Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

149 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések rendelkezéseire, valamint a Legfelsőbb Bíróság Gf. III. 31 889/1995/5. sorszám alatt hozott eseti döntésére. A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezésben foglaltakkal szem ben kifejtette, hogy a Ptk. 228. § (3) bekezdése nemcsak az egész szerződés hatályának beállására, hanem egyes szerződéses rendelkezésekre is alkalmazható. Hangsúlyozta, hogy amennyiben az alperes a szóbeli tárgyalások tartalmától eltérő kikötésről előre tájékoztatja, úgy a szerződést nem kötötte volna meg, illetve ragaszkodott volna a feltétel mellőzéséhez. Ezzel kapcsolatban hivatkozott a Ptk. 200. §-ában és a 205. §-ban foglaltakra. A késedelmi kamat mértékével kapcsolatos fellebbezést illetően pedig kiemelte, hogy a perbeli szerződés belföldinek minősülő gazdálkodó szerveztek között jött létre, ezért az 1978. évi 8. tvr. rendelkezései nem alkalmazhatók. A CMR Egyezmény a fuvardíj megfizetéséről nem rendelkezik, ezért ebben a körben a Ptk. rendelkezései hatályosulnak, ahogyan arra a Legfelsőbb Bíróság BH1998. 140. szám alatt közzétett határozatában már rámutatott. A Fővárosi ítélőtábla a fellebbezést nem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékig feltárta, és azt helyesen állapította meg. Helytálló az alperest marasztaló érdemi döntése is, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az érdemi döntés indokaival azonban a másodfokú bíróság nem mindenben értett egyet. Ezért a másodfokú bíróság szükségesnek tartja az első fokú határozat indokainak alábbiak szerinti módosítását. Az első fokú eljárásban feltárt tényállás szerint az alperes a perbeli szerződésben szereplő feltételt - mely a fizetési kötelezettség esedékességét a felek jogviszonyában félként nem szereplő harmadik személy felperes részéről egyébként nem ellenőrizhető teljesítésének megtörténtéhez köti - nemcsak a felperessel kötött szerződésben alkalmazta. Ezt a tényt az alperes az első fokú eljárásban 2002. november 28. napján megtartott tárgyaláson történt személyes meghallgatása során határozottan elismerte, továbbá ez állapítható meg a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének nyilatkozatából is, mely szerint az alperes a jelen perben kifogásolt kikötést más céggel szemben is alkalmazta. A peres iratokhoz csatolt „nemzetközi fuvarmegbízás" elnevezésű okirat szövegének szerkesztése is kétségtelenné teszi, hogy az alperes a szerződéskötések során általa meghatározott feltételeket előre elkészített szerződési nyomtatványba (blankettába) foglalta annak érdekében, hogy ezeket a feltételeket a vele szerződő felekkel létrejövő ügyletek részévé tegye. Az előzőek szerinti módon előre kidolgozott szerződési nyomtatványban szereplő kikötés a másodfokú bíróság értelmezése szerint a Ptk. 209/C. §-ában meghatározott általános szerződési feltételnek minősül. A hivatkozott szerződési feltétellel kapcsolatban a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete akként foglalt állást, hogy a feltétel nem felel meg a szakmában szokásos gyakorlatnak, idegen az üzleti szokásoktól. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság szükségesnek tartja annak hangsúlyozását, hogy önmagában az a körülmény, mely szerint az alperes más esetben is alkalmazta a sérelmezett kikötést, csak azt igazolja, hogy az alperes a szóban forgó fizetési feltételt rendszeresen, vagyis általános szerződési feltételként kívánta használni, ettől azonban a kikötés még nem tekinthető a fuvarozási szakmában széles körben elfogadott és elterjedt gyakorlatnak, és nem válik jogszerűvé sem.