővé. De ha elvállalta e kötelezettségeket, ha az átadónak az üzlet átvételekor terhére irta mindazon összegeket, melyeket ő a hitelezőknek fizetni fog, nem is vonhatja ki magát ezen kötelezettségeknek oly feltétel, oly lejárás s oly kikötés mellett leendő teljesítése alól, a mint azokat a hitelező s átadó megállapították. Az a törvényhozás, a mely a hitelezők jogait s érdekeit kívánta a kérdéses szakaszban megóvni, nem akarta, nem akarhatta, hogy a gyakorlati életben az illető §. 1 olynemü alkalmazást nyerjen, mely a megvédett jogot illusoriussá teszi. Mert abban dr. Győri urnák teljesen igaza van, hogy az a jog, melynek gyakorlata, gyakorlásának ideje és módja harmadik személy tetszésétől s megállapodásától függ, lehet jog papiroson, de nem lehet olyan, a mit a gyakorlati, annál kevésbé, a mit a kereskedelmi életben élő jognak tekintenek. Köztörvény szerint a hitelezőnek az átvevő ellen serami | joga sincs. 0 nem szerződött vele, nincs is tehát vele jogviszonyban. A ktk. 20. §-a által azonban az esetre, ha az átvevő az átadó kötelezettségeit elvállalja, az átvevő' s a hitelező között igenis támad s pedig törvényes intézkedésen alapuló jogviszony. E jogviszonynak tartalmát a jogok s kötelezettségek átháraralásá- I nak, úgyszintén az egyetemleges kötelezettségeknek természetéből kifolyólag csakis azon tartalom képezheti, mely az átadó s átvevő közötti jogviszonyt alkotja. E felett pedig egyoldalulag rendelkezni az átadó, mint adós — jogosítva nincsen, mert az általános jogelvek szerint az adós a hitelező beleegyezése nélkül még át sem ruházhatja másra kötél zettségét egész teljében, annál kevésbé módosíthatja azt lényegében. Az átadó megállapodása tehát az átvevővel lehet kötelező azzal szemben, de nem kötelezi a hitelezőt, mert saját jogai felett csakis ő maga rendelkezhetik. Az átvevő tehát hiába hivatkozik a hitelező ellenében, hogy 8 az átadóval más, későbbi lejáratot, más feltételt vagy kikötést állapított meg, mert ezek a hitelezőt nem kötelezik. A ktk. 20. §-ára sem hivatkozhatik átvevő, mert a ktk. csak általánosságban állapítja meg az átvevő kötelezettségét, a nélkül, hogy az átvevőt feljogosítaná — ha már egyszer elvállalta az átadó kötelezettségeit — ezeket módosítani. Lege non distinguente nec nostrum est distinguere. A ktk. 20. §-a csak arra jogosítván fel az átvevőt, hogy elvállalja, ha akarja a kötelezettségeket \ nem jogosítván őt fel a hitelező elleni hatálylyal többre, magyarázat által mi sem adhatunk neki több jogot, mint a mennyit a ktk. 20. §-a neki ad. Ezen véleményünket csak megerősíti az analógia, ha pl. a fenálló közkereseti társaságba belépő beltagra gondolunk, a ki szintén felelős a társaság eddigi kötelezettségeiért, a nélkül, hogy a társaság hitelezőivel szemben csak módjában is állana ezen kötelezettséget módosítani, vagy az alól magát kivonni. Ha a törvényhozás az átvevőt fel akarta volna ruházni azon joggal, hogy a hitelező elleni joghatálylyal az átvállalt kötelezettségeket külön kikötéssel, külön lejárattal vállalja el, ezt ép oly határozottan kiemelte volna a ktk. 20. §-ban, mint a hogy világosan kimondotta, hogy az átvevő csak az esetben felelős az átruházó kötelezettségeiért, ha ezeket elvállalta. Minthogy pedig a ktk. 20. §-a világosan meghatározza azon egyetlen feltételt, melytől az átvevő kötelezettsége függ, kiterjesztő magyarázatát adni a szakasznak nem lehet. A mit a kérdéses esetben a táblai Ítélet mond, t. i, »ha a ktk. 20. §-a szerint valamely üzlet átvevőjének joga van a kötelezettségeket át nem vállalni, akkor kell, hogy ahoz is joga legyen, hogy az átvállalást bizonyos feltételekhez kösse« ; ez áll teljesen az átadóval, de nem a hitelezővel szemben. S ha ily kikötések, feltételek létre jöttek s az átvevőnek ezek dacára is teljesítenie kell a kötelezettségeket a hitelezővel szemben, élhet az átadó ellen megállapodásuk értelmében regressussal, de nem védekezhetik a hitelező ellenében olynemü kikötésekkel, miket ő harmadik személy, az átadóval szemben megállapított s mikbe a hitelező bele nem egyezettJogelvek s a ktk. 20. §-nak helyes magyarázata után tehát azon egyedüli eredményre jutunk, hogy az átvevő nem köteles ugyan átvállalni az átadó kötelezettségeit; de ha elvállalta, ugy a hitelezőnek oly terjedelemben s módon felelős, mint az átadó. A gyakorlati élet igényeit is egyedül ezen magyarázat elégíti ki. Mert eltekintve azon remediumtól — mit dr. Wittmann ur említ — t, i. a csődtörvényről s tegyük hozzá, a büntetőtörvénykönyvtől, a mik alkalmasak ugyan arra, hogy a hitelező boszut álljon, de nem, hogy őt a károsítástól megóvják, az átadó, midőn az átvevő a kötelezettségeket magára vállalja, ezeknek megfelelő arányban kénytelen a vételárból a kötelezettségek teljesítésére szükséges pénz levonásába beleegyezni. S ha ennek dacára sincs biztosítva, hogy a hitelező ö ellene fog fellépni, a mi pedig biztosan meg fog történni, ha az átvevő csak későbbi lejárattal köteles fizetni, könnyen juthat abba a helyzetbe, hogy ugyanazon kötelezettséget kétszer kell teljesítenie. Fordulhat azután, az igaz, az átvevő ellen, de ez ő ellene is védekezhetik a későbbi lejárattal. Másrészt, minthogy az átvevő a terhek levonása után fizeti a vételárt, semmi ok sem forog fenn arra nézve, hogy e kötelezettségeknek kellő időben eleget tegyen. A legtöbb más eset, midőn az átvevő oly kikötéseket állapit meg, mik a hitelezőre nézve jogainak érvényesítését megnehezítik, sőt évtizedekre elodázzák, különösen ha az átadó nincs oly helyzetben, hogy a hitelező ellene fordulhasson követelésével, a hitelező érdekeinek kijátszására irányul; vagy legalább is színlelt ügylet. Olyan magyarázatát adni pedig a törvényszakasznak, a melylyel e kijátszás elömozdittathassék, sőt ellepleztessék, sem nem lehetett a törvényhozás intentiója, sem pedig a kereskedelmi hitel érdekeivel meg nem egyezik. Dr. Bihari M.'ir, Uudaputtn.