Szende Pál (szerk.): Pótlás a Magyar hiteljog III. kötetéhez. A „fizetésképtelenségi jog”-hoz és az „iparjog”-hoz (Budapest, 1933)

— 163.40011932. K. M. sz. rendelet. 141 testület a törvény hatálybalépése után vesz alkalmazásba, mert a törvény hatálybalépése előtt szerződtetett tisztviselők szolgálati jogviszonyait nem lehet az említett rendelkezések érvényesítésével megbolygatni. Azokra a tisztviselőkre, akiket a törvény hatálybalépése előtt vett az ipartestület alkalma­zásba, a velük kötött megállapodások irányadók. Az egy évi próbaszolgálatát kitöltött olyan tisztviselő te­kintetében, akinek öt évre szerződtetéséhez az előljárósági tagok legalább két harmadának hozzájárulását megszerezni nem lehet, az elöljáróság egyszerű szótöbbséggel határozza el, hogy a tisztviselőt elbocsátja-e, avagy határozatlan időre, vagy határozott, de öt évnél rövidebb időre szerződteti-e. Az ilyen tisztviselőre a próbaidőt követő öt évi szolgálati idő betöltése után sem nyer alkalmazást a törvénynek az előző bekezdésben említett az a rendelkezése, hogy az öt évnek elteltével az előljárósági tagok többségének hozzájárulása esetén a tiszt­viselőt véglegesíteni kell. Önként értetődően nincs azonban akadálya annak, hogy az ilyen tisztviselőt az öt évnek eltel­tével az elöljáróság tagjai többségének hozzájárulásával akár határozott, vagy határozatlan időre szerződtethesse, akár vég­legesíthesse. Egyébként az ipartestületi alkalmazottak szolgálati vi­szonyának szabályozását a szakasz a közgyűlés által alkotott szolgálati és fegyelmi szabályzatra hagyja, ilyennek hiányában az illető tisztviselőkkel kötött szerződéses megállapodások irányadók, azzal a korlátozással, hogy a szolgálati és fegyelmi szabályzat nem tartalmazhat az alkalmazottakra kedvezőtle­nebb rendelkezéseket azoknál, amelyek az iparban alkalma­zott magántisztviselőkre érvényesek. Az ipartestületi alapszabályok. 27. §. A törvény 30. §-ának ötödik bekezdése kizárja az alapszabályokba olyan rendelkezésnek felvételét, hogy ameny­nyiben a szabályszerűen egybehívott közgyűlésen a tagok nem jelennének meg a határozatképes számban, újabb közgyűlés egybehívását mellőzni lehet és meghatározott várakozási idő után a megjelent tagok a közgyűlés napirendjén szereplő ügye­ket még aznap végig tárgyalhatják és azok tekintetében hatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom