A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 34. szám - Ügyvédség és incompatibilitas - A Döntvények jogi értékéről

A JOG. 273 Csemegi Károly kir. curiai tanácselnök, mint egy vidéki lap közli, nyugdíjazását szándékozik kérni. A magyar büntető törvénykönyv tudós tervezője az utóbbi időben tényleg többször betegeskedett s a szünidőt megrongált egészségének helyreállítása végett Palaton-Füreden töltötte el, a hol jelenleg is időzik. Mindazáltal alig hihető, hogy jogi életünknek ezen kimagasló alakja már a közel jövőben visszavonuljon. A magyar törvénykezés, különösen a büntető törvénykezés egyáltalán nines abban a helyzetben, hogy oly férfiú befolyását, a milyen Csemegi Károly, nélkülözhetné, a Curia II. büntető tanácsa pedig már sokkal jelentékenyebb helyet foglal el törvénykezésünk fejlődésében, hogysem annak feje, a kényszerítő szükség esetén kívül, nagyobb következmények nélkül visszavonulhatna. E szükség — ugy tudjuk — még nem állott be s erősen hiszszük, hogy Csemegi Károly a szünetek után, megjavult egészséggel ismét átveszi a nevezetes curiai tanács vezetését. — Ugyanazon lapnak azon hire, hogy K o v á c h Kálmán igazságügyi min. tanácsos is vissza akar vonulni, szintén kevés valószínűséggel bír. — Vajkay Károly, a budapesti kir. ítélő tábla alelnöke aug. 18-án vette át a hosszabb szabadságra távozott Mihájlovics Miklós elnöktől a budapesti kir. ítélő tábla vezetését. Ez alkalommal meglátogatta az összes hivatalos helyiségeket s személyes meggyőződést szerzett a segédhivatalok működéséről, az alantas hivatalnokok helyzetéről és azok alkalmaztatásáról, a mi a hivatalokban igen kedvező benyomást keltett. Mihájlovics október elején tér vissza. — A munkácsi járásbíróság mizériáiról irtunk lapunk mult számának »Sérelmek« rovata alatt. Hogy mennyire alaposak voltak azok a panaszok, melyekről ott szóltunk, legjobban bizonyítja azon körülmény, hogy legújabban — mint bennünket értesítenek — a munkácsi kir. járásbíróságnál ministeri rendelet folytán 3 napdíjas alkalmaztatott s igy remélhető, hogy legalább a hátralékok egy része mihamar föl lesz dolgozva s az ügymenet a rendes kerékvágásba jut. ürömmel registráljuk e hirt, mert az látszik ki belőle, hogy az új igazságügyi kormány nem érzéketlen az ügyvédség és a jogkereső közönség igényei iránt. V Ügyvédség és incompatibilitas. L Irta : HOSTSUK JÁNOS, ügyvéd M.-Szigeten. Ügyvédi rendtartásunk s illetőleg az erről intézkedő 1874. évi XXXIV. t.-c. gyökeres módosítást igényel. Ezt minden jogász rég hangoztatja. A bírákra a törvény tüzetesebben határozza meg, hogy mely ügyekben nem vehetnek részt. így a perrendtartást szabályozó 18ö8. évi LIV. t.-c. 56. §-nak c) pontja szerint nem vehetnek részt a birák a többi között oly ügyekben, melyekben mint tanuk, szakértők, képviselők vagy közbenjárók működtek. Az ügyvédek ellenben az 1871. évi XXXIV. t.-c. 47. §-a szerint csak azokban kötelesek közbenjárásukat és a képviselést megtagadni, melyek meggyőződésük, vagy a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását célozzák; továbbá nem szabad az ügyvédnek ugyanegy időben s ugyanazon, vagy azzal lényeges összefüggésben álló ügyben mindkét felet képviselni, valamint oly ügyben, melyben az egyik felet képviselte, később a másiknak tanácsot adni, vagy ügyvédi szolgálatot teljesiteni. Ezek szerint tehát az ügyvéd, mint képviselő részt vehet s illetőleg egyik vagy másik felet képviselheti egy oly ügyben, a melyben történetesen mint tanú, szakértő, vagy pláne mint biró működött. Az igaz, hogy a felek érdekét tekintve, a biró functiója valamely ügyben fontosabb az ügyvédénél, mert ő az ügyet határozatával látja el s igy cselekménye mindkét fél érdekét érinti, holott az ügyvéd csakis a saját ügyfele érdekét köteles szemelőtt tartani. De csakis ennyi a különbség biró és ügyvéd között; egyébként az igazságszolgáltatásnak mindkettő egyenlő factora. Ugy de kétségbe nem vonható az sem, hogy azt az ügyvédet, a ki egy ügyben akár mint tanú, vagy szakértő, akár pedig mint biró működött, hogy a saját vallomásával, véleményével és határozataival szemben bizonyos elfogultság ne szállná meg. Aztán meg nem egy jogász, de egy laicus előtt is nagyon abnormis valami, hogy az az egyén, a ki egy ügyben tanú, szakértő vagy biró volt, abban más minőségben, például mint ügyvéd fungáljon akkor és ott, a mikor és a hol ez utóbbi hivatással már ellenérdeket képviselt, mert akár mint tanú, vagy szakértő, akár pedig mint biró szerepelt előzőleg az ügyben, bátran el lehet mondani, hogy ellenérdeknek szolgált, mivel mint tanú, szakértő vagy biró, a törvény értelmében az ügyön és illetőleg (szorosan véve) az egyes felek érdekén kívül állván, nem egyik vagy másik felet, hanem egyszerre együttesen mindkettőt képviselte s illetve mindkét fél érdekeinek szolgálatában állott annyiban, a mennyiben a hit alatt tett vallomása vagy véleménye, avagy pedig mint bírónál, határozata mindkét, tehát nemcsak elvontan az egyik fél érdekeire, kihatással volt, holott törvény szerint az ügyvéd egy és ugyanazon ügyben kizárólag csak egy érdeknek szolgálhat s illetőleg csak egy felet képviselhet. Ezen szerény nézetem szerint az egyik, mondjuk belső, vagyis anyagi oknak, a mely miatt az ügyvéd bizonyos ügyekben az elsorolt három esetben, mint képviselő, részt nem vehet. Mi a másik, mondjuk külső, vagyis alaki okot illeti, ez az, hogy ha az acták tanúsága szerint valakinek egy ügyben, mint tanúnak vagy szakértőnek, avagy pláne, mint bírónak, sajátkezű irásai és aláírásai fordulnak elő, hogy azon ügyben ézek utóbb más minőségben is feltalálhatók legyenek, már magával a külvilággal szemben is, mint visszás dolog, szerény nézetem szerint meg nem engedhető. Hogy ezen alaki ok mennyiben fogadható el és mennyiben nem, azt hiszem, elég lesz hivatkoznom arra, hogy hallottam esetet, mikor egy nyugdíjazott biró magát az ügyvédek lajstromába felvétetvén, most mint ügyvéd, unalmában a saját ítéleteit a p p e 11 á 1 g a t j a. Azt hiszem, ehez nem kell bővebb commentár. Azonban mit mond ehez a laicus. Azt, hogy a jog és törvénykezés olyan, mint az idő; egyszer borús, máskor derült, vagyis más szóval: ha akarom fehér, ha akarom fekete. Ez, azt hiszem, törvénykezésünkre fényt nem, hanem legfölebb csak is árnyat vet, annyival is inkább, mert itt már nézet- és meggyőződés változtatásról is van szó akkor, a midőn egy és ugyanazon egyed, mint bíró, előbb kimondotta, hogy Pálnak van igazsága, utóbb pedig, mint ügyvéd, azt érveli, hogy Péter mellett van az igazság. Akár csak a politikában, holott politika és justitia közt nagy ám a különbség. Ezek semmi összefüggésben és rokonságban nincsenek egymással. Ezek külön érdekek szolgálatában állanak. A politikában az elvtagadást, habár nem dicsérik, de megtűrik ; ellenben a justitiánál határozottan elitélik, mert itt a valódi igazság kiderítése és megvédése a postulatum, amannál pedig az igazságot diplomatiai köpenynyel szándékosan szoktak eltakarni, hogy valamikép fejét fel ne üsse. Ha már egyszer az ügyvédi állást azon magaslatra akarjuk emelni, a mely őt méltán megilleti, akkor mindenek ^ előtt purificálnunk kell azon utakat, a melyeken az ügyvédnek hivatásánál fogva haladnia kell és pedig ugy, hogy ahoz szó ne férjen. Igy azután, si Diis piacet, eléri az ügyvéd azt, a mit lelke régen óhajt. X

A Döntvények jogi értékéről. Irta : SIMAY S., kőhalmi aljárásbiró. Kétségkívül minden modern magyar jogász nagy jelentőséget és nem csekély jogi értéket tulajdonit az úgynevezett: »Döntvények «-nek. Hazánkban, a hol még a jogi törvényalkotás terén igen | sok tenni való van, már a judicatura egyöntetűsége érdekében is valóban fontosnak tarthatja azokat minden jogász, főképen mióta az 1881. évi LIX. törvény határozott rendelete folytán elvi jelentőségű esetek elbírálásánál törvényes zsinórmértékül és iránvadóul szolgálnak. Nézetünk szerint a tulajdonképeni döntvény, mintegy | oly Ariadné fonal gyanánt tekintendő, melynek segélyével az elbírálandó egyes zavaros peres jogviszonyok labyrintjéböl a jogi I bizonyosság megnyugtatóbb tisztására lehet kijutni. Hogy azonban az egészséges jogfejlődés és jogképződés szempontjából tekintve: tanácsos és célszeríi-e az egyes úgynevezett »Döntvény*-eket — helyesebben szólva: az elvi