Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam V. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 4i s miután ezeknélfogva a letétbehelyezés nem volt egyenlő hatályú a fizetéssel, a foglalás P.-val szemben hatályos volt. Miután pedig végrehajtást szenvedettekre nézve a foglalás hatálya a foglalás időpontjában áll be : első foglaltatónak a korábbi foglaltató A. í. volt tekintendő annak daczára, hogy a birói letét, mint ilyen, javára nem foglaltatott le. (1905 július 16. 577/905.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság végzését megváltoz­tatja aképp, hogy az /. 1. sz. a. előnyösen sorolt költséget követő s a 77. 2. sz. a. sorozott követelést megelőző sorrendben W. B.-nak 38 K tőke s 39 K per- és végrehajtási költség = 78 K követelését sorozza. Indokok: A I.-nak B. A. elleni végrehajtási ügyéből kifolyó­lag felvett végrehajtási jegyzőkönyv szerint a követelés kielégíté­sére lefoglaltatott az adósnak P. I.-nél fennálló 107 K követelése s erről a végrehajtást szenvedőnek ez az adósa rendelvényileg értesíttetett. W. B.-nak B. A. elleni végrehajtási ügyéből kifolyó­lag felvett végrehajtási jegyzőkönyv szerint pedig lefoglaltatott az a 115 K összeg, amelyet a P. I. adós, B. A. hitelező részére birói letétbe helyezett. Erről a letétet kezelő cz—i adóhivatal ren­delvényileg értesíttetett. Minthogy ezek szerint azt a birói letétet, amely iránt a kir. járásbíróság most neheztelt végzésében intéz­kedik, csakis W. B. foglalta le, nyilvánvaló, hogy a letét első sorban W. B. követelésének kielégítésére szolgál. Épp azért az elsőbiróság végzésének megváltoztatásával felfolyamodó tőkeköve­telését s járulékait kellett a rendelkező rész értelmében sorozni. (1905. szeptember 26. 7960/905.) A kir. Curia: A kir. tábla végzését megváltoztatja s az elsőbiróság végzését hagyja helyben indokainál fogva annyival is inkább; mert a végrehajtási iratok alapján kétségtelenül megálla­pítható, hogy a végrehajtást szenvedőnél A. I. végrehajtató ugyanazon összeget foglalta le, melyet a végrehajtást szenvedő P. I. már a birói letétbe helyezte és minthogy az elsőbbségre nézve a végrehajtást szenvedőnél eszközölt foglalás időpontja a határozó: az elsőbiróság A. 1. csak az adósnál és nem a pénztár­nál eszközölt letiltást, a foglalása a pénztárba helyezett ugyan­ezen összegre hatályos ugy a végrehajtást szenvedővel, valamint a későbbi foglaltatóval szemben is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom