Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam VI. kötet (Budapest, 1906)

2b Döntvénytár. Indokok: Az A. alatti közjegyzői okiratba foglalt szerződésben felperes világosan feljogosittatott, hogy a szerződés tárgyát képező ingatlant szükség esetén eladhassa. A szerződésben foglalt azon kitétel : «ami beleegyezésünk előleges kieszközlése mellett», nem értelmezhető olykép, hogy ezen beleegyezés alperes tetszésétől tétetett volna függővé, mert ily értelmezés magát a jogot szüntetné meg. A szerződésben szem előtt tartott szükség esetének fenforgása mellett tehát felperes az eladáshoz való jogának per utján való érvényesítésére is feljogosítottnak tekintendő, miután alperesek a C. alatti felhívás daczára beleegyezésüket megtagadták. A szerződésből megállapítható, hogy alperesek a felperesnek adósai voltak, annak világos tartalma szerint a szerződés czélja épen felperes követeléseinek kiegyenlítése volt, ezen czél elérése végett engedtetett meg felperesnek, hogy szükség esetén az ingatlant el is adhassa. Következik ezekből, hogy felperes követelései az ingatlan értékével legalább is egyenlő összegűek voltak, s hogy eladás esetén a vételár őt tulajdonilag illeti meg. A szerződés tartalma — különösen tekintettel a felek közti családi viszonyra is — megerősíti ezenfelül azon felperesi állítást is, hogy követeléseinek ily módon való rendezésébe csak jóindulatból s azon feltevésből kiindulva egyezett bele, hogy tökéire esetleg szüksége nem lesz. Okszerűen következik ezekből, hogy a «szükség esetén» kitétellel a felek a felperes eladási jogát nem teljes vagyontalanságának kimutatásától kívánták függővé tenni, hanem hogy felperes kilátásba helyezte, hogy követeléseinek rendezése fejében a haszonélvezettel beéri mindaddig, míg viszonyai követeléseinek tényleges behajtását szükségessé nem teszik, vagyis mig tőkéit nélkülözheti. Hogy pedig felperesre nézve az ingatlan eladásának szüksége a fenti értelemben bekövetkezett, a felperes igazolt magas korával és a beadott szegénységi bizonyitványnyal bizonyítottnak vétetett, annak daczára, hogy csekély jövedelmű bormérési üzlet folytatását beismerte. Mindezek folytán a rendelkező rész szerint kellett ítélni. (1904 deczember 22. 7015/904. sz. a.) A kir. Curia : A kir. tábla Ítéletét indokaiból helybenhagyja.