A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 32. szám - A vaspályák kártéritési kötelezettsége személyi balesetek miatt. 5. r.

A JOG. való pályázatoknál már a szolgálati idő hiánya miatt is m .-llőztetett. Ez pedig nem történhetnék meg, ha kimondatnék, hogy az önálló ügyvédi gyakorlatban töltött minden év ép olyannak tekintetik, mintha az birói vagy ügyészi állásban töltetett volna. A hol az intéző körökben valamely hivatás gyakorlásának képző és képesítő hatása iránt a kellő érzék és helyes felfogás hiányzik, ott szükséges, hogy a hiányzó belátást a kötelező szabály pótolja. Az ügyvédség terén kifejtett gyakorlat ily tekintetbe vétele és annak a közszolgálattal való egyenjogositása kétségtelenül emelné az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyét és anyagilag is javítaná ép amaz ügyvédek helyzetét, a kiknek más eszközök és segédforrások kevésbbé állanak rendelkezésükre. Az anciennitas elve az emiitetteken kivül még más irányban is érvényesülhetne az ügyvédség terén s kapcsolatban a hivatott oldalról javaslatba hozott egyéb reformokkal és intézményekkel, mindenesetre sokat lendítene az ügyvédi kar állapotán s azt az állami és társadalmi életben rendeltetésének megfelelő magas színvonalra emelné. V

A vaspályák kártérítési kötelezettsége személyi balesetek miatt.* Irta: dr. DOBAI VIKTOR, budapesti ügyvéd. A mi végül azon Kérdést illeti, hogy mikor tudható be a baleset az illető egyén »saját hibája« gyanánt? erre nézve szabályul állitható, miszerint a vaspályavállalat csak akkor védekezhet azzal, hogy a megsérült vagy megöltnek saját hibája okozta a balesetet, hahogy a vaspálya a baleset előidézéséhez a maga részéről akár közvetve, akár közvetlenül közre nem járult. Ily * Az előző közleményeket lásd a »Jog« 24., 25. 28. és 30 számaiban. értelemben határozott, a fentebb idézett dr. Blum féle közleménv utján ismertetett német Reichsgericht már több döntvényjellegü ítéleteiben. 1 Hasonló értelemben nyilatkozik e kérdés tárgyában dr. Endemann is már idézett szakmüvében. * Ép ily felfogást tanusit K. K a h heidelbergi törvényszéki biró is (Oberamtsrichter) 1874. évben Mannheira és Strassburgban megjelent »das Haftpflichtgesetz« című szakmüvében, melyben ide vonatkozólag szinte több érdekes német felsőbirósági ítéleteket közöl. Szerinte a sérült vagy megöltet illetőleg a saját mulasztás főkép akkor forog fen, ha a baleset alkalmával vagy a balesetet megelőzőleg a baleset áldozata részéről lényeges üzemi és vasutrendőri elővigyázati rendszabályok megsértettek, avagy ha a vasúti alkalmazott speciális intése ellenére cselekedett (dolus, eulpa). A kár, mely a vasúti baleset folytán károsult által igényelhető, az 1874: 18. törvénycikknek különösen 2. §-ban, továbbá a 11. §. által van felsorolva és illetve körülírva. Az idézett 2. §. jelesül a következőkép intézkedik: »a vaspálya-vállalat kártérítési kötelezettsége az 1. §. esetében a következőkre teijed ki: 1 Erkenntniss vom 18-ten Jan. 1&80. Ann. I. 532 stb. >So ist nament lich eigenes Verschulden des Beamten nicht vorhanden, wenn er auf einem gefahrlichen Standpunkt dienstlich ausharr e n d, gegebene Warnungssignale überhört, oder nicht beachtet. Ebenso wenig liegt eigene Verschuldung vor, wenn er in der dringenden Eile des D i e n s t e s, die eigene Sicherheit und Gefahr ausser Augen setzt (Erkenntniss vom 13. Juli 1880. Ann. II. 357); oder wenn er im Interessé des Dienstes, der nur so mit der nöthigen Eile verrichtet werden konnte, einen gefahrlichen W e g ging (Erk. vom 13. Okt. 1880 Ann. II. 566); oder wenn erzurBéseitigung schwerer Gefahr, wahrend des Dahinbrausens des Zuges, die Zugleine anzog.« 2 Dr. Endemann »Haftpflichtgesetz stb« cimü könyvének 1. §. 7a) i pontjában e kérdés felett a többek közt következőkép nyilatkozik : »Nicht I das reicht alsó schon hin, dass überhaupt der Getödtete oder Verletzte durch 1 ein eigenes Verschulden, wozu namentlich das Ubertreten der für den Betrieb ertheilten Vorschriften gehört, dem Betriebe der Eisenbahn nahe gekommen und dadurch in thesi sich in die Möglichkeit einer Gefáhrdung I gebracht hat Vielmehr muss das eigene Verschulden in hypothesi g e r a d e I die bewirkende Ursache der erfolgten Tödtung oder Körperver[ letzung der bestimmten Person sein.« sajátszerűségét és a vér feltűnő folyékonyságát. Ennek következtében a belső részek vegyi vizsgálat céljából félretétettek. Én e vegyi vizsgálat eredményét január 25-ikén tudtam meg s 26-ikán meglátogattam vádlottat. »Jó hirt hozok önnek Mrs. Bartlettné — igy szóltam hozzá. — Azt hallom, hogy a hivatalos vegyi vizsgálat chloroform elnyelése által okozott halált constatált, a mit ugyan én nagyon valószinütlennek tartok, de ön ellen senki sem emelheti a mérgezés gyanúját, mert az hihetetlen, hogy valakit chloroformmal lehessen megmérgezni.« Erre azonban vádlott elhalványodott és lesújtva igy válaszolt: Én szerencsétlen! Bármit inkább óhajtottam volna, hogy gyomrában találjanak, csak chloroformot ne! Természetes —• folytatá dr. T.each — hogy e megjegyzés folytán vádlotthoz felvilágosítás végett kérdést intéztem, a mire ő megkért engemet, hogy hallgassam végig elbeszélését, mely rendkívüli gyötrelmeiben neki is némi megnyugvást fog szerezni. Elmondá, hogy fiatal korában ment nőül Mr. bartletthez, ki oly megállapodást ajánlott neki, melyet akkor még nem is értett. Férje ugyanis azt mondá, hogy a házasság köztük teljesen platonicus természetű lesz. Ez a megállapodás fenn is tartatott egyetlenegy eset kivételével, midőn megengedte, hogy férje hozzá közeledjék, mert rendkívüli vágya volt anyává lenni. Később azonban folytattatott az előbbi viszony. Férje, mint mondá, gyöngéd és kedves volt irányában, de megtiltotta neki, hogy barátnői legyenek. Nem tűrt házában még a cselédek között sem nőt s vádlottat is folyton férfitársaságra utalta. Férje, mint nekem vádlott beszélte, rendkívül örült, ha látta, hogy férfiak forgolódnak vádlott körül. Midőn 1885-ben az elhunyt megismerkedett Dysonnal, mint a nő nekem elmondá, rögtön azon eszme fogamzott meg agyában, hogy Dyson fogja boldogítani az ő nejét. »Férjem — igy szólt vádlott — minden lehetőt megtett, hogy egymás iránt vonzalmat keltsen fel bennünk, sőt Dysonnak egyenesen megmondta, hogy élvezetet szerez neki azzal, ha engem megcsókol s ő azt látja. Határozottan kijelentette, hogy ö engem Dysonnak adott.« AzAttorney General: Azt értette vádlott ez alatt, hogy akkor, vagy csak halála után. D r. I.each: Erre nem is gondoltam. Vádlott azután elmondta, hogy férje egy izben oly magaviseletet tanúsított, midőn már jobban kezdte érezni magát, mintha érvényesíteni akarná azon férji jogokat, melyekről önkényt lemondott. Ezt én nem akartam — igy szólt vádlott — megengedni s azt mondám férjemnek: »Hiszen, kedvesem, te engem Dysonnak adtál és csakugyan nem volna helyes a te részedről, hogy most azt cselekednéd, a mit házasságunk egész folyama alatt nem cselekedtél.« És férjem igazat adott nekem; mert belátta, hogy ezzel tartozik a saját adott szavának, az én női méltóságomnak és azon férfinak, a kivel engem saját elhatározásából eljegyzett. Midőn férjem állapota még jobbra fordult, gyakrabban tapasztaltam nála ugyanazon vágyat s én módról gondoskodtam, hogy ne hajthassa végre szándékát. Egyebek között, szerencsétlenségemre ehloroformra gondoltam, mert azt hallottam, hogy ha a nő chloroformot csepegtet zsebkendőjére és azt azon férfi arca elé tartja, a ki öt érinteni akarja, a férfi ingere rögtön lecsillapodik. (Nagy mozgás a hallgatóság körében.) Az Attorney General: Ezt ő mondta el önnek? D r. L e a c h : Igen. A chloroformot azonban egyetlen egyszer sem alkalmazta, mert férje különben is gyenge volt és az ellenállás folytán csakhamar abbanhagyott szándékával. »Én azonban — igv folytatá a vádlott itt elbeszélését — ennek dacára lelki furdalásokat éreztem s december 31-ikén, minthogy soha semmiféle titkom nem volt férjem előtt, elmondtam neki, hogy Dyson által milv célra vásároltattam chloroformot.« Én erre azt kérdeztem a vádlottól: vájjon nem haragudott-e meg e miatt férje? De ő azt mondá, hogy férje szemei ezen elbeszélésre könnyekkel teltek meg, rendkívül meghatott lett és a chloroformos üveget kívánta látni. »Fn — igy szólt vádlott — felkeltem és szekrényemből kivéve, átadtam neki a chloroformot, melyet ő az ágya fejéhez közel levő kandalló sarkára helyezett. Ekkor szobámba mentem, hogy éjjeli öltönyt vegyek magamra s visszatérve férjemhez, leültem a karszékbe s ölembe vettem lábát. Hogy mi történt ezután, nem tudom. Én a chloroformos üveget reggel ismét szekrényembe tettem s midőn január 6-ikán Dysont mentem meglátogatni, kidobtam a vasúti kupé ablakán.