Szende Pál (szerk.): Pótlás a Magyar hiteljog II. kötetéhez. A „kereskedelmi melléktörvények”-hez és a „váltótörvény”-hez (Budapest, 1933)

— Karteltörvény. — 37 ges külön szabályokat — ideértve az illetékességre és a fellebbvitelre vonatkozó szabályokat is — rendelet­tel állapíthatja meg. A bírság kiszabása iránti eljárás a bírságolás alapjául szolgáló cselekmény elkövetésétől számított három év alatt, a már kiszabott bírság a határozat jogerőre emelkedésétől számított öt év alatt évül el. 16. §. Az e törvény életbelépte előtt létrejött fennálló megállapodást és határozatot, ha nincs írásba foglalva, e törvény életbelépésétől számított harminc nap alatt írásba kell foglalni és amennyiben a 2. §. szerint bemutatása kötelező, e törvény életbelépésétől számított negyvenöt nap alatt a m. kir. közgazdasági miniszterhez be kell mutatni. 17. §. A vásárra vitt mezőgazdasági cikk árának szabad és természetes kialakulását összebeszéléssel, összejátszással vagy egyéb mesterséges beavatkozással a termelők hátrányára befolyásolni tilos. A hatóság kötelessége, hogy a helyi piacon a vá­sári rendészet körében figyelemmel kísérje azt, hogy az áralakulást az előbbi bekezdésben előírt módon nem befolyásolják-e, s ha ily visszaélést észlel, köte­les azt a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel megakadályozni. Abban az esetben, ha a visszaélések a vásári ren­dészet körében megakadályozhatók nem lennének, vagy ha valamely terménynek helyi vásári ára az országosan kialakult, illetőleg a budapesti áru- és értéktőzsdén jegyzett árhoz képest az összes körülmé­nyek figyelembevételével a termelők hátrányára tar­tósan oly feltűnő aránytalanságot mutat, amelynél fogva alaposan feltehető, hogy ez az áralakulás az első bekezdésben megjelölt visszaélések következ­ménye, a m. kir. közgazdasági miniszter a közigazga­tási bizottság indokolt előterjesztésére, vagy anélkül is az érdekelt miniszterekkel egyetértve akár a vá­sárra vitt minden mezőgazdasági cikkre, akár egyes megjelölt cikkekre kiterjedően visszavonásig elrendel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom