A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 11. szám - Enyhitő, súlyosító körülményekről és egyébről

6-2 A J Ö'G. megbirálásánál érvényt. Meghamisítja a törvényhozás müvét, a törvényt: tehát vétkezik. Ugy a mint ezt az emiitett határvonalt nem szabad hátratolnunk, épen ugy nem szabad azon túlszáguldanunk sem, mindaddig, mig azt az arra egyedül hivatott törvényhozás maga nem fogja vagy előbbre vagy — ez sincs kizárva —• esetleg ismét hátrább tolni. Ha ezt az eljárást követnők, ha volna annyi lélekerönk, hogy minden ragyogó példaadás, minden csábítgató édes szó, minden tettegetés, ijesztgetés vagy fenyegetés sem birna egyebet kisajtolni belőlünk, mint e szavakat: »Itt állok és maradok; egyébkint nem tehetek; ugy segéljen az isten!« akkor most, a magyar büntetőtörvénykönyv hatálybaléptét követő hatodik évben nem fognánk minduntalan arra ébredni, hogy az — csudálkozásunkra valóban és csakugyan! — nem törvény, a mit mi, mindannyian kivétel nélkül, öt éven túl törvénynek tudtunk, tartottunk, ismertünk és alkalmaztunk. Sok mindenféle szeretetreméltó zűrzavarnak szakadna vége azonnal és bizony nem vallaná kárát a büntető jogszolgáltatás biztossága s egyöntetűsége és ezért az ország s ennek lakossága sem. .Aliért mondom el mindezeket ma? Kérditek? Felelek. Igen egyszerű, jelentéktelen jogeset szolgál arra alkalmul. Többen mulattak szüret alkalmával Balaton Sándor szőlőjében és szokás szerint üdvlövések eldurrantásával tüzelték a jó kedvet. A szőlő tulajdonosa szintén előhozott hatlövetű forgópisztolyt s lőtt abból párszor. Aztán letette a pisztolyt a kut melletti padra s ott hagyta, mig maga a présházba távozott. Kis idő múlva az egyik szüretelő vendég, Berényi László, ki már előbb is lőtt egy másik vendégnek, Spissák Ferencnek közönséges pisztolyából, felvette a padról a forgópisztolyt és aközben, hogy mondá: »Nézd, igy kell a revolvert kilőni!« a fegyver elsült kezében. A forgópisztoly élesre volt töltve s a löveg a forgópisztoly tulajdonosa testébe furadott, ki épen abban a pillanatban lépett ki a présház ajtajából. Balaton Sándor ennek következtében meghalt. Ez a tényállás, melynek következményéül a pestvidéki kir. törvényszék 1884. december 27-én 8,166. sz. a. kelt ítéletével Berényi Lászlót a btk. 290. §-ába ütköző emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek s ezért ugyanazon §. alapján 3 havi fogházra Ítélte, tekintettel a vádlottnak büntetlen előéletére s arra a körülményre, hogy a bekövetkezett szerencsétlenségnek Balaton Sándor is oka volt abbeli gondatlansága miatt, melylyel élesre töltött fegyverét felügyelet nélkül a szabadban hagyta emberek közt. Ezt az ítéletet felebbezte a vádlott, büntelenségét vitatva és felebbezett a kir. ügyész is, a büntetés súlyosbítása végett. A budapesti királyi ítélő t á b 1 a mindamellett helybenhagyta az elsöbiróság ítéletét, 1885. március 23-án 2,427. sz. a. kelt Ítélettel. Ellenben a kir. Curia 1886. febr. 4-én 4,536. sz. a. kelt ítélettel helybenhagyta ugyan a bűnösség és minősítés kérdésében az alsóbiróságok ítéleteit, de a vádlott büntetését egy évi fogházra emelte fel. Ezt az utóbbi rendelkezését a kir. Curia következőleg indokolta: »Tekintve, hogy a gondatlanságból elkövetett cselekmények n é 1, m i u t á n azoknál a s z á n d é k o s ság hiányzik, a büntetlen előélet ép oly kevéssé képezhet enyhítő körülményt, mint a hogy a rovott előélet nem szolgálhat súlyosítóul s ehez képest az alsóbiróságilag vádlott javára a büntetlen előéletre alapított enyhítő körülmény helyesnek el nem fogadható; tekintve, hogy vádlottat annak folytán, mert az emberi életre veszélyes lőfegyvert több ember közelében csövével nem fölfelé irányozva tartotta és hogy e mulasztásnak emberélet esett áldozatul, nagyfokú s az alsóbiróságilag kimért büntetéssel arányban nem álló gondatlanság terheli: büntetése egy évi fogházra felemeltetik.» jelentéktelennek mondottam ezt a jogesetet, a mint az is : mindennapos. Nézetem szerint mégis megérdemli a kir. Curia Ítéletének indokolása, hogy alkotó elemeire szétszedessék, íelbontassék a maga egyes részleteire és ezek a részletek ^ szembe állíttassanak a büntető törvényjavaslat miniszteri indokolásával s az annak alapján öt éven át ' eddig kifejlett joggyakorlat jelenségeivel. Megérdemli ezt — nézetem szerint — főleg azért, mert abban a pillanatban, a melyben a kir. Curiának 1885. évi nov. 26-án meghozott, 49. számú büntetőjogi döntvényéből arról értesülünk, a mire addig senki sem figyelmeztette tüzetesen a törvényt alkalmazókat, hogy mindazokban az esetekben, melyekben nem forognak fenn sem súlyosító, sem enyhítő körülmények, vagy pedig a súlyosító és enyhítő körülmények egymást teljeseii ellensúlyozzák, feltétlenül a törvényben megállapított büntetés középtartama szabandó ki, ez a középtartam pedig, vagyis tehát a törvényes büntetés felerésze 1 évig terjedhető börtönnél 9 hó, 2 évtől 5 évig terjedhető fegyháznál 3 év és 6 hó, 3 évig terjedhető fegyháznál 2 év és 6 hó, 10 évtől 15 évig terjedhető fegyháznál 12 év és ti hó stb. stb., abban a pillanatban, mondom, a mint ezt a kissé meglepő, váratlan igazságot megtudtuk, magasra szökkent fel az enyhítő és .súlyosító körülmények értékének az árfolyama, ugy hogy most már alig tekinthető közönyösnek, ha valaki, bárki leg\ en is az, arra tör, hogy elvi (mert nálunk most minden elvi!), tehát elvi kijelentések segélyével azoknak a körülményeknek a számát, bár. csak a büntetendő cselekményeknek I egyes töredékes csoportjaira nézve, akár árverezve szaporítsa, akár árcsökkentéssel fogyaszsza s ekként megvonja a bírótól azt a jogot, hogy a nyert összbenyomások alapján mérlegelhesse a bűnösségnek fennforgó fokát, vagyis egyéníthessen minden egyes esetet, mit én a bírói hivatás lélekismeretes teljesithetésének feltételéül s kétségtelenül igen nehezen teljesíthető, de fökövetelménye gyanánt tekintek. E szempontból boncolva a kir. Curia idézett ítéletének indokolását: szembeötlő azonnal, hogy válaszfalat kíván az vonni a gondatlanságból elkövetett és a szándékos bűncselekvények közt, kimondva, hogy egyes enyhítő vagy súlyosító körülmények a gondatlanságból elkövetett cselekménveknél számba nem vehetők, és pedig azért nem, mert ezeknél a cselekményeknél a szándékosság hiányzik. Megérdemli emez állítás indokolásának utolsó tétele, hogy azt nagyobb hangsúlyozás végett még egyszer ismételjük. Tehát: »A gondatlanságból elkövetett cselekmények azért képezik, az enyhítő és súlyosító körülmények alkalmazása szempontjából, a büntetendő cselekményeknek külön faját és osztályát, mivel ezeknél a cselekményeknél hiányzik a szándékosság. Töredelmes őszinteséggel kell ez alkalommal és bünbánólag megvallanom, hogy én is a magyar jogászvilág ama tudatlanainak nagy csoportjához tartozom, a kik — sajnos! — csakugyan nem tudják, hogy a fentebb már megnevezett és még sok más rend1 kivül kiváló és nagynevű tudósok melyikének bölcs s nem eléggé dicsérhető munkájában van — mint most szokás mondani — contemplálandó problémául felvetve a kérdés: igaz-e, hogy a gondatlanságból elkövetett cselekménynél hiányzik a szándékosság? s azt sem tudom, melyike ama rendkívül kiváló, nagynevű és világhírű tudósoknak oldotta meg ezt a problémát, kellő, hosszabb vagy rövidebb contemplálás után, ugy és olyan| képen, mint a hogyan azt a kir. Curia többször emiitett ítéletének i indokolásában eldöntötte. Ellenben tudom azt az egyet, hogy a kir. Curia azt az állítását, hogy a gondatlanságból elkövetett cselekményeknél hiányzik a szándékosság, nem merítette a magyar büntetőtörvénykönyv miniszteri indokolásából. Nem meríthette ezt ebből az indokolásból, mert az, erre vonatkozóan, szórói-szóra a következőket tartalmazza : »azon tétel, hogy a gondatlanság a szán d.ék t e 1 j e s k í z á r á s a volna, ma már aligha fog állíttatni. (Anyaggyüjtemény 499. lap); továbbá : »nem az akarathiány, a mi a dolust elválasztja a culpától (értsd: a gondatlanságból eredő vétkességtől}, hanem csupán az akarat tevékenységének foka. A culpánál is a causalis nexusra van utalva a biró; mert kétségtelen, hogy a culposus eredimény mindig egy szándékos cselekménynek | következménye, akár legyen a szándékosan véghezvitt i cselekmény magában is büntetendő s az ehez járuló, nem szándékolt eredmény súlyosbítsa a beszámítást, mint például, a ki szándékosan testi sértést követ el, de e szándékos cselekvéséből egy nem szándékos következmény, a megsértettnek halála származott; akár pedig megengedett legyen a szándékos cselekmény, melynek nem szándékolt következményét képezi a culposus eredmény, például a vadász vadra lővén az erdőben, vigyázatlant I egy embert lő meg. Mindkét esetben a causalis nexus szembej ötlik s mindkét eset az akarattal, de nem mindig dolose véghezvitt tettnek, a nem szándékolt sérelmes eredményj nyel való összefüggését tünteti elő. Mindkét esetben tehát nem | az akarathiány, hanem az akarat tevékenységének nero