A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886 / 13. szám - A váltótelepités fogalommeghatározása
102 A JOG. a telepesnél, vagy ha jobban tetszik, a fizetés helyén keresni és tanúsítványt adni arról, hogy az elfogadó a telepesnél, vagy a fizetés helyén nem találtatott. Ezen óvás minden esetben szabály talán volt és az 1876. évi XXVH-ik t.-c. 43-ik szakaszának 2-ik bekezdése értelmében maga után vonta azt, hogy a váltóbirtokos nemcsak a kibocsátó és forgatók elleni visszkeresetét, hanem az elfogadó elleni váltókeresetét is elvesztette. Egyébként az 1870. évi XXVII-ik t. e. Il3-ik szakasza szerint telepitett váltóknál a telepes egyszersmind váltóbirtokos is lehet, csakhogy ez esetben az óvatoló közeg a telepest és egyúttal váltóbirtokost nem a kifizetésre, hanem arra szólítja fel, hogy vájjon az elfogadó a telepesnél a kifizetést már teljesitette-e ? és a telepesnek, ki egyúttal váltóbirtokos is lehet, a felszólításra adott válaszát veszi az óvási oklevélbe. Szerény véleményem szerint az ily eljárás felel meg a törvénynek és én biztosithatom tisztelt kollegámat, hogy az 1876-ik évi XXVII-ik t.-c. életbeléptetése óta alig van óvatoló közeg, ki a váltókat másként óvatolta volna. Nem vindicálok magamnak csalhatatlanságot és csak örülnék annak, ha tisztelt kollegám véleményem helytelenségéről győzne meg, mert intézvényünk érdekében fekszik, hogy e részben egyöntetű eljárás állapittassék meg. Kelt Nagy-Kanizsán, 1886. március hó 16. Plihál Ferenc, kir. közjegyző Xagy- Kanizsán. )C ni. Ezen lapok Il ik számában egy cikk jelent meg Miskolczy Barnabás nagyváradi kir. közjegyző ur tollából, a melyben a kir. Curiának 624/885. számú döntvényét kemény bírálat tárgyává teszi, kijelentvén, hogy az idézett döntvény »az eddigi bírósági határozatok s az 1840-ik évi váltótörvények életbelépte óta divó szokás^ ellenére egy oly jogelvet állapit meg, melynek az összes óvatoló közegek és az óvatolást eszközöltető felek mind ez ideig az ellenkezőjét tartották.« Az éles támadás hangján tartott döntvénybirálat azáltal, hogy a felvetett kérdésben a nyilvános discussiot megindította, eléggé indokolttá teszi a jelen felszólalást, a melynek célja épen az idézett cikkel ellenkező curiai határozat helyességének közelebbi igazolása. De térjünk át a kérdés érdemére. A nevezett curiai határozatnak — Miskolczy ur szerint — hibája abban áll, hogy egy oly váltót, melynek telephelyét jelölő záradéka igy szól: »fizetendő Egerben az egri kereskedelmi- és ipar-hitelintézetnél,« telepitett váltónak deklarált és kimondotta, hogy ezen váltót nem az intézvényezettnek, hanem a telepesként szereplő pénzintézetnek kellett volna fizetés végett bemutatni. Tájékoztatás végett utalva a szóban forgó váltó és óvásnak e lap ll-ik számában közölt szövegére, mindenekelőtt a telepítésnek a magyar váltótörvényből folyó fogalommeghatározásával fogunk foglalkozni. A telepitett váltó az új magyar vtörv. szerint az által válik létezővé, hogy a váltólevélben az intézvényezett lakhelyétől határozottan különböző hely jelöltetik ki fizetési helyül, vagyis a törvény 24. §-ának szavaival élve a váltó telepitettnek tekintendő »ha a váltón az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely van kijelölve.« Az idegen váltó tehát — mert csak arról van itt szó — már pusztán azon okból tekintendő telepitettnek, mert fizetési helye az intézvényezett lakhelyétől különbözik. Ezen fogalommeghatározásból következik, hogy a telepitett váltó létesítéséhez azon személynek határozott kijelölése, a ki a fizetést a fizetési helyen teljesíteni fogja, nem kívántatik meg okvetlenül. Hogy törvényünk ezen u. n. határozatlanul telepitett váltókat ismeri, melyeknek jellemző sajátságuk épen abban áll, hogy rajtuk telepes kijelölve nincsen, kitűnik a 24. §. azon intézkedéséből, a mely szerint azon esetben, ha telepes nevezés az intéző és az elfogadó által egyaránt elmulasztatott. »az tételeztetik fel, hogy az intézvényezett maga kívánja a telep helyén a fizetést teljesiteni.« Az eddig kifejtetteknél fogva már is kétségtelen, hogy mennyire téves azon nézet, mely szerint »telepitett váltónak csak az volna tekintendő, a melyben világosan ki van tüntetve azon személy, ki által a fizetés teljesítendő.« Ezen fogalommeghatározás szerint minden intézett váltó telepitettnek volna tekintendő. Hiszen a vtörv. 3. §-ának 6. pontja szerint minden idegen váltó lényeges kellékét képezi azon személynek megnevezése, mely által a fizetés teljesítendő. A telepitett váltó ezen túlságosan bő definitiójának elfogadhatlansága ez által teljesen igazolva lévén, áttérhetünk a telepes kérdésére, a melyre vonatkozólag részünkről is elismerjük, hogy az u. n. határozottan telepitett váltón megjelölt és az intézvényezettől különböző azon személy, a ki által a fizetés a telep helyén teljesítendő, törvényünk szerint telepesnek tekintendő. Hozzáteszszük azonban, hogy a törvény ^ ezen kitételével nem kívánja okvetlenül ezen kifejezés használatát: "fizetendő X. Y. ur á 11 a l.« Nincs is semmiféle ok arra nézve, hogy ezen kifejezés miért ne pótoltathassék más a közönséges életben azzal egyértelműnek elfogadott kifejezéssel, például azzal , »fizetendo X. Y. urnál.« Annak igazolására, hogy a felhozott kifejezések ugy az elméletben, mint a gyakorlatban egyértelműeknek tekintetnek, szerfelett gazdag irodalom áll rendelkezésre,* de a mindennapi tapasztalat is tanúságot tesz a mellett, hogy a telepitett váltók 9/l0-ed részének telepítési záradéka igy szól: »fizetendő X. \. urnák és németül: »Zahlbar bei Ilerrn X. Y.« a nélkül, hogy ezen telepítés nehézségeket okozna. Ezen telepítés: fizetendő X. V. ur által« vagy »Zahlbar durch Herrn X. Y.« olyan ritka, mint a fehér holló. A telepitett váltónak kifejtett természetét szem előtt tartva, az idézett curiai határozat alapját képező váltót tehát, melyen intézvényezettként H. G. ur szerepel Josefstadtban és a mely Egerben fizetendő az ottani hitelintézetnél, határozottan telepitett váltónak kell tekintenünk. Akár a hitelintézet által, akár a hitelintézetnél fizetendő ezen váltó, az egyaránt telepitett váltó marad azon okból, mert az elfogadóként szereplő II. G. ur lakhelye Josefstadt, a fizetési hely pedig Eger. Hogy ezen váltót nem az i intézvényezettnek,hanem a telepesként szereplő pénzintézetnek kellett volna fizetés végett bemutatni, az a dolog természetében fekszik. Egészen elhibázottnak kell tehát tartanunk Miskolczy urnák I azon felfogását, hogy az emiitett váltó telepitettnek már csak azért sem tekinthető, mert ha az telepitett volna, akkor a fenforgó esetben a hitelező takarékpénztárnak arra kellene megkeresni az óvatoló személyt, hogy a váltót neki, mint telepesnek fizetés végett mutassa be. De hogy tehessen ily képtelenséget — úgymond Miskolczy ur — hogy akkor, a midőn ö a hitelező, magamagát szólittassa föl a váltó kifizetésére !« Részünkről ebben képtelenséget egyáltalában nem látunk már csak azért sem, mert az elfogadónak a telepeshez való köztörvényi viszonya, mint általában, ugy itt sem képezheti a váltójogi következmények kizárásának alapját, valamint azon elfogadó, ki később a váltó birtokába jut, a váltót saját maga ellen kénytelen megóvatoltatni, hogy a kibocsátó ellen jogát fentartsa, ugy a telepesre nézve is ugyanennek kell állani, a nélkül, hogy ebben valami váltójogellenesség volna szemlélhető. Ezek után Miskolczy ur azon végső kérdése, hogy ki viselje az óvás megdöntéséből ered- I hetö kárt, elvileg magától nyer megoldást. Dr. Stcrn Ármin J Budapesten, r J Sérelmek.*5 A gyula-fehérvári kir. járásbirósáfr. Hogy valaki a bírói fontos hivatásnak megfelelni képes legyen, mindenekelőtt szükséges, hogy a jogesetek bírói észszel való megítélésében érett judiciummal bírjon. Az igazságügyminiszter által a birói kinevezéseknél gyakorlatba vett, a jogászvilág által j naponta perhorreskált céhrendszer, fájdalom, sok gyenge, selejtes egyént ültetett a birói székbe, de alig hiszszük, hogy az összes j birói kar ész és itélőtehetség tekintetében oly szánalomra méltó egyénnel birna, mint a milyent a gyula-fehérvári aljárásbiro ' I. ur személyében az olvasó jogászvilágnak itt bemutatunk. De mielőtt ezen jó urat a megérdemelt nyilvánosság itélő| széke elé vinnők, soroljuk elő a tényt a maga meztelen való; ságában: Egy ügyvéd védencével, az ennek érdekében teljesíteti I ügyvédi munka és kiadások felett elszámolván, miután ez a la minute fizetni nem tudott, elfogadta az elébe letett számlát, azt sajátkezűleg aláirta és magát a fizetés teljesítésére kötelezte. * L. A berlini Obertribunal 1856. febr. 10-án kelt határozata. A német b i r. kftszék határozata. Entscheidungen V. k. 126. L, IX. k. 421. 1. Hartmann: Da* deutsche Wechselrecht 223. 1 Volkmar és Loewy: Die deutsche W. O. 120. 1. stb., stb. ** Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kivántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség.
