A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 15. szám - A magyar börtönügy fejlődési története a jelen század kezdetétől. 3. r. - A házasságtörésről. 2. r.

A JOG. a férj nem követ el házasságtörést házasságon kívüli elhálás által. Annyira egyenjogúnak a görög jogfelfogás a nőt még nem tartotta, hogy ő férjétől házassági hűséget jogilag követelhessen. Különböző volt azonban a jogfelfogás a no házasságtörésére nézve. Athénben a no társadalmi állása még a legkedvezőbb. Mind e mellett Solon törvényei megengedik, hogy a férj házasságtörő nejét a rabszolgaságba eladhassa. Spártában a férjes no egészséges fiatal emberrel szabadon közösülhet; mert ez az államnak csak hasznára lehet. Az állami omnipotentia ennyire sárba rántotta a házas élet tisztaságát és szentségét! Ez az antik jogfelfogás ! Rómában az állam és az istenek őrködtek a házasság tisztasága felett, nehogy a férj ágya megszentségtelenittessék. Igaz, hogy később ép Rómában űzetett a házasságtörés a legnyilvánosabb és legaljasabb módon; de ez nem a római jogfelfogásnak, hanem csakis az erkölcsök általános elvadulásának és elaljasodásának volt a folyománya. Már tudjuk, hogy a férj házasságtörést neje irányában nem követhetett el. Annál szigorúbban büntettetett azonban a nő házasságtörése. A lex Júlia de adulteriis szerint, a házasságtörő nő büntetése a relegatio in insulam, mely a mai élethossziglani deportátiónak felel meg ; azonkívül elveszítette a dos felét és összes egyéb vagyonának egyharmadát. A házasságtörő nővel elháló férfi, a ki tehát egy más férfiúnak férji jogait megsértette, szintén relegátióval büntettetett, csakhogy természetesen — más helyre relegáltatott, mint az ő bűntársa. A keresztény római császárok alatt a lex Júlia büntető szabályai megváltoztattak, a mennyiben az adulter, a ki t. i. férjes nővel közösült, pallos által kivégeztetett; a házasságtörő no pedig, különösen Justinian óta örökre egy zárdába záratott. A justiniáni törvények megadták azonban a sértett férjnek a jogot, hog^y két év eltelte után nejét a zárdából ismét visszakövetelhette. Érdekes azonban az, hogy mig a lex Júlia de adulteriis szerint, hogyha a sértett férj a házasságtörő nőt fel nem jelentette, bárki felléphetett popularis actióval, — addig ez a későbbi constitutiók által oda módosíttatott, hogy a házasságtörő nő csakis a sértett férj indítványára volt megbüntethető. Ha ismerjük az imperátorok alatti erkölcsi elfajulást, képzelhetjük, hogy ez nem jelentett egyebet, minthogy a szigorú régi törvény érvényben hagyatott ugyan, de alig találkozott férj, a ki házasságtörő nejének megbüntetését követelte volna. Nagyon mindennapi dologgá vált már akkor az emiitett bűntény! Tényleges hatályba léptek a házasságtörés elleni szigorú római törvények recipiálás folytán a németeknél. A mi a régi germánokat illeti, ezekről Tacitus egy helyen Áttérünk most a harmadik és utolsó korszakhoz, mely a magyar parlamenti kormányzat visszaállításával kezdődik és a melyhez a jelen is tartozik. 1867. február 17. megalakult magyar minisztérium hivatalba lépésekor a legfontosabb közjogi és politikai ténykedések közepette azonnal érezte annak szükségét, hogy az igazság és börtönügynek az 18i8-dik évben félbeszakadt ujjáalkotási munkálatát azonnal meg kell kezdeni. Mindenekelőtt behozta a minisztérium sajtóvétségekre az esküdtszéki eljárást, és az ilynemű elitéltekre külön fogházi helyiségeket rendezett be, hogy ez által a közönséges bűntettesektől még helyileg is elkülönittessenek és a büntetési idő alatt csak a legszükségesebb ellenőrzés alatt álljanak. (Ily különös fogházhelyiség ma már nem létezik, mivel a büntető törvény a sajtóvétségeket a többi vétségekkel egyenlővé tette következményeikre nézve. Leginkább megfelel neki a mai államfogház.) Miután az 1843. évi munkálat létrejötte óta csaknem egy negyedszázad mult el, nem lehetett azt egyszerűen a törvényhozás elé vinni, és ezért elhatározták, hogy annak felhasználásával egy új törvényjavaslat dolgoztassék ki. Egyidejűleg kiküldte a minisztérium 2 hivatalnokát (az időközben elhalt Csillagh László miniszteri tanácsost, és Tauffer Emilt, az akkori miniszteri fogalmazót, jelenlegi fegyintézeti igazgatót Le poglavában Horvátországban) külföldre, a legtökéletesebb fegyházak tanulmányozása céljából Németország, Belgium és Angliában Az ekként gyűjtött tapasztalatok gyümölcse azonnal a lehetőséghez képest értékesíttetett; különös figyelmet fordítottak a minisztérium közvetlen vezetése alatt álló országos fegyintézetekre. A részben már létező, azonban nem igen követett utasítások szigorú betartása meghagyatott a fegyintézeti igazgatóknak, sőt ezek a szükséges kiegészítésekkel is elláttattak. azt állítja ugyan, hogy előttük a polygamia nem volt ismeretlen ; de a kereszténység behozatala óta a monogámia feltétlenül elismertetvén, egy népnél sem tartatott a házassági hűség oly szentnek, mint ép a németeknél. A keresztény házasság tisztasága és magasztossága mindaddig egy nép által sem lett annyira felfogva, mint a németek által. De mindennek dacára itt sem hiányzottak az elfajulások; csak a ius primae noctisra emlékezzünk. A házasságtörés büntetését illetőleg, a német közönséges jogban a római és kánonjognak sajátszerű egygyéolvadását szemlélhetjük. A házasságtörés büntetésére vonatkozólag a Carolina egyszerűen a recipiált római jogra utal; csakhogy azon lényeges különbséggel, hogy a kánonjogi felfogást követve a férj ép ugy követhet el házasságtörést, mint a nő. A férj német jog szerint ép ugy tartozik házassági hűséggel, mint a nő. A házasságtörő férj büntetése a halál és a házasságtörő nő büntetése élethossziglani elzárás egy zárdába. Ezen büntetések azonban a törvényszéki gyakorlat által lényegesen enyhittettek; később pedig újabb törvények által is megváltoztattak. A házasságtörés a Carolina szerint csakis a sértett házastárs indítványára volt megbüntethető ; csakhogy a törvényszéki gyakorlat rendesen mégis hivatalból szokta a házasságtörést megfenyíteni, annál is inkább, mert ezen eljárásukban a particuláris törvényhozások által gyámolittattak. Az ujabbi törvények már általában a sértett fél indítványához kötik a büntethetőséget. Láttuk már, hogy nálunk magyaroknál régebben mily önálló volt a jogfelfogás a házasságtörést illetőleg. Szent László törvénye (I. 13.) feljogosította a férjet, hogy tetten kapott házasságtörő nejét megölhesse. »Si quis uxorem cum altero viro adulterantem necaverit, Deo de se rationem reddat et sí voluerit, aliam ducat.« Ha pedig a sértett férj a házasságtörő nő ellen bűnvádi keresetet indított, a nő fejvesztéssel bűnhődött vagy egymáshoz kötött fák vagy pedig lovak által szétszakittatott. Ezenkívül hitbérét is elveszítette. Tudjuk, hogy mindezen szigorú büntetések, a nélkül hogy tényleg eltöröltettek volna, idővel a gyakorlat által tetemesen enyhültek és hogy különösen a feleségnek és a vele házasságon kivül elháló férfiúnak büntetése nem a halál, hanem hosszabbrövidebb fogság lett. Régi törvényeink szerint a férj is követhetett el a házasságtörést ; csakhogy törvényeink nagyon bölcsen fel tudták fogni azon különbséget, mely létezik a közt, vájjon férj avagy nő követett el házasságtörést és a nőnek megtagadta a bűnvádi keresetet a házasságtörő férj ellen. A nőnek csak azon jogot adta meg, hogy férje ellen az elválást követelhesse. Állithatjuk, hogy a fegyenceknek kor, előélet, erkölcsi állapotuk és részben az általuk elkövetett büntettek szerinti osztályozása, és egy alacsonyabb osztályból magasabb osztályba való rendszeres átlépése a mi országos fegyintézeteinkben tulajdonképen csak ezen időtől fogva létezik. Az az előtti megyei, jelenleg törvényszéki börtönökben is azok állapotának javítására megtétettek a lehetséges intézkedések, és főkép arra ügyeltek, hogy azokban a legnagyobb tisztaság, szigorú házi rend, és a hol lehetséges, a foglyok hasznos foglalkoztatása behozassék és fentartassék, ugy hogy dacára a sok hiánynak, rövid idő alatt nem mutattak oly visszataszító képet. Azonban mélyreható, radikális újítások a büntető törvénykönyv létrejöttéig már csak azért sem valósittathattak meg, mert a törvényhozásnak a büntetési rendszerek közötti szabad választásának nem lehetett praejudicálni. Ne hogy ismétlésekbe essünk, fegyházaink lassankinti fejlődését később adjuk elő, a midőn is azok jelen állapotáról is szó leend. Itt csak megemlítjük, hogy a büntetőtörvény behozataláig* tehát 1880. szeptember l-ig, közönséges bűntényekre még mindig a régi magyar törvényekből ismert börtön- és fogházbüntetés jött alkalmazásba; hogy az intézetek, melyekben a büntetés végrehajtandó volt, törvényileg meghatározva nem voltak, hanem azon szokás létezett,.hogy az 1 évnél rövidebb börtön vagy fogházbüntetésre elitélteket a törvényszéki börtönökben hagyták, azokat azonban, a kik egy évre, vagy ennél több évre Ítéltettek, az országos fegyházakba szállították. A szabadságvesztés büntetésnek itéletileg kimondott tartama csak a király kegyelme utján volt megrövidíthető.